Napló, 1963. január (Veszprém, 19. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-13 / 10. szám

IMS. január Ü a segítség minden új dolgozónak jól esik Reggelenként gyakran időz a Ferenc-bánya üzemvezetőjének szobájában Vancsek elvtárs, a pártszervezet titkára. Ilyenkor nem tesz mást, csak hallgatja az embereket, akik gondjaikkal az üzemvezetőt keresik. S közben elgondolkozik, hogyan tudná se­gíteni a pártszervezet a többször is ismétlődő panaszok megszün­tetésében. Feltűnt, hogy az üzemvezető­től segítséget kérők között igen sok az új dolgozó. Gondjaikat többnyire az okozza, hogy nehe­zen tudnak megbarátkozni az új munkahellyel, a földalatti mun­kával. Megtörténik, hogy a leg­nehezebb munkát bízzák az új dolgozóra, ahelyett, hogy segíte­nék, felkarolnák. Nemegyszer azután ennek következménye az igazolatlan hiányzás, vagy éppen­séggel az, hogy néhány nap, vagy­­hét után a munkakönyvét kéri az a dolgozó, aki bizakodással, re­ményekkel telve jött az üzembe. Ferenc-bánya kollektívája szocialista üzem címért küzd. Ez a a szép cél — és az új dolgozók­kal való mostoha bánás, a nem­törődés valahogy­­ ellentmond egymásnak — gondolta nemegy­szer Vancsek elvtárs. Sokat töp­rengett, mit kellene tenni, míg megfogalmazta a javaslatot: min­den új felvételes mellé név sze­­rint kellene kijelölni patronálót a műszaki középkáderek közül. A műszaki patronáló segítené a kezdeti nehézségek leküzdésében, megismertetné — sőt, megszeret­tetné! — vele a bányát, megóvná attól, hogy „kitoljanak” vele, ne­velné a fegyelem betartására, a technológia elsajátítására, figyel­meztetné a baleseti veszélyekre. Beszélgetnének arról is, hogy az igazolatlan hiányzás nemcsak az államnak, az üzemnek, hanem a dolgozónak is nagy kárt okoz. A javaslatot hamarosan meg­valósították. A szerződést , amelyben megjelölik, ki lesz a műszaki patronáló, az új dolgozó is aláírja: vállalja, hogy leg­alább egy évig igazolatlan hiány­zás nélkül dolgozik. E kezdeményezés tapasztalatait értékelte a napokban az alapszer­vezet vezetősége. Megállapítot­ták, hogy rövid idő alatt is ked­vező eredményt hozott. 1961 má­sodik felében a felvett dolgozók­nak csaknem fele (48,5 százaléka) hagyta el az üzemet, 1962 év ha­sonló időszakában már csak 27,6 százaléka. Ezt az arányt tovább lehet javítani, hogy hogyan, azt is megszabták. A gyakorlat bizonyította be, hogy jó és hasznos ez a kezde­ményezés, amely nemcsak a töb­bi várpalotai bánya, hanem megye valamennyi üzeme előtt a követendő például szolgálhat, hi­szen az új dolgozóknak minde­nütt jól esik a gondoskodás, s a több törődés rövid idő alatt meg­térül. (Mikéné) Megindult a forgalom a szolnoki új Tisza-hídon Négy esztendővel ezelőtt, 1959. január 13-án kezdték meg a szol­noki új Tisza-híd építését. A hi­dat az eredetileg tervezett határ­idő előtt mintegy öt és fél hó­nappal építették meg. A csütörtö­ki sikeres teherpróba után pénte­ken, a késő délutáni órákban az ország legkorszerűbb hegesztett hídját átadták a forgalomnak. A mederhíddal egy időben készült el az ártéri híd is. (MTI) NAPLÓ Több mint 120 000 nézője volt tavaly a mezőgazdasági szak­filmeknek gát Tizenkét év óta járja az orszá­filmes­ furgonnal hétfőtől szombatig Kálvin János, a Föld­művelésügyi Minisztérium pro­pagandistája, aki egyszemélyben gépkocsivezető, szervező és mo­zigépész. Egy-egy út alkalmától 5—6 faluban mutatja be a mező­­gazdasági tudományos ismeret­­terjesztő és szakmai tanácsadó filmeket. A bemutatók színterei: országos szakiskolák, és megyei kiállítások, ezüstkalászos téli tanfolyamok, szakmunkásképző­iskolák, községi szakkörök, kul­­túrházak, de szívesen fogadják az általános iskolákban is, ahol a politechnikai órák tananyagát, a gyakorlati ismeretek tárát bővíti az érdekes, színes szakfilmekkel. A látogatók száma az öt év előtti 1­80 000-ről tavaly már több mint 1 120 000-re nőtt. Szőlőről­­ télen Valamikor régen legfeljebb a kamrákban édessé töppedt fürtök szemeit csipegető gyerekek gon­doltak januárban a szőlőre. A Badacsonyvidéki Állami Pince­­gazdaság tapolcai pincészetében most van ennek az ideje, bár­mennyire furcsán hangzik is ez. Ugyanis most készítik a végelszá­molásokat és most kerekednek itt-ott súlyos tízezrekké azok az összegek, melyekhez egyes terme­lőszövetkezetek nem munkatöbb­lettel, hanem érdekes módon ke­­veaebb munkával jutottak. Az ősz folyamán írtunk már arról, hogy megyénkben újszerű felvá­sárlási formával kísérleteztek. A termelőszövetkezetek és egyéni termelők egy része nem borra, hanem szőlőre kötött szerződést. A behozott szőlőt nagyteljesítmé­nyű gépekkel központilag dol­gozták fel és abból lényegesen többet sajtoltak ki, bizonyítható­­-------- b­­an jobb bort készítettek, mint amilyent a jelenlegi körülmények között a termelőknek bárhol si­kerülhetett volna. Ilyesformán elmaradt a szüret többletmunkái­nak jelentős része és a termelő­­szövetkezetek mégis nagyobb ha­szonhoz, felárhoz jutottak. A pincészet túlteljesítette fel­­vásárlási és szőlőfeldolgozási ter­vét, 4100 mázsa szőlőből készült bor az idén, a legmodernebb gé­pek és eljárások segítségével. Sok tsz látta ennek hasznát, mint pél­dául a várvölgyi Törekvés, mely teljes termésére — 1148 mázsára — szerződést kötött; vagy a le­­senceistvándi, mely még a pót­szerződés révén is felárhoz ju­tott. Mindez nyilvánvaló módon érezhető lesz majd a zárszáma­dásokon, a munkaegység értéké­nél is. A szerződés nem jelentett for­mális, egyoldalú kötelezettséget, olyasmit, hogy „én szőlőt adok, te adjál pénzt!” A vállalat szak­emberei mindenhol teljesítették a szerződésben kikötött szakta­nácsadói munkát, mely a szőlő­­termelésre és borkezelésre egya­ránt vonatkozott. Sőt a körze­tükbe tartozó tsz-ek szőlőtermelő brigádjainak vezetőit külön tan­folyamon oktatták ki. 3 A jelölés nem formaság! Az a nagy érdeklődés, a vá­lasztópolgárok nagyszámú meg­jelenése, amely az eddig meg­tartott jelölő gyűléseket jelle­mezte, megyeszerte, a legjobb bizonyítéka annak, hogy a la­kosság különféle rétegei tudatá­ban vannak a most következő választások jelentőségének. Még csak néhány napja kezdődtek meg a jelölő­gyűlések, de legtöbb helyen az a tapaszta­­­lat, hogy egy-egy körzetben a választásra jogosultak több­sége, vagy legalábbis családon­ként egy személy fontosnak tartja, hogy a választásoknak ebben az előkészítő szakaszá­ban is kifejezze véleményét: ki képviselje a lakosság érdekeit a megválasztandó helyi, járási vagy megyei tanácsban, vagy az országgyűlésben. A jelölő gyűlések éppen ezért kitűnő alkalmul szolgálnak ar­ra, hogy a részvevők kifejezzék véleményüket nemcsak a je­lölt személyéről, hanem a ta­nács eddigi tevékenységéről, el­mondhassák véleményüket, ja­vaslatukat, mit várnak ezután a tanácstól, mihez kérik a je­lölt segítségét, ha tanácstag­nak megválasztják. Ahol ilyen szellemben tartják meg a je­lölő gyűléseket, ott a részve­vők nem érzik formaságnak az összejövetelt, hanem a fejlődő szocialista demokratizmus egyik gyakorlati megnyilvánulásának. Ilyen volt például Pápán az a jelölő gyűlés, amelyen Kossa István elvtársat jelölték újra megyénk egyik képviselőjének. Itt országgyűlési a jelölés után az egybegyűltek egy ré­sze hasznos beszélgetést foly­tatott Kossa elvtárssal, szá­mosan mondták el véleményü­ket, javalataikat fontos közér­dekű kérdésekről. A legtöbb választópolgár ko­molyan veszi kötelességét és jogait a jelöléseknél is. Volt rá eset a napokban, hogy a jelölő­gyűlés részvevői az egyik java­solt személy jelölését nem fo­gadták el és helyette mást ha­gyott jóvá a jelölő gyűlés kö­zönsége. A sok sikeres, lelkes hangu­latú és a bizalom légkörét tük­röző jelölő gyűlés mellett azon­ban helyenként tapasztalni le­het, hogy a gyűlést vezető el­nök nem ad lehetőséget a rész­vevők véleményének részlete­sebb kifejtésére és az egész összejövetelt arra korlátozza, hogy az egybegyűltek megerősít­sék a javaslatba hozott személy jelölését — mint Veszprém és Pápa néhány körzetében. Ahol ez történik, ott a részvevők jog­gal érzik formaságnak a jelölő gyűlést. Ez pedig nem egysze­rűen szervezeti hiba, hanem politikailag káros, mert csor­bítja a bizalomnak és az őszin­teségnek azt az általánosan erős­­bödő légkörét, amely egyik leglényegesebb forrása volt az elmúlt évek örvendetes politikai fejlődésének és előfeltétele a további előrehaladásnak is. A jelölés nem formaság, ha­nem a közélet demokratizmusá­nak egyik lényeges gyakorlati megnyilvánulása. Azok a jelö­lő gyűlések töltik be maradék­talanul hivatásukat, ahol en­nek a szellemében tanácskoz­nak és döntenek. Vagyis, ahol a jelölő gyűlés valóban — Jó­zsef Attila szavaival — „a dol­gozó nép okos gyülekezete”. Megszervezték a legjobb mezőgazdasági újítások országos tapasztalatcseréjét A mezőgazdaságban a munka jellegének megfelelően sok azonos típusú traktorral és munkagép­pel dolgoznak. A jól bevált újítá­sok tehát sok helyen megkönnyít­­hetnék, gazdaságosabbá tehetnék a termelést, ám hosszú időn át nehézségeket okozott az országos tapasztalatcsere megszervezése. A Földművelésügyi Miniszté­rium újítási csoportja számos kí­sérlet után kidolgozta az új mód­szerek terjesztésének hatásos for­máját. A legjelentősebb és a ter­melési feladatok rendje szerint éppen időszerű újításokat ugyan­is megfelelő műszaki rajzokkal együtt kinyomtatják és megkül­dik a mezőgazdasági üzemek cí­mére. Minden leíráshoz két leve­lezőlapot mellékelnek, amelyek közül az egyiket az újítóknak, a másikat a Földművelésügyi Mi­nisztérium újítási csoportjának címezték meg. Az üzemek fel­adata, hogy meghatározott időn belül választ adjanak, alkalmaz­zák-e az új módszert. értéktelenek, de drágábban adja el őket festőjük, mint a művé­szek a művészi képeket. Úgy véltük, mint a fentiek az emlí­tett jegyzőkönyvben, hogy „tu­datos kártevésről van szó” és, hogy „a művészi dolgokban járat­lan egyszerű emberek előtt le­járatja a festészet tekintélyét, el­fordítva őket az igazi művészet megismerésének lehetőségétől.” Tehát­: megkárosítja anyagilag a vevőit, erkölcsileg őket, művészi életünket, hazánkat. Az Értelme­ző Szótárban pedig ezeket a cse­lekedeteket, a rágalmazás krité­riumát valóban kimerítő fogal­mak, címszók alatt jelzik. Ezt természetesen csak „ment­ségül” idéztem, így utólagosan.­­Most arra gondolok, hogy azért a Képzőművészeti Alap, a Műve­lődésügyi Minisztérium — mert megbízottai is aláírták az emlí­tett jegyzőkönyvet — és az Ér­telmező Szótár összeállítói is lu­dasak velünk együtt ebben Koós-Hutás ügyben. Elvégre ők a mondták... Mi csak következ­tettünk.) Az is „megtéveszthetett” ben­nünket, hogy Koós-Hutás Gergely lépten-nyomon apja és maga munkásmozgalmi múltjára, par­tizán vezető voltára hivatkozik. Ez egyébként erősen ellentmondani látszik a „Támadások viharában” című, 1943-ban megjelent önval­lomásának, mely szerint: „...a legharcosabb időkben négy eset­ben is önként jelentkeztem ka­­t NM* szolgálatra.” TEHÁT: HITLER OLDALÁN, * a Szovjetunió ellen. És egyidejűleg kommunista és par­tizán volt. A „Forradalom vihará­ban” című „művében” ugyanak­kor a Tanácsköztársaságot gya­­lázta, másutt Horthyt dicsőítette. Apja valóban becsületes mun­kás, tizenkilences kommunista volt, akit a Tanácsköztársaság bu­kása után meghurcoltak, rendőri felügyelet alá helyeztek. De akkor ő­­— az „őserő” című művében dicsekedett ezzel —­ otthagyta a a családi házat, a rend urai előtt Tanácsköztársaság gyalázásá­­val, Horthy dicsőítésével és azzal tisztázta magát, hogy önként je­lentkezett a Szovjetunió elleni frontra. Porig gyalázta apja em­lékét­ akkor, és most, talán mert úgy véli, hogy a képességét a pár­tos múlt is pótolhatja, nem átall apja múltjára hivatkozni. Lehet, hogy ezek egybevetéséből is kö­vetkeztethettünk ilyen helyre­­igazítást igénylő bűnösséggel..­­ÖVETKEZTETÉSEKET von­­tunk le személyére vonat­kozóan abból is, hogy „Lenin ta­nítványai” közé festette magát abból, hogy Lenint az előbb em­lített képen egy fatönkre ültette, szerinte azért, mert „ő döntötte meg a tőkét!”. Vagy abból, hogy elhiszi: nem gúny, hogy emlék­könyvében a világ nagyjaihoz ha­sonlítják. A büntetendő gondolatokat ér­lelte bennünk, hogy összehason­lítottuk Koós-Hutás 1943-ban kelt, az „őserő” című „művében" kifejtett „őskereszténységével” és az „örökség” előszavában jelzett ős Ethil Khán szkíta leszárma­­zottaitól való ős­palóc-székely­­göcseji (tessék ellenőrizni, ő írta!!) — talaj-rög-gyökér valóságszerű leszármazásával való hivalkodást, — szóval, hogy ezt összehasonlí­tottuk azzal a — hozzám írott levelében való — megállapításá­val, mely szerint legalább en­­­nyire őskommunista is, ami nyil­vánvalóan abból következik, hogy előtte csak Jehova isten lehet szent és a főrabbi teológiája egye­dül üdvözítő, minek következté­ben is ő Lenin képét csakis meg­győződésből festhette, ámen. Mégis, a rágalmazási megállapításokat elsősorban jelentő ké­peiről vontuk le mi is, mint a Képzőművészeti Alap jegyzőköny­vének aláírói: „A bemutatott anyagból az is megállapítható, hogy nevezett arra sem alkal­mas, hogy a saját maga által ké­szített képekről nyilatkozzék, ár­talmas tevékenységét bármely fórum előtt védelmezze, vagy magyarázza”. No, de azért most már elég! Ha melléfogtunk is itt-ott, ha állítottunk is kevésbé lényeges dolgokban valamit, amit a bíró­ság nem tart bizonyítottnak, csak mi léptünk fel a párt művelődés­­politikájának megvalósulásáért, a lakosság jó ízlése nevében, anya­gi és erkölcsi megkárosítása el­len, képzőművészetünk hírnevé­nek megvédéséért! Mégis mi vol­tunk a vádlottak, minket büntet­tek meg és Koós-Hutás kezében ott a bizonyíték, a bíróság ítélete, amit újabb kártevésre, a párt mű­velődéspolitikája ellen használ­hat! ! Ügy kell nekünk! Ügy bizony, mert nem léptünk fel ellene határozottan, amikor kiállítást rendezett a miniszté­rium tilalma ellenére, amikor en­gedély nélkül plakáton hirdette önmagát. Nem léptünk fel ellene a törvény erejével akkor amikor lehetett volna. Igaz, sem, ez sem oldotta volna meg véglege­sen az ügyet. A végleges meg­oldáshoz valóban, nincs megfele­lő rendelet.­­J­A NEM FELLEBBEZTÜNK annak idején, ha meggyő­ződésünk ellenére közöltünk lapunkban, helyesbítést ha nem fellebbezett büntetése ellen Rozs­­nyai elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának veze­tője, Gereben Zoltán, a tanács akkori előadója, s ha netán bele­nyugodna egy elmarasztaló íté­letbe dr. Vajkai, helyette is: én most fellebbezek! Célravezető, nagyon hasznos lenne, ha a Legfelsőbb Bíróság felújítaná, napirendre tűzné Koós-Hutás feljelentéseiből szár­a­mazó ügyeket. Hasznos lenne, mert az eddigi ítéletek nem tel­jesen egyértelműek. Kellene egy ítélet, amelyet mindenki, akit ez az ügy érint, vagy érdekel, megnyugvással igazságosnak fo­gadhatna el és, amely követendő lehetne az alsóbb fokú stiratér goknak más hasonló jellegű ügyekben is. Ez az egyik sürgős teendő, másik a Művelődésügyi Minisz­­­tériumra vár. 11 MŰVÉSZET közkinccsé tételét zászlajára tűző, íz­­lést nevelő művelődéspolitikánk szolgálata kötelessége minden­kinek, akinek eszközt adott eh­hez a nép­hatalom: a tanácsok dolgozóinak minden szinten, az újságíróknak, a rendőrségnek, az agitátoroknak, a bíróknak. De a kötelességteljesítéshez megfelelő eszköz, az igazsághoz bot is kell! Ha a lakásomon — teszem azt — cipőt készítenék, vagy egy al­sónadrágot varrnék másnak pénz­ért, akármilyen jól végezném is ezt a munkát, megbüntetnének. Joggal! Pedig, mi kárt okoznék ezzel a társadalomnak? De képe­ket — rendelkezéseink szerint — bárki csinálhat, eladhat a laká­sán, pedig ezek veszélyesek lehet­nek a társadalomra, ronthatják a közízlést, és — különösen a nagy idegenforgalmú Tihanyban — hírnevünket is. A festőművészek csak a Képző­­művészeti Alap közreműködésé­vel, ennek zsűrizése után adhatják el a képeiket, a zsűri által meg­állapított áron, de a kontár ak­kor és annyiért adja el, amikor és amennyiért akarja. Itt az ideje, hogy az iparra vo­natkozó kontár-rendeletet kiter­jesszék a képzőművészetre is! Csaba I tat»

Next