Napló, 1962. január (Veszprém, 18. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-03 / 1. szám
1962. január 3. FF Ősi művészet — modern otthon Németh János keramikus művész kiállítása a Bakonyi Múzeumban Semmiféle dolgot nem lehet sem szeretni, sem gyűlölni, amíg meg nem ismertük. Leonardo da Vincinek ezt az örökérvényű mondását kellene a kiállítási terem bejárata fölé írni, hiszen itt Veszprémben nem láthatók még a modern lakásművészet eredményeinek művészi jelei, produktumai, nincs, ami felébressze az igényeket, ami megismertessen bennünket az új lehetőségekkel. Pedig a mai lakáskultúra már elindult a maga útján, s nem lehet megállítani porcelánboltok giccses kirakataival vagy bútorüzletek kispolgárian nagyképű, modernkedő bútoraival, mert egész új életformánk, megnövekedett igényeink, technikai fejlődésünk, a szerkezet és az anyag változása mindenképpen szükségszerűen hozza magával az új tartalomhoz illő új formát, amelynek új szépsége, új esztétikája vá. Jó (de sajnos ritka) alkalom ez a kiállítás számunkra elsősorban éppen a mai lakásművészet egyes alkotóelemeivel való találkozásra, ismerkedésre, hiszen a kerámia művészi használati tárgyai, vázái, tájai, tartói, mind szerves alkotórészei a dolgozó ember modern otthonának. Az agyagmintázás művészete — a régi népi fazekasságtól mai híres keramikus szobrászművészeinkig — a legősibb és egyben a legmodernebb magyar művészet. Magyarországon nem volt és nincs márvány amelyből hófehér vagy színes szobrokat faragjanak, kőben is szegény. A nép művészei tehát magát a földet vették alkotásaik anyagául, azt gyúrták, égették, színezték. Ezt a földet gyúrják, égetik, színezik a ma keramikus művészei is, új tartalommal töltve meg a régi, népi örökséget, hogy soha nem látott virágzásnak indítsák ezt a meghatóan naív és ugyanakkor modernül bonyolult ősi művészetet. A mai keramikus nemzedék legfiatalabb képviselői közé tartozó Németh János közvetlenül a család műhelyéből hozza magával ezt az örökséget, ahol még játszó gyerekként ismerkedik meg az agyaggal és a mesterség apróbb fogásaival. Ide tér vissza az Iparművészeti Főiskola elvégzése után, ahol — „Háry János” borospince-cégér diplomamunkájával, mely kiállításán is látható — 1958-ban nyeri el oklevelét. Itt — Zalaegerszegen — alkotja első figurális kerámiaszobrait, plasztikáit, reálisan, őszinte átéléssel, egyéni humorral (Fazekas-mester, Szüretelek sorozat, Korongozó), majd a kerámiaművesség ősi munkaeszközéhez, a koronghoz nyúl. A korong segítségével készülnek a nagyméretű kerti figurái, (Kakas, Bagoly, Békakirály), amelyek reális, kedves alakjai lehetnek parkoknak, szökőkutaknak a giccses, rosszemlékű „kerti törpék” helyett. (Milyen üde színfolt, gyerekek és felnőttek kedvence lehetne például a Békakirály a veszprémi vidám park környezetében, mint szökőkút, figura!). Érdeklődési köre egyre tágul, nemcsak témában, hanem műfajban is. Balatoni faliképén sikerrel teszi próbára és méri le művészi és mesterségbeli képességeit, eredeti színek csodálatos kompozícióját alkotva, mely napfénysárga, zöld, kék fehér mázaival hűen idézi a magyar tenger képét. És újabban még egy — számunkra talán a legkedvesebb — műfajjal bővül művészete: a modern lakás nélkülözhetetlen alkotóelemeinek újszerű produktumaival. Pedig a vázák, tálak, tartók világában, a kerámia több évezredes művészetét tekintve nehéz újat, eredetit hozni úgy, hogy ne csak az elképzelés, de a megoldás is az legyen. Németh János tudott újat adni, mert a szülőfölddel, a zalavidék növény- és állatvilágával, a természeti formákkal való őszinte kapcsolata határozza meg minden alkotását, eleve kizárva ezzel a modernkedést, a könnyűszerrel eltanulható divatos megoldások lehetőségeit. Formák és színélmények elvonatkoztatásával fejezi ki konkrét élményeinek tartalmát, utat enged a képzeletnek, de sajátos módján a való világ egy-egy darabját teszi elénk. Aosszú, karcsún magasodó, tökéletes formájú piros vázájába virágzó cseresznyeágat képzelek. Lehet-e szebb dísze egy modern lakásnak? Nem is lakásnak, otthonnak! Mert a lakás csak falakkal határolt, véletlenszerű együttes. Az otthon, magunk teremtette világ, mely egyéniséget, mondanivalót, ízlést árul el, melyet a mai ember több évezred kultúrájából leszűrve megértett, magába fogadott, amelynek harmóniájával gondolatait fejezi ki,a tárgyakról, életről, önmagáról. A modern otthon az új típusú ember ízlésének, tudatának képmása. E képmás kialakításához adhat segítséget a kerámia, az agyagmintázás ősi művészete, Németh János művészete is. Baráth József Háry János „A magyar gyermekeket már nem kell felszabadítani“... Ez a mondat a kanadai küldött ajkáról hangzott el a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség közelmúltban Budapesten tartott kongresszusán. Sok hízelgő, de egyben elgondolkoztató megállapításnak lehettek fültanúi a kongresszus részvevői. Az Ajkai Üveggyár nő dolgozóinak Nagy Imréné, az Országos Nőtanács szervezési osztályának vezetője tartott beszámolót az itt elhangzottakról. Ismertette a tanácskozás programját, majd az ott hozott határozatok jelentőségével foglalkozott. A tanácskozás célja mindenekelőtt az volt, hogy a nőket, anyákat egy frontba tömörítse az emberiséget fenyegető atomháború ellen. A háborús veszélyt növeli a németek kihívó fegyverkezése, akik nyíltan revansról beszélnek. Beszélt a Szovjetunió kezdeményezéseiről a béke megvédése érdekében, a német békeszerződés megkötése, valamint a berlini kérdés megoldásának fontosságáról. Ezzel kapcsolatban utalt az általános és teljes leszerelés szükségességére, amelynek megvalósítása kizárhatná a háborúkat az emberiség életéből. Saután a nők helyzetéről, problémáiról beszélt, ismertetve az ázsiai, afrikai és egyéb nyugati országokban élő nők helyzetét, harcait a munkáért, egyenjogúságért. — Az egyenjogúságot már csak azért is megérdemlik, mert a világ dolgozóinak — a mezőgazdasági munkát nem számítva is — egyharmada nő — hangsúlyozta a beszámoló. Munkabért azonban — a szocialista országokat kivéve — ugyanazon munkáért is kevesebbet kapnak. Az egyenlőségért vívott harcban mindenekelőtt a jogvédelmet kell biztosítani a nők számára, a munkában pedig a szakmai továbbképzést kell megoldani. Végezetül utalt a Szovjetunió XXII. kongresszusának programjára, amit korunk kommunista kiáltványának is nevezhetünk. Ez a program azt hirdeti, hogy „mindent az emberért, az ember javára”. A magyar országgyűlés is ezen az úton járt, amikor több fontos törvény mellett az iskolareformot is jóváhagyta. Beszédét újévi jókívánságokkal fejezte be. Németh István , tudósító NAPLÓ Nem nyílt szóra a szája, csak remegett. A felgyülemlett érzések, az öröm, a boldogság, a hála, a meghatottság és talán az emlékek is, lágy gombócként szorongatták a torkát. Nézte-nézte a vidám ünneplő sereget: a gyerekek, az unokák, a rokonok, ismerősök százait. Az asztalfőn boldogan, csendesen sírdogált felesége, a 68 éves Juli néni. Az ünnepség elmúlt, de nyomai még most is ott vannak a balatonarácsi kis nádfedeles ház szobájában, konyhájában- Virágok mindenütt, előkerül egy kopottas bőrönd is, benne gondosan öszszehajtogatva, becsomagolva az ajándékba kapott térítők, csipkék, vázák. Díszes kötésben emlékkönyv, első oldalán nagy színes betűkkel. ..Sok boldogságot kívánunk az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő Pintér Gyulának és Pintér Gyulánénak:" Ötven év, fél évszázad, egy emberöltő, nagy idő. És ketten együtt. Mindig együtt: háborúk viharában, békés gyermekzsivajban, nélkülözések, küzdelmek és a jobbra fordulás idején. A gyerekekért Tíz gyerekük volt, nyolcan még élnek közülük, harmincegy unokájuk és egy dédunokájuk van. Gyula bácsi tisztiszolga volt egy ezredesnél. Juli néni szobalány egy ügyvédnél Pusztamonostoron 1911-ben. Megszerette egymást a két cseléd. Cselédek maradtak nagyon sokáig. Gyula bácsi kertész volt, jó kertész, elismert kertész. (A párás ablakon most is felmutat, a kertjében Virágost nevel. A nyugdíj mellé jól jön még egy kis pénz) Uraknál szolgált, hányódott egyiktől a másikig. Azért hagyta ott Gyürky grófnő birtokát, mert nem kapta meg a járandóságát. Sokszor éheztek, tejen éltek. Másutt meszsze volt az iskola, olyan messze, hogy a gyerek nemegyszer eszméletlenre fagyva ért haza. 4 : Arany- l lakodalom l o ♦ a ♦ A háború előtt Fejér megyében a Vojnovich birtokon szolgált. Mikor már Magyarországon dörögtek a fegyverek, az úr eltűnt, rábízta, a kastélyt. Jöttek a németek, be akartak menni a kastélyba — nem engedte. Vigyázott mindenre, mert az az uraságé. A németek azért bementek. Nyolc teherautó holmit vittek el: szőnyegeket, képeket, porcelánokat. Jöttek a szovjet katonák. Hol a burzsuj? — kérdezték. — Elment — válaszolta. — Nem is jön vissza többet, foglald el a házat. Minden a tied, a tietek sztari papa. — Én nem mentem be kérem. Én vigyáztam mindenre. Hű szolga voltam én kérem. Tovább is a kis kertészházban lakott és gyógygatta a hatalmas parkot ért háborús sebeket. Aztán mások jöttek. Vidám, tettrekész, lelkes, ifjú emberek. A MADISZ küldte őket nyaraimé Juli néni főzött nekik, ők meg az öregeknek segítettek. Jól megvoltak egymással. Később hivatalosan is üdülőt csináltak a kastélyból. Gyula bácsi lett a gondnok. A parkba úszómedencét építettek. A gondnok azért mégiscsak kertész maradt, mert a medence köré fűzfálért ültetett. — Mesefák lettek azokból kérem. Gyönyörűek. Aztán ötvenhatban feketelistára került a ..hű szolga”. Talán azért is, mert többet nem akart az lenni. És talán azért is, mert „mesefákat” ültetett, amik azóta gyökeret eresztettek, a földbe kapaszkodnak, kidönthetetlenül ott állnak, terebélyesednek. Most a nyugalom évei, az emlékezés évei, a mesélgetés évei következnek. Néha Juli néni is közbeszól, Péter unokájának fejét simogatva közben, aki rajongva szereti nagyanyját. Azért a mesélőbb Gyula bácsi, az „öreg”, ahogy felesége tréfásan becézi. Juli néni örökösen teszvesz, s ha már nincs dolga, sem ül le, mert fáj a gyomra. Néha, mikor férje túlságosan belemerül a beszédbe, gyerekesen felkacag: „Ugyan már öreg, ne beszélj annyit. Látja — fordul felém — folyton a múltról kesereg.” Nevet és megcsókolja a másik uvoikát, Olgát. Mindketten vissza-vissza kanyarodnak az ünnepségre, amit karácsonykor tartottak a Füredi Vasas Kultúrotthonban. A párt, a tanács, a Hazafias Népfront voltak a vendéglátók. — Nagyon szép volt, gyönyörű volt, az unokáink sem felejtik el soha. És ... ajándékot azelőtt .■, mi nem kaptunk sosem. Pedig kaptak, mindketten kaptak. A legnagyobb ajándékot. Egymást. Szilagyi i.mp* A mandula jövője és a papkeszi nagy manduláskert Háromszáz hold mandulás — egy tagban! Ilyen még nem volt. Nem almás, nem szilvás, hanem mandulás. De hihető ez? Igen, hisz bárki megláthatja, megtekintheti — Papkeszi alatt, a Veszprémi Állami Gazdaság küngösi kerületében. — Jó-jó, hogy megtekintheti. De kinek jutna eszébe, hogy éppen nálunk, éppen a mi megyénkben keresse az ország ... sőt Közép- és Kelet-Európa legnagyobb manduláskertjét. Mert erről van szó. Hazánk és Közép-Európa egyetlen és legnagyobb nagyüzemi manduláskertjéről. Az létesült itt. A telepítést négy-öt évvel ezelőtt kezdték el a küngösiek. — Ha már itt vagyunk, hadd tudjuk hát, miről van szó, mi célból létesült ez a nagy mandulás? Annál inkább is érdekel ez bennünket, mivel e jobb sorsra érdemes csonthéjast eddig afféle kisüzemi gyümölcsnek tartottuk. — E felismerés, és egyáltalán a mandula, hogy úgymondjam „felfedezése” nem egészen a mi érdemünk — mondja Oravecz elvtárs. — Az akali kísérleti telepen már évek óta foglalkoznak vele, méghozzá szép sikerrel. A nemesítők nagyszerű új fajtát hoztak létre, ami csak mostanában kezd kikerülni köztermesztésbe. Mi elsők között ismertük fel a fajta kiváló tulajdonságait, hogy évről évre jó terméssel fizet, s hogy a termése fölötte áll minden más fajtának; valamennyi édes mandula között legdarabosabb, a legnagyobb szemű és legkönnyebben tisztítható, papírhéjú. Szinte szó sincs csonthéjról, hisz két ujjal könnyen megtörhető. A fajta kiváló tulajdonságaiért minden dicséretet megérdemelnek a nemesítők. A mandula felfedezése is nagyrészt az ő érdemük. — Persze persze. Bár a küngösiek is megtették a magukét, hogy vállalkoztak a telepítésre. Hogy vállalták a telepítéssel járó óriási munkát — hisz 300 holdról van szó! A telepítés mindenkor kockázattal jár. S ezt is vállalniuk kellett. De miért vállalták, mért szánták rá magukat ily nagyarányú telepítésre? — — ez fúrja az oldalunk. Ezt szeretnénk hallani most. — Azért, mert éghajlati és talajadottságaink közepette a marridula az egyetlen gyümölcsféle, ami (a jó fajta birtokában) komoly eredménnyel, haszonnal kecsegtet. Mert akárcsak az alma s a többi gyümölcs iránt, a mandula iránt is nő a kereslet. Mondhatni korlátlan értékesítési lehetőségek kínálkoznak. Pár év óta már nem csupán száraz állapotban, de zölden is értékesíthető. Sőt, igen keresett exportcikk a zöldmandula. S ez igen kedvező ránk nézve, mivel így értékesül a legkedvezőbb áron, hiszen így a zöld burkáért is pénzt kapunk, méghozzá értékes kemény valutát. — Így már értjük, mi sarkallta hát a küngösieket a maindulótelepítésre. De mikor látjuk majd ezt az értékes kemény valutát? — Hogy mikor? Már nem soká kell várni, hiszen máris láttunk. Az idén már exportáltunk egypár vagonnal, attól függetlenül, hogy a kert előírás szerint csak az idén fordul először termésre, azaz, hogy az első évben telepített 30 holdat az idén már termőre fordítjuk A rügyberakódást tekintve nagyszerű terméstvárhatunk. Hiszen eddig is termett, amint ezt az elgurult exportvagonok bizonyítják. A Hungarofruct külkereskedelmi vállalat úgy megkedvelte a mandulánkat, hogy jóelőre már az idei termést is lekötötte mind, így aligha lehetnek értékesítési gondjaink. — Szóval, hát beütött a mandula. Már most elmondható, hogy a telepítés munkáját siker koronázta? — Igen, igen. A várt siker nem maradt el — mondja Oravecz elvtárs sokat sejttetően, s a vitrinhez lép, ahonnét számos serleg és más értékes dísztárgy közül egy piros lets dobozkát emel ki s nyitja fel előttünk. Egy díszes ezüstérme lapul benne. Az erfurti kertészeti kiállítás egyik díja, amit a szóban levő mandulával nyertek el a vállalkozó szellemű veszprémi vagy küngösi mandulatermesztők. D. J. s