Napló, 1962. április (Veszprém, 18. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-12 / 85. szám

41 NAPRÓL NAPRA A CSOPORTTITKÁRAI részére jól sikerült érte- szerletet tartott Tapolcán a­­ járási Vöröskereszt szer­vezet. A megbeszélés előtt dr. Varga Kálmánné, a já­rási tanács vb. elnökhe­lyettese mondott politikai beszámolót. Dr. Kulka Hu­gó elnök és Kovács Lajos titkár a tisztasági mozga­lom és a véradás eredmé­nyeit, illetve az 1962-es munkatervet ismertették. — JÓL DOLGOZNAK a nyugdíjelőkészítő bizottsá­gok, a középdunántúli bá­nyák szakszervezeti bizott­ságai mellett. Munkájuk eredménye, hogy a nyug­díjba menő dolgozók vára­kozási ideje 5—8 hónapról­­—1 és fél hónapra csök­kent El akarják érni, hogy az átutalási időszak egy hónapnál hosszabb ne le­gyen. — CSAK A SAJÁT ÉLE­­TÉT kockáztatja valaki, ha állandóan gondtalanul, szabálytalanul közlekedik? A jásdi Róland Tamás a szabálytalanságok tömke­legét követte már el. Gyorshajtás, két egymás­sal szembejövő autó közé behajtás, motorvezetés tö­rött karral, — neki mindez csak játék. Legutóbb gyors­hajtásért büntették 400 fo­rintra. De várjuk meg, míg valami komoly bal­esetet okoz, és csak azután veszik el tőle a jogosít­ványt?! — A SZÖRNYŰ HAMBURGI Árvízkatasztrófa során egyes bankok magánszéfjei is súlyos károkat szenvedtek. A bankok pincéjébe behatolt ár­víz a páncélszekrények egy ré­szét megrongálta és a bennük őrzött értékes bélyeggyűjte­­ményeket tönkretette. A párizsi Bastille-téren As OAS kitüntet. (Toncz Tibor rajza) NAPLÓ 1962. április 12, csütörtök Kalendárium A Nap kel. 5,02 órakor, nyugszik 18,28 órakor. A Hold kel. 10,58 órakor, nyugszik 1,37 órakor. Mai névnap: GYULA Időjárásjelentés Változó felhőzet, kevés eső. Gyengülő szél. Az év­szakhoz képest hűvös idő. Várható nappali hőmér­séklet 7—9 fok között. A MAI NAPON 1 évvel ezelőtt, 1911 április 12-én a Szovjetunióban föld­­körfili pályára bocsátották az első, embert szállító űrhajót, — utasa: Jurij Alekszejevics Gagarin, repülőőrnagy, szovjet ál­lampolgár. 50 évvel ezelőtt, 1912 április 12-én P. P. Fedotyev orosz tudós, a pétervári politechnika professzora nyilvánosságra hozta a világon elsőként az alumínium elektromos kohászati feldolgozásának kísérleteit. 15 évvel ezelőtt, 1877 április 12-én született Pásztor Árpád író, költő és műfordító. 180 évvel ezelőtt, 1782 április 12-én meghalt Pietro Metas­­tasio olasz költő és opera-szövegírő. 65 évvel ezelőtt, 1897 április 12-én meghalt Edward Drinker Cope amerikai paleontológus. 147 évvel ezelőtt, 1815 április 12-én született Römer Flóris tanár, a Bakony történelmi, földtani és természettudományos kincseinek nemcsak első, de szakszerűen tudományos kuta­tója és írásaiban, könyveiben megörökítő!s. 145 évvel ezelőtt, 1847 április 12-én a Keszthelyt ért elemi csapások között egyik legpusztítóbb erejű tűzvész zajlott le. A rettenetes vihartól rövid percek alatt tűztengerben állt a város keleti része. 130 ház hazavadt el. 77 évvel ezelőtt, 1825 április 12-én halt meg Tótvázsonyban a Veszprém megyei születésű, sokoldalú irodalmi működést végzett — polihisztor — Hrabovszky György. Nevéhez több megyei művelődéstörténeti emlék fűződik. 76 évvel ezelőtt, 1886 április 12-én született Palotáson Szi­geti József, a Magyar Tanácsköztársaság veszprémi munkás­és katona tanácsa forradalmi törvényszékének tagja, 26 évvel ezelőtt, 1936 április 12-én halt meg Veszprémben Zsigmond János tanár és utazó. Ő volt az első, aki algériai úti élményeinek alapján könyveiben bátor határozottsággal emelte fel szavát a gyarmatosítás ellen. 1904-ben Algériáról írt könyvében a hős arab nép mozgalma mellett teljes szolidari­tást vállalt. 304 év távolából, 1658 április 12-ről érdekes kortörténeti feljegyzés maradt Veszprém várának a törökkor utolsó év­tizedeit jellemző állapotáról. Horváth-Kissevics György, a ki­rályi kamara tisztje jegyezte fel — aki hivatalos kiküldött­ként vett részt Hoffmann Pál püspöki beiktatásán —, hogy a várban nem annyira a bástyák, mint inkább a lakóházak ösz­­szeomlással fenyegettek. „Két hordó romlott boron és három osztag gabonán kívül semmi más élelem ott nem volt. A püspök palotájában mindössze három ajtónak volt lakatja.” Közlekedésrendészeti krónika Sok a súlyos baleset • Figyelmetlen gyalogosok, ittas motorosok Április hónap rosszul köszön­tött az országutakra, sok volt a baleset A hónap első balesete április elsején történt Kolontár és Lő­rin­tc között Bence Imre ajkai bányamérnök Skoda személyko­csijával Ajkáról Lőrinte felé haj­tott óránként 60 kilométeres se­bességgel. A kocsiban ült felesé­ge is. Előttük az úton egy férfi és egy nő kerékpározott, előbbi az út baloldalán, utóbbi a jobbolda­lon. A gépkocsivezető közel ment a kerékpárosokhoz és hogy elke­rülje a balesetet, letért egy régi, használaton kívüli makadámútra, ott felfutott egy kőrakásra és a kocsi felborult. Bence Imréné megsérült, a kocsiban ötezer fo­rint a kár. Veszprémben a 303-as MVM iskola előtt április 2-án özv. Ta­kács Józsefné 55 éves asszony a gyalogjáróról gondatlanul lelé­pett az úttestre, és elgázolta egy arra haladó motorkerékpár. Ta­­kácsné súlyosan sérült , Bakonypölöske és Kúp között ugyancsak április 2-án volt bal­eset. Orbán Gyula sümegi lakos saját motorkerékpárját vezette 50 kilométeres sebességgel. Vele szemben haladt Czarán György állatorvos hallgató, a Devecseri Gépállomás 125 köbcentis motor­­kerékpárjával. Az utóbbi motor­­kerékpáron ült Trelák Margit za­­lacsányi lakos is. Este 8 óra volt mindkét motorkerékpár városi világítással hajtott, későn vették észre egymást és összefutottak. A két vezető súlyos zúzódásokat szenvedett, Trelák Margitnak el­törött a lába. Halimban, az Arany János ut­cában egy autóbusz előtt át akart szaladni az úttesten Sárfi Zoltán ötéves kisfiú. A 25 kilométeres sebességgel haladó autó nem tu­dott azonnal megállni, a fiú az autóbusz alá került. Fejsérülés­sel vitték kórházba. A gyerek felügyelet nélkül ját­szott az utcán. A kövesgyári úttorkolatban, Tótvázsony és Kövesgyár között motorkerékpár futott a lovasko­csiba. Nagy György, a Kövesgyári Ál­lami Gazdaság kétlovas fogatát hajtotta, a lovak vágtában ha­ladtak. Petróczi Lajos nagyvá­zsonyi lakos motorkerékpárjával előzni akarta, amikor a fogatos be akart kanyarodni az elágazó­ba. A motorkerékpár belefutott a szekérbe. A hajtó leesett a sze­kérről, a motorkerékpáros és uta­sa, Petróczi Árpádné, az úttestre vágódtak. Nagy György könnyebben sé­rült, Petróczi Lajosnak eltörött a vállcsontja és jobb lábszára, Pet­­róczinénak kificamodott a válla, megsérült az arca és a lába ösz­­szezúzódott. Bocsikor Ferenc balatonalmádi lakos április 4-én P 70-es sze­mélykocsijával elgázolta Pula Magda kerékpárost, akit súlyos sérüléssel, eszméletlen állapotban szállítottak kórházba. Bocskor a kerékpárost előzni akarta, ami­kor az bekanyarodott a földútra, az autó előtt. * Ugyancsak április 4-én volt baleset Kertén, a Dózsa Gy. ut­­cában. Vati Lajos, az iszkázi tsz von­tatóját vezette. A­ vontatón mel­lette ült két rakodómunkás. A vontató 25 kilométeres sebesség­gel haladt, és amikor le akart kanyarodni az útról, felborult. A két utas súlyosan, a vezető köny­­nyebben sérült. Április 7-én Veszprémben, a Partizán utcában egy Csepel gép­kocsi elé lépett egy parkírozó sze­mélygépkocsi mögül Fekete Má­ria veszprémi lakos. Mivel féktá­volságon belül volt, a gépkocsi nem tudott megállni. Fekete Má­riát agyrázkódással szállították orvoshoz. * Eplényben, a Kossuth utca 20. számú ház előtt 5-én egy álló te­herautóba belefutott a 60 kilo­méteres sebességgel — a Veszp­rémi Állami Gazdaság személy­­kocsija, majd 10 méteres haladás után az árokba borult. A sze­mélykocsit Bem Antal vezette, erősen ittas állapotban. A bal­eset következtében senki nem sé­rült meg, az ittas gépkocsivezető ellen megindították a bűnvádi eljárást Padrag és Nyirád között 8-án felborult motorkerékpárjával Da­­rok László padragkúti lakos és utasa: Bondi László. A 60 kilo­méteres sebességgel haladó mo­torkerékpár a kanyarban eldőlt, utasai könnyebben sérültek. A baleset oka: ittas vezetés. Ittas vezetés miatt érte bal­eset április 8-án Sümeg és Nyi­rád között Illés Márton nagytár­­kánypusztai lakost is. Illés 60 ki­lométeres sebességgel vezette Já­­nc motorkerékpárját, letért az útpadkára és felborult. Illés súlyosan, utasa, Karácsony József könnyebben sérült. * * * * * * 1982. április C. NAPRÓL NAPRA Megkilencszereződött és megháromszorozódott tizenhét év alatt Magyargencsen a napilapok előfizetői­nek és a rádiótulajdonosoknak a száma. Míg a felsza­badulás évében csak húsz újság járt a faluba, ma a lapelőfizetők száma éppen kétszázzal több, a régi het­ven rádiótulajdonos helyébe pedig napjainkra 224 lé­pett és van a községben négy televíziós készülék is.­ ­ MEGNŐTT a vegy­ipari dolgozók érdeklődése a természetjárás iránt. A Péti Nitrogénműveknél közel 100 tagja van a szak­osztálynak. A Magyar Ás­ványolaj és Földgázkutató Intézetnél 20 főből álló barlangkutató csoport léte­sült. Egy barlang feltárá­sát kezdték meg 1961-ben, s ezt a munkát az idén be akarják fejezni.­­ A HÁROM LEGNAGYOBB nyugatnémet házasságközvetí­tő Intézet összehasonlította kartotékjait és megállapította, hogy az utóbbi öt évben a nyolcszorosára növekedett a szürke szemű nők száma, ugyanakkor a kékszeműeké a felével csökkent. — FÉK NÉLKÜL KÖZ­LEKEDETT motorkerék­párjával Hegedűs Ferenc dudari lakos. A közúti for­galom biztonságát veszé­lyeztető súlyos szabálysér­tésért 600 (!) forint pénz­­büntetést kellett fizetnie. — EGY IDŐS ANGOL HÖLGY kérdést intézett a „Country Life” nevű angol folyóirathoz arra vonatkozólag, hogy tíz tyúkjához hány kakasra volna szüksége. Miután a szerkesztő válaszában biztosította, hogy egyetlen kakas elégséges, a felháborodott hölgy a követke­ző levelet írta neki: „Egy sza­vát sem vagyok hajlandó el­hinni. Maga is felvág, mint minden férfi !’! R­ádióműsor ÁPRILIS 12. CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádió. 8,10: Könnyű zene a háziasszonyoknak. 8,55: Édes anyanyelvűnk. 9,00: A Gyermekrádió műsora. 9,40: Mad­rigálok. 10,10: Napirenden. 10,15: Daljátékok zenéjéből. 11,00: Még egyszer a gondolatátvitelről. Beszélgetés. 11,25: Zenekari muzsika. 12,15: Tánczene. 12,55: Az Ifjúsági Rádió műsora. 13,10: Operarészletek. 13,45: Nótacsokor. 14,15: Gyorsaság — rugalmas­ság. 14,25: Zongoraművek. 15,10: Tánczene. 15,30: Magvetés. Fia­tal írók félórája. 16 00: Maros Rudolf: Szimfónia vonószenekar­ra. 16,25: Lányok, asszonyok... 16,40: Két fúvósegyüttes ját­szik. 17,15: Szív küldi... 17,45: Mit olvassunk? 18,00: Esztrád­­zene. 18,40: Ifjú Figyelő. 19,00: Rácz Aladár cimbalmozik. 19,10: Mozart-ciklus. 21,12: Tanítók, tanárok fóruma. 22,15: Verbunko­sok, népdalok, csárdások. 22,50: Tavaszi ének. 23,00: Tánczene. 23,30: Kamarazene. 0,10: Operettrészletek. Petőfi-rádió. 14,15: Könnyű zene. 15,05: Daloló trópus. 15,30: A bratislavai rádió népi együttesének műsorából. 16,05: A kül­földi sajtó hasábjairól. 16,15: Tánczene. 16,50: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 17,00: Zenaida Pally és Kónya Sándor énekel. 17,30: A kovács. Elbeszélés. 17,45: Gulyás. Hevesi szvit. 18,05: Ismeretterjesztő előadás. A televízió műsora. 17,45: Kisdobosok műsora. 18,05: Kuk­kantó. 18,15: TV Híradó. 18,30: Még egyszer a szilikonról. 18,45: Beszélgessünk oroszul! 19,00: Mindent a mamáért. Háromfelvo­­násos, zenés vígjáték. 22,00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Miért nincs, ha van nőtanács Gannán? A cím nem tévedés és nem is sajtóhiba. Gannán ugyanis si­­■AL­került megoldani azt, amit közönségesen úgy nevezün­­, hogy fából vaskarika. Van, ami nincs és nincs, ami van. Po­­­sabban: papírforma szerint van nőtanács, de a gyakorlatban nincs nőtanácsi munka. Az érdeklődő ezek után akaratlanul is azt kérde­zi, hogy vajon a gannai asszonyokból teljesen hiányzik-e a közösség érdekét pártoló szellem? A válasz határozott n­e­m. A termelőszö­vetkezet minden munkájában példamutatóan megállják helyüket, részben még az állattenyésztés gondja is az ő vállukon nyugszik. A társadalmi tevékenységgel szemben azonban teljes a tartóz­kodás. — Nem kötelező! — A vezetők feleségei sem vesznek részt semmiben! Js M­indkét állítás igaz, a második sajnos az. A nőtanácsi mun- A-VI. fant szervezni, öregekkel és fiatalokkal közösen törődni, is­meretterjesztő előadásokon részt venni valóban nem kötelező. Annyira nem az, hogy ezen az asszonyok zöme megyeszerte nem is gondolkozik, hanem csinálja. Valóság azonban, hogy a gannai vezetők asszonyai élenjárnak abban, miként lehet teljesen mel­lőzni az effajta tevékenységet? Ha pedig a ritka gyűlések egyik­­másikára sor kerül, azokon egyáltalán nem ritka a csúnya és ízet­len veszekedés, perlekedés. A legutóbbi vezetőség megválasztása­kor már odáig ment a torzsalkodás, hogy egyetlen gannai asszony sem vállalta a titkári teendőket, így a döbröntei Ági Istvánnét kellett megválasztani. Áginé tevékeny, kitűnő asszony, techniku­mon is továbbképzi magát, de Gannán — melynek termelőszövet­kezetéhez egyébként nemrégiben a döbröntei is csatlakozott — most arról folyik a vita, hogy miért ő nyerte el ezt a tisztet... amit egyetlen gannai sem akart elfogadni? A községi tanács el­nöke pedig ahelyett, hogy ennek a lehetetlen helyzetnek a meg­szüntetésén igyekezne, nem egy esetben maga is bajt kever, egyik vagy másik „fél” tagjait tüzeli és a jelek szerint egyáltalán nem igyekszik a javulás megteremtésén fáradozni. TUT eddig és miért tartható ez az egész község szellemére, nyu­­galmára káros állapot Gannán? Ordas Iván | A Veszprém megyei Petőfi Színház április havi műsora: 12-én, csütörtök, Ajka, 7 óra, Szigligeti bérlet |, MONTMARTREl IBOLYA || 13-án, péntek, Inota, 7 óra, Szigligeti bérlet || MONTMARTREl IBOLYA |[ (1216) |.

Next