Katolikus gimnázium, Veszprém, 1872
e lességeket, a lágy nevelés elengedvén neki azokat, sőt képtelenné is teszi azok teljesítésére, mert az önkény és szórakozottság következtében ereje elbénul, tehetetlen, gyáva és könnyelmű leszen. Míg a tapintatos szoktatás a gyermekkel tisztán megismerteti célját, céljának valósítása iránt lelkesedést önt belé, a legnehezebb munkák örömmeli teljesítéséhez segíti, komoly, kötelességhű, a maga egyedi és az emberiség rendeltetésében fáradhatlanul öntékony férfiúvá érleli. Itt különösen figyelmeztetni akarok az undorodásig vitt majomszeretetre, melynek következménye, hogy a gyermekek parancsolnak, a szülők pedig engedelmeskednek. Nem csekélyebb rész rejlik Bauer-ként a túl szigorú nevelésben is: „Mert ez által a gyöngébb természetű gyermekből minden önállás nélküli gép lesz, az erősebb természet pedig vagy erősebb dacban tör ki, vagy azt elfojtja ugyan, de ha egykor felszabadult, annál féktelenebb lesz s a szabadság és rend közti összefüggésre ritkán fogja találni.“ A példaadást illetőleg általánosan elismert elv: „A mely szellem lengi át a családot, az a gyermeknek is szellemévé leszen.“ — „A családi élet természetévé teheti a gyermeknek az erényt, elfojthatja az indulatokat s szenvedélyeket, a gyermeket a szó teljes értelmében Isten gyermekévé s mennyország örökösévé teheti. De fordítva is történhetik.“ — Lubrich. „Verba movent exempla trabunt.“ Ha ezen mondatot egész fenségében megérthetnék s megérteni akarnák is a szülők, akkor a földre varázsoltatatnék a mennyország! Végül tekintsük a gyakorlati tevékenységet. Számtalanok gondolkodnak úgy, hogy csak sokféle ismereteket szerezzen magának az ifjú, mig mi sokkal szebbnek, s mind magára, mind az összemberiségre nézve áldásosabbnak tartjuk, ha szorgalomra, gyakorlati tevékenységre tesz szert. A szorgalom többet ér minden fényes tehetségnél, mert a szorgalomnak mi sem lehetetlen. Ha a szorgalomnak egyéb számtalan előnyeit nem is veszszük számba, de nagyhorderejű erkölcsi befolyását ügyeimen kivül nem hagyhatjuk. — „Ki ifjúságában nem gyűjt, vénségében nem fűt.“ A mostan divó nevelési korszellem valóságos korszellem, melynek kórságát a nevelés terén az elkényeztetés szüli. „Legyen meggyőződve a szülő, hogy biztosabban és rendszeresebben nem teheti boldogtalanná gyermekét az életben, mintha elkényezteti.“ — „Azon szülő, ki gyermekét kényezteti, elhiteti magával s másokkal, hogy ő szereti gyermekét, sőt a szeretet erényének leple alá búvik, ha egy, a nevelés fogalmával tisztában levőnek gáncsolásával találkozik. Amely szülő gyermekét kényezteti, az nem szereti, legfölebb majomszeretettel viseltetik iránta. Ki nem csupán érzelemmel, hanem főképen értelemmel, annak jövendőjében szereti gyermekét, s ki ezen jövendőért kész és bátor pillanatnyi szenvedést szerezni magának is, gyermekének is, az szereti igazán gyermekét.“ — Apuleius. II. Miért nem tud a gymn. ifjúság a latin nyelvből kívánt eredményt fölmutatni? Számtalanszor olvastam e divatos kérdésről értekezéseket, de őszintén megvallva, sohasem elégítettek ki, és pedig azért, mivel azok csak felszínem tapogatódzások, nem a dolog lényegébe hatoló, a hajnak gyökerét előtüntető fejtegetések valának. Nekem az egész úgy tűnik föl, mintha nem akarnának színt vallani, az eredménytelenség valódi okaival előállani. A tanügyi reformok szakában nem vélem egészen szükségtelennek a humanistikus nevelés érdekében rövid tanárságom alatt gyűjtött tapasztalataimat közrebocsájtani, azért, hogy az illetékesebbek nézeteivel egybevettetve, az eredménytelenség megszüntetésére csekélységem is némikép közreműködjék. Hogy a gymn. tanulók a latin nyelvben nem tudnak kívánt eredményt fölmutatni, öt főkörülményben hiszem rejteni az okát: a) az anyagi irányt vett korszellem, b) az e tárgyra szabott tanórák csekély számában, c) a tankönyvek hiányos szervezeté-, d) gymnasium czélszerűtlen berendezésé-, e) a latin nyelvnek kevésbbé tapintatos kezelésében.