Katolikus gimnázium, Veszprém, 1917
5 ürességével, hanem az Isten akaratán való bölcs megnyugvás komolyságával, a bajokon győzni tudó akarat elszántságával. S bár az isteni Gondviselés hosszú életében nem egy ilyen győzelemre adott neki alkalmat, önmagával, sorsával, az emberekkel soha meg nem hasonlott. A megpróbáltatások csak még mélyebbé tették kedélyét. Szívből szerette az embereket. Ez a szeretet vezette, amikor derült és nemes életfelfogását, a test ápolásáról kialakult véleményét terjesztette, s jóakararatának ez a tisztasága parancsolt tiszteletet tévedéseiben is. Szerette a természetet. Kutató szemmel, megértő lélekkel kereste szépségeit s bár nem volt művész, a műkedvelő lelkesedésével iparkodott színekben is megrögzíteni azt, amit benne meglátott, ami lelkét megragadta s alig volt boldogabb ember, mint ő, mikor egy-egy tanítványa kíséretében festőkészletével portyázó útra indult s átadhatta magát a tiszta élvezetnek, melyet benne a természet megértett beszéde, kilesett szépségei keltettek. Szerette a mélyebb gondolkodást. Egy-egy szép gondolat, megkapó ötlet elevenen vésődött emlékezetébe, örömmel szőtte tovább a gondolatok szálait s maga is mindig magasabb szempontból nézte az emberek sorsát és tévedéseit, az élet küzdelmeit és félszegségeit s mig szeretete könnyen megbocsátóvá, derült életfelfogása vidámmá tette, megszületett lelkében az az ellenállhatatlan kedves humor, mely ott csillogott sokszor meglepően szellemes ötleteiben. S ezt a szép lelket, melyet a jóság és szelídség aranyozott be, őszinte, emelkedett, benső vallásosság foglalta egységbe. Így valósult meg szeretett kortársunkban az eszme, a test és lélek harmonikus szépsége, amelyet hivatalánál és hivatásánál fogva a rábízott ifjúságban is megvalósítani iparkodott. Tévedései, gyengéi, mint minden embernek, neki is voltak. A kegyelet és szeretet szava sem arra való, hogy az emberből, akár sírjánál is, eszményt alakítson, de el kell mondanunk, hogy irigylésre méltó az az ember, akinek hibáiról, gyengeségeiről, nem hideg gúnnyal, hanem a szeretet kedveskedő, nyájas humorával beszélnek már életében is. Veszteségünk fájó érzetével, a válás keserűségével bocsátjuk útjára e koporsót. A test feloszlik, de a lélek a lelkeké marad. A volt tanítvány hálájával és a veszprémi róm. kath. főgimnázium tanári testülete nevében a tanártárs szeretetével mondok búcsút kedves halottunknak a boldog feltámadás biztató tudatában, amelyet az Úr Ígért Dániel próféta ajkai által: Qui multos erudiunt ad iustitiam, fulgebunt quasi stellae, ad perpetuas aeternitates, akik sokakat nevelnek fel az igazság harcosaivá, fényleni fognak, mint a csillagok, az örök végtelenségig.