Katolikus gimnázium, Veszprém, 1884

I. Az időszaki értesítők. Tanügyünk újabb fejlésének egyik főhibája, hogy ne mondjam, főbűne az, hogy a tanuló ifjúság korát, e korral járó testi és lelki képességét egészen figyelmen kívül hagyja. Tanrendszerünk ma az ismeretekre nézve egy­szerre tudóst, elvekre nézve egyszerre világtapasztalású férfiút akar az éretlen gyermekből. Mivel pedig ez ugrás a természetben, az pedig tudvalevőleg nincs, azért kell tan­rendszerünknek sokban visszamenni. Vizsgáljuk és indokoljuk a dolgot egy kissé köze­lebbről. Volt idő és talán nem is valami nagyon régen, hogy a magyar iskolákban megelégedtek azzal, ha a tanuló a szegényes tankönyvből vagy a tanár tollba mondása után leírt füzetből bevágta a feladott lecskét; hogy megértette-e, hogy szellemi vérévé változtatta-e a bevágottat, a betanul­­tat, arra édes-keveset gondolt mind a tanár, mind a tan­rendszer. A memoria, az emlékező tehetség volt a fő, amit művelni, amit fejleszteni kellett, hisz Cicerónak mon­dása, tantum scimus, quantum memoria tenemus, megvesz­tegette az egész kort és annak felfogását. Ma a másik szélsőségben vagyunk. A tudomány minden nemének óriási, az események különféleségének vakítóan gyors fejlődése annyira elhagyta már a memó­riát, az emlékező tehetséget, mint a villanyfolyam a­gya-t.

Next