Vasuti és Közlekedési Közlöny, 14. évf. (1883)

1883-04-20 / 46. szám

46. szám. Budapest, 1883. Április 20. Tizennegyedik évfolyam. Vasúti és közlekedési közlöny. TARTALOM. A dunagőzhajózási társaság és a magyar érdekek. György Endrétől. (F­olytatás.) — A rétszilas-szegszárdi s helyi érdekű vasút közigazgatási bejárása. — Az arad­csanádi vasut rakodó vágányainak bejárása. — Nagyvárad-mezőtúri helyi érdekű vasut. — Kormányrendelet. — Különfélék. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. Szerkesztői Iroda , VI., váczi kiírat­­21. sz. (Ipar-udvar) 11. em. Slöfizetési dí]: Helyben és vidéken postai küldéssel egész évre 12 frt. » » » » fél évre 6 » Eladó hivatal: VI., váczi körút 21. sz. (Ipar-udvar) 11. em. Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. A dunagőzhajózási társaság és a magyar érdekek. *) GYÖRGY ENDRÉ-től. (Folytatás.) VII. A mostani feszült helyzet mindkét oldalon elfogulatlan vizsgálatot igényel. A termelő közönség érdekében, — mint fentebb érintettem, — az igazgatásnak más módja, de különösen a kiviteli tarifák biztos és olcsó volta fekszik az átviteli egységárak alapján. A­mi az igazgatás kérdését illeti: az szembeszökő, hogy az igazgatóság természetes helye Budapesten van. Szécsenyi egész működéséből lehet következtetni, hogy ő azt mindig úgy kontemplálta. Elég legyen egy bizonyítékot hozni fel. Egy a »Hazai s Külföldi Tudósitásokhoz« 1836 junius 25-ről épen a dunai hajózás tárgyában a »Zrinyi« hajón tett aldunai utazása alkalmából Orsováról intézett levelében panaszkodva néhány rendetlenség felett, igy szól: »Ily zavarok felette búsitók, s azokon máskép gyökeresen nem segíthetni, mint az egész ügynek rendszeres elintézése által, mihez kiképzett egyesítő központ legelső feltétel. Se hajóskapitányaink, se erőműveseink, se derekas és elég számú hajós embereink nincsenek a honban, s ebben is, mint sok másban a külföldnek adózói vagyunk; a téli fagy viszont 2—3 hónapig rabbá tesz, mi ránk nézve, ha nem is nagy szerencse, leghasznosabbra fordítható, ha tudniillik medveként a havakat mély lelkesedéssel el nem aluszszuk, hanem hajós népünket azok alatt organizáljuk s hazánkfiait a szorgalom és becsületes keresetnek ezen fis­ágára nevelgetjük, kimiveljük. De ehhez megint, s mindenekelőtt központ kell, melyet remélem, — minthogy én annak felállítására csak úgy kivánok vállal­kozó lenni, ha senki más nem akar — Pest városa kezei­ből soha sem fog kibocsátani többé.« Világos e sorokból Széchenyi tendencziája, mely annyi más egyéb közt a hajózás tekintetében is központtá óhajtotta tenni a még akkor igazán gyermekkorát élő fővárost. De a dolog természete is így mutatja. A társaság maga határozottan kimondja , hogy mást ne említsünk, magában az ötven éves jubileum alkalmával kiadott »Denkschrift«-ben is — ismételve, hogy üzletének, prosperálásának súlypontja Magyar­ország. Érdekei tehát Budapestet, mint fő üzleti emporiumot jelzik természetes székhelyének. De üzlettechnikai szempontból is itt van súlypontja. Itt van ó­budai hajógyára, itt vannak kőszén­bányái, itt van az általa üzletben tartott vasút. Hasonlíthatlanul több teendője van a magyar, semmint az osztrák kormány­nyal. Sőt műszaki tekintetben és geográfiailag is ez a közép­pont. A közép Duna közepe, a Vaskapu és a gönyői folyamrész közt oly természetes központ, a­melyet választana hasonló viszonyok közt minden habozás nélkül bármely vállalat. Csakis az, hogy a társaság kezdetekor az aldunára nem gondoltak, s hogy később Magyarország önálló léte szünetelt, fejti meg a bécsi központot, de annak 1867-ben meg kellett volna változnia. Semmi kétségem sincs felette, hogy ez volna a leghelye­sebb s az összes igényeket legjobban kielégítő megoldás, mely semmi új terhet nem hárítana a társaságra, megfelelne teljesen a magyar igényeknek s a mellett a természetes központ félre­ismerhetetlen előnyei folytán jelentékenyen javítaná és olcsóbbá is tenné az administratiót. Semmi kétségem sincs továbbá a felett sem, hogy ezen átköltözés utoljára is meg fog történni. Meg fog történni egyszerűen azért, mert természetes, s a fejlődés — bármennyire nehezítik is azt mesterséges viszonyok — végre is mindig a természetes mederbe tér vissza. Egy vállalat igaz­gatósága pedig mindig csak ott van természetes helyén, a hol érdeke legtöbb s hol üzlete leginkább szemei előtt van, s a hol keresi prosperálásának jövőjét. A dunagőzhajózási társaságra nézve e hely kétségkívül Budapest, s így nem lehet kétség benne, hogy külsőleg is Budapest lesz idővel a vállalat fő súly­pontja, s a természetes nehézkedéssel szemben nem lesz örökké fentartható a csupán kicsinyes és mellékes kifogások, politikai hátsó gondolatok és a szenvedély elvakultsága által indokolható jelen helyzet. Félek azonban tőle, hogy a társaság societárius viszonyai szerint ma Bécsben székelő társaság lévén s így osztrák illető­ségű, az osztrák kormány ismét politikai okokból megtagadná ezen átváltoztatástól engedélyét, a vállalat pedig az ez esetben egyedül nyitva álló liquidálás és újra­alakulás útját kényel­metlennek és költségesnek találná. Ily helyzettel szemben nincs más út, mint azon dualistikus szervezet, a mely az osztrák-magyar államvasuttársaságnál lépett a régi helyére, s a­mely kétségkívül minimuma annak, a mit az 1867 óta megváltozott közjogi helyzet természetes folyomá­nyául alku útján kívánhatunk, miután külön üzletigazgatósághoz minden alku nélkül is jogunk van. E dualistikus szervezet jogilag egyátalában nem ütközhetnek, és tényleg is nehezen ütköznek komoly nehézségekbe Bécsben, és más tekintetben is meg­nyugtató volna. Azt az ellenvetést szokták bizonyos oldalról ezen szervezés ellen felhozni, hogy ha a dunagőzhajózási társaság külön igaz­gatóságot állítana fel Budapesten, akkor a dolog természetes következménye szerint hasonló külön igazgatóságot követelne Belgrád, Bukarest és Kuszcsuk, miután ezen államok nem lehetnek még annyira sem kielégítve a bécsi igazgatóság által, mint a magyar érdekek. Ezen felfogás azonban nézetem szerint teljesen téves. A dunagőzhajó társaság részvénytársaság, s mint ilyennek nemzeti­sége az 1857 évi dunahajózási okmány 11. §-a értelmében a székhely szerint határoztatik meg. E székhely a monarchia hatá­rain belül esnék mindkét esetben, s így a vállalat helyzete egyátalán nem esnék semmi változás alá sem kifelé, ha idebent két igazgatóság volna is, annyival inkább, mert a megújított vám- és kereskedelmi szövetség 7. §-a értelmében a monarchia határain túl az osztrák-magyar tengeri lobogó húzatik fel, a­­gy a dualizmus láthatólag is kifejezésre jut. Az­által tehát, ha egy bel közű intézkedéssel a társaság szükségesnek találná a bécsi mellett egy budapesti igazgatóságot létesíteni, ez kifelé bizonyosan nem alterálná a társaság helyzetét. E belközű intézkedéshez a dunagőzhajózási okmány értelmében nincs más­nak hozzászólása. Hiszen ha a parti államok mindegyikének joga volna ily külön igazgatósághoz, és oly jogosan követel­hetné azt most is; és ha a társaság megtagadja — a­mint hogy meg is tagadhatja — most, ép úgy megtagadhatja jövő­ben is; mert hiszen azon tény, hogy esetleg Budapesten is állíttatik fel egy igazgatóság, egyátalán nem változtatja a jogi helyzetet s nem teremt új jogokat az aldunai államokra nézve. Különben is ismételve meg kell jegyeznünk, hogy a meg­újított vám- és kereskedelmi szövetség 7. §-a e tekintetben az utolsó scrupulust is teljesen megsemmisíti. Addig a monarchia határain túl az osztrák lobogót használta, s így a budapesti igazgatóság létesítése természetesen lobogó­cserét idézett volna elő, pedig a lobogó jelzi a nemzetiséget, míg ma az osztrák­magyar tengeri lobogó lévén használatban, a nemzetiség kifelé ") Lásd lapunk f. évi 37., 38., 40., 42., 43. és 45. számait.

Next