Állami általános polgári fiúiskola, Veszprém, 1946

I LIPCSEY JÓZSEF | Alig akarja az ember elhinni : Lipcsey József nincs többé. Váratlanul hagyott­­ bennünket egy kora őszi napon, munkaerejének és alkotó képességének telj­­én. Itt hagyott bennünket, jóbarátait, a lankás magyar tájakat és a hazai művelő- és alkotó műhelyét és munkaasztalát, amelyben éveken át alkotott, hatott és nevelt. A háború végét megérte, az új élet alakulását már nem láthatta. Valami érzetszerű, hogy mindig azzal az érzéssel küzködött, hogy nem tud célkitűzés­­­ek gyakorlati megvalósulásához eljutni. Mindig csak megközelíti az ígéret földjét, ő sohasem lép fel annak végére. Becsületes ember volt, logikus, puritán és mélyen mberi. Felvidék nemes tradícióinak és tisztult emberi erkölcseinek szigorúsága volt sjátos jó útravalója tanári pályáján. Mágnesként vonzotta a haza, a magyar neve­s ügy szomorú sorsa. Ennek ízét érezte talán saját sorsában is. Sok mindent kart, ami végül nem úgy lett, ahogy kívánta. Losonc, Pápa, Balatonarács és Veszprém állomás­helyein mintaszerű tanár­ok, nevelőnek bizonyult. Sohasem fitogtatott tudása, közvetlen modora, megértő ébersége miatt rajongtak érte tanártársai és tanítványai, szegények, gazdagok,­­hetségesek és tehetségtelenek egyaránt. Egyénisége szoros kapcsolatot létesített tanártársai és tanítványai között, mely az évek folyamán mélyült és a férfikor egyetlen legszebb és legértékesebb mlékévé nemesedett. Mint ember egész ember volt : egyenes és szókimondó. Keménygerincű, szo­­ális gondolkodású, senki előtt meg nem alázkodó, de halkszavú és csendes, békés laptermészetű. Meleg szeretet és megértés sugárzott szemeiből. Mindig minden­ivel jót akart és jót tett tőle telhetőleg Minden tettéért és szaváért vállalta a ■Ijes felelősséget. A maga ügyében sohasem járt el sehol. Önzetlen, dolgos lélek élt. Önérzetes és következetes. A lelke volt a tanártestületnek, ütőereje és irá­­yítója. A legmegrázóbb lelkitusák között is a békesség, az emberiesség kimerít­­etetlen forrása tudott lenni és áldozatot tudott hozni. Lipi barátunk ! Benned a leghűségesebb társunkat veszítettük el „az embert“ szó legnemesebb értelmében. Sírodat döbbent, néma szomorúsággal, szinte der­­jedt tanácstalansággal álltuk körül. Nem tudunk mást mondani tanítványaiddal eyütt : Isten veled ! — Nagyon szerettünk. (.­.)

Next