Katolikus gimnázium, Veszprém, 1927
á a magyar kultúra legszebb s legértékesebb alkotása : a szabályozott s hajózhatóvá tett Alduna a bocskoros hóditók kezébe kerül valaha is . . . Orsovánál a Duna egy aterészet kanyarodik s déli irányt vesz fel folyása. Egy kis sziget int felénk : a török eredetű s ma is még töröklakta Ada-Kaleh. Most már folyton délkeleti irányba tartunk s amikor a Kazán-szorost elhagyjuk, a Báziás és Orsova közötti természeti szépségek megszűnnek s a vidék mindinkább egyhangúvá válik. Közeledünk a bolgár határhoz. Még útközben összebarátkozunk a Budapestről nyári szabadságra hazatérő bolgár egyetemi hallgatókkal. Ilyenkor tapasztalhatja az ember, hogy milyen vonzóerőt gyakorol a messze idegenbe szakadt honfiakra a haza szent földjének megpillantása hosszú távollét után. A bolgár ifjak kérésére mi is felsorakozunk a fedélzeten s amikor hajónk átsiklik a szerb területről a bolgár földre, a bolgár testvérekkel együtt énekeljük a bolgár s utána nemzeti imánkat: a Himnuszt. Lélekben átölelik a viszontlátott, vérrel s könnyekkel áztatott földet s könny tódul szemükbe; mi is velük együtt könnyezünk. . Hiszen sorsunk közös ! Ezek a könnyek minden ékes szónoklatnál többet beszélnek. Most már állandóan bolgár területen visz utunk s amerre körülnézünk, a szántóföldeken mindenütt szorgalmas bolgár munkások, földmivelők s kertészek dolgoznak. Az esti órákban éri el hajónk Vidint, egy húszezer lakosú kis bolgár kikötővárost. Kedves arcú bolgár katonatisztek (egyúttal cserkészek is) fogadnak bennünket. Vidinből a helybeli cserkészcsapatok éppen táborozáson voltak. Néhány órára kiszállunk a város megtekintésére, míg vonatunk megérkezik Belgrád felől. Bolgáros vendégszeretetben van részünk; tökmagot, mogyorót s sört szolgálnak fel. Élvezet nézni, ahogy a kedélyes házigazdáink velünk együtt majszolják s rágicsálják az olajdús magvakat. A bolgár földön ért első kellemes benyomások után a késő esti órákban indulunk tovább Vidinből Szófia, Bolgárország fővárosa felé. Vonatunk órákon keresztül a nyugati Balkán hegység érdekes hegyalakulatai, festői tájai között vágtat végig. Kopár, égbenyúló sziklák, erdőkoszorúzta hegyek váltakoznak. Minden új kanyarulatnál új meglepetés, valóságos panoráma tárul elibénk. Alagút alagútat ér. Még alig küzdötte ki magát mozdonyunk a hegy gyomrából, máris egy másik hegy bejáratát keresi, hogy bujósdit játsszék. Még jó ideig gyönyörködünk a változatos és regényes Balkán hegyvidék szépségeiben s az időnként fel-feltünő lker folyóban, amikor hirtelen feltűnik a minden oldalról hegyekkel köridzárt szófiai síkság Berobogunk az eléggé primitiv s a fővárosnak egyáltalában meg nem felelő pályaudvarra. Óriási embertömeg , a pályaudvar minden része földiszilve cseh—bolgár zászlócskákkal s drapériával. U. i. a mi vonatunkkal együtt érkeznek meg a fentebb említettem cseh tanárok vezetése alatt működő felvidéki dobsinai iskola növendékei is. Mit nem művel a cseh propaganda ?!