Állami általános polgári fiúiskola, Veszprém, 1946
I LIPCSEY JÓZSEF | Alig akarja az ember elhinni : Lipcsey József nincs többé. Váratlanul hagyott bennünket egy kora őszi napon, munkaerejének és alkotó képességének teljén. Itt hagyott bennünket, jóbarátait, a lankás magyar tájakat és a hazai művelő- és alkotó műhelyét és munkaasztalát, amelyben éveken át alkotott, hatott és nevelt. A háború végét megérte, az új élet alakulását már nem láthatta. Valami érzetszerű, hogy mindig azzal az érzéssel küzködött, hogy nem tud célkitűzések gyakorlati megvalósulásához eljutni. Mindig csak megközelíti az ígéret földjét, ő sohasem lép fel annak végére. Becsületes ember volt, logikus, puritán és mélyen mberi. Felvidék nemes tradícióinak és tisztult emberi erkölcseinek szigorúsága volt sjátos jó útravalója tanári pályáján. Mágnesként vonzotta a haza, a magyar neves ügy szomorú sorsa. Ennek ízét érezte talán saját sorsában is. Sok mindent kart, ami végül nem úgy lett, ahogy kívánta. Losonc, Pápa, Balatonarács és Veszprém állomáshelyein mintaszerű tanárok, nevelőnek bizonyult. Sohasem fitogtatott tudása, közvetlen modora, megértő ébersége miatt rajongtak érte tanártársai és tanítványai, szegények, gazdagok,hetségesek és tehetségtelenek egyaránt. Egyénisége szoros kapcsolatot létesített tanártársai és tanítványai között, mely az évek folyamán mélyült és a férfikor egyetlen legszebb és legértékesebb mlékévé nemesedett. Mint ember egész ember volt : egyenes és szókimondó. Keménygerincű, szoális gondolkodású, senki előtt meg nem alázkodó, de halkszavú és csendes, békés laptermészetű. Meleg szeretet és megértés sugárzott szemeiből. Mindig mindenivel jót akart és jót tett tőle telhetőleg Minden tettéért és szaváért vállalta a ■Ijes felelősséget. A maga ügyében sohasem járt el sehol. Önzetlen, dolgos lélek élt. Önérzetes és következetes. A lelke volt a tanártestületnek, ütőereje és iráyítója. A legmegrázóbb lelkitusák között is a békesség, az emberiesség kimerítetetlen forrása tudott lenni és áldozatot tudott hozni. Lipi barátunk ! Benned a leghűségesebb társunkat veszítettük el „az embert“ szó legnemesebb értelmében. Sírodat döbbent, néma szomorúsággal, szinte derjedt tanácstalansággal álltuk körül. Nem tudunk mást mondani tanítványaiddal eyütt : Isten veled ! — Nagyon szerettünk. (..)