Középdunántúli Napló, 1959. február (Veszprém, 15. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-04 / 29. szám
99. február 1. HÍRER 1959. február 1, szerda Kalendárium A Nap kel 7 óra 08 perckor, nyugszik 16 óra 50 perckor. A Hold kel 4 óra 09 perckor, nyugszik 13 óra 27 perckor. Mai névnap: RACHEL. Időjárásjelentés Változó felhőzet, párás, ködös idő, az éjszakai lehűlés erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 plusz 1 fok. A MAI NAPON Ceylon nemzeti ünnepe. 1948 február 4-én, 11 évvel ezelőtt hirdették ki Ceylonban a dominiumi alkotmányt, Ceylon függetlenségének biztosítékát. HÉTKÖZBEN Orvosi és orvosi rendelőt / Balatonalmádinak ! Balatonalmádi hazánk és megyénk egyik legszebb és legjelentősebb üdülőhelyi községe. Az ország különböző területeiről sokezer üdülő, keresi fel, hogy néhány hetet itt töltsenek, és kipihenjék munkájuk fáradalmait. A község a Balaton parton több, mint öt kilométer hosszúságban terül el, állandó lakosságának száma nyolcezer fő. Idegenforgalma, a helyi üdülővendégeket is figyelembe véve — 25—30 ezer. Ehhez járul még a hétvégi üdülők 8—10 ezres száma is. Az utóbbi időben a község idegenforgalmát még csak növelik a külföldről érkező vendégek. Ez a nagyfontosságú üdülőhely azonban már a múlt év decembere óta nélkülözi az orvosi ellátást. A lakosság gyógykezeltetése csak helyettesítéssel van megoldva. Nem kielégítő az orvosi felszerelés, illetve az orvosi állás megüresedésével megürült rendelő sem. A községi tanács végrehajtó bizottsága megtette a szükséges intézkedést a megyei kórház és az illetékes szervekhez, miután saját költségvetéséből a problémát teljesen megoldani nem tudja. Azzal a kéréssel fordul most Balatonalmádi üdülőközség az illetékes megyei szervekhez, hogy nyújtsanak segítséget az orvos és a hiányzó műszerek biztosításához. Müller József v. b. titkár — Az idén, csupán a Balatoni Intéző Bizottság költségvetéséből több mint harminc millió forintot költenek a Balaton fejlesztésére. Ehhez hozzászámítva a minisztériumok és más szervek hozzájárulását, a BIB beruházások mintegy kétszeresét költik a magyar tenger fejlesztésére. * — A Hazafias Népfront Veszprém megyei Bizottsága által szervezett „Tegyük széppé a magyar tengert” mozgalom tavalyi szép sikere alapján az idén még inkább számítanak a társadalmi erők nagyarányú segítségére. A Balaton vidéki községi népfront-bizottságok idén is tovább fejlesztik ezt a mozgalmat. * — Veszprém megyében 114 Magyar-Szovjet Baráti Kör működik jelenleg. Ebből 71 baráti kör az utóbbi hetekben, a Magyar-Szovjet Barátsági Hónap előkészületeinek megkezdése óta alakult * — Mintegy hetven tablóból álló kiállításon mutatják be február 17-től Veszprémben a Szovjetunió ipari és technikai eredményeit. * — A világhírű Herendi Porcelángyár a közeljövőben újabb figurákat bocsát a nagyközönség elé. A húsvéti hagyományos porcelántárgyak mellett művészi kivitelű aktokkal és szobormintákkal lepik meg a vásárlókat. * — Külföldön egyre népszerűbb a Pápai Elekthermax gyár korszerű elektromos tűzhelye. A magyar külkereskedelmi szervek ez évben további megrendeléseket tesznek a gyárban. Elsősorban a NOVA-LUX típusú tűzhely iránt nagy az érdeklődés. Az ország legkorszerűbb hűtőháza üzemel a háromszorosára bővülő Ajkai Erőműben. A hűtőháziban ventilációs motorok hűtik a turbinákhoz vezető 30—32 fokos vizet 20—21 fokos hőmérsékletre. A korszerű hűtőház jobban alkalmazható, mint az eddig használt és nagy költséggel épített hűtőtornyok. * — A párás trópusi országokba szállított fémárukat és műszereket eddig nagy költséggel, gondosan kellett csomagolni, nehogy megrozsdásodjon. A Nehézvegyipari Kutató Intézet mérnökei új fémvédő vegyianyagot állítottak elő, amelyet cseppfolyós, vagy por alakban juttatnak a rozsdától óvott exporttárgyakra. Az új vegyszer forradalmasítja a csomagolástechnikát. * — A Veszprémi Építőgépkarbantartó Vállalat egy éve gyártja a hegesztett kivitelű acél tetőszerkezeteket. A tizenöt féle méretben gyártott gömbacél tetőszerkezeti elemek helyettesítik az építkezéseknél használt költséges faácsolatokat. Az acélszerkezetet a budapesti LAKÓTERV mérnökei tervezték. * — Megoldják az erőművek gőzkazánjainak korrózió-védelmét. Az eddig jelentős károkat okozó rozsdásodás megakadályozására a Nehézvegyipari Kutató Intézetben dolgoztak ki — egy minden tekintetben előnyös eljárást. Az új magyar vegyészeti módszer iránt már külföld is érdeklődik. # — Karám és Sashegy néven füstölt sajtot gyártanak a Keszthelyi Tejipari Vállalatnál. Az új, ízletes sajtfélék már az üzletekben is nagy sikert arattak a vásárlók körében. * — Országos állat- és kirakodóvásár ma, fel ar 1én megyénkben, Tapolcán. Ügyeletes gyógyszertárak Veszprém: 143. Rákóczi u. 8. se. Pápa: 727. Fő u. 8. sz Várpalota: 7139. Felszabadulás u. 52 s c. középdunántúli napló A kerüli szülők segítettek — ^* *''L lelepleződött a népvagyon dézsmálója „Kertai szülök■" aláírással levelet kapott az elmúlt év végéig a megyei Népi Ellenőrzési bizottság. A levélírók arról tettek bejelentést, hogy Koppányi Dánielné, a helybeli tanács idénybölcsődéjének vezetője, rosszul gazdálkodik az állam pénzével. A bejelentés nyomán a járási Népi Ellenőrzési Bizottság ellenőrei január 16-án vizsgálatot tartottak a jelenleg zárva tartó idénybölcsődében. Jegyzőkönyvükből megismerhetjük egy, az államon és a reá bízott gyermekeken élősködő asszony arcképét. Koppányi Dánielné 1958 májusában került a bölcsőde élére. Azóta a bölcsőde a tanácstól 15 376 forint ellátmányt kapott. Ezt az igen szép összeget a tanács azért adta, hogy az ott elhelyezett húsz kisgyermek megfelelő, gondos ellátásban részesüljön. Koppányiné azonban minden bizonynyal úgy gondolta: senki sem veszi majd észre, ha a saját ellátását is „feljavítja’ ebből a pénzből. Legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy az ellenőröknek csak 13 536 forintról tudott elszámolni. A többi 1840 forint kétségkívül az ő zsebébe vándorolt. A bölcsődevezető hasonlóképpen bánt az élelmezési térítésekből befolyó összeggel is. Ezekből a pénzekből 289 forintról nem tud elszámolni! Ám nemcsak ilyen egyszerű módon csapta be a nép államát, összesen húsz olyan jegyzéket, nyugtát fedeztek fel nála a népi ellenőrök, amelyeket utólag magasabb mennyiségre, vagy összegre javított ki. Hogy csak néhányat említsünk ezekből: augusztus 6-án egy 10 forintos számlán a javítás után már 20 forint szerepelt, augusztus 18-án egy ugyancsak 10 forintos számlán (úgy látszik belejött!) — már 50 forint! Arról nem is beszélve, hogy például az augusztus 8-i dátummal szereplő egyik jegyzék aláírója, Molnár Józsefné, a népi ellenőrök előtt kijelentette: az 54 forintról szóló jegyzéket nem ő írta alá. Márpedig ezért a 54 forintért csirkét vásároltak akkor, amikor a devecseri piacon a csirke ára 35— 40 forint volt! Egyébként, amikor csirkékről esik szó, nem lehet szenvedélymentesen beszélni a kertai bölcsőde volt vezetőjéről. 1958 október 8-án ugyanis azt tapasztalták a váratlanul odaérkező pénzügyi revizorok, hogy a bölcsőde vezetője és az alkalmazottak — rántott csirkét ebédelnek zsírban sült burgonyával. Ez egymagában még nem lett volna feltűnő. Ám ugyanaznap a gyermekeknek a fentebb említett csirke aprólékából volt leves — burgonyapürével! És az egészre az teszi rá a „koronát”, hogy a csirkét — a gyermekek számára vásárolták. Koppányiné gátlás nélkül vonta el a gyermekek szájától a finomabb falatokat, mint ahogy minden gondolkodás nélkül dézsmálta meg az állami vagyont is! A kár nagy része azóta megtérült, mert a volt vezetőnő férje a mutatkozó hiányt befizette a tanácshoz. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az ügyet lezárják! El kell venni Koppányiné és a koppányinék kedvét attól, hogy az államon, a népen élősködjenek. Tanulnia kell az ügyből a kertai tanácsnak is. Sokkal alaposabban, gondosabban és rendszeresebben kell ellenőriznie intézményeit. A népi ellenőrzés a jogos bejelentés alapján leleplezte az állami vagyon megdézsmálóját, a dolgozók gyermekeinek megkárosítóját, így hát megnyugodhatnak a levélírók, s a helyi tanács jobb munkájának eredményeként bizonyára nem kell majd panaszkodniuk a jövőben a kertai szülőknek. Hírek Tihoriyból A Pisky sétánytól vezető út jobb oldalán a meredek lejtő mellett 37 m hosszúságban új támfal készült el és óvja az odaérkező kirándulók biztonságát. Ugyanezen a szerpentin úton, az utolsó kanyarban kilátó épült, ahonnan festői kilátás nyílik az alant elterülő Balatonra és Balatonfüred felé. Bekapcsolták Óvár területét is villanyhálózatba. A villamosítás, amely 1500 m-es vezeték lefektetésével járt, 39 000 forintba került. Az összeget részben az üdülőhelyi díjakból fedezték, de az Óvár környéki lakosok társadalmi munkában végezték el a földmunkák jelentős részét. Befejezéshez közeledik a tihanyi campingtábor. A tábor helyén a sátorhelyek már elkészültek és hamarosan, amikor a fagyveszély elmúlik, sor kerül a vízvezeték bekötésére is. A könyvtárak nyitvatartása Veszprém, megyei: du. 1—7 óráig. Keszthely, járási: de. 9—12 óráig, du. fél 2—6 óráig. Pápa, járási: du. 1—7 óráig. Tapolca, járási: du. 1—8 óráig. Sümeg, járási: du. 1—7 óráig. Devecser, járási: du. 1—7 óráig. Várpalota, városi: du. 1—7 óráig. Állandóan javul 1 1/'fax autóbuszközlekedés Veszprém megyében A Veszprémi AKÖV nemrégen hét új, nagyobb befogadóképességű autóbuszt állított be a legforgalmasabb távolsági útvonalaidra, így például a pápai, balatonfüredi, tapolcai vonalakon állítottak be a kisebb, mintegy harminc-harmincöt fő befogadóképességű autóbuszok helyére hatvan személyes új Ikarus 60-as autóbuszokat. Az új autóbuszok beállításával sikerült elérni, hogy az utóbbi időben nem fordulnak elő olyan kellemetlen esetek, hogy ezeken a forgalmas vonalakon valaki hely hiányában lemaradjon az autóbuszról. A veszprémi lakosok örömére — tudvalevőleg — már hetek óta helyi járatú autóbuszok szállítják az üzemi munkásokat és a piacra igyekvő háziasszonyokat. A napokban felszínre hozta az első szállítmány szenet a Padragon létesített Hunyadi-akna. Az ország egyik legkorszerűbb aknájának építésére eddig 100 millió forintot fordítottak. A közeljövőben további 40 millió forintot fordítanak az új padragi üzemmel kapcsolatos létesítményekre. Bírósági hírek Börtönbüntetés — áramlopásért Múlt év februárjában az ÉDÁSZ zirci üzemvezetősége ellenőrzést tartott Veszprémvarsányban. Az ellenőrzés Réti József lakásán megállapította, hogy visszaélés történt. Nevezett az ipari órára az üzemvezetőség tudta nélkül öt villanyégőt szerelt oly módon, hogy az égők által elfogyasztott áramot az ára nem mutatta. Ezzel 457 forint kárt okozott. Réti József Veszprém varsányi lakost a Zirci Járásbíróság áramlopás bűntette miatt négy hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett, de a megyei bíróság elutasította. Gyermektartás elmulasztása — 3 hónapi börtön Kondor Kálmán lesenceistvándi lakos törvényesen elvált feleségétől. A házasságból származott gyermekek eltartására a bíróság tartásdíj fizetésére kötelezte. Kondor Kálmán kötelezettségének nem tett eleget és, hogy a pénzt ne tudják rajta behajtani, még munkahelyét is megváltoztatta. A Tapolcai Járásbíróság gyermektartási kötelezettség elmulasztásában mondta ki bűnösnek Kondor Kálmánt, és három hónapi börtönbüntetésre ítélte. Fellebbezését a megyei bíróság elutasította. A tilalomtábla A tábla, amelyről alábbiakban szó van, egyik vállalatunk igazgatójának íróasztalán fekszik, balról a naptár mellett, fényképráttárba replikálva. Kívülről nem látszik és a vendég, kit az igazgató fogad, nem veheti észre. A tábla: karlmtábla, andre szép, kaligrafikus írással ezt jegyezték rá: „Nyugi, nyugi, — csak semmi izgalom!..." A beavatottak szerint nevezett igazgató szörnyen ideges ember és hamar indulatba kavarodik. Orvosi tárnicsra azonban meg kell őriznie nyugalmát, mert gyerekkorában sarlackba esett, amitől szívneuraszténiája maradt vissza. Nem ismerem az orvosi diagnózisokat, de megmagyarázták, hogy az ilyen emberre felette ártalmas az indulatra robbanás, tehát mindenképpen óvakodnia kell ettől. Ezért tette ki a figyelmeztető mementót, a tilalomtáblát az igazgató, aki, ha megfeledkezne magáról, sietve rápillant, és máris mérsékeli indulatát. A minap is, hogy differenciája támadt egyik munkatársával, anyagira elfajult a kettőjük közötti vitatkozás, hogy az igazgató pirosra gyűlt a haragtól és már-már ott tartott, hogy „kiboruljon”. Amikor azt kiáltotta a másik felé, hogy: „Tudod-e, hogy minek nevezem én a te nyakatokért állásfoglalásodat? Egy szóval tudnám kifejezni lényegét, mely három betűből áll! ■ ■ És ekkor rápillantott az intő táblára és a következő pillanatban negédesen ezt mondotta: „Báj!..Megtörölte homlokát és így folytatta: „Mert direkt bájos a naívságod, amellyel a dolgokat érzékeled." In tegnap azonban hiába lapult íróasztalán a figyelmeztető felirat, hasztalan simult rámájához a tilalomtábla. Az igazgatóra ezúttal nem volt hatással. Előzőleg három és félóra hosszat diktált a titkárnőjének egy fontos jelentést, amit a felettes minisztérium sürgetett és még ma kellett postára adnia. A jelentés 36 gépelt oldalnyira terjedt, amit — természetesen — másolattal készíttetett az igazgató. A szokatlanul gyorsütemű diktálás során a titkárnő villámgyorsan emelte ki a gépből a megtelt oldalakat és máris beillesztette a másik két papírost, mindig másmás másolópapírral. Arra sem volt ideje, hogy kiszedje ezeket a lett lapokről. És most jön ki a gyalázat!... A legvégén kiderült, hogy mind a harminchat oldali visszájáról másolta a szerencsétlen leány, aki úgynevezett ..tükröt” csinált a másolatokból... Ami azt jelenti, hogy a másolati szövegek nem a másodpéldányokon, hanem az eredetiek hátán szemtelenkedtek... Az igazgató szörnyű dühbe gurult. „Maga, maga!..." — és majdnem kimondta, ami a nyelvén lógott, de rápillantva a táblára, csupán „csacsi”-t engedélyezett magának. A titkárnő sápadtam kitámolygott a szobából, és ebben a pillanatban lépett be az igazgató tulajdon fia. Keresetlen szavakkal közölte apjával, hogy — miután betöltötte huszadik évét — megnősül. Hogy kit akar feleségül venni? . . Édesapa titkárnőjét, épp azt a tündér kislányt, ki az előbb távozott. Az igazgató most már nem tudott uralkodni magán. Minden előzetes értesítés nélkül pofonvágta szeretett fiát, — azt a bizonyos „Nyugi-nyugi”-táblát pedig úgy vágta a földhöz, ráma siól, hogy csak úgy nyekkent. t .h. kjt . 5