Katolikus gimnázium, Veszprém, 1874
I. Néhány szó a madarakról. Az elém szabott tér szűke nem engedi, hogy a madarakról tüzetesebben szóljak; Így tehát csak az, azok életében felmerülő főbb mozzanatok, és a rendszeresen megújuló sajátságos ténykedések rövid tárgyalására kell szorítkoznom, amely ténykedések, részint az egyed- és fajfentartási ösztön kifolyásai gyanánt tekinthetők, részint pedig annak kimutatására irányítják, miszerint a madarak nem pusztán a vak ösztön hatalma által mozgásba hozható élő gépek, hanem a szellemi képesség bizonyos fokán álló lények. A természeti termények összessége egy fokozatosan összefüggő lánczolat, amely lánczolat egyes szemeinek kijelölésében a természetbúvárok, több századon át kisebb- nagyobb sikerrel, lázadoztak. A kitartó és beható vizsgálódás azon eredményre jutott, hogy a természeti lények egymásutánjában nincs ugrás, és így épen ezen körülmény nehezíti meg a határozott kijelölését azon válaszfalnak, mely p. o. az állat- és növényország között létezik. Az állat- és növényország egymássali szoros összefüggésének feltüntetésére Margó Tivadar egy igen szép és találó példát hoz fel, szerinte: „Az állat- és növényország legtalálóbb képét egy nagy fa alakjában képzelhetjük magunknak, mely fának rövid közös törzse két melléktörzsre oszlik, ezen melléktörzsek azután nagyobb ágakra, s ezek ismét kisebbekre oszlanak; egyik melléktörzs az állat-, a másik a növényországot, közös törzse pedig azon különböző állatokat és növényeket képviseli, melyeket egymástól megkülönböztetni vagy nem lehet, vagy igen nehéz.“ E kétes természeti lényeket újabb időben egy külön osztályba sorozták, és így jelenleg a szerves természeti lényeknek három országát különböztetjük meg: az állat-, növény- és protisták országát. A madarak, ezen felosztás szerint, az első vagyis, az állatország gerinczeseinek második osztályába tartozó, tollakkal födött, meleg piros vérű, tüdőkkel lélekző és tojások által szaporodó, természeti lények. Az állatvilág egyedeinek jellemző tulajdonai: az érzés, vagyis a külről kapott benyomások fölvétele, és az önkénytes mozgás. A mozgás az arra rendelt szervek által vitetik ki, amely szervek, mozgási szervek, vagy végtagoknak is neveztetnek. A madarak mozgási szervei, eltérőleg az emlősök hasonnemű, illetőleg czélú szerveitől, kétneműek: a mellsők repülésre alkotvák és szárnyaknak neveztetnek; a hátsók hasonczélúak, illetőleg működésűek az emlősök végtagjaival, amennyiben a madarat a földöni mozgásos járásra képesítik, t. i. a lábak. A madár teste oly sajátságos alkotásu, hogy ez azt minden más teremtménytől határozottan megkülönbözteti. Törzse tojásdad alakú, mely annak közepén fekvő lábakon nyugszik. Két, szaru nemű kávából álló csőrben végződő gömbölyded feje hosszú nyakra van helyezve, mely legalább kilencz, némely fajnál azonban p. o. a gázlóknál (Grallatores) húsz, sőt több csigolyából áll, míg a farkcsigolyák száma rendesen hétnél nem több. Teste úgy van szervezve, hogy azt a lég átjárja, azaz a belül üres, velőt nem tartalmazó csontjait, a tüdőkkel összeköttetésben álló légcsatornácskák közvetítése által levegővel megtöltheti (csontlélekzés) mert ha csontjai velőt tartalmaznának, szárnyainak hasznát alig vehetné; vagy legalább nem lenne oly ügyes, oly kitartó repülő, mint ezt egyik, vagy másik egyednél naponként bámulhatjuk, vagyis „a madár a légben vergődő, befejezetlen, szánandó torzalak lenne, ha belszervezete összhangban nem állana külalakjával“ Mellőzve a madarat ismertető jeleknek bővebb fejtegetését, közte és minden egyéb állat közötti különbség feltüntetésére, elég legyen, hazánk egyik nevezetes ornithologjának, gr. Lázár Kálmánnak, idevágó ékes sorait idéznünk. „A madár a világosság, a szerelem, a dal gyermeke. Egy testet nyert költői gondolat. Lény, mely a szellem képét tünteti élőnkbe, mivel ő sem ismer korlátokat, hanem könnyedén átrepül tengereken, fölemelkedik a föllegek fölibe, a tovatűnő tavaszt követi szebb, virulóbb tájakra, fölszáll a napsugarak fényárnyában törödni s ott zengeni el lelkesült dalát. Elrejtőzik a bokrok és fák virágos lombjai közé, vagy játszva ringatja magát a tenger tajtékot verő haragos hullámain. Ilyen ő a teremtés kegyencze, a természet létet nyerő szép álma, a föld, spír és jég lakosa.“