Vesevilág, 1991 (4. évfolyam, 1-7. szám)

1991-05-01 / 2. szám

Egy régi ötlet valóra válik Szakképzett dializáló nővérek az állomásokon Megdöbbentő történetet olvastam a minap egyik na­pilapunkban. Egy fiatal nővérről szólt, aki a művese osz­tályon dolgozott és neki is csak egy veséje volt, az sem működött tökéletesen. Mindezt tudva, határozottan kije­lentette, ő művese kezelést nem vesz igénybe, nem vál­lalja azt az életmódot, amit a dialízis jelent. Évekkel ké­sőbb leromlott, igen rossz állapotban került vissza a mű­vese osztályra, de ekkor is elhárította az orvosok ajánla­tát és javaslatát, hogy művese kezelést kapjon. Amikor elveszítette eszméletét, édesanyja kérésére mégis mű­vesére tették, később már a lány is hozzájárult a ke­zeléshez. És a történet happy end-el végződött: ez a nővér azóta elvégzett egy főiskolát, túl van egy sikeres veseműtéten és éli a normális életet. Miért idézem fel ezt az esetet? Nem csupán érde­kessége miatt, hanem fő­ként tanulságáért, azért a figyelmeztetésért, ami benne van ebben, a jól végződött történetben: még egészségügyi dolgo­zó sem tudja minden eset­ben felmérni saját helyze­tét és megérteni, elfogadni az adott helyzetben szük­séges kezelési módot. A fent említett nővér végezte naponta mechanikusan a dolgát, azt a feladatot, amit a dialízis jelent, kapcsolta be és ki a gépeket, bizonyára mosolygott is a betegek­re, meg jó szóval sem fukarkodott, de a történések lé­nyegét nem értette, nem akarta megérteni, inkább ki­ment volna az életből fiatalon, mint, hogy önmaga is ré­szese legyen az ismétlődő kezeléseknek. A szóban forgó nővér ügye lehetne magán­ügy, hi­szen akarata ellenére nem lehet senkit gyógyítani, bol­doggá tenni még kevésbé. Aminek kapcsán e kis meg­rázó történet felidéződött bennem, az viszont már fontos közügy. Miről is van szó ? Sajnos a vesebetegek száma évről-évre nő, nemcsak nálunk, világszerte. A ténnyel számolnunk kell, ha az okokat most nem is kutatjuk. En­nek megfelelően szaporodnak a drága pénzen felállított, egyre modernebb művese állomások is, hiszen a vese­betegségek bizonyos stádiumában a dialízis nélkülözhe­tetlen, életmentő és életben tartó kezelés. Dialízis idején­­, mely ma már, hála a tudománynak nem 8-10 óra egy kezelést számítva, hanem 4 órára rö­vidül­­, a beteggel a gépeken kívül a legszorosabb kon­taktusban a nővér van. Mondjuk ki nyíltan: a dialízist nővér végzi, nem az orvos. Az orvos irányít, felügyel, uta­sításokat ad, de a nővér dializál a gépek segítségével. M következik ebből? Az általános szakismeretekkel rendel­kező nővéreknek még valami pluszt kell tudniuk ahhoz hogy ezt a tevékenységet megfelelően végezzék.­­ Ugyan, egy gépet be meg kikapcsolni mindenki tud még egy gyerek is, ha megmutatják neki­­, mondhatni bárki, de nem lenne igaza. Gyakorló dializáló nővérek megmondhatók, hogy a gépnek is lelke van, a finom mű­szerek megérzik a hozzá­értő, avatott kezelő moz­dulatát és megmakacsol­ják magukat, ha ideges ügyetlen ember irányítja őket. Nem véletlenül vető­dött fel már régebben hogy a dializáló gépek ke­zelését külön is tanítan kellene és az egész folya­matot, amibe termé­szetesen a beteggel törté­nő intenzív kapcsolattar­tás is beletartozik. Még a közelmúltban elhunyt, nagy tudású Taraba Ist­ván professzor vetette fel annak idején a dializálást végző nővérek képzésé­nek megszervezését. Saj­nos nem érhette meg az ötlet megvalósulását, de utódai, orvostársai to­vább dolgoztak az ötlet si­kerén. Mára többüknek a közreműködésével sikerült elérni, hogy szeptemberben az Egészségügyi Szakdolgozók Központi Továbbképző Intézetében megkezdődik a dializálást végző nővérek továbbképzése. Hadd emeljük ki a Margit Kórház ad­junktusát, dr. Fazakas Lászlót, akinek oroszlánrésze volt e régi gondolat valóra váltásában. Az érdeklődés igen nagy. 100 nővér jelentkezett erre a továbbképzésre, mely szakmai minősítést is ad. A je­lentkezéseket felvételi vizsga követte és nem is kis köve­telményekkel. Az első 10 hónapos tanfolyamra 20 nővért vettek fel az ország minden részéből. Ha végeznek, minden bizonnyal nyernek velük a nef­­rológiai állomások, hiszen elméleti és gyakorlati tudás­sal felvértezve, a­­mit" mellett a "hogyant" és "miértet" is megértve és alkalmazva segítenek a gondjaikra bízott betegeken és ők is gazdagodnak a tudatosság bizton­ságával. (leopold) Parlamenti idill

Next