Katolikus gimnázium, Veszprém, 1914

Spanyolországban. Irta: Zsigmond János. (Részletek »A Pyreneusok körül« c. sajtó alatt lévő tanulmányból.) Spanyolország felé, Lourdest elhagyva és nyugati irányba haladva, nemsokára eljutunk az Atlanti-óceánhoz. Közben szép vidéken visz utunk. A Pyreneusok hóborította ormai még mindig mintegy hivogatólag intenek felénk, látjuk is, érezzük is, hogy magas hegyvidéken vagyunk, melynek egész növény­világa elárulja a hegyvidéki jelleget. Közelgünk azonban a mérhetetlen óceánhoz is, melynek közelségét jelzi a tengeri légáramlat, jelzi a sok csapadék, mely befolyásolja és módosítja a növényvilág alakulását és fejlő­dését. Szinte vágyunk mihamarabb eljutni az óceán zúgó partjaihoz. Csak az imént hagytuk ugyan el a Földközi-tenger rivierai kék partjait, azért mégis külön vágyat érzünk az Atlanti után, mintha nem is volna tenger az egyik is, másik is. Tenger az egyik is, tenger a másik is, de azért úgy vagyunk vele, mint az ó­kori római katonák. Láttak ezek is már tengert annak előtte is, talán meg is unhatták már a Földközi-tenger és részeinek szemlélését. Mikor azonban ütjük az Atlanti-óceán partjaira először vezette őket, mikor megpillantották a mérhetetlen tenger vizében lenyugvó napot, akkor a világ végén képzelték magukat, melyen túl a vizen kívül semmi sincs, és a bámulat és félelem vegyes érzelmei közt csodálták az eddig nem látott tömegét az óceánnak, melyről még gya­nítani se merték, hogy mekkora ismeretlen világot választ el tőlük. Várjuk az Atlanti megjelenését és szinte azt képzeljük, hogy fut a mi dübörgő vonatunk elől. Végre Bayon közelében fölcsillan annak ragyogó tükre és egy kis darabon megpillantjuk azt a nagy víztömeget, mely egész világokat választ el egymástól. Néhányszor még úgy eltűnik előlünk, mintha csak látszat lett volna annak a látása. Lassan-lassan elérjük a partot is, hogy egy kis darabon még francia földön gyönyör­

Next