Vasuti és Közlekedési Közlöny, 16. évf. (1885)

1885-01-14 / 5. szám

56 s a dolog természeténél fogva is a tavasz kezdetétől az ősz végéig általában csak rendkívüli esetekben van helye a szabad­ságolásnak , sőt télen is csak okmányokkal támogatott kérel­mekre adható meg a 15 napnál tovább tartó szabadság. 6. A távirdatiszteknek a nagyobb állomásokon minden 5-ik nap jobbára egész éjjel is szolgálatot kell tartani s kény­telenek ilyenkor mesterségesen tartani ébren magukat. Már most tekintetbe véve azt, hogy a rendes alvás az agynak csak oly szükséges tápláléka, mint az egész testnek az eledel, s tudva azt, hogy a természet törvényeinek — főleg gyakori — megsértése, habár nem is dobzódás, hanem becsü­letes munka okozza, előbb-utóbb keményen megboszulja magát: elénk tárul az a lesújtó végeredmény, hogy a villamdelet keze­lője, a gyors gondolatszállítás embere, évek során át­szenve­dett izgatottság, kábulás és álmatlankodás folytán a szem nagy­mérvű romlása mellett idegbeteggé lesz s mint fenyegető rém­kép sietve közeledik feléje nemcsak a halál, hanem egy ijesztőbb, kétségbeejtőbb, borzasztóan kaczogó alak: a meg­örül­é­s! E rémes betegségnek a magyar távírda-hivatalbéliek közül eddig 18 év alatt is esett áldozatul, az osztrákoknál pedig csak a közelmúlt évben 4 egyén. 7. A betegeskedés különben egyáltalában jelentékeny e szolgálati ágnál, főleg a központban, a­hol is évenként átla­gos 230 személyre 200 betegedési eset háramlik, nem számítva be az egy napos gyengélkedési eseteket, miből 42°/o mellbajra, 16% csukló és izomcsúzra, 13"/n­ emésztési szervbajokra, 5%a% agyvelő és hátgerincz-bajra esett. A mellbajok 42%-a a nagyobb városok betegségi statis­tikájában sehol sem fordul elő, pedig erre az ott összetömörült munkás­osztály ugyancsak kedvező anyag. 8. A halálozási esetek nagy száma pedig épen megdöb­bentő adat, ha elgondoljuk azt a tényt, hogy 12 év alatt a magyar távirdatisztek 660 főnyi létszámából 98 halt meg, a­mi még akkor lesz feltűnőbbé, ha jelezzük, hogy ez elhaltak legtöbbje 20 és 40-ik életéve közt volt, mikor a férfi legélet­erősebb. Mélyen tisztelt képviselőház! A felsorolt szomorú jelen­ségek nem tulajdoníthatók a vé­etlennek, hanem a működés mineműségének, s egyúttal a munkaidő mennyiségének. Ez utóbbira nézve ugyanis mi — a közlekedési ág kivételével — minden más szolgálati ág előtt állunk, a tanítók vagy tanárok törvényszabta hivatalos óramennyisége pedig a mi szolgálati időnkkel alig egybehasonlítható. Míg ugyanis a tanárok heti 20 órával s évi 40 héttel, egy évben 800, a többi államhivatal­nokok általában évi 335 nappal s napi 6 órával egy évben 2000 órát hivataloskodnak , addig mi ugyancsak egy év alatt (minden 5-ik nap) 70 éjjeli szolgálattal (12 órai tartammal) 840, 8 nappal pedig 280 nap (6 órával véve) 1680, összesen 2500 órát töltünk tényleg szolgálatban; tehát csak éjjel annyit, mint a tanárok nappal, éjjel nappal pedig 3-szor annyit, mint ők, s 11­­-szer annyit, mint más államhivatalnokok szintén nappal. De vájjon méltányos lenne-e az éjjeli szolgálatot a nappali­val egyenlőnek venni ? Bizonyára s túlzás nélkül is vehetők kétszeres számításba s ekkor a tanárokéival szemben — ezek­nek az előadási órákon kívüli teendőit is számítva — amazok szá­mát megkétszerezve, egy év alatt ők 1600, mi pedig 3300 órát, tehát kétszerte többet szolgálunk s ll/c-szer többet más állam­hivatalnokoknál. Jól­ tudjuk mi azt tisztelt képviselőház, hogy a tanári pálya magasabb és fenköltebb rendeltetés mint a miénk s qualificatió­juk a múltban magasabb mértékben lett megszabva a miénknél, de míg egyrészt a jövőre nézve az új törvények értelmében egyenlő minősítés alatt állunk, másrészt bátran el­mondhatjuk, hogy az iskolai vizsgákon kívül, eddig elé is köve­telt szakvizsgák é­s legkivált a nálunk dívó főtiszti szi­gorlat, alighanem egyenrangúnak vehető egy tanári vizsgával, csak egy betekintés az erre vonatkozó rendeletekbe, erről min­denkit meggyőzhet, a jövőre nézve pedig még inkább hivatkoz­hatunk a minősítésre, mert hisz egyetemi vagy műegyetemi vég­zettségen kívül, még mindezen szakvizsgák is követeltetnek. E szakvizsgák pedig annál is inkább terhesebbek, mert fent kimutatott hivatalos teendőink végzése mellett, 4-5 évi kitartó tanulmányozást igényelő természettant, vegytant, mennyiségtant, földrajzot, közigazgatást, nyel­veket és spec­iális szakdolgokat felölelő magánszorgalmat, út­mutató nélküli tanulást követelnek, miknek a megkívánt mérv­ben való elsajátítása annál nehezebb, minél kisebb az előkép­zettség. De vájjon csupán a tanárok ezen fennölt rendeltetése szolgál indokul arra, hogy a tanárok a hozandó nyugdíjtörvény­ben kivételes helyzetet érdemelnek ? Nem vélünk csalódni, ha hitünk szerint ez még nem indok, mert hisz az államélet külön­féle ágaiban igen sok oly állás van, a­melyeket ezen egyetlen érvvel még kivételesebb kedvezményekben kellene részesíteni! Úgy vagyunk meggyőződve, hogy a kivételes helyzetet a foglalkozással összekötve levő s a testi egészséget megrontó, ennélfogva az életet megrövidítő körülmények kell hogy indo­kolják! Teljesen méltányos és igazságos, hogy a tanárok, kik­nek tüdejük van leginkább igénybe véve és megtámadva fog­lalkozásuk végzése közben, kedvezményekben részesüljenek a törvényhozás részéről a nyugdíj­törvény meghozatalánál, de másrészt épen e méltányosság nem szabhat az állami szolgá­lat egy oly terhes ága elé minő a miénk, hol a távirda-hivatal­nok folyton készenlétben van, rendkívüli szolgálatokra is beren­delhető, igy p. o. a tábori távirdánál háborúban még katona­kötelezettsége lejárta után is kötelezve van működni, hol elemi csapások s más közveszély idején, saját érdekei teljes mellő­zésével s élete koczkáztatásával is utolsó pontig a szolgálatban megfeszített erővel dolgozva helyt kell állania, s honnan az agy-, szem-, mell-, idegrendszer keményen megtámadtatván, a be­tegeskedés, halál és megörülés oly roppant adót vesz, egy oly elérhetetlen czélt, a 40 év utáni nyugdíjaztatást, a­melyet szerény körű, de sorvasztó munkásságunk mellett vajmi kevesen, meglehet talán egyikünk sem érhetne el. Mélyen tisztelt képviselőház! Nem tagadjuk, hogy a tör­vényhozásnak s a magas korm­ánynak a tárgyalandó nyugdíj­törvényjavaslattal az összes állami alkalmazottak s kivált ezek családai jövőjén javítani igyekező szándéka örömet keltett fel bennünk is, de másrészt aggodalom fogott el jövőnk iránt, hogy kivételes helyzetünk nem lett figyelembe véve, holott szakemberek tudják, hogy a mi szolgálatunk minősége nemcsak a 40, hanem még a 30 évi szolgáltatást is kérdésessé teszi. Nem ! Nem lehet, hogy egy közhasznú, fáradságos és aka­dályteljes m­unkásságnak egy oly hosszú életpálya szabassék ki, melynek végére rendes életmódú ember sem sok jut el, annál kevésbé mi, kik közül 30 évet is bizonyára csak kivé­telesen fog valaki szolgálatban tölthetni. Mindezek együtt azon tudatot ébresztik fel bennünk, hogy a jelzett törvényjavaslat kérdéses pontjának reánk nézve ked-­­vezőbb megváltoztatásáért, a közérdek szempontjából is jogosan folyamodhatunk s helyzetünket nyíltan feltárva, a jóakaró figye­lembe vételre biztos alapot nyujtottunk. Ennélfogva teljes bizalommal a mélyen tisztelt képviselő­ház bölcs belátása s méltányló érzete iránt alázattal kérjük : Kegyeskedjék a magyar királyi távirdáknál alkalmazot­taknak a teljes nyugdíjigényre való jogosultságát, illetve szol­gálatra való kötelezettségét 30 évben s ezzel karöltve a 10 éven túl eső évi 2°/o nyugdíjjárulékot 3°/o-ban állapítani meg. A török vasúti csatlakozásokra vonatkozólag f. hó 6-iki kelettel a következőket irják a »N. Fr. Pr.«-nek Konstanti­nápolyból: »Január 12-én járt le a határidő, mikorra a porta kötelezte magát az osztrák-magyar nagykövetséggel szemben azon nyilatkozatot megadni, melylyel már 1884 október 23-ika óta tartozik. Azon pénzügyi combinácziónak hivatalos közlése b. Galice-el forog szóban, melyet a porta a vasúti csatlakozások kiépítése czéljából elfogadott. Az új syndicatus megbizottainak e hó 11-én kellett a közmunka-ministerhez benyújtani terve­zetüket, mely a holnap tartandó miniszertanácsban kerül tár­gyalásra. A megbízottak a nagyvezér és Kaid pasának szóval kijelentették, hogy az általuk képviselt pénzügyi csoport csak azon feltétel alatt hajlandó a vasúti ügylet átvételére, ha a tö­rök kormány az üzletben levő rumeliai vasutak zár alá helye­zésétől eláll s a keleti vasutak üzlettársaságával fenforgó diffe­rencziáit az 1872-iki szerződés 36-ik czikke értelmében válasz­tott bíróság által rendezteti. Erre a megbízottaknak értésükre adatott, miszerint a kormánynak maga számára kell azon jogot igénybe venni, hogy a keleti vasutak üzlet­társaságával szem­ben tetszése szerinti eljárást kövessen, de erre azt felelték, hogy a vasutak sequestrácziója praecedenst képezne, mely ké­sőbb a csatlakozásokat építő csoport ellen is alkalmaztathatnék, ha az egyáltalán az egész hálózat üzletét átvenné. A porta e pontra nagy súlyt látszik fektetni s az fogja a tárgyalásoknál valószínűleg a legnagyobb nehézséget képezni. A miniszertanács egyébiránt egynél több ülést fog tartani, míg a holnap eléje terjesztendő tervezet felett határoz s alig kétséges többé, hogy a porta e hó 12- ig az új csoporttal megállapodásra nem jut. Január 12-én azonban — mint említtetett — az Ausztria-Magyar­ország részéről engedett határidő lejár. Hajlandók lesznek-e

Next