Napló, 1963. október (Veszprém, 19. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-19 / 245. szám

c­­sa Pápa 20 éves távlati fejlesztési tervéről tanácskozott a párt és a tanács városi végrehajtó bizottsága A Magyar Szocialista Munkás­párt Pápa városi bizottságának végrehajtó bizottsága, valamint a Városi Tanács Végrehajtó Bizott­sága pénteken délelőtt együttes ülésen tárgyalta meg Pápa 20 éves távlati fejlesztésének irány­elveit. A beszámoló — melyet a városi tanács vb. vezetői állítottak össze — felöleli azokat a legfontosabb területeket, melyek a város fejlődése szempontjából kü­lönösen jelentősek. Az iparfejlesztésre vonatkozó adatok még nem állnak rendelke­zésre, így ezzel kapcsolatban nem történt említés. A népesség és foglalkoztatottság adatainak is­mertetése után a beszámoló rész­letesen ismerteti azokat az el­képzeléseket, melyek a távlati építkezési elgondolásokat tartal­mazzák. Ezek az elképzelések összhangban vannak az egyszerű­sített városrendezési tervvel, s ab­ból kiindulva elkészült részletes városrendezési tervvel, melyet a közeljövőben hagynak jóvá. Az elképzelések szerint, mintegy ezer olyan házhelyet kell biztosítani, ahol a ma­gánerőből építeni szándéko­zók építhetnek lakásokat. Ugyancsak a szükségletnek meg­felelően biztosítani kell az OTP részére szövetkezeti lakások, tár­sasházak és öröklakások építésé­hez szükséges telkeket. Megfelelő beépítési és rende­zési tervek elkészítése után ezt biztosítani lehet részben az Aba S. u., Szalmavá­ri u., Dózsa Gy. u. és Tapolca pa­tak által határolt területeken, részben a már megkezdett Bajcsy Zs. úti építkezések folytatásában az út végéig, továbbá, a külső várkertben a Textiles és a Vasas sportpálya mögötti területen. A külső várkert beépítése úgy való­sul meg, hogy a meglévő facso­portok továbbra is megmarad­nak. A belső várkert kb. 27 hold te­rülete a természetvédelmi előírá­sokat figyelembevéve gondos par­kosítással, az utak világításának korszerűsítésével, padok elhelye­zésével, kisebb vendéglátó egysé­gek telepítésével szolgálja majd a dolgozók igényeit. A villamosenergia ellátásban is jelentős fejlődés várható. Jelenleg az egy főre eső vil­lamosenergia 1100 kW/ó, mely a 20 éves távlati terv szerint közel 4000 kW/ó lesz. A város vízellátását szolgáló víz­torony, gépház és új vezeték építés már előreláthatólag 1966 végére befejeződik. Feltétlenül biztosítani kell a távlati tervidő­szak keretében a szennyvíztisztí­tó telep üzemeltetésének megkez­dését, mely azt jelenti, hogy ez idő alatt az egész város házait bekötik a csatornarendszerbe. A város területén több mint 34 000 fm út építésére lenne szük­ség. Nem jobb a helyzet a járda tekintetében sem, kereken 109 000 fm a ki nem épített és kemény­burkolattal el nem látott járdák hossza. Az elektromos hálózat kiépí­tése is több területen szüksé­ges lenne. Feltétlenül fontos a közvilágítás mielőbbi kor­szerűsítése. Ezen a téren pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, illetve részletes tervek még nem készül­tek, a 20 éves távlati tervben azonban e problémák is megol­dódnak. Elsőrendű kérdés új, korsze­rű rendelőintézet megvalósí­tása, a szakorvosi óraszámok oly mérvű emelése, hogy na­gyobb zsúfoltság nélkül el tudják látni a betegeket. A város bölcsőde ellátottsága gyenge. A jelenleg működő négy bölcsőde közül kettő korszerűtlen, s már most közel 150 gyermek elhelyezése ütközik nehézségbe, illetve ezeket nem tudják böl­csödében elhelyezni. Feltétlenül erőteljes fejlődésnek kell bekö­vetkeznie ezen a területen is. Minden körülmények között további előrehaladást kell el­érni a körzeti orvosi ellátás javításában. Az óvodai férőhelyek száma már ma is kevés, s nyugodtan­­ megállapíthatjuk, hogy egyes óvodák korszerűtlenek is. Már a legközelebbi években segítséget nyújt egy új óvoda felépítése, mely azonban nem oldja meg tel­jesen a problémát, újabb építke­zésekre lesz szükség. Az általá­nos iskolák gondjainak megoldá­sa új iskolák építését kívánja. Minden körülmények között biztosítani kell az iskoláskorú gyermekek részére a délelőt­ti iskolábajárás lehetőségét. Az iskolák fejlesztésével együtt a napközi otthonok fejlesztéséről is gondoskodni kell. Természete­sen középiskolák építésére is szükség lesz. Mivel a városunk­ban működő Textilgyár és Elek­­thermax-gyár fejlesztése megkö­veteli, hogy megfelelő számú és képzett­ségű technikus és mérnök álljon rendelkezésre, gondol­ni kellene ezekben a szak­mákban felsőfokú technikum Pápára telepítéséről. Ezzel egyidejűleg a megfelelő szakmunkásképzés érdekében szinte követelően szükséges kor­szerű iparitanuló intézet létesíté­se. Kulturális igények kielégítésé­re a jelenlegi művelődési ház ma már nem megfelelő. Korszerű, minden igényt kielégítő művelő­dési ház és színház megépítésére is szükség volna. Szinte nélkülözhetetlen a vá­ros további kulturális fejlő­dése szempontjából ifjúsági ház létesítése is. Mezőgazdasági szempontból a város és környéke földterületén a zöldség és gyümölcs termelés fejlesztésére lenne szükség. Első­sorban a város körüli zöldövezet kialakításával lehetne biztosítani a lakosság megfelelő ellátását. Ezzel egyidejűleg a baromfite­nyésztés, a tejtermelés fej­lesztésére is komoly gondot kell fordítani, s megfelelően üzemelővé kell tenni a meglévő halastavat. Pápa kialakulásában és fejlő­désében jelentős szerepet játszott az, hogy a Bakony és a Kisalföld találkozásánál fekszik. Műemlékei, kulturális és ipari emlékei első­rangú idegenforgalmi értéket je­lentenek. Az utóbbi években ta­pasztalható, hogy mind többen keresik fel a vá­rost, belföldi és külföldi tu­rista csoportok egyaránt. Min­dent el kell követni, hogy megfelelő lehetőséget biztosít­hassunk a látogatók elhelye­zésére. Gondoskodni kell a műemlékek rendbehozásáról. A már működő Bakonyi Intéző Bizottság készülő tervei ezen a téren biztosan pon­tosabb adatokat tartalmaznak majd. A két végrehajtó bizottság együttes ülése az irányelvekre vonatkozó beszámolót részletesen megvitatta, s több fontos határo­zatot hozott. Majer László Hazai hírek, tudósítások Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága pénte­ken kibővített ülést tartott. Az ülésen részt vettek a Központi Bizottság tagjain és póttagjain kí­vül a Központi Revíziós Bizott­ság, a Központi Ellenőrző Bizott­ság, a forradalmi munkás-paraszt kormány tagjai, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt megyei bizott­ságainak első titkárai,­ a budapes­ti kerületi pártbizottságok első titkárai, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának titkárai és a saj­tó képviselői. Az ülésen Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tit­kára tájékoztatta a részvevőket néhány időszerű külpolitikai kér­désről. A tájékoztatót a Központi Bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Megtárgyalta a Központi Bi­zottság a Politikai Bizottság elő­terjesztését, Nyers Rezső elvtárs­nak, a Központi Bizottság titkárá­nak referátumát az időszerű gaz­dasági tennivalókról. A Központi Bizottság vita után egyhangú határozatokat hozott. Az iskolák korszerű világításáról Pénteken délelőtt az iskolavilá­gítás kérdéseinek vitájával foly­tatta munkáját a Technika Házá­ban a Magyar Elektrotechnikai Egyesület világítástechnikai kon­­ferencája. Az első előadó, Gregor Aladár főmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa hangsú­lyozta, hogy a jövőben egyre na­gyobb szerep jut az iskolák vilá­gításában a fénycsőnek, bár ma még számos helyen idegenkednek tőle. Ezután még három előadás hangzott el, majd a konferencia részvevői számos hozzászólásban fejtették ki véleményüket az isko­lavilágítás időszerű kérdéseiről. Négyszázezer hektár erdősítés és fásítás 1980-ig Az Országos Erdészeti Főigazgatóság Szolnokon tájékoztatta a sajtó munkatársait az erdőtelepítés, fásítás eddigi eredményeiről, valamint a húszéves távlati programról. Dr. Sáli Emil, az Országos Erdészeti Főigazgatóság helyettes vezetője elmondotta, hogy a fel­­szabadulás óta 228 000 holddal növekedett hazánk fásított területe. Különösen jelentős előrehaladást ért el az ország­­ában legszegé­nyebb körzete, Szolnok megye. Az utóbbi 12 év alatt mintegy 6000 hektár új erdő létesült a Közép-Tisza vidékén, melynek több mint fele — három és fél ezer hold — gyorsan növő nyárfa. Az úttörők, KISZ szervezetek mindenütt jelentős segítséget nyújtottak a fásí­táshoz. Az utóbbi négy esztendő alatt 18 000 holdon ültettek cse­metéket és mintegy 10 millió forint értékű munkát végeztek. A távlati terv célkitűzéseiről szólva elmondotta, hogy hazánkban a távlati tervidőszak végéig, 1980-ig 400 000 hektáron telepítenek új erdőt, illetve fásítanak. Az évente szükséges mintegy 500 millió fa­csemetéről az erdőgazdaságok gondoskodnak. Az Erzsébetid építésénél­ nagy eseménye: Befejezték a kábelszerelést Az új Erzsébet-híd szerkezeté­nek egyik leglényegesebb része a kábelköteg. Ezek a kábelek vise­lik a hídpálya terhét és ezek tart­ják egyensúlyban a két kapuzatot is. A Ganz-MÁVAG hídgyárának terkelői újszerű megoldásokkal­­húzták át” a budai partról a jegyre a kábeleket, szerelősző­nyegen vontatták át nagyteljesít­ményű csörlők segítségével, még­pedig úgy, hogy közben a hajózás­nak egy percre sem kellett leáll­­nia. Az utóbbi hetek kedvező idő­járását jól használták ki a Ganz- MÁVAG szerelői, s így sikerült 12 nappal a határidő előtt, októ­ber 30-a helyett október 18-ára befejezni ezt a fontos munkát. Világ proletárjai, egyesüljetek! NAPLÓ 11 MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZON­SflOH ÉS­­ MEGYEI TflHáCS UPJI­­ XIX évfolyam — 245. szám. ÁRA 1íO FILLÉR Szombat, 1963. október 19. VILLAMOSÍTÁS + GÉPESÍTÉS . Új pedagógiai kiadványok A tankönyvkiadó gondozásában két fontos, új pedagógiai kiad­vány jelent meg. A napközi ott­honi nevelés kérdéseivel foglal­kozó 230 oldalas könyv a napkö­zis feladatok jobb ellátásához ad sokoldalú útmutatást. A középiskolai kollégiumi ne­velés kérdéseit ismertető több mint 250 oldalas könyv tulajdon­képpen tanulmány-gyűjtemény. A kollégiumi nevelés sajátos fel­adatait, legjobb módszereit tar­talmazza. Három gyermek halálát okozta a mérges gomba Mályuk József nyírbogáti lakos három gyermeke a napokban gombát szedett az erdőben. Édes­anyjuk nem ismerte fel a csiper­ke közé keveredett gyilkos galó­cát és párducgombát, s az egé­szet megfőzte vacsorára. A gom­bából a szülőkön kívül hét gyer­mek evett. A házaspár és öt gyer­mek olyan rosszul lett, hogy kór­házba kellett őket szállítani. A kórházba szállítottak közül há­rom gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

Next