Állami főreáliskola, Versec, 1904
I Karvasi Lajos 1853—1905. A verseczi állami főreáliskolának gyásza van. Tantestületének tagjai közül kiragadott a halál egy oly férfiút, ki egész életét — közel 30 esztendőt — a tanítás és nevelés ügyének szentelte. Karvasi Lajos meghalt. Lelkiismeretes tanár volt, a hivatalos kötelesség teljesítésében pontos, mint a jól járó óra. Lelke oda nőtt az iskolához, a tanári katedrához. Megtört, bágyadt, beteg testtel is a legpontosabban felvánszorgott az iskolába; tanítani akart mindenáron. Megtört, szenvedő testtel is ott görnyedt órák hosszán át a tanári szoba zöld asztala mellett, javítgatta a rengeteg számú dolgozatokat. Szinte erővel kellett rávenni, hogy maradjon odahaza, pihentesse fáradt testét, keressen gyógyulást. Lelke azonban mindenkor visszavágyódott az iskolába. Lázas álmaiban, midőn ajkai megnyíltak, az iskolát, tanítványait, kartársait emlegette. Igaz, megalkuvás nélküli magyar ember volt minden izében. Noha a bécsi egyetemen járt több évig, szíve, lelke teljes melegével szerette hazáját, a magyar népet. Midőn főreáliskolánk több tanára hazafias lélekkel elhatározta, hogy nem magyar hangzású neveiket megmagyarosítják és ezzel is dokumentálják érzelmeiket — a boldogult volt a legelső, ki az eszmét felkarolta, lelkesített és másokat is megnyert az ügynek. Puritán volt minden izében, minden cselekedetében.