Vesevilág, 1991 (4. évfolyam, 1-7. szám)
1991-05-01 / 2. szám
Egy régi ötlet valóra válik Szakképzett dializáló nővérek az állomásokon Megdöbbentő történetet olvastam a minap egyik napilapunkban. Egy fiatal nővérről szólt, aki a művese osztályon dolgozott és neki is csak egy veséje volt, az sem működött tökéletesen. Mindezt tudva, határozottan kijelentette, ő művese kezelést nem vesz igénybe, nem vállalja azt az életmódot, amit a dialízis jelent. Évekkel később leromlott, igen rossz állapotban került vissza a művese osztályra, de ekkor is elhárította az orvosok ajánlatát és javaslatát, hogy művese kezelést kapjon. Amikor elveszítette eszméletét, édesanyja kérésére mégis művesére tették, később már a lány is hozzájárult a kezeléshez. És a történet happy end-el végződött: ez a nővér azóta elvégzett egy főiskolát, túl van egy sikeres veseműtéten és éli a normális életet. Miért idézem fel ezt az esetet? Nem csupán érdekessége miatt, hanem főként tanulságáért, azért a figyelmeztetésért, ami benne van ebben, a jól végződött történetben: még egészségügyi dolgozó sem tudja minden esetben felmérni saját helyzetét és megérteni, elfogadni az adott helyzetben szükséges kezelési módot. A fent említett nővér végezte naponta mechanikusan a dolgát, azt a feladatot, amit a dialízis jelent, kapcsolta be és ki a gépeket, bizonyára mosolygott is a betegekre, meg jó szóval sem fukarkodott, de a történések lényegét nem értette, nem akarta megérteni, inkább kiment volna az életből fiatalon, mint, hogy önmaga is részese legyen az ismétlődő kezeléseknek. A szóban forgó nővér ügye lehetne magánügy, hiszen akarata ellenére nem lehet senkit gyógyítani, boldoggá tenni még kevésbé. Aminek kapcsán e kis megrázó történet felidéződött bennem, az viszont már fontos közügy. Miről is van szó ? Sajnos a vesebetegek száma évről-évre nő, nemcsak nálunk, világszerte. A ténnyel számolnunk kell, ha az okokat most nem is kutatjuk. Ennek megfelelően szaporodnak a drága pénzen felállított, egyre modernebb művese állomások is, hiszen a vesebetegségek bizonyos stádiumában a dialízis nélkülözhetetlen, életmentő és életben tartó kezelés. Dialízis idején, mely ma már, hála a tudománynak nem 8-10 óra egy kezelést számítva, hanem 4 órára rövidül, a beteggel a gépeken kívül a legszorosabb kontaktusban a nővér van. Mondjuk ki nyíltan: a dialízist nővér végzi, nem az orvos. Az orvos irányít, felügyel, utasításokat ad, de a nővér dializál a gépek segítségével. M következik ebből? Az általános szakismeretekkel rendelkező nővéreknek még valami pluszt kell tudniuk ahhoz hogy ezt a tevékenységet megfelelően végezzék. Ugyan, egy gépet be meg kikapcsolni mindenki tud még egy gyerek is, ha megmutatják neki, mondhatni bárki, de nem lenne igaza. Gyakorló dializáló nővérek megmondhatók, hogy a gépnek is lelke van, a finom műszerek megérzik a hozzáértő, avatott kezelő mozdulatát és megmakacsolják magukat, ha ideges ügyetlen ember irányítja őket. Nem véletlenül vetődött fel már régebben hogy a dializáló gépek kezelését külön is tanítan kellene és az egész folyamatot, amibe természetesen a beteggel történő intenzív kapcsolattartás is beletartozik. Még a közelmúltban elhunyt, nagy tudású Taraba István professzor vetette fel annak idején a dializálást végző nővérek képzésének megszervezését. Sajnos nem érhette meg az ötlet megvalósulását, de utódai, orvostársai tovább dolgoztak az ötlet sikerén. Mára többüknek a közreműködésével sikerült elérni, hogy szeptemberben az Egészségügyi Szakdolgozók Központi Továbbképző Intézetében megkezdődik a dializálást végző nővérek továbbképzése. Hadd emeljük ki a Margit Kórház adjunktusát, dr. Fazakas Lászlót, akinek oroszlánrésze volt e régi gondolat valóra váltásában. Az érdeklődés igen nagy. 100 nővér jelentkezett erre a továbbképzésre, mely szakmai minősítést is ad. A jelentkezéseket felvételi vizsga követte és nem is kis követelményekkel. Az első 10 hónapos tanfolyamra 20 nővért vettek fel az ország minden részéből. Ha végeznek, minden bizonnyal nyernek velük a nefrológiai állomások, hiszen elméleti és gyakorlati tudással felvértezve, amit" mellett a "hogyant" és "miértet" is megértve és alkalmazva segítenek a gondjaikra bízott betegeken és ők is gazdagodnak a tudatosság biztonságával. (leopold) Parlamenti idill