Vesevilág, 1988 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1988-04-01 / 1. szám
2 VESE VILÁG Így csináltuk a tönjcsy - Zsilinszky kórházban Amikor dializált beteg lettem 30 évesen, 1981. október 9-től, akkor még vidéken laktam és Szegedre 60 km-es távolságról mentővel jártam művesekezelésre. Előtte több órával jött értem a mentő és utána is több órával vitt haza. Ráment egy egész napom. Amióta a szatellita állomások dr. Gál György professzor vezetésével létrejöttek, alaposan csökkent az ideodázás ideje. Azt, hogy már 7 éve viszonylag jó állapotban vagyok, ennek az időszaknak, a szegedi orvosoknak és nővéreknek is köszönhetem. Ők és a betegtársak megtanítottak a diétára, a folyadék bevitelre, a táblázatokra, a helyes életmódra. Meg kellett tanulni újra rendezni a mindennapjaimat. Mire beletanultam, olvastam, utánajártam, tanácsokat kértem, megszoktam a tilalmakat és az előírásokat, jött egy teljesen új dolog. 1982. március 24-én sikeresen transzplantáltak, de 10 hónap után kilökődés miatt eltávolították. Ám a tíz hónap közben egy újabb étkezési formát kellett megtanulnom. Ellenkezőjét annak, amire addig szoktattam magam: változatos étrend és több folyadék. A vesekivétel után költöztem Budapestre. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kezeltek és itt alakult ki igazán a mostani elfogadható állapotom. Miután sokat tapasztaltam és mindent a saját életemen kellett megtanulnom, megosztottam amit tudtam betegtársaimmal. Láttam, hogy nem elegendő, ha a szakemberek egyszer-kétszer elmondják a betegnek a mindennapra vonatkozó utasításokat, ezeknek a dolgoknak rögződniük kell. Különben ételital könnyen „bűnbe” visz, s akkor jönnek a szenvedések. A beszélgetésekre a kezelés közben és előtte-utána nyílik alkalom. Nem mindenki veszi ugyan jó néven, van aki okoskodásnak tartja, de a nagy többség elfogadja és kérdez. Elmondja saját tapasztalatait a kellemetlen érzésekről és megvitatjuk, hogy kinél hogyan jelentkeznek a bajok. Ezek a beszélgetések vezettek oda, hogy hétvégeken is szerettünk volna találkozni. Kezdtünk kirándulásokat szervezni és ki-ki hozta családját is. Először csak 7-8 fő jött egy-egy erdei sétára, múzeumba, várnézésre. A Szalajka völgybe már többen autóval, ott már a főnővér és a nővérek is elkísértek bennünket magánemberként. Ezután Lovász Pál vállalkozott a nagyobb szervezésekre. Ellátogattunk - egyik betegtársunk meghívására - 10 autóval Salgótarján, Ipolytornác útvonalon egy egész napra hozzájuk. Nagyon fárasztó volt, de mind a 45-en igazán jól éreztük magunkat. Tavaly Csopakra, majd egy másik betegtársunk meghívására Visegrádra látogattunk. A 40 fős kirándulásainkat mindig a legrosszabb állapotú betegek közérzetéhez igazítottuk. A kirándulásokat jó előre meghirdettük. A részletes leírást kifüggesztettük a betegek szekrényére. Többen nem olvasták el pontosan. Ezért mindig személyesen is megbeszéltük. Ez bizony időbe és fáradságba került, de megérte. Volt rá példa, hogy rendszeresen más műveseállomás betegei is velünk tartottak. A gödöllői forrásnál Juhász doktor a Margit Kórházból, Szabó doktornő a Bajcsy-Zsilinszky Kórházból is velünk ázott a szakadó esőben szalonnasütés közben. Az így kialakult közösségi kapcsolat a kezelések hangulatát is megváltoztatja. Van közös élmény, kezelések közben is lehet emlékezni és tervezgetni az újabb kirándulásokat, így, hamarább telik az öt óra és talán még rosszul sincs a beteg annyiszor.. Amikor Ádám Edittel megkezdtük az egyesület szervezését, az életben maradásra és sorsunk könnyebb elviselésére szövetkeztünk mindazokkal, akik velünk tartottak. Azok csatlakoztak elsőként mind a fővárosban, mind a megyékben, akikben már munkált a közösségi érzés: egy-egy veseklub, egy-egy kiránduló csapat. Ha ezután sikerül az ilyen helyi kezdeményezéseket általánosítani, a tapasztalatokat szélesebb körben megosztani, ez élteti majd igazán országos egyesületünket. TÓTHNÉ FEKETE ILONA főtitkár így élünk mi Veseklub Kaposváron Somogy megye közel 1450 vesebetege részére korábban hiányzott egy olyan lehetőség, ahol gondjaikat szakemberekkel és egymással megbeszélhetik. Ezért dr. Tóth Tibor a Somogy megyei Kórház Vesegondozó főorvosának kezdeményezése nyomán 1987. szeptember 21-én megalakították Kaposváron a Somogy megyei vesebetegek és hozzátartozóik klubját. A klub tájékoztatja a betegeket és az érdeklődő hozzátartozókat a betegségről, a diétáról, a szükséges életvitelről, súlyosabb esetekben a dializálás lehetőségéről, a műveseállomások működéséről, a vesebetegek pszichés állapotáról, a családi környezet alkalmazkodásáról. Előadások, beszélgetések egymást követték. Segítséget kívántunk adni a betegek részére különböző ismertetők, ételreceptek beszerzésével, sokszorosításával. Felhívtuk a figyelmet a „Vesebetegségről vesebetegeknek” című könyv hasznosságára. Társadalmi gyűjtést indítottunk a kaposvári műveseállomás létrehozására. A kezdeményezést felkarolta a Somogy megyei Vöröskereszt főtitkára Honfi Istvánná, megoldotta a klub számára a terem gondját, megszervezte a társadalmi gyűjtést. Első negyedéves klubfoglalkozásunkon dr. Tóth Tibor a vesebetegségek különböző formáiról, a követendő diétáról és életvitelről tartott előadást. Tavaly a decemberi találkozónkon Szalma Istvánné a Somogy megyei Kórház dietetikusa különböző betegségfázisban követendő diétákról adott tájékoztatást és receptekkel látta el a hallgatóságot. Március 14-én dr. Fazekas László a budapesti Margit Kórház adjunktusa tartott előadást „a vesebetegek pszichés állapotának befolyásolása” címmel. Az elmúlt év decemberében részt vettünk a Vesebetegek Országos Egyesületének alakuló közgyűlésén. Mivel célkitűzéseink lényegében azonosak, bejelentettük csatlakozási szándékunkat. Mára február végéig közel 700 ezer Ft gyűlt össze a megye lakóinak áldozatkészségéből. Szeretnénk, ha legalább két géppel járulnának hozzá a megye lakói, vállalatai, szövetkezetei, intézményei a kaposvári műveseállomáshoz. Ezt szorgalmazták a Vöröskereszt aktivistái és a klub megbízottai. Szeretnénk a betegek hozzátartozóit minél nagyobb számban „pártoló tagnak” megnyerni. És még mit szeretnénk? Azt, hogy minél több rászoruló beteg kaphasson új vesét. BAKSA JÓZSEF a VESEKLUB elnöke