Katolikus gimnázium, Veszprém, 1874

I. Néhány szó a madarakról. Az elém szabott tér szűke nem engedi, hogy a madarakról tüzetesebben szóljak; Így tehát csak az, azok életében felmerülő főbb mozzanatok, és a rendszeresen megújuló sajátságos ténykedések rövid tárgyalására kell szorítkoznom, a­mely ténykedések, részint az egyed- és fajfentartási ösztön kifolyásai gyanánt tekinthetők, részint pedig annak kimutatására irányítják, miszerint a madarak nem pusztán a vak ösztön hatalma által moz­gásba hozható élő gépek, hanem a szellemi képesség bizonyos fokán álló lények. A természeti termények összessége egy fokozatosan összefüggő lánczolat, a­mely lánczolat egyes sze­meinek kijelölésében a természetbúvárok, több századon át kisebb- nagyobb sikerrel, lázadoztak. A kitartó és beható vizsgálódás azon eredményre jutott, hogy a természeti lények egymásutánjában nincs ugrás, és így épen ezen körülmény nehezíti meg a határozott kijelölését azon válaszfalnak, mely p. o. az állat- és növényország között létezik. Az állat- és növényország egymássali szoros összefüggésének feltüntetésére Margó Tivadar egy igen szép és találó példát hoz fel, szerinte: „Az állat- és növényország legtalálóbb képét egy nagy fa alakjában kép­zelhetjük magunknak, mely fának rövid közös törzse két melléktörzsre oszlik, ezen melléktörzsek azután nagyobb ágakra, s ezek ismét kisebbekre oszlanak; egyik melléktörzs az állat-, a másik a növényországot, közös törzse pedig azon különböző állatokat és növényeket képviseli, melyeket egymástól megkülönböztetni vagy nem lehet, vagy igen nehéz.“ E kétes természeti lényeket újabb időben egy külön osztályba sorozták, és így jelenleg a szerves természeti lényeknek három országát különböztetjük meg: az állat-, növény- és protisták országát. A madarak, ezen felosztás szerint, az első vagyis, az állatország gerinczeseinek második osztályába tartozó, tollakkal födött, meleg piros vérű, tüdőkkel lélekző és tojások által szaporodó, természeti lények. Az állatvilág egyedeinek jellemző tulajdonai: az érzés, vagyis a külről kapott benyomások fölvétele, és az önkénytes mozgás. A mozgás az arra rendelt szervek által vitetik ki, a­mely szervek, mozgási szervek, vagy végtagoknak is neveztetnek. A madarak mozgási szervei, eltérőleg az emlősök hasonnemű, illetőleg czélú szerveitől, kétneműek: a mellsők repülésre alkotvák és szárnyaknak neveztetnek; a hátsók hasonczélúak, illetőleg működésűek az emlősök végtagjaival, a­mennyiben a madarat a földöni mozgáso­s járásra képesítik, t. i. a lábak. A madár teste oly sajátságos alkotásu­, hogy ez azt minden más teremtménytől határozottan­­ megkü­lönbözteti. Törzse tojásdad alakú, mely annak közepén fekvő lábakon nyugszik. Két, szaru nemű kávából álló csőrben végződő gömbölyded feje hosszú nyakra van helyezve, mely legalább kilencz, némely fajnál azonban p. o. a gázlóknál (Grallatores) húsz, sőt több csigolyából áll, míg a farkcsigolyák száma rendesen hétnél nem több. Teste úgy van szervezve, hogy azt a lég átjárja, azaz a belül üres, velőt nem tartalmazó csontjait, a tü­dőkkel összeköttetésben álló légcsatornácskák közvetítése által levegővel megtöltheti (csontlélekzés­) mert ha csontjai velőt tartalmaznának, szárnyainak hasznát alig vehetné; vagy legalább nem lenne oly ügyes, oly kitartó repülő, mint ezt egyik, vagy másik egyednél naponként bámulhatjuk, vagyis „a madár a légben vergődő, befejezetlen, szánandó torzalak lenne, ha belszervezete összhangban nem állana külalakjával­“ Mellőzve a madarat ismertető jeleknek bővebb fejtegetését, közte és minden egyéb állat közötti különb­ség feltüntetésére, elég legyen, hazánk egyik nevezetes ornithologjának, gr. Lázár Kálmánnak, idevágó ékes sorait idéznünk. „A madár a világosság, a szerelem, a dal gyermeke. Egy testet nyert költői gondolat. Lény, mely a szellem képét tünteti élőnkbe, mivel ő sem ismer korlátokat, hanem könnyedén átrepül tengereken, fölemelkedik a föllegek fölibe, a tovatűnő tavaszt követi szebb, virulóbb tájakra, fölszáll a napsugarak fényárnyában törödni s ott zengeni el lelkesült dalát. Elrejtőzik a bokrok és fák virágos lombjai közé, vagy játszva ringatja magát a tenger tajtékot verő haragos hullámain. Ilyen ő a teremtés kegyencze, a természet létet nyerő szép álma, a föld, spír és jég lakosa.“

Next