Katolikus gimnázium, Veszprém, 1881
o dásmódjának és ész-járásának hít visszatükrözője s műveltségének legbiztosabb megismertetője, — szép, akár e nyelvnek természetét, szabályait és törvényeit tekintjük, akár pedig az e nyelven mgjelent különféle irányú irodalmi műveket teszszük gondos megfigyelésünk tárgyává. Csengd magyar nyelvünket széppé tevő sajátságok ezek: tisztaság, gazdagság és kellemes rövidség, élénkség, változatosság, újság és határozottság, választékosság, szabályosság és arány, hatályosság, hajlékonyság, tárgyszerűség, szemlélhetőség’ és széphangzat, sat. Nyelvészeti fejtegetésnek képezhetné hálás tárgyát ezen tulajdonságok részletes és beható bizonyítgatása; ez azonban engem felvett ezéren túl messze eltérítene. Azért nyelveinknek ezen és más szép tulajdonságait itt csak általánosságban méltatom, éspedig ezúttal oly módon, hogy az egyéni argmnentálást mellőzve részletes fejtegetések helyett irodalmunk néhány jelesének nyilatkozatát, ítéletét iktatom ide nyomosabb érvelés gyanánt, mely nyilatkozatok és ítéletek, mint tekintélyi érvek, eléggé feltüntetik fentebbi állításomnak igazságát, valódiságát. Horváth István, hires magyar türténetbuvár, 1813 ban e magyar melvnek és irodalomnak a pesti egyetemen oktatója, megbocsátható s a maga valódi értékére leszállítható nagyítással így nyilatkozott a magyar nyelv szépségéről: ,,1-1 nyelven szólhatott Isten, miden mennydörgő szava megfeddé az első bűnöst, oly méltóságos, oly rettentő hang rejlik dorgáló szavaiban és mondásaiban; e nyelven szólíta megaz első hadvezér seregeit, oly hősies, oly buzditó; e nyelven, ha dicséri a háladatos ember teremtőjét, azt hinnéd, az angyalok nyelvén szól, •m oly szent, magasztos ihletet lehetek a magyarnak imaszavai; e nyelven az ének oly édesen, oly húskomolyan hangzik, és a szelidebb és erősebb, de egyaránt nemes érzelmeket, a kedélyt állapot legfinomabb fokozatait oh' gyöngédséggel és hatással fejti ki a nyelv, miként mindezt csak az angyalok fejeznék ki, ha úgy éreznének, mint az emberek éreznek. E nyelv a műveit szerény nő és a bátor férfi szájában egyaránt igéző erővel bír.“ Wesselényi Miklósba jó, ki parlamenti szónokaink közt mint elsőrangú tekintély fényük. 1833-ban február 20-dikán a főrendeknél