Katolikus gimnázium, Veszprém, 1916
IV. Károly. Magyarország jövendője, a magyar családok boldogsága, a magyar apák reménysége, a magyar anyák büszkesége, a magyar ifjúság, fehér lelkének mámorosan izzó lelkesedésével üdvözöl Téged, daliás ifjú királya a magyar nemzetnek. A magyar tanuló ifjúság, most edzi izmait, szépíti lelkét, nemesíti szivét, műveli eszét, hogy becsületesen, egész emberként végezhesse azt a nemzetfenntartó munkát, melynek vezérévé lettél, midőn Szent István koronája érinté homlokod. Erre a generációra, mely most lelkesedéssel vesz körül, mely most még csak nekikészül a munkának, vár az a szép feladat, hogy benne megbízva, reábizd majdan: felépíteni, eltüntetni ennek a világrengésnek rombolásait. Ennek a generációnak lelki jóságára vár begyógyítani minden sebet, amit ez égiháború villámai fakasztottak. Ezen nemzedék jövendő férfiúi jellemének szilárdságán, tudásának alaposságán, lelkének szelídségén, szivének magyaros lelkesedésén fog alapulni jövendőnk társadalma. Te lettél Ura, Parancsolója, Vezére és Atyja ennek a munkára nekikészülő fiatalságnak, az pedig engedelmes, hűséges, becsületes és erős, de önérzetes, nemzetéhez a sírig ragaszkodó napszámosod lesz Neked. És Te, Hazám Ifjúsága, ha kiművelt lélekkel, erős akarattal és megalkuvást nem ismerő jellemmel lesz Ifjú Vezérünk munkatársává — áldás fog szállni e sokat szenvedett, de ragyogó jövőre hivatott nemzetre, és fény IV. Károly Magyarország apostoli királyának felkent homlokára. Magyar szivünk rajongásával kísérjük, áldjuk, őrizzük Apostoli Királyunk lépteit és alázatos szívvel kérjük a magyarok Istenét — addig, mig a nemzetért dobog királyi szive, szent kegyelmével világosítsa meg nehéz, felelősségteljes és a szebb jövő derengő ködébe vesző útját.