Vesevilág, 1991 (4. évfolyam, 1-7. szám)
1991-06-01 / 3. szám
Beer Gáborra emlékezünk Az újság már a nyomdában volt, amikor értesültünk arról a szomorú hírről, hogy Beer Gábor halott. A sors kifürkészhetetlen útjai folytán egy nappal életműve, a Paksi József utcai művese állomás műszaki átadása előtt és ugyanazon a napon, amikor a fia érettségizett, öröklétre szenderült. Akik ismerték, tudták róla, hogy örökmozgó, nyughatatlan természetű ember. Mintha csak érezte volna, hogy a sors kevésre porciózta életét. Mindössze negyvennyolc éves volt. Amit létrehozott így, betegen is, másnak egy emberöltő munkája lett volna. Kevesen vállalták volna azt az önpusztító harcot, küzdelmet, amit másokért tett. 1990 februárjában alapította meg a Nephrocentrum Egészségügyi és Szolgáltató Kisszövetkezetet. Az alapszabályban megfogalmazott célkitűzések között szerepel: "A megváltozott munkaképességű, elsősorban vesebeteg emberek foglalkoztatása önkormányzati rendszerben, rehabilitációs munkavégzés, a megmaradt munkaképesség gazdaságos hasznosítása, a fizikai és pszichikai állapot szinten tartása, javítása, a tagok anyagi erejének a növelése a feladat.” Beer Gábor nagy erénye volt, hogy nemcsak munkát adott betegtársainak, hanem jó közösséget, családias hangulatot is ki tudott alakítani. Sokak által ismert, népszerű ember volt. Első perctől kezdve részt vett a VOKE munkájában. Lelkesen és lelkiismeretesen látta el az ellenőrző biztottság elnöki tisztét, amelyről a szövetkezeténél megnövekedett feladatai miatt mondott le. Tevékeny, másokért tenniakaró embert vesztettünk el személyében. Beer Gábor élete bevégeztetett, de életműve megmarad. A Nephrocentrum saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A HÍREINK Mozdulj az egészségedért! címmel majális jellegű országos vesenapot rendez a VOKSZ augusztus 25-én, vasárnap. A rendezvény az Orczy - volt Asztalos János - parkban lesz megtartva. Habár a júniusi lapzártakor a programok szervezése még javában folyik, annyi már bizonyos, hogy gazdag kínálat várja a résztvevőket. A Budapesti Ifjúgárdisták csapata önvédelmi bemutatót tart, régi korok fegyvereiből is ízelítőt láthat a közönség. Bizonyára sok felnőttet és gyereket szórakoztat majd a kutyabemutató. A Clone együttes valószínűleg a fiatalok tetszését nyeri meg. A természetgyógyászok közül is többen jelezték, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen. Tőlük táplálkozási tanácsadást, tornagyakorlatokat tanulhatunk. A rendezvényen egészségügyi témájú könyveket, videofilmeket is meg lehet vásárolni. A nap célja, hogy az ország minden tájáról összehozza és megismertesse egymással a betegtársakat és családtagjait. Az egészséges embereknek pedig minél több felvilágosítást szeretnénk adni a vesebetegségről és arról, hogy hogyan előzhető meg, illetve késleltethető a kór. A vöröskereszt jóvoltából egy tányér gulyással is megvendégelik a jelenlévőket, a büfét térítés ellenében vehetik igénybe az esemény résztvevői. Ötleteket, javaslatokat a VOKSZ irodába (Budapest, 1032 Föld u. 57. tel.: 1886-514) kérünk. Helyi egyesületeink Áprilisban szerveződött a Szekszárdi Vesebetegek Regionális Egyesülete. Vezetőjük: Czeider Károly A Nógrád megyei Vesebetegek Egyesülete is megalakult. Vezető: Adorján Károly Létrejött a SOTE II-es Belklinikájának Egyesülete is. Vezetője: Heitzmann Gáborné. Megalakult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház helyi egyesülete. Vezetője: Tóthné Fekete Ilona Mindannyian csatlakoztak a VOKSZ-hoz. * Az értünk fáradoztak sorozatunkat augusztusi lapszámunkban folytatjuk. Átadás előtt lelépett a kivitelező címmel Beer Gáborral készült interjút olvashatnak lapunk 15. oldalán. Az anyag felvétele és a megjelenés között eltelt néhány hét alatt sok minden megváltozott. Megtörtént a Nephrocentrum Kisszövetkezet dializáló állomásának hivatalos átadása - erről következő, augusztusi számunkban számolunk be olvasóinknak, és Beer Gábor nincs már közöttünk. Joggal kérdezhetik, hogy akkor miért jelent meg az átadás előtti helyzetet felelevenítő írás? A szerkesztő tudatos döntése volt. Beer Gábor életének utolsó küzdelmeit, kendőzetlen véleményét örökíti meg az interjú. Olyannyira fontosnak érezte gondolatainak pontos közlését, hogy vette magának a fáradtságot és elment az újságíró lakására. Még megjelenés előtt látni akarta a vele készült interjút, hogy meggyőződjön róla, hitelesen adták-e vissza gondolatait. Mindenben ilyen maximalista volt. E cikk megjelentésével emléke előtt tisztelgünk. 28