Állami főreáliskola, Versec, 1888

Adatok az iskola ez évi történetéhez. Tanintézetünk, miként a m­últ iskolai év vég­én kiadott érte­sítőben már közhírré tettük volt, ez iskolai év kezdetén foreál is­kolává alakíttatott át, s mint ilyen 5 osztálylyal megnyittatván, most végezte be új korszakának első évét. — 37 esztendeje hogy fennáll, 1852. évben alapíttatott mint alreáliskola s fennállott mint ilyen, három osztályával 1868-ig, a mikor kis gymnasiummá lett; 1870. év öszszén átváltoztatták polgári iskolává s fennállott mint ilyen, 4 osztálylyal, a múlt iskolai év végéig; 1888. évi június 26-án 24.458 sz. a. kelt intézményével a nmélt. vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministerium megengedte, hogy a lakosság közóhajának megfelelően, Versecz b­jf. város saját költségein községi főreális­­kolává fejlesztessék. Az átalakulás nem történt nehézségek nélkül, részben hátrál­tatta azt a tannyelv és a használandó tankönyvek kérdése is, mely csakis a magas ministeriumnak 1888. évi aug. 30-án 32.518 sz. a. kelt kegyes leiratával nyert végleges megoldást, melyben megen­gedni méltóztatott, „hogy addig is míg a tanulók az itteni népisko­lákban képesek lesznek majd a magyar nyelvet nagyobb mértékben elsajátítani, a verseczi reáliskola alsó négy osztályában a magyar és német tannyelv mellett a tanulók anyanyelvük szerint magyar és német tankönyveket használhassanak.“ E kegyes intéz­mény leérkezte után szeptember 1-én, tehát a tanév első napján, mondotta csak ki véglegesen a város törvényha­tósági közgyűlése, hogy a reáliskolát 5 osztálylyal megnyitja, e napon terjeszté fel, az időközben az üresen állott két tanszékre hir­detett pályázat folytán beérkezett volt folyamodványokat, s ajánlotta a pályázók közül kiszemelt jelöltjeit kinevezésre. — Megalakította

Next