Katolikus gimnázium, Veszprém, 1927

­á a magyar kultúra legszebb s legértékesebb alkotása : a szabályozott s hajóz­hatóvá tett Alduna a bocskoros hóditók kezébe kerül valaha is . . . Orsovánál a Duna egy aterészet kanyarodik s déli irányt vesz fel folyása. Egy kis sziget int felénk : a török eredetű s ma is még töröklakta Ada-Kaleh. Most már folyton délkeleti irányba tartunk s amikor a Kazán-szorost elhagy­juk, a Báziás és Orsova közötti természeti szépségek megszűnnek s a vidék mindinkább egyhangúvá válik. Közeledünk a bolgár határhoz. Még útközben összebarátkozunk a Budapestről nyári szabadságra hazatérő bolgár egyetemi hallgatókkal. Ilyenkor tapasztalhatja az ember, hogy milyen vonzóerőt gyakorol a messze idegenbe szakadt honfiakra a haza szent földjének megpillantása hosszú távollét után. A bolgár ifjak kérésére mi is felsorakozunk a fedélzeten s amikor hajónk átsiklik a szerb területről a bolgár földre, a bolgár testvérek­kel együtt énekeljük a bolgár s utána nemzeti imánkat: a Himnuszt. Lélek­ben átölelik a viszontlátott, vérrel s könnyekkel áztatott földet s könny tódul szemükbe; mi is velük együtt könnyezünk. . Hiszen sorsunk közös ! Ezek a könnyek minden ékes szónoklatnál többet beszélnek. Most már állandóan bolgár területen visz utunk s amerre körülnézünk, a szántóföldeken mindenütt szorgalmas bolgár munkások, földmivelők s kertészek dolgoznak. Az esti órákban éri el hajónk Vidint, egy húszezer lakosú kis bolgár kikötővárost. Kedves arcú bolgár katonatisztek (egyúttal cserkészek is) fogadnak bennünket. Vidinből a helybeli cserkész­csapatok éppen táborozáson voltak. Néhány órára kiszállunk a város megtekintésére, míg vonatunk megérkezik Belgrád felől. Bolgáros vendégszeretetben van részünk; tökmagot, mogyorót s sört szolgálnak fel. Élvezet nézni, ahogy a kedélyes házigazdáink velünk együtt majszolják s rágicsálják az olajdús magvakat. A bolgár földön ért első kellemes benyomások után a késő esti órákban indulunk tovább Vidinből Szófia, Bolgár­ország fővárosa felé. Vonatunk órákon keresztül a nyugati Balkán hegység érdekes hegyalakulatai, festői tájai között vágtat végig. Kopár, égbenyúló szik­lák, erdőkoszorúzta hegyek váltakoznak. Minden új kanyarulatnál új meg­lepetés, valóságos panoráma tárul elibénk. Alagút alagútat ér. Még alig küzdötte ki magát mozdonyunk a hegy gyomrából, máris egy másik hegy bejáratát keresi, hogy bujósdit játsszék. Még jó ideig gyönyörködünk a változatos és regényes Balkán hegyvidék szépsé­geiben s az időnként fel-feltünő lker folyóban, amikor hirtelen feltűnik a minden oldalról hegyekkel köridzárt szófiai síkság Berobogunk az eléggé primitiv s a fővárosnak egyáltalában meg nem felelő pályaudvarra. Óriási embertömeg , a pályaudvar minden része földiszilve cseh—bolgár zászlócskákkal s drapériával. U. i. a mi vonatunkkal együtt ér­keznek meg a fentebb említettem cseh tanárok vezetése alatt működő felvidéki dobsinai iskola növendékei is. Mit nem művel a cseh propaganda ?!

Next