Katolikus gimnázium, Veszprém, 1874
E gyönyörű, azonban a szerző kiváló előszeretetéről tanúskodó, jellemzés igen világosan mutatja azon vonásokat, melyek egybeállítva oly alakká idomulnak, hogy benne kiki a madár képét ismerendi föl. Azonban szálljunk le a költői eszmék magaslatáról s tekintsük a madarat érzéki szemeinkkel! — A madár testalkata első pillantásra föltünteti az egyes szervei közt létező, s szigorú kézzel kimért arányosságot, de úgy, hogy ebben a szemlélő semmi erőltetést vagy szabálytalanságot nem fedezhet fel, hanem a legkifogástalanabb összhangot, könnyedséget látva, önkénytelenül e szavak lebbennek el ajkairól, a madár csakugyan a természet kegyencze! A madár testi szervezetének boncztani terjedelmesebb leírása értekezésem keretén kivül esik s azért ennek mellőzésével, csak érzékszervei és azok mikénti működésének vázlatos ismertetésére szorítkozom. Az ízlésszervét átalában a száj képezi és ennek részei. A madarak feje egy szarunemír állományból készült, különböző alakú és hosszúságú, de mindig a madár életmódját legczélszerűbben eszközlő nyújtványban, az úgy nevezett csőrben végződik. A csőr felső kávája mozgékony, és majdnem egyedül az állközti csont által képeztetik; az egy darabból álló alsó kávája a nyakszirtcsonttal a négyszögcsont közvetítése által függ össze. A két káva felnyítása által képződött üreg teszi a szájüreget, melyben a többé- kevésbbé mozgékony és különböző alakú nyelv foglal helyet. A nyálmirigyek durványos szerkezete kivehető, azonban az ízszemölcsök, mint az ízlés kivitelének közvetítői, teljesen hiányzanak a szaruállományú nyelvről, ennélfogva a madaraknál az ízlésről azt kell gondolnunk, miszerint az igen fejletlen kivételt képeznek egyes húsos nyelvűek p. o. a kajdácsok (Psittacini), azonban izlésképességök ezeknek sem valami kitűnő. A szaglásszervét, a hollófélék (Corvini) és némely ragadozónál bámulandókép kifejlődöttnek állítják, sőt majdnem csodadolgokat beszélnek ezen szerv tökélyeiről, azonban ha tekintetbe veszszük az orr szerkezetét, és ha hitelt adunk Vogt-és több természetbúvárnak, úgy ép az ellenkezőt kell állítanunk. A csőr felső káváján szemlélhető két nyílás, belül egy hosszközfal által elválasztva, kivételt képeznek a hojszák (Procellaria), amelyeknek orrlikai egy csőbe száradzanak — képezi a szaglás szervét, az orrt. Az orr belfelülete edénydús fakhártyával van ugyan befedve, melyben a szaglási idegek ágaznak el, azonban midőn valamely szerv működésének milyenségéről van szó, nem elegendő a szervnek meglétére utalni, hanem annak szerkezetét is figyelembe kell vennünk, mert különben ítéletünk megállapításában elhamarkodók leszünk. Igaz ugyan, hogy a madarak orrszerkezete bir azon kellékekkel, melyek azt a szaglás kivitelére képesítik, de nem bír oly kifejlettségi szerkezettel, hogy igazolja azon állítást, melynél fogva p. o. a varjak a nekik eledelül szolgáló dögött több mérföldnyi távolra megérezzék. A fakó keselyűn (Vultur fulvus) és a barna keselyűn (Vultur cinereus) tett kísérletek azt a tapasztalatot nyújtottak, miszerint a madaraknál, ha nem hiányzik is tökéletesen a szaglási képesség, mindazonáltal nem oly eredményű, mint azt előbb hitték; — pedig ezek is a kifejlődöttebb szaglással bírók közé soroltatnak. — Az érv, melylyel ezen érzék kifejlődöttségének jogosultságát be akarják vitatni, az egyedi föntartást czélzó kötelesség könnyebb módoni kivitelében lenné magyarázatát. Azonban ez csakis a melegebb időszakok, nyár, tavaszuta és őszelőben bírna némi alappal, mert télen és általában hidegebb időben, az elhullott állati testek feloszlása lassabban történik, a lassú folyamatú feloszlás következtében nem fejlődik oly nagy szag, amely oly messzeható lenne, hogy a távollevő madarak azt több mérföldnyire megértenék; ily körülmények között élelemszerzésök igen fáradságos, sőt kivihetetlen lenne; tehát éhezniök kellene; márpedig az, a természet czélszerű intézkedéséről föl nem tehető, hogy valamely teremtményt oly szervekkel lásson el, mely szervek az egyed fentartását czélzó ténykedéseknél, valamely mellékkörülmények által működésükben gátoltassanak, és így az egyed előnyére ne szolgálhassanak. Különben is kizárólagos táplálékhoz nem kötik magukat a madarak, rendesen az időszak és a helyi viszonyok nyújtotta táplálékkal be szokták érni. A hallás szerve a madaraknál, némi eltérés leszámítása mellett, majdnem megegyezik az emlősökével. A fül a fej két oldalán látható üregek által képeztetik; a fülkagyló hiányzik. A baglyoknál (Strigidae) ezen üregek bőrnemű fedővel zárhatók el, míg másoknál tollkerettel vézetnek körül. A dobhártya — épen úgy, mint az emlősöknél — a külhalljárat és a dobüreg között van kifeszítve; állítják, hogy az Eustach-féle cső, melynek feladata a dobüregben levő levegőt a külséggel egyensúlyban tartani, a madaraknál szintén megvan és a dobüregből nyílik a szájba. A hallás csontocskák közül egyedül a pálcza alakú kengyel csontállományú, az ülő, a lencse és a pöröly fejletlenek. A belful vagy tömkeleg elég tág, azonban a csiga csak egy kupidomú testecskét mutat; különben elég idegdús az egész szerv és finom alkotása, miről leginkább tanúskodik a madár dallasi képessége. A tapintás közvetítői a test átalános takarójában — bőrben elágazó idegek; a madaraknál azonban a bőr, érzéketlen bőrfüggelékek — a tollak — által fedezvén be, a külbenyomásokat felvevő idegek nem érintkeznek közvetlenül az idegeket ingerlésbe hozható kültárgyakkal, azért átalánosan kitűnőnek még maga gr. Lázár sem mondhatja; pedig ő, kegyenczeit — a madarakat — a legtökéletesebb szervezetű állatok sorába törekszik fölemelni. — A madarak bőre verítékmirigyekkel nem bir, ennélfogva azok, az izzadság által keletkezett kellemetlen érzést nem ismerik; de nagy baj is lenne ez rájuk nézve, mert a tollaikat mozgásba hozó izmok az izzadás által meglankadnának és így a repülésben gázoltatnának. Tollaik mozgathatását, p. o. a közönséges pulyka (Meleagris gallopavo) farktollainak kerékbeállítását, vagy bármely más madár tollainak fölborzolhatását, azon szám-