Vesevilág, 1995 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1995-04-01 / 1. szám

Szent László Kórház-beli tapasztalatok ÉLETMINŐSÉG ERITROPOETINNEL Az eritropoetin a gyógyszeripar közelmúltban kialakult új ágazatá­nak, a biotechnológiának talán a legjelentékenyebb vívmánya. Dön­tő változást eredményezett azon betegségek kezelésében, ahol a transzfúzió alkalmazását elkerülhe­tővé tette, annak összes szövőd­ményével együtt. Az EPO kezelés megszünteti az anémiát, amely fe­lelős a vesebetegek fáradékonysá­gáért, rosszkedvűségéért, levert­ségéért. A társadalombiztosítás jó­voltából ezt a készítményt ingyen kapják a dializált vesebetegek, és az utóbbi időben az állomásoknak nem kell megfinanszírozniuk a gyógyszert. Dr. Nagy Ervintől, a Szent László Kórház Dializáló Ál­lomásának főorvosától az eritro­poetin alkalmazásának tapasztala­tairól érdeklődtünk. - Európában az első eritropoe­tin készítmények kipróbálása 1985-ben, illetve 1986-ban kezdő­dött. Hazánkban ’89-ben a Margit Kórházban és máshol is elkezdték ezt a munkát. A László Kórházban ’90-ben egy betegnek, ’91-ben két betegnek tudtunk adni EPO-t. A Boehringer-Mannheim cég 1992- ben keresett meg minket azzal a kéréssel, hogy próbáljuk ki a re­­kombináns eritropoetin készítmé­nyük szubkután adását, és ennek hatásmechanizmusát. A tapaszta­latokat egy tudományos ülés kere­tében ismertettük.­­ Tizenhárom betegnél próbál­tuk ki a Recormont. Szubkután adtuk, és tudomásom szerint egyik betegünk sem jelzett fájdalmat. A másik eredmény, hogy kb. 15 szá­zalékos megtakarítást lehetett elér­ni szubkután adással. Tehát vala­mennyivel kevesebb eritropoetin is hatásos volt. Magas vérnyomás csak kis százalékban fordult elő. A tapasztalatok kedvezőek voltak. Úgy éreztük, előnyös a szubkután alkalmazás, takarékosan tudtunk a szerrel gazdálkodni és a betegek­nek sem okozott panaszokat. Az­óta 90-95 százalékban Recormont használunk. - A betegek kívánságát mennyi­re veszik figyelembe? - A László Kórházban dializált betegek nem nálunk kerülnek dialí­zisprogramba, hanem mi a hepati­tis B, C és egyéb vírusfertőzések miatt vesszük át őket. A beteg ter­mészetesen azt a készítményt kap­ja, amelyiket megszokta. Nincs jo­gunk a rendelkezések alapján és szakmailag sem indokolt a betege­ket olyan helyzetbe hozni, hogy változtassunk a kezelésen. Éppen elég neki, hogy új környezetbe ke­rült, elszakadt a megszokott osztá­lyától, a gépétől, az orvosától, technikustól. A dializált betegek rögződnek ahhoz a helyhez, ahol eddig kezelték őket. Elég plusz ne­kik, hogy vírusfertőzést kaptak, ak­kor miért változtassunk a gyógy­szerelésükön? A főorvos után a betegek véle­ményét is kikértük, hogy mennyire változott az általános állapotuk, a közérzetük, amióta EPO-t kapnak. Hansághy Gyula huszonöt éves fiatalember a dialíziskezelés mel­lett a Kandó Kálmán Műszaki Főis­kolába jár. Transzfúzió okozta he­patitis B vírusfertőzés miatt került a László Kórházba. Pár évvel ezelőtt maga sem hitte volna, hogy foly­tathatja tanulmányait. Rossz fizikai állapota miatt abba kellett hagynia a gimnáziumot. Olyan fáradékony volt, hogy napközben is csak fe­küdt. Életében a nagy fordulópon­tot az eritropoetin kezelés jelentet­te. Befejezte a gimnáziumot, felvé­telizett a főiskolára és a heti há­romszori dialíziskezelésen kívül gondolatait nemcsak a betegsége köti le. Karánné Horváth Editet nem ké­nyeztette el az élet. Polycisztás ve­sét örökölt, fiatalon megözvegyült, lányával albérletben laktak. A ne­hézségek ellenére nem adja fel. Csinos és vidám, ha nem a dializá­­lóállomáson találkoztunk volna, nem árulná el semmi a betegségét. Pedig a kezdet neki is keserves volt. - Nem volt étvágyam, 54 kilóra lefogytam - meséli tárgyilagosan. - Görcsöltek a lábaim. Másfél éve kapom az eritropoetint. Azóta 65 kilogrammra növekedett a súlyom, és tartani is tudom. A közérzetem jó, magamhoz tértem, nem görcsöl a lábam. Csak az idővel vagyok örökös bajban... Edit visszanyerte életkedvét, új erőre kapott. Hogy lakásgondjaik megoldódjanak, eltartási szerző­dést kötött egy nénivel. Gondos­kodik róla, dolgozik, háztartást vezet és „mellesleg” hetente két­szer kezelésre jár. A doktornő sze­rint háromszor kellene, de - amíg az értékei engedik - egy héten kétszer jár dialízisre. Merthogy annyi dolga van, nem hagyhatja el magát. ABOEHRINGER MANNHEIM A VESEBETEGEK SZOLGÁLATÁBAN A VESEVILÁG SZPONZORA Therapeutics 1014 Budapest, Országház utca 30. Tel.: 156-9899, 201-4641­3

Next