Állami főreáliskola, Versec, 1891

ván, augusztus hó 29-én és 31-én tartotta meg úgy a felvételi mint a javító vizsgálatokat, ekkor 14 növendék javította ki a múlt év­ben nyert elégtelen osztályzatát úgy, hogy a megfelelő felsőbb osz­tályba bocsátható volt. A behratások szeptember 1., 2. és 3-án folytak, szeptember 4-én rendeztettek az osztályok, 5-én pedig a róm.­kath. templomban tartott ünnepélyes »Veni sancte« után az igazgató alkalmi beszéd­del nyitotta meg a tanévet, ugyanekkor olvastattak fel a fegyelmi szabályok is.­­ A rendes tanítás szeptember 7-én hétfőn kezdődött és a rendtartás engedélyezte szünnapok s alább felemlítendő ünne­pek kivételével megszakítás nélkül folyt ez évi június 17-éig. A VIli. osztály növendékeinek osztály­vizsgálatai május hó 9., 10., 11. és 12-én, naponta a reggeli órákban tarttattak meg; az érettségi írásbeli vizsgálat május 23., 24., 25. és 27-ik nap­jain. Az érettségi szóbeli vizsgálat június hó 13-án volt, az I.—VII. osztály évzáró vizsgálatai pedig a tankerületi királyi főigazgatóság ál­tal helybenhagyott sorrendben folytak le úgy, hogy június 18-án a hittanból, 20-tól 25-éig bezárólag a többi tantárgyakból állották ki a növendékek a vizsgálatot. Június 27-én délután versenynyel összekötött disztornázás volt. 28-án pedig hálaadó isteni tisztelettel, zárünnepélylyel s a bi­zonyítványok kiosztásával zárták be az évet. Az ez évi vizsgálatokat — már azon okból is, hogy a tanin­tézet most lett teljessé — nagy érdeklődéssel kísérte a városi kö­zönség. Több szülőt, vendéget és iskolabarátot volt szerencsénk lát­hatni ez évben, mint az elmúltakban, úgy a VIII. osztály tanulóinak korában megejtett vizsgálatain, valamint a szóbeli érettségi vizsgála­tok alkalmával s a többi két osztály évzáró vizsgálatain is. Megje­lenésükkel többször megtisztelték a tanári testületet s az ifjúságot méltóságos Ru­d­n­a­i N­i­k­o­l­i­c­s Sándor főispán úr, Seemayer János polgárnagy úr és Ilenny Sebestyén prépost, esperes-plé­bános úr, nemkü­lönben a városi tanács és a reáliskolai bizottság­nak egyes tagjai. Az ifjúság szorgalma, előmenetele a tanulmányokban nem csak általában kielégítő,, hanem az előző évekhez képest örvendő-

Next