Napló, 1961. október (Veszprém, 17. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-10 / 239. szám
2 Igazgatói értekezlet - a termelőszövetkezetben ötletes elgondolás volt, hogy a sümegi járás általános iskolai igazgatóit Mihályfára a termelőszövetkezethez hívták öszsze értekezletre. Az értekezlet a községek politikai nevelőmunkájával, ezen belül is elsősorban a termelőszövetkezetek gazdasági és politikai megerősítéséért folytatott harc időszerű kérdéseivel foglalkozott. A vitaindító előadást Soós Ferenc elvtárs, a mihályfai termelőszövetkezet elnöke tartotta. Zömmel arról beszélt, hogy a szocializmus építése falun közügy, s ebből a munkából felelősséggel kell részt vállalni a nevelőknek is. A vita egynéhány kérdésben mind pozitív, mind negatív vonatkozásban megmutatta, hogy hasznos, szükséges volt ez az értekezlet. Az egyik ilyen kérdés a tudatformálásért folytatott harc eredményeinek és feladatainak bontogatása volt. A vitából úgy érződött, hogy igazgatóink egy része nem látja eléggé világosan, milyen feladatokat kell, vagy kellene megoldaniuk. A tudat, ez a sokszor emlegetett „bűvös” fogalom valamiféle elvont, misztikus ködbe burkolózik előttük. Olyanképpen lebeg az elvégzendő munkák között, mint egy varázspálca, amelyhez csodás utak vezetnek, csak éppen az út elejét elzáró ajtó kulcsa nem akar előkerülni. Felvetődött többek között ilyen vélemény: — Az a hiba elvtársak, hogy két dolgot kellene egyszerre megoldani, de, egyik sem megy, mert nincs meg a másik. Az emberek dolgoznának, ha pénz lenne, de pénz csak akkor lenne, ha dolgoznának. Helyesen mutattak rá többen is, hogy nem igaz elmélet ez. Először dolgozni kell, aztán lesz pénz. Az ebédet először meg kell főzni, aztán lehet megenni. Nem lehet azon vitatkozni, hogy először enni kellene, aztán a főzéshez is lesz kedvünk. Hasonló ,,csodavárást” tükröz az az elképzelés is, hogy természettudományos oktatásra kell vinni a falu parasztjait, ettől megváltozik a tudatuk. — Mit lehet tenni olyan esetben — hangzott az egyik „panasz”, — amikor a szülő nem engedi iskolás gyerekét az iskola mezőgazdasági gyakorlókertjébe dolgozni, mert attól fél, hogy a kis téeszből egyenesen a nagy téeszbe nő bele! (Kár, nagyon nagy kár, hogy ennek a gyereknek az osztályfőnöke nem írta le a családlátogatási naplóban, mit tett, és tett-e egyáltalán valamit?) — Mihály fán az öt nevelő közül három párttag, ennek ellenére nincs, aki az ifjúsággal, a fiatalokkal törődne! — hangzott a kritika. — A szövetkezet pedig nem rossz. Hét fiatalt hozott haza a nagyobb jövedelem, az utóbbi időben az üzemekből, bányákból. Majdnem huszonegy forint csak a havi előleg munkaegységenként. A sok és beszédes probléma ellenére sem láttak egyes igazgatók más feladatot, mint az iskolai gyakorlókertek jó gondozásának a biztosítását, hogy ezzel „nagyüzemi szemléletre neveljük az ifjúságot”. Mindez nemcsak az iskolák nevelőtestületeinek szemléletére, hanem a párt és tanácsi vezetők felelősségére, egyáltalán azonban az értelmiséggel való foglalkozásunk rendszerességének és következetességének a hiányára is mutat. A nevelő elsőrendű, alapvető és legfontosabb feladata az iskolai nevelés és oktatás. Ezt semmilyen más munka, feladat, megbízatás nem előzheti meg. Hogy azonban a mihályfaiaknál maradjunk, a példa kedvéért, egyenesen megdöbbentő, hogy a szövetkezetiek időben nem kapálták meg a cukorrépát, emiatt 270 ezer (kettőszázhetvenezer!!) forint esett ki a dolgozók zsebéből. Ezt egy nevelő sem tudta, s ha tudta, nem tett semmit azért, hogy ne így legyen. Nem arról van szó, hogy ezért csak a nevelők a felelősek, nem is lehetnek. Mindezeken felül azonban ilyen vélemények hangzanak el a faluban: — Ha dolgozni kell, a háztájiban is tud a gyerek dolgozni. Miért dolgoztatják a gyakorlókertben? — Dolgozzon annak a gyereke a földön, akinek parasztok a szülei. Én nem parasztnak nevelem a gyerekemet! A felsorolt nézetek szoros kapcsolatban vannak az iskolai oktató nevelőmunkával. — Engem nem hívtak eddig a szövetkezetiek, én meg nem mentem, nehogy tolakodásnak vegyék — hangzott egy másik érvelés. A felsorolt véleményekkel a nevelőknek is harcba kellett volna szállni, megsemmisíteni az ilyen felfogásokat. A családlátogatások alkalmával ezekről a dolgokról kell beszélgetni. Nem egy fél órát, nem egy órát, hanem rendszeresen, kitartóan nevelni az embereket. Állandóan hatni rájuk, érvelni, magyarázni mindazt, ami a napi munkájukkal kapcsolatos, ami a mindennapi életben felvetődik. Ezt követeli most elsősorban a tudat nevelése. Persze, jó az, ha tartunk előadást az első kozmikus sebességről, Mária Terézia korának erkölcsi felfogásáról, a magyar jakobinusokról, vagy akár a dekadenciáról. Mennyivel jobb és hasznosabb azonban arról beszélni, hogy a mi életünk termelési feladatait miért és hogyan kell megoldani. Az érvek és a beszédes tények szinte az úton hevernek, csak le kellene értük hajolni. Az agitáció, a nevelés nemcsak a nevelők feladata. Gazdája, irányítója a pártszervezet, neki kell bevonni, feladattal megbízni a nevelőket is. A megbízás azonban egymagában kevés. Elsősorban a mindenütt fellelhető érveket kell a kezükbe adni, rendszeresen tájékoztatni őket azokról a tényekről, amelyeket munkájuk során felhasználhatnak. Másodsorban rendszeresen be kell őket — és minden agitátort — számoltatni az elvégzett munkájukról. A vezetőknek, így az igazgatóknak is meg kell arról győződniük személyes beszélgetés, családi látogatás során is, hogy beosztottjaik milyen eredménnyel dolgoztak a rájuk bízott területeken. Az értekezlet azt tükrözte, hogy ez a két dolog csaknem mindenütt hiányzik a sümegi járásban. Az értekezlet tapasztalatcsere jellege elmaradt, mert kevés jó tapasztalatról adhattak számot egymásnak. Mégis, nagyon jó és nagyon hasznos volt, mert a figyelmet a feladatokra s néhány követendő módszerre irányította. Megmutatta azt is, hogy pártszervezeteinknek, minden községi vezetőnek többet és rendszeresebben kell magával az értelmiséggel, elsősorban a nevelőkkel törődni, foglalkozni. Túlterhelni, a felelősséget rájuk áthárítani természetesen a jövőben sem lehet, de azt a lehetőséget, ami munkájukkal kapcsolatos, ami tekintélyükből, tudásukból ered, jobban, eredményesebben kell és lehet az eddigieknél felhasználni. Vágvölgyi László Ajka, Kossuth: KOBRA AKCIÓ. Szovjet film. Ajkacsengervölgy: HAZATÉRÉS. Román film. Devecser, Szabadság: DR. FAUSTOT ELVITTE AZ ÖRDÖG. Csehszovák filmvígjáték. Keszthely, Petőfi: KÜLÖNÖS HÁZASSÁG. Magyar film. Pápa, Petőfi: ÚJRA REGGEL VAN Szovjet film. Sümeg, Petőfi: SZERETLEK ÉLET Szovjet film. Tapolca, Petőfi: HALÁLHAJÓ. Nyugatnémet film. Veszprém, Vörös Október. GLEIWITZI ESST. NDK film. N A P t O Filmankét a „Puskák és galambokéról sütörtökön délután mutatta be először a veszprémi Vörös Október filmszínház a Tatay Sándor regényéből készült ,,Puskák és galambok*’ című filmet. A hatórai előadást megtekintette az író és felesége; a filmszínház üzemvezetősége a közönség lelkes tapsa közepette vörös szegfűcsokorral kedveskedett neki. Az előadás után, este nyolc órakor a szakszervezetek megyei tanácsa Kisfaludy Művelődési Házának irodalmi klubjában beszélgetett Tatay Sándorral a klub tagsága. A bensőséges hangulatú filmankéton az író először a filmmel, illetve általában a filmművészettel és a filmgyártással kapcsolatos „kalandjairól” számolt be. Tudni kell, hogy a Puskák és galambok Tatay Sándornak már a harmadik filmje. Először 1944-ben forgattak filmet egyik novellájából, ez azonban a háború miatt nem készülhetett el; az elkészült részek kópiáját ma is őrzik a filmgyár archívumában. A tulajdonképpeni első filmjére, a „Ház a sziklák alatt” címűre, amelyet Makk Károly rendezett és amelyet San Franciscóban nagydíjjal tüntettek ki — valamennyien emlékszünk. Az irodalmi klub tagjai számos „műhelytitkot” tudtak meg az írótól: milyen történelmi események képezték a cselekmény alapját; milyen belső indítékok késztették az ifjúsági regény megírására; milyen meggondolások indokolják a regény, valamint a forgatókönyv, illetve a kész film közötti kifejezésbeli különbségeket. A történelmi háttér az 1919-es tatabányai sortűz, amelynek kilenc bányász esett áldozatul. Hogy a gyerekek barlangot fedeznek fel — ennek ötletét viszont a tapolcai tavasbarlang felfedezése adta. Számtalan különböző vélemény hangzott el a film eszmei és művészi értékeiről. Abban azonban megegyeztek a vitázók, hogy a Puskák és galambok jó film, amely sajátos romantikus eszközökkel proletár hazafiságra, a munkásmozgalom hagyományainak tiszteletére, szocialista emberségre, helytállásra, hősiességre neveli elsősorban az ifjúságot, de a felnőtteket is. Ezen túlmenően pedig a film alkotóinak — köztük az írónak, Tatay Sándornak — őszinte és egyértelmű, félreérthetetlen kiállása a szocializmus mellett. Nem értettek egyet az ankét részvevői azokkal a szaklapokban korábban megjelent kritikákkal, amelyek fanyalogva bizonyos „proletkultos” szemlélet érvényesülését vélték felfedezni, ha nem is ez Tatay-regényben, de Keleti Márton filmjében. I közvetlen, meleghangú beszélgetés alakult ki az ankéton a Badacsonyban élő kiváló író és a veszprémi irodalombarátok között. Mégsem hallgathatjuk el az ankét egy árnyoldalát. Húszan-huszonegyen gyűltek csak össze az irodalmi klubban — a klub tagságának is csak egy töredéke. Ez a lehangoló tény (amely sajnos korántsem egyszeri jelenség: a tavalyi jól sikerült, zsúfolt, több száz hallgató előtt elhangzott előadások és viták után ma sokkal sivárabb a helyzet) kikerülhetetlenül felveti a kérdést: van-e értelme ilyen alapokon továbbra is e klub működésének? Úgy látszik, a klub tagságának egy részét csak az afféle rendezvények érdeklik, ahol saját írásaikról esik szó, amelyeken viszont tanulni, műveltséget gyarapítani, ablakot nyitni, kitekinteni lehetne az országba, vagy éppenséggel a világba — az már kevésbé! Mi ez, ha nem tömény provincializmus, amelyre pedig már jónéhányszor kikiáltottuk itt a provinciában, hogy „kitalálás”, hogy ilyen nincs?!... Irodalmi klub vagy irodalombaráti kör semmiképpen sem lehet ennek — az állítólag nem létező, de mint a „Puskák és galambok” ankétja iránti érdektelenség is bizonyítja: mégiscsak itt bujkáló — provincializmusnak a melegágya. (koncz) . Lapjuk folyó hó 17-iki számában „Tábla-rejtvények” cím alatt újságcikk jelent meg, amelyben a cikkíró kifogásolta, hogy a közúton a helységet jelző táblán Balatonfüred neve olvasható, pár száz méterre odébb a vasúton pedig Balatonarács neve van feltüntetve. A cikkel kapcsolatban a következőket közöljük: arról, hogy Balatonarács községet Balatonfüredihez csatolták a cikkből szereztünk tudomást. Feltételezzük, ha Balatonfüred tanácsa az egyesítéssel kapcsolatban szükségesnek tartotta volna Balatonarács megállóhely nevének megváltoztatását, akkor ez ügyben a községi. v. b. feltétlenül megkeresett volna bennünket. Egyébként is az állomásnevek megváltoztatása a tanácsi szervek hatáskörébe tartozik. Egyben megnyugtatásul közöljük, hogy a megállóhely megszüntetésére a forgalom meggyorsítása érdekében a KPM felé javaslatot teszünk, mivel az Balatonfüredtől mindössze 1,2 km távolságra fekszik. Esetleges megszüntetésével a megállóhely neve nem fog többé a közúton közlekedőkre sem zavarólag hatni, mert a táblát a megszüntetéssel egyidejűleg eltávolítjuk. MÁV ügyek Aszófő—Tihany állomással kapcsolatos észrevételekkel teljesen egyetértünk. Az AKÖV-ot még 1958. évben megkerestük, és kértük, hogy Aszófő—Tihany és a tihanyi rév között állítson be járatokat. Az AKÖV kérelmünket akceptálta, és a járatok beindítását 1959. évre kilátásba is helyezte. A járatok beállítása azonban az AKÖV írásbeli ígérete ellenére sem valósult meg. A MÁV-ot tehát ezért hibáztatni nem lehet. Lehetségesnek tartjuk, hogy mire sok huzavona után az állomásnév megváltoztatása megtörténne, az AKÖV az említett viszonylatú járatokat beindítja. A cikk írójának észrevételeiért köszönetünket fejezzük ki, egyben közöljük, hogy a cikket és az arra adott válaszunk másolatát a Veszprém megyei Tanács V. B. közlekedési osztályának egyidejűleg intézkedés végett megküldjük. Szombathelyi MÁV Igazgatóság nevében: Székely József m. főtanácsos. * (A szerkesztőség megjegyzése.) Örömmel fogadtuk a MÁV levelét, bár egy-két dolgot érthetetlennek találunk. Például azt. Két esztendeje, 1959-ben jelentős kulturális változás kezdődött az országban. Az addig központból kezelt falusi könyvtárakat átadták a helyi tanácsoknak. Jelentős fejlődést hozott ez az intézkehogy a mi cikkünkből tudták meg: Balatonfüred egyesült Aráccsal. Hát, ha más nem, a füredi állomásfőnök évekig nem vette észre, hogy mi történik a lakóhelyén, vagy az arácsi vasutasok figyelmét elkerülte, hogy megváltozott lakáscímük, füredi lakosok lettek? Mindez azonban nem rontja örömünket, ha a táblabonyodalmat a közeljövőben csakugyan megoldják. Ami az Aszófő—Tihany problémát illeti, mi eredetileg se csak a MÁV-ot hibáztattuk, legalább felerészben az AKÖV-öt éreztük már akkor is felelősnek. Megkérjük tehát az AKÖV vezetőit, válaszoljanak ők is a bírálatra! Közben egyébként más forrásból egy további MÁV-ot érintő bírálatunkra is választ kaptunk. A Veszprém külső pályaudvar állomásfőnöke közölte velünk, hogy a pénztáros gond megoldódott. A három pénztárfülkét nem azért építették, hogy szimmetrikus legyen, hanem, hogy mindegyik pénztáros (három van) lezárhassa pénz- és jegykészletét. Ettől függetlenül pedig ma már minden nagy vonat indulása előtt két pénztár dolgozik, a torlódás tehát csökken. Az intézkedést az utazó közönség örömmel fogadta, dés a veszprémi járásban is, ahol az átadás az idei esztendő első felében fejeződött be. De már ma is az a helyzet, hogy a hatalmas járásban mindössze 9 könyvtár van tanteremben. Az épülő művelődési házakban méltó elhelyezést kapnak a könyvtárak még az idén Vörösberényben, Ösküben, Hajmáskéren. Hatezer kötettel gyarapodott az idén a veszprémi járásban a könyvállomány , és ebben nagy része van a MESZÖV 22 ezer forintos támogatásának. A hetvenezer főnyi összlakosság 10 százaléka könyvtári tag, 67 ezer kötetet kölcsönöztek egy fél év alatt. Az olvasók közel fele felnőtt, túlnyomórészt munkás. A kölcsönzött könyvek egytizede ismeretterjesztő munka. Egymagukban szép számok ezek. Az ötéves terv követelményei azonban sokkal, de sokkal magasabbak. El kell érniük a községi könyvtárosoknak, hogy a könyvállomány 78 ezerre gyarapodjék, az állománynak legalább egyharmada ismeretterjesztő — elsősorban politikai és szakmai — könyv legyen, hogy a lakosság egyötöde sorakozzék az olvasók táborába, több paraszt kölcsönözzön könyvet. A nagy cél csak úgy érhető el, ha a községek — költségvetésből és községfejlesztési alapból — évenként és lakosaként 3 forintért vesznek új könyvet, ha a tsz-ek lemondanak a célszerűtlen önálló könyvtárak létesítéséről, viszont erre szánt pénzüket a községi könyvtárnak adják át, ha sok irodalmi estet, ankétot, egyszóval olyan rendezvényt tartanak a járásban, amely felkelti az érdeklődést a nyomtatott betű iránt. Izmosodó könyvtár-hálózat a veszprémi járásban 1961. október 11.