Katolikus gimnázium, Veszprém, 1872
KÜLÖNÖSEN A SZÜLŐKNEK és általában mindenkinek, ki a nevelés iránt érdeklődéssel viseltetik. Ki a nevelészet terén éveken át működik és ki magát, a többé kevésbbé kedvező eredmények okai és okozóinak kipuhatolására bensőbb odaadással szenteli, a jelen társadalmi viszonyokat illetőleg nem ritkán igen szomorít valóságra bukkan. Mélyebb vizsgálódás folytán csakhamar rémséges valóságban tűnnek föl mind a családi, mind a nyilvános nevelészetben a buja tenyészetnek indult, az ember végcélját tévesztett, minden tekintetben végromlásra vezető fonák elvek s eszmék és ezeknek természetes kifolyásai: a gyermekeknek legveszélyesebb restsége s a legaggasztóbb csavargásra vetemülése, a népeknek elvadultsága, nem lévén semmi eszméjök az Istenségről, semmi ismeretök az igazságról és igazságtalanságról ; a szilaj és bárdolatlan erkölcsök. — A megelőző századok műveltségét a jelennek rovására kicsinylő anyagnyelviség imádói nem imák alá az általam imént említetteket. Mert ők ugyanis a jelenkort a haladás s felvilágosultság korának szeretik nevezni. Én is elismerem. De más szempontból. Haladás az Isten és a lélek létének és az utóbbi halhatatlanságának tagadásában; a testek és ezek minőségeinek, jólétének tudományában; a számtan- és mértanban, hogy szaporíthatók legyenek azon tárgyak, melyek az egyéni, az anyagi jólétet teszik; a természet vizsgálásában, hogy az meghódítható, kincsei és titkai kizsákmányolhatók lehessenek, hogy kettőztethessenek az élet élvezetei. Amit a jelenkorban erkölcsiségnek neveznek, csak bizonyos eszélyesség és mérséklet neme, mely a szenvedélyeknek ajánltatik, hogy a kicsapongás által fölötte korán el ne apadjanak az érzéki gyönyörök forrásai; vagy még bizonyos jótékonyság és emberiség neme, kiszámítva azon jótétemények szerint, melyeket eredményezhet, akár dicsőségben, akár előmenetelben, akár anyagi nyereségben; mert az istentelennek egy lehetséges erkölcstana: a merő önzés. Az én és több mások meggyőződése pedig, hogy az egyéni, valamint a közboldogságnak éppen nem biztosítéka a finom polgáriasság, a kifejlett értelmiség, hanem a szigorú erkölcsiség, az Isten, felebarát és önmaga iránti kötelességeknek kész teljesítése. A mi fölfogásunk szerint a felvilágosultság abban áll, hogy az ifjúság már eleve kötelességeire oktattassék, jókor a polgári élet állomásaira nemcsak az ész világa, melyet abban kell kifejtenie, hanem még inkább a szívnek érzelmei által, melyek ahhoz csatolják, képesíttessék; és hogy ezen oktatás ama viszonyok megösmertetésével kezdendő, melyek az embert Teremtőjéhez fűzik. Ami elvünk: az oktatás első tárgyául tekintendő a vallás, mely a szivet tökéletesítve fölvilágosítja az értelmet; hogy igazán fölvilágosodott, Istenhez és vallási kötelmeikhez hív keresztények képeztessenek, hogy egyszersmind erényes, a törvénynek hódoló, királyukhoz hív, hazájukért áldozatra kész polgárok neveltessenek; erényes házastársak, kik állandó szeretettel szeretik egymást, egymást szeretettel eltűrik s kölcsönösen segítik a jóban; erényes családatyák, kik több gondot fordítanak gyermekeik lelkének kiművelésére, mint ideiglenes szükségeik és jólétök kielégítésére; erényes gazdák és szolgák, kik igazsággal és mérséklettel tudják kormányozni húzukat, emezek pedig, hogy buzgalommal és lelkiismeretes hivséggel szolgáljanak, mintha a legfőbb urat magát szolgálnák; erényes papok, elöljárók, tisztviselők, ügyészek, orvosok, kereskedők, kézművesek, kik külön-külön iparkodjanak megismerni az állomásukban teljesítendő kötelmeiket, és azon legyenek, hogy azok közül soha egyet se mulaszszanak el; erényes gazdagok, kik a bőség és fényűzés veszedelmeit eltudván kerülni, megosztván javaikat szűkölködő atyjok fiaival, azokat szentül használni tanulják: erényes szegények és szerencsétlenek kik távol.