Állami főreáliskola, Versec, 1917
II. Pro patria! Dr. NAGY JÓZSEF. (1889. 111. 5.—1917. X. 6.) Bella matribus detestata .... A vérbeli anyák könnyei bizonyára legforróbbak, legkínosabbak! A mi kis alma materünk fájdalma is felzúgott a gyásznak szomorú napján. De hát a haza kívánta az áldozatot!.............És éppen őt, egyik legkedvesebb és legdélibb tagját a mi immár kicsinyre leolvadt testületünknek, amelyet nagy megpróbáltatásoknak tett ki a háború súlyos kényszere. A mi Nagy Jóska barátunkat (mert csak így dédelgettük mindnyájan) mind, kivétel nélkül a kipróbált barátság igaz szeretetével öveztük. Szeretetreméltó, könnyed kedvessége, fiatalos nyílt becsületessége, amit még el nem rontott az élet ezernyi csúnya alkuvása, mindnyájunk szívéhez megtalálta a maga útját. A banális kortársi viszonyon jóval túlhaladó és elmélyült, őszinte kedves barátság volt az, amely legtöbbünket hozzá fűzött. Pedig nem valami hangos, jó cimborát kell benne gondolni. Talán kétszeresen szép, hogy kedélyének frisseségét és modorának szeretetre méltóságát úgy meg tudta őrizni, mikor a sors éppen legsúlyosabb gondjaival és csapásaival látogatta meg abban a rövid életspáciumban is, ami neki végigélnie adatott. Bizonyára nem közönséges mértékét tudta tanúsítni a katonai vitézségnek a harctéren (erről tanúskodtak kitüntetései), de annyi bizonyos, hogy a mindennapnak az ő számára oly súlyos formát öltő küzdelmében a heroizmusnak igazán nem közönséges erejét tudta nyilvánítani. Még utólag is a meghatottság érzéseivel kell visszagondolnunk erre az ő fiatal életének fájdalommal teli és heroikusan küzdelmes korszakára, és igazán tragikusnak kell találnunk ezt a rövid emberi pályát, amely egyik küzdelemből a másikba vettetve, oly hirtelen tűnik le élte delén, mikor talán éppen kiheverte volna ifjúsága mindent felejtető erejénél fogva a sorsbéli csapások lesújtó fájdalmait. Szegény Nagy József barátunk most már örökre biztos menhelyét lelte meg szerény bukovinai sírjában; mindenkorra megmenekült az élet alattomos sújtásai elől, melyek oly kitartással üldözték. A mi fájó emlékezetünk, oly szeretettel élő kegyeltünk lesz néma kisérő társa a mindenségben. itt megmarad emléke a tetőtől talpig derék férfinak, aki igazán integer vitae scelerisque purus, a csupa szív jóbarátnak és lelkes oktatónak, akit az ifjúság őszinte szeretete kísért mindig végig, sajnos, oly rövid tanítói munkáján. Igazi embert, jó társat és deréklelkű tanítómunkást vesztettünk benne. Mindnyájan érezzük veszteségünk végtelenül súlyos fájdalmas voltát. Szegény Nagy József barátunk, örökre eltávozott őrünkből, de sose lesz távol sziveinkből és emlékezetünkből! Gy. Zs.