Vesevilág, 2017 (30. évfolyam, 1-2. szám)

2017-03-01 / 1. szám

A krónikus vesebetegség végstá­diumában, amikor a vesék már nem tudják ellátni feladataikat, az élet fenn­tartása lehetetlen. A 20. század orvos­­tudományának fejlődése tette lehetővé a működésképtelen szerv feladatainak külső beavatkozással történő pótlását, a művesekezeléseket és a veseátültetést. A veseátültetés a legjobb megoldás, de a beültethető vesék korlátozott száma, a végstádiumú vesebetegek nagy ré­szének műtéti alkalmatlansága miatt a többségnek csak a művesekezelés vala­melyik formája a megoldás. Egy kezelőhely kialakítása költséges, a hetvenes és a nyolcvanas években a szükségesnél jóval kevesebb kezelőhely állt rendelkezésre. A magánszektor meg­jelenése változást hozott, sorra épültek a centrumok, a kilencvenes években már minden rászoruló megkapta az ellátást. Egyidejűleg egy addig nem jelent­kező betegszállítási igény lépett fel: vesebetegek rendszeres, időre való be­szállítása lakóhelyükről a művese állo­másokra. Bár a szállítási távolságok az újabb centrumokkal csökkentek, de a szállítások száma folyamatosan nőtt. Ezt a feladatot akkor az Országos Mentőszolgálatnak kellett elvégezni a mentési feladataik mellett. Gyakorlatilag képtelen volt ellátni, mert nem rendel­kezett elegendő kapacitással, másrészt a mentés elsőbbsége mindig felülírta a betervezett szállítási menetrendet. A betegek nem értek be időre a kezelésre, a kezelés után pedig hosszú órákat, gyakran fél napot kellett eltölteni a fuvarra várással. A magánvállalkozá­soknak a programozott betegszállítás­ba bevonásának engedélyezése után a VOKSZ és Vértesi László közös munká­jával létre jött az első ilyen vállalkozás, a Ren-Depo Rt. Ez komoly változást eredményezett, a gépkocsi időben érkezett és szállí­tott, a szolgáltatók időben kezdhették és zárhatták a megtervezett kezelési műszakokat. Az első vállalkozás sikere nyomán sorra alakultak a betegszállítást végző vállalkozások az ország egész területén. Időközben sok, e vállalkozások éle­tét nehezítő változást alkottak a kormá­nyok, egy azonban változatlan maradt, a tevékenység elégtelen finanszírozása és az erre fordítható zárt kassza, így az OEP függetlenül a végzett szállítások számá­tól és a megtett utak hosszától ugyanazt az összeget fizeti ki, vagyis, ha több be­teget kell szállítani, csökkentik az 1 km­­re és 1 betegre jutó összeget. Ennek komoly következményei let­tek. Több vállalkozás megszűnt, voltak, amelyek szabálytalan úton igyekeztek több forráshoz jutni, megkárosítva ez­zel az előírásokat betartó társaikat. A kocsik minél jobb kihasználása érdeké­ben rendszeressé váltak a körfuvarok: az elsőként beszálló betegek sok-sok fölös­leges kilométert órákig zötykölődnek. A VOKSZ rendszeresen kap panaszokat, nem alaptalanul. Közös érdekeik védelmére a beteg­­szállítók megalakították a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületét, akikkel többnyire sikerült is kapcsolatba lépni, még ha a panaszokat nem is sike­rült mindig orvosoltatni. Nem tudjuk, miért szüntették meg, miért jött létre helyette az Országos Betegszál­lító Szolgálat Egyesülés igazgatósággal, felügyelőbizottsággal és egy vezérigaz­gatóval. De ez nem is a mi dolgunk. Mi csak azt látjuk, hogy a progra­mozott betegszállítás minősége nem javul, továbbra is nagyon sok a panasz a szállítás pontosságára, a feleslegesen órákat utaztatott betegek kálváriájára, a gépkocsik állapotára, a gépkocsivezetők viselkedésére, emberi hozzáállására. Akadnak centrumok, ahol a késések mi­att műszakok csúsznak, felborítva min­denki teljes napi programját. Van olyan beteg, aki reggel hat órakor indul el otthonról, hat órát tölt gépkocsi­ban és este hatkor ér haza - mindezt egy négyórás kezelés miatt. A gondok orvoslására vagy legalább megértésére többször kezdeményez­tünk találkozót az Egyesülés vezérigaz­gatójával. A miskolci Vesenapon előző napi ígérete ellenére sem jelent meg (ő a miskolci Borsodmentő Betegszállító Kft. vezetője is, amely vállalkozás mun­kájával is számos panasz fogalmazódott meg), a betegfórum szervezésekor pe­dig a titkárnője sokadszori megkeresés után közölte, hogy a vezérigazgatónak bokros teendői mellett nincs ideje erre. Most is a Minisztériumba ment tárgyalni. Ezt a hozzáállást nem értjük, de sajnos kénytelenek vagyunk tudomá­sul venni. A panaszokat természetesen továbbra is igyekszünk orvosoltatni, de úgy néz ki, hogy ezekben az ügyekben a betegjogi képviselethez, az OMSZ-hoz és az Egészségügyi államtitkársághoz kell fordulnunk. Mert számunkra - ellentétben az Egye­süléssel - továbbra is a betegek érdeke az első. p doiu

Next