Vasuti és Közlekedési Közlöny, 16. évf. (1885)
1885-01-14 / 5. szám
56 s a dolog természeténél fogva is a tavasz kezdetétől az ősz végéig általában csak rendkívüli esetekben van helye a szabadságolásnak , sőt télen is csak okmányokkal támogatott kérelmekre adható meg a 15 napnál tovább tartó szabadság. 6. A távirdatiszteknek a nagyobb állomásokon minden 5-ik nap jobbára egész éjjel is szolgálatot kell tartani s kénytelenek ilyenkor mesterségesen tartani ébren magukat. Már most tekintetbe véve azt, hogy a rendes alvás az agynak csak oly szükséges tápláléka, mint az egész testnek az eledel, s tudva azt, hogy a természet törvényeinek — főleg gyakori — megsértése, habár nem is dobzódás, hanem becsületes munka okozza, előbb-utóbb keményen megboszulja magát: elénk tárul az a lesújtó végeredmény, hogy a villamdelet kezelője, a gyors gondolatszállítás embere, évek során átszenvedett izgatottság, kábulás és álmatlankodás folytán a szem nagymérvű romlása mellett idegbeteggé lesz s mint fenyegető rémkép sietve közeledik feléje nemcsak a halál, hanem egy ijesztőbb, kétségbeejtőbb, borzasztóan kaczogó alak: a megörülés! E rémes betegségnek a magyar távírda-hivatalbéliek közül eddig 18 év alatt is esett áldozatul, az osztrákoknál pedig csak a közelmúlt évben 4 egyén. 7. A betegeskedés különben egyáltalában jelentékeny e szolgálati ágnál, főleg a központban, ahol is évenként átlagos 230 személyre 200 betegedési eset háramlik, nem számítva be az egy napos gyengélkedési eseteket, miből 42°/o mellbajra, 16% csukló és izomcsúzra, 13"/n emésztési szervbajokra, 5%a% agyvelő és hátgerincz-bajra esett. A mellbajok 42%-a a nagyobb városok betegségi statistikájában sehol sem fordul elő, pedig erre az ott összetömörült munkásosztály ugyancsak kedvező anyag. 8. A halálozási esetek nagy száma pedig épen megdöbbentő adat, ha elgondoljuk azt a tényt, hogy 12 év alatt a magyar távirdatisztek 660 főnyi létszámából 98 halt meg, ami még akkor lesz feltűnőbbé, ha jelezzük, hogy ez elhaltak legtöbbje 20 és 40-ik életéve közt volt, mikor a férfi legéleterősebb. Mélyen tisztelt képviselőház! A felsorolt szomorú jelenségek nem tulajdoníthatók a véetlennek, hanem a működés mineműségének, s egyúttal a munkaidő mennyiségének. Ez utóbbira nézve ugyanis mi — a közlekedési ág kivételével — minden más szolgálati ág előtt állunk, a tanítók vagy tanárok törvényszabta hivatalos óramennyisége pedig a mi szolgálati időnkkel alig egybehasonlítható. Míg ugyanis a tanárok heti 20 órával s évi 40 héttel, egy évben 800, a többi államhivatalnokok általában évi 335 nappal s napi 6 órával egy évben 2000 órát hivataloskodnak , addig mi ugyancsak egy év alatt (minden 5-ik nap) 70 éjjeli szolgálattal (12 órai tartammal) 840, 8 nappal pedig 280 nap (6 órával véve) 1680, összesen 2500 órát töltünk tényleg szolgálatban; tehát csak éjjel annyit, mint a tanárok nappal, éjjel nappal pedig 3-szor annyit, mint ők, s 11-szer annyit, mint más államhivatalnokok szintén nappal. De vájjon méltányos lenne-e az éjjeli szolgálatot a nappalival egyenlőnek venni ? Bizonyára s túlzás nélkül is vehetők kétszeres számításba s ekkor a tanárokéival szemben — ezeknek az előadási órákon kívüli teendőit is számítva — amazok számát megkétszerezve, egy év alatt ők 1600, mi pedig 3300 órát, tehát kétszerte többet szolgálunk s ll/c-szer többet más államhivatalnokoknál. Jól tudjuk mi azt tisztelt képviselőház, hogy a tanári pálya magasabb és fenköltebb rendeltetés mint a miénk s qualificatiójuk a múltban magasabb mértékben lett megszabva a miénknél, de míg egyrészt a jövőre nézve az új törvények értelmében egyenlő minősítés alatt állunk, másrészt bátran elmondhatjuk, hogy az iskolai vizsgákon kívül, eddig elé is követelt szakvizsgák és legkivált a nálunk dívó főtiszti szigorlat, alighanem egyenrangúnak vehető egy tanári vizsgával, csak egy betekintés az erre vonatkozó rendeletekbe, erről mindenkit meggyőzhet, a jövőre nézve pedig még inkább hivatkozhatunk a minősítésre, mert hisz egyetemi vagy műegyetemi végzettségen kívül, még mindezen szakvizsgák is követeltetnek. E szakvizsgák pedig annál is inkább terhesebbek, mert fent kimutatott hivatalos teendőink végzése mellett, 4-5 évi kitartó tanulmányozást igényelő természettant, vegytant, mennyiségtant, földrajzot, közigazgatást, nyelveket és speciális szakdolgokat felölelő magánszorgalmat, útmutató nélküli tanulást követelnek, miknek a megkívánt mérvben való elsajátítása annál nehezebb, minél kisebb az előképzettség. De vájjon csupán a tanárok ezen fennölt rendeltetése szolgál indokul arra, hogy a tanárok a hozandó nyugdíjtörvényben kivételes helyzetet érdemelnek ? Nem vélünk csalódni, ha hitünk szerint ez még nem indok, mert hisz az államélet különféle ágaiban igen sok oly állás van, amelyeket ezen egyetlen érvvel még kivételesebb kedvezményekben kellene részesíteni! Úgy vagyunk meggyőződve, hogy a kivételes helyzetet a foglalkozással összekötve levő s a testi egészséget megrontó, ennélfogva az életet megrövidítő körülmények kell hogy indokolják! Teljesen méltányos és igazságos, hogy a tanárok, kiknek tüdejük van leginkább igénybe véve és megtámadva foglalkozásuk végzése közben, kedvezményekben részesüljenek a törvényhozás részéről a nyugdíjtörvény meghozatalánál, de másrészt épen e méltányosság nem szabhat az állami szolgálat egy oly terhes ága elé minő a miénk, hol a távirda-hivatalnok folyton készenlétben van, rendkívüli szolgálatokra is berendelhető, igy p. o. a tábori távirdánál háborúban még katonakötelezettsége lejárta után is kötelezve van működni, hol elemi csapások s más közveszély idején, saját érdekei teljes mellőzésével s élete koczkáztatásával is utolsó pontig a szolgálatban megfeszített erővel dolgozva helyt kell állania, s honnan az agy-, szem-, mell-, idegrendszer keményen megtámadtatván, a betegeskedés, halál és megörülés oly roppant adót vesz, egy oly elérhetetlen czélt, a 40 év utáni nyugdíjaztatást, amelyet szerény körű, de sorvasztó munkásságunk mellett vajmi kevesen, meglehet talán egyikünk sem érhetne el. Mélyen tisztelt képviselőház! Nem tagadjuk, hogy a törvényhozásnak s a magas kormánynak a tárgyalandó nyugdíjtörvényjavaslattal az összes állami alkalmazottak s kivált ezek családai jövőjén javítani igyekező szándéka örömet keltett fel bennünk is, de másrészt aggodalom fogott el jövőnk iránt, hogy kivételes helyzetünk nem lett figyelembe véve, holott szakemberek tudják, hogy a mi szolgálatunk minősége nemcsak a 40, hanem még a 30 évi szolgáltatást is kérdésessé teszi. Nem ! Nem lehet, hogy egy közhasznú, fáradságos és akadályteljes munkásságnak egy oly hosszú életpálya szabassék ki, melynek végére rendes életmódú ember sem sok jut el, annál kevésbé mi, kik közül 30 évet is bizonyára csak kivételesen fog valaki szolgálatban tölthetni. Mindezek együtt azon tudatot ébresztik fel bennünk, hogy a jelzett törvényjavaslat kérdéses pontjának reánk nézve ked-vezőbb megváltoztatásáért, a közérdek szempontjából is jogosan folyamodhatunk s helyzetünket nyíltan feltárva, a jóakaró figyelembe vételre biztos alapot nyujtottunk. Ennélfogva teljes bizalommal a mélyen tisztelt képviselőház bölcs belátása s méltányló érzete iránt alázattal kérjük : Kegyeskedjék a magyar királyi távirdáknál alkalmazottaknak a teljes nyugdíjigényre való jogosultságát, illetve szolgálatra való kötelezettségét 30 évben s ezzel karöltve a 10 éven túl eső évi 2°/o nyugdíjjárulékot 3°/o-ban állapítani meg. A török vasúti csatlakozásokra vonatkozólag f. hó 6-iki kelettel a következőket irják a »N. Fr. Pr.«-nek Konstantinápolyból: »Január 12-én járt le a határidő, mikorra a porta kötelezte magát az osztrák-magyar nagykövetséggel szemben azon nyilatkozatot megadni, melylyel már 1884 október 23-ika óta tartozik. Azon pénzügyi combinácziónak hivatalos közlése b. Galice-el forog szóban, melyet a porta a vasúti csatlakozások kiépítése czéljából elfogadott. Az új syndicatus megbizottainak e hó 11-én kellett a közmunka-ministerhez benyújtani tervezetüket, mely a holnap tartandó miniszertanácsban kerül tárgyalásra. A megbízottak a nagyvezér és Kaid pasának szóval kijelentették, hogy az általuk képviselt pénzügyi csoport csak azon feltétel alatt hajlandó a vasúti ügylet átvételére, ha a török kormány az üzletben levő rumeliai vasutak zár alá helyezésétől eláll s a keleti vasutak üzlettársaságával fenforgó differencziáit az 1872-iki szerződés 36-ik czikke értelmében választott bíróság által rendezteti. Erre a megbízottaknak értésükre adatott, miszerint a kormánynak maga számára kell azon jogot igénybe venni, hogy a keleti vasutak üzlettársaságával szemben tetszése szerinti eljárást kövessen, de erre azt felelték, hogy a vasutak sequestrácziója praecedenst képezne, mely később a csatlakozásokat építő csoport ellen is alkalmaztathatnék, ha az egyáltalán az egész hálózat üzletét átvenné. A porta e pontra nagy súlyt látszik fektetni s az fogja a tárgyalásoknál valószínűleg a legnagyobb nehézséget képezni. A miniszertanács egyébiránt egynél több ülést fog tartani, míg a holnap eléje terjesztendő tervezet felett határoz s alig kétséges többé, hogy a porta e hó 12- ig az új csoporttal megállapodásra nem jut. Január 12-én azonban — mint említtetett — az Ausztria-Magyarország részéről engedett határidő lejár. Hajlandók lesznek-e