Középdunántúli Napló, 1957. február (1. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-01 / 27. szám

A TANÍTÓ EMLÉKEZIK TEHERREL A HÁTÁN, egyet­len bottal a kézben, elindul a hegyre a turista, hogy minél föl­jebb érve, minél nagyobb határt lásson be, mindig új és új szép­ségben gyönyörködhessék. Megy­­megy, beleizzad, de nem érez fá­radságot, csak egy pillanatig. Föl­jebb és följebb, fel egészen a te­tőfokra! A várt messzeség meg­szépíti a szenvedést. Valahogy így vagyunk az élet­tel is ... így volt Sülé Sándor tanító is. Egyszercsak... Igen, a vágy űzi, hajtja az em­­bert, és az ember egyszercsak felér a tetőfokra. Sülé Sándor megérkezett... Vele ülök egy asztalnál, és kér­lelem: nézzen vissza. Vissza a nyolcvanegy lépcsőfokra, a több mint nyolc évtizedes, küzdelmek­kel terhes életre. Elbeszéléséből mindannyian tanulhatunk, kü­lönösen pedig a pedagógusok. Kérdezek hát. S ez a könnyebb. A hegytetőről letekintve, ködbe lábadnak a lenti mélyek. Süle Sándor tanítónak nem könnyű az emlékezés. Segítségül idézzünk az 1880-as iskolai jegyzőkönyv­ből. „ ... nincs rend a tantárgyak­nak sem az összeállításában, sem az előadásában, áta­datába, össze­vissza vannak szórva a melléklet­ben itt látható konspektuson, s azok előadása is szaggatott mind. Óriási munkába került ezzel a káosszal megküzdeni. Tavaly volt már erre a tanító úr figyelmez­tetve, könnyű lehetett volna vilá­gosságot hozni a káoszba, rendez­ni a tárgyakat ésszerűen. Ehelyett megmaradt most is a maga elegy­­belegy, zagyva álláspontján, ösz­­szezavar­ót és újat, helyest és helytelent, hamisat és igazat. Jó­nak veszi azt, ami már meghala­dott álláspont, és rossznak azt, amin nincs semmi igazítanivaló. Így a gyerekek sohase biztosak, mi a való, a lényeg"'.'.'”"“....... S 1895-ben ide kerül Süle Sán­dor! Mehetett volna főiskolára, de nem ... Tanítani! Minél előbb! Ha elhanyagolt iskolába, akkor is!... Pedig ami a munkát illeti, iga­zán ember feletti várt rá. — A községnek 900 lakója volt. Ebből száz írástudatlan — mond­ja az idős tanító. — Egy terem­ben reggeltől estig hatvannyolc­­gyereket tanítottam, evangélikus iskolában. Kollégámnak az ugyan­csak egy tantermes katolikus is­kolában nyolcvan gyereke volt. És mégis... Szóval mégis megtanultak írni a kertaiak. Jelenleg csak 12 anal­fabéta van a faluban, ezek közül kettő vak, kettő nyolcvan éven felüli, a többi cigány. Nem volt könnyű ide jutni. A teher fele idős Süle vállaira ne­hezedett. — Egyetlen elsősöm sem volt, aki legalább írni, olvasni, számol­ni meg nem tanult volna. Máso­dikban már visszamaradhatott egyik-másik, de írni, olvasni, szá­molni, ha törött, ha szakadt, min­denkinek tudni kellett. ELEINTE KÉT-HÁROM ÉVEN­KÉNT, később is évenként csak egyszer látogatta meg a tanulmá­nyi felügyelő. Gyűlésekre sem igen jártak „szempontokért”, ősz elején a Somló-vidéki Tanító Egyesület tagjai összejöttek va­lamelyik községben, itt mintata­nításon „hospitáltak”. Idős Süli Sándor csupán erre emlékezik. Képessége, szorgalma hamar feltűnt a vezetőknek. Igen sok ta­nulója végezte el az ötödik, hato­dik osztályt; ez akkor a legjobb nevelői eredmények egyike volt. Az évek végén Sülét küldték vizsgáztatni a pápai járás egyik­­másik községébe. — Valamikor — emlékezik a tanító — az első világháborúban történt... Beszélgettem kint a fronton egy Zala megyei pénz­ügyi számvevővel. Szóba került az iskola. Meséltem. A barátom nem akarta hinni, hogy az én ke­zem alatt minden gyerek megta­nult írni-olvasni. Éppen akkor kaptam levelet a volt tanítvá­nyaimtól. Mutattam neki. Ezt az­ írást nézd meg!... — De ezek polgáriba jártak, nemde? — kér­dezte a levelet látva. — Polgári­ba ám, de a kertaiba — mondtam neki. Ezután a „hogyan?”-ról, a mód­szerről kérdeztem meg Süle Sán­dort. — A palavesszőt én már 1900 körül elvetettem. A ceruza, a toll felelősségre nevelt. Ezenkívül könnyebb volt írni vele. A táblát ugyan örökölték a gyerekek, de csak firkálgattak, rajzolgattak rá. A tanítás minden nap egy, a tábláról olvasható mondat közös olvasásával, majd hangtani, szó­­tani és mondattani elemzésével kezdődött. — Azt tapasztaltam — mondja a tanító, hogy ez jól szol­gálta nyelvkészségfejlesztő és he­lyesírás-tanító törekvésemet. Süle Sándor különös szeretettel tanította számtanra a kertaiakat. A gyerekekkel mindig olyan fel­adatokat oldatott meg, amelyek ismeretét — a számok helyette­sítésének — a való életben nél-­­külözhették. Beszél a földrajz, az ének, az olvasás és a többi tárgy tanítá­sáról, és kiderül, hogy Süle Sán­dornak végeredményben nem volt „kedvenc” tantárgya. Mind­egyiket — mint a gyerekeket is — egyformán, szívvel és lelkese­déssel tanította. Valamit még ne felejtsünk! — A politikával én sohasem tö­rődtem — mondja a nevelő, tö­mören Amint kiderült, ezen nem azt értette, hogy iskolája politi­ka­mentes volt. Nem, ilyen isko­la nem is lehetséges. De nem Apponyival. Tiszával, Horthyval és a többiekkel törődött, hanem a történelmet formáló néppel. SÜLE SÁNDOR SOKAT BE­SZÉLT arról is, hogy bár az is­kola idejének nagyobb részét le­kötötte, a­ hosszú téli estéken igen sok színdarabot taníttatott. A péntek esték még fogalommá váltak a régi Kerta életében — szabad művelődési előadásaik­kal . .. Katedráját fia foglalta el 1929- ben. Azt már ő mondta el, hogy ekkor a diftéria miatt alig né­hány hónapig taníthatott csak. Mégis elvégezték a tananyagot. Miért? Idős Sülé sokáig nem tudott belenyugodni, hogy el kell válni a gyerekektől. Oda édesgette őket a szobájába, s tanította őket. Ma már csendes a szoba, csen­des az élet, csendes az emléke is. Olvas és olvas és olvas. Újlágot, könyvet, mindent, így szökik be szobájába a világ. Tudni róla olyan jó, mert szép az élet!... M. Z. JEGYZETEK láuitekről Jucik­a valamennyi barátnőjének elmesélte: „Moziban voltam tegnap este... tudjátok az Imrével. Hogy ki az az Imre? Hát a legújabb szer­zeményem ... Nagyon jó pofa.“ Igen, Jucika szerző lett mostaná­ban, méghozzá olyan, aki jó pofa fiú­kat szerez. Ezen nincs is mit csodál­kozni, hiszen 19 éves, és csinos lány. Nagyobb meglepetés lenne, ha ba­rátnőit egyszer ezzel lepné meg: „Szereztem egy kislányt... tudjátok milyen édes . .. V" * Levelet hozott számomra a posta, egyszerű kis kék borítékot. Feladója — régebbi leányismerősöm — érte­sített, hogy a napokban tartja eskü­vőjét. Meghívni ugyan nem hívott meg a lagziba, de megírta a sürgöny­eimet, ha esetleg dísztáviratban akar­nék számukra jókívánságokat kük ■deni ... (?) Mindig tudtam, hogy vannak na­gyon figyelmes lányok, azonban a „figyelmesség" ilyen szép példáját még nem tapasztaltam. Úgy látszik, néha a lányoktól is tanulhat az em­beri. Nyár este volt, gyönyörű, igazán szerelmeseknek való idő. Ott ültünk kettesben egyik padon a Puskin­­téren, hallgattuk a színházkert fái közül kiszűrődő zenét, és néztük a sziporkázó csillagokat. Azaz a csil­lagokat csak Piroska figyelte, én in­kább az ő szemébe néztem. Aztán egyszercsak, hosszú hallgatás után, megszólaltam: — Szeretsz? — Mindörökké! — válaszolta ő halkan. Nem mondom, furcsa elképzelése volt ennek a lánynak az örökkévaló­ságról. Másnap ugyanis megint ta­lálkoztam vele véletlenül. Egy ma­gas fiatalemberbe karolva sétált a Len­in-ligetben. * Sohasem hazudtam még annyit éle­temben, mint amióta a lányok áttér­tek a legifjabb divatú kalap viselé­sére. Valahány ismerős leánnyal ta­lálkozom, mostanában mindnek meg­dicsérem a kalapját, mert ... az ne­ki... tetszik. Tegnap például Ilonká­nak mondtam, hogy milyen helyes fejrevaja van, és milyen jól áll neki. S képzeljék, elhitte Ilonka, hogy kalapjáról szóló véleményem őszinte. Hiába, jó feleség lesz belőle! * Éva nemrégen töltötte be tizen­nyolcadik életévét. Amióta nem lát­tam, bizony nagyon megszépült Olyan mint a festő rózsabimbó. Arca hamvas, mint a frissen szedett gyü­mölcs, alakja kecses. Megnyerő és kívánatos az egész lány a férfi em­ber számára. A minap papájával együtt volt, amikor találkoztunk. Édesapja akkor kedvesen hívott magukhoz. — Látogasson el egyszer mifelénk, jöjjön el hozzánk gyakrabban be­szélgetni. De nehogy csak megígérje, aztán felénk sem néz. Mert ha ezt teszi, bizony megsértődöm — mond­ta. Megfogadtam, elmegyek ezután sokszor Évánkhoz. Elvégre ugye so­hasem árt egy szép kislány szüleivel barátságban lenni?! A mozi előtt álltam­, én vártam­ az előadás kezdetére. Váratlanul hátul­ról befogta valaki a szemem. Meg­lepődtem kissé, s már kezdtem mér­ges lenni a tréfán, a-ak­it megszólalt a szemem­ előtt lévő kezek tulajdo­nosa . — Találd ki, ki vagyok? — súgta a fülembe. Kitaláltam. Mária volt, akivel még az ősszel ism­erkedtem össze. Hogyan tudtam ezt meg? Úgy, hogy karika­gyűrű volt az Ujján, pedig még nem menyasszony, csak­ szeretne, az lenni. Jó lesz tőle óvakodnom! A­ babonás emberek azt tartják, hogy újév első napján, ha nő lép be először valaki lakásába, az bajt je­lent a ház lakóira. Alighanem van igazság ebben az állításban. Engem is egy lány látogatott meg a szom­szédb­ól az említett napon. Száz fo­rintot kért kölcsön. — Csak délutánig kell, s akikor máris hozom vissza — ígérte. Persze nem tarotta be a fogadal­mat. Azóta sem a pénznek, sem a lánynak a színét sem láttam. Neki jól, nekem úgy látszik rosszul kez­dődött az újesztendő!.­ ­ ka rázsaj , KÖZÉPÁLL­AM­A­­I NAPLÓ Szerettem volna hazmenni Szerettem volna megpihenni ! Oly sok-sok év után,­­ Szerettem volna hazamenni ! Egy nyári délután. Ha bolyongtam s vártam — Dalt hozzon a szél, Nekem minden zizegő ág Könnyezve beszélt. Akartam menni lázasan Mindig csak haza, — Nem tudtam, hogy hol dicsőül Falumnak temploma. A sok vérzés és szenvedés után Még mindig vágyódom én valahova, De nem tudom, hogy gyengülő erővel Eljutok-e végre oda. Szerettem volna visszafojtott könnyeket sírni végtelent, S anyámat nézni szótlanul, S rajzolni róla képeket. SZABÓ LÁSZ­LÓ TTIT hírek A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság eddig már két varrótan­­folyamot, egy főző és egy cukrá­szati tanfolyamot indított be. A var­­rótanfolyamra oly nagy még ma is az érdeklődés, hogy a jövő pénte­ken, száz február 8-án délután 5 órakor még egy harmadikat is meg­nyit a TTIT az érdeklődők szám.,ára. A harmadik tanfolyamra eddig már csaknem húszan jelentkeztek s így még tíz jelentkezőt szeretettel vár­nak. A varrótanfolyam hallgatói a 15 hetes alapfokú tanfolyam el­őzése után közvetlen egy újabb 15 hetes szabászati tanfolyamon vehetnek részt. A két tanfolyam sikeres elvégzé­se után a hallgatók a veszprémi szabó KTSZ női részlegének vezető­jénél, Mészáros Istvánnénál varrá- i­lzati és szabászati szakvizsgát te­hetnek, amellyel varrás szakmában bárhol elhelyezkedhetnek. * A varró, főző és cukrász tanfo­lyam után most a TTIT agrár­­szakosztálya a nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután 3 órai kezdettel alap- és középfokú méhész szaktanfolyamokat nyit a TTIT klubhelyiségében. Ezenkívül még baromfi tenyésztési, nyúlte­­nyésztési és házikertek gazdaságos kihasználása címmel a gyümölcsfák ápolásáról, gondozásáról, kártevők elleni védekezésről és a gyümölcs­termesztés szakszerűségéről. Továb­bá kellő számú jelentkezés esetén külön tanfolyamot nyitnak a házi­­kertek, konyhakertek gazdaságos kihasználása címmel. A baromfi- és nyúltenyésztési tanfolyamokat megyénk leg­jobb kis­állattenyésztéssel foglalkozó szak­emberei tartják. Tanfolyamok díja: 25—30 forint személyenként. A tanfolyamok sikeres elvégzése után a hallgatóknak vizsgát kell tenniük, majd a hallgatók emlék­lapot is kapnak. * A TTIT titkársága ugyancsak kel­lő számú jelentkezés esetén német, angol, francia nyelvtanfolyamokat rendez kezdők és haladók részére. A tanfolyam időtartama 4 hónap. A beiratás és tandíj a tanfolyam egész időtartamára összesen 80 forint, amely a beiratkozáskor egy összeg­ben fizetendő. A nyelvtanfolyamok­ra jelentkezés február 5-ig, a szak­­tanfolyamokra való jelentkezés feb­ruár 9-ig az Ismeretterjesztő Tár­sulat Veszprém, Móricz Zsigmond utca 6. szám alatti irodájában na­ponta 9-től 18 óráig. Telefon: 12-53. 1957. február 1. A „TABANI-LEGENDA” Veszprém megyében Harminc év után szólal meg újra egyik legnépszerűbb operettzene­szerzőnk, Szirmai Albert, akinek ,,Mágnás Miska"-ja, ,,Mézeskalács"-a, „Mozikirály‘‘-a. „Éva Grófnő" -je stb. a budapesti Király Színházból in­dult el meghódítani a világot. A távol külföldre szakadt zeneköltő a­­ Tabáni legenda­’ dallamaiban hazaszálló gondolatait, érzéseit küldte el hozzánk a zene nyelvén, Pestre emlékezve, Budára, a romantikus régi Tabánra... A szövegírónak, Kristóf Károlynak ír­ásait a Rádióból ismeri a kö­zönség évtizedek óta. Régi operett szövegeit a közelmúltban a „Szép Ju­hászáé“ c. Huszita-operett librettójának sikerével tetézte. A librettót Kristóf küldte Amerikába Szirmai Albertnak, aki most nyáron küldte vissza új, csodálatosan zengő muzsikával megzenésítve. A „Tabáni legenda" témája Budán a Gellérthegyen jutott eszébe a szerző­nek, a híres pellengér-oszlopról, ahová a megvetett fehérsze­nélyeket le­­kötötték, de valaki megrágalmazta őket s nem tudtak a rágalom ellen vé­dekezni. Gitár farmiról, a tabáni sorházak legendás dalosmadaráról még ma is regélnek a budai nénikért. A daljáték főszerepeit Kamilly Judit, Galambos Gabi, Dömötör Er­zsi, Gerbár Tibor, Iglói György, Kanalas László, Végh József, Tapasztó János, Vajda Dezső játszása Váradi­ György rendezésében. A darab rövi­desen megyénk több művelődési házában kerül bemutatásra. Dr. Bi­nóczy Dezső v, a baél­len­védek gyors lába nem tudja biztosítani lo­vasaik életét,­­am­ikor az angol lökhaj­­lamos repülőgépek támadják őlet az Aden-jemeni határon. Az angol tan­ítók ellen is kétes védelmet­ nyújt a jemeni harcosok bátorsága. úgy­látszik, a brit oroszlán nem hullatta még el minden fogát, különben nem küldték volna az arab sivatagban élő jemeni, törzsek ellen. Valószínű persze, hogy a Jemen elleni, angol támadásoknál nemcsak presztízsről van szó. Ismeretes, hogy a jemeni kormány országának két­harmadán kőolas kutatási engedélyt adott egy amerikai petróleumtár­sa­ságnak. A próbafúrások eredménye kecsegtető. Az elvesztett petróleum­vidék helyett Angliának jól jönne a Vörös-tenger partján fekvő ország kőolaja. A fegyveres ellenállás mellett Je­men diplomáciai képviselője a wa­shingtoni kormány és az ENSZ tá­mogatását is kérte. Jemen amerikai ügyvivője bejelentette, hogy az USA kedvezőm fogadta a­ Jemen kérel­mét. Nem kell tehát, csodálkoznunk, ha hamarosan arról kapunk hírt, hogy az angol csapatok visszavonul­tak Ad­en terü­letére, és tankjaik, lök­­­hajtásos gépeik sem támadták­ többé Jemen csapatait. “­ Az oroszlánszelidítő hatalma AMBOURGHOT, a híres oroszlán­­szelidítőt egyik nap megkérdezte va­­l­­aki egy étteremben, mitől van olyan nagy h­atalma az állatok felett. „Meg­­­­mutatom nekik, hogy egyáltalán nem félek tőlük, és nem veszem le róluk a­­ tekintetemet” — mondta Ambourgh,­­ aztán így folytatta: „No, várjon, majd mindjárt bebizonyítom tekintetem ha- I talmát.” Ezzel merően ránézett egy idegenre a szomszéd asztalnál. Ez egy idő múlva felállt és úgy ment Am­bourgh felé, mintha meg lenne babo­­názva. Hozzáérve, egy csattanó pofont­­ kent le az oroszlánszelidítőnek és így­­ szólt: „Ha még tovább is rám bámul, a másodikat is megkaphatja .. .** Am­bourgh azóta állítólag nem próbálja ki embereken szemének hatalmát.

Next