Napló, 1964. február (Veszprém, 20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-14 / 37. szám

. ki M VHV á) 1 „l... iWIMSPB Bt Ara (@0 «hier ¡ j| ««HB Megválasztotta új vezetőségét és az országos küldötteket­­; a Vöröskereszt megyei konferenciája Harmadik megyei konfe­renciáját, s egyben vezető­ség- és küldöttválasztó ülé­sét tartotta tegnap délelőtt 0 órai kezdettel a Magyar Vöröskereszt Veszprém me­gyei Elnöksége Veszprém­ben, a Kisfaludy Művelő­dési Ház nagytermében. Os­toros György, a Gyógyszer­­tár Központ igazgatója, a konferencia elnöke üdvö­zölte a küldöttértekezletet, m­ajd megnyitó szavai után Horváth Ferencné, a Vö­röskereszt megyei titkára beszámolót tartott az el­múlt két év munkájáról. Bevezetőben hangsúlyoz­ta, hogy a nemzetközi élet­ben bekövetkezett változá­sok nem maradtak hatás­talanok a vöröskeresztes szervezetekre sem. Bizonyí­téka volt ennek a Vöröske­­­­­­reszt 100 éves évfordulója­­­ alkalmával megrendezett genfi kongresszus, amely új jelszót tűzött zászla­jára: a „Könyörületesség a harcban” helyett az „Emberiséggel a békéért”. E jelszó nemzetközi vi­szonylatban is nagy jelen­tőségű, hisz a Vöröskereszt sokat tett a népek közötti barátság, a béke fenntartá­sa érdekében. E tevékeny­ség elismeréseként 1963-ban a Nemzetközi Vöröskereszt szervezeteit Nobel-díjjal tüntették ki. Ezután szólt a Magyar Vöröskereszt I. Kongresz­­szusa óta eltelt időszak eredményeiről, az ország és a szervezet fejlődéséről, ezen belül megyénk egész­ségügyi ellátottságáról. Je­lentős összegeket ruháztunk be egészségügyi intézmé­nyeink bővítésére, újak lé­tesítésére. 1962-ben 118 mil­lió forintot, 1963-ban 13­ millió forintot, 1964-ban pedig az előirányzott ösz-­­szeg mintegy 154 millió for­­­rint. Ebben­­ olyan nagyobb létesítmé­nyek szerepelnek, mint a zirci rendelőintézet és a várpalotai tüdőgondozó, ebben az évben adják át a veszprémi kórházat és a KÜJÁL új épületét. Jelentős létesítmény volt a tapolcai és a pápai nővér­­szállás. Folyamatban van a dobai és a veszprémi nő­vérszállás létesítése, az aj­kai 475 ágyas kórház terve­­­­zése. Az egészségügyi in­­t­­ézmények fejlődésével­­ együtt növekedik kórháza­ink ágylétszáma. A jobb be­­­­tegellátást biztosítja a hét új körzeti orvosi állás, mellyel 129-re emelkedett a körzeti orvosok száma. Ta­valy duplájára növekedett­­a körzeti házi betegápolónők­­ száma: ma már 128 ápoló­nő segíti a területi dolgo­zók munkáját. Megyénk­­ egészségügyi ellátását 2805 főfoglalkozású, 1645 napi 1 óra részfoglalkozású és 156 fiatalkorú biztosítja.­­ Ezután a véradó mozga­­■­lom előretöréséről szólt. Ma már minden véradóállomá­sunk térítésmentes. Me­gyénkben 1961-ben 5609-en, 1962-ben 6063-an, 1963-ban pedig már 11 000 ember ■ adott térítésmentesen vért. •­­ Tavaly 1 ! térítés nélkül 3290 liter vért, térítéssel 506 litert, összesen tehát 3796 liter vért adtak megyénk dol­gozói. A véradásban jó példával járt elől Várpalota és Ajka­­ város. -­ Szől) eredményeket ért el : a Vöröskereszt a tisztasági­­ mozgalomban. A „Tiszta , udvar, rendes ház” mozga­­­­lomban 260 község közül­­ 249 bekapcsolódott. Tavaly­­ már 4216 lakóház érte el a ■ száz pontot, a tavalyelőtti 3056-al szemben. Arra töre­kedtek hogy a tisztasági mozgalmat a termelőszö­vetkezetekre is kiterjesz­­szék, ez azonban még nem­­ sikerült teljes mértékben.­­ Eredményesen működik a vöröskeresztes szervezet az üzemekben is. 40 üzemi szervezet hétezer tagot számlál, a megye vöröske­resztes tagságának 35 szá­zalékát. Az üzemi vöröske­resztes szervezet címet tíz üzem érte el, több üzem­ben pedig közel állnak a feltételek teljesítéséhez. Szólt ezután a TBC szű­rővizsgálatokról, a család­­védelmi munkáról, a cse­csemőhalandóság csökke­néséről, valamint a többi­­ tömegszervezetekkel való jó kapcsolatról, kölcsönös segítő munkáról. Beszélt a megyében lévő 320 vö­röskeresztes alapszervezet 20 210 tagjának munkájá­ról, a soron következő felada­tokról, s azokról a felaján­lásokról, amelyet a máso­dik kongresszus tiszteleté­re tettek az alapszereveze­­tek. Végül eredményes munkát kívánt az új veze­tőségnek és minden aktívá­nak. A beszámoló után Szabó István, a számvizsgáló bi­zottság elnöke beszámolt a gazdasági munkáról, majd az úttörők és a KISZ fia­talok virággal és kultúr­műsorral köszöntötték a konferenciát. Ezután több értékes hozzászólás egészí-­­ tette ki a beszámolót. Ezt követően dr. Sóki László az országos elnökség nevében köszöntötte a je­­­­­enlévőket, s kitüntetéseket nyújtott át a kiváló vörös­keresztes aktíváknak.­­ A konferencia ezután megválasztotta a Vöröske­reszt új megyei vezetőségét, a számvizsgáló bizottságot, valamint a II. Országos Kongresszus küldötteit. A konferencia elnöksége, Horváth Ferencné, a Vöröskereszt megyei titkára beszá­molóját tartja. Fotó: Vörös Ilona Kulisszatitkok Nemesvámoson A nyersolajjal működő erőgépek ,,lelke” a nyersolajadagoló berendezés.­­Az ada­goló beállításától függ a motor teljesítőképessége és természetesen a fogyasztá­sa is. Szász József szerelő az adagoló beállítását végzi és műszerekkel ellenőrzi milligrammra pontos fogyasztását. (Riport az 5. oldalon.) Fotó: Szabó Bátorság a vitához, türelem a békességhez K­ádár János elvtársat,­­Csongrád megyei látogatása alkalmával, Makóra menet, Kiszomborban megállították, hogy köszöntsék. Beszélge­tés közben az országúton a szoros ember­gyűrű közepén Kádár elvtárs egyszeresen az asszonyok felé fordult: — Aztán még azt kívánom, hogyha veszekedni, vitatkozni kell, legyen hozzá bátorság... Tetszett a biztatás, felcsillantak a sze­mek, nevetve helyeseltek az asszonyok. Ám Kádár elvtárs felemelt ujjakkal je­lezte, hogy szavai után még nem pontot, csak vesszőt képzelt és így folytatta: — Ha meg békességre van szükség, ahhoz legyen elég türelem. Egy nappal azután olvastam ezeket a sorokat a Népszabadságban, hogy megír­tam a zalaszántói zárszámadó közgyűlés­ről szóló­ tudósítást. S ha eddig gondol­kodtam is rajta, e sorok olvasása után azonnal valósággá lett bennem, hogy va­lamit mégiscsak kihagytam abból a tudó­sításból, amit még el kell mondanom. Ez pedig nem csupán a történés hű másolá­sa, inkább a történtek utáni gondolat rögzítése. Előre bocsájtom, hogy nem is történt különösebb dolog Zalaszántón, mint az, hogy elevenbe­ vágóan, élesen vitatkoz­tak, mint ahogy más közgyűlésen is te­szik — helyesen. Volt még jó is ebben a vitában, történetesen az, hogy a zala­szántói tsz-tagok nem zavartatták magu­kat, elmondtak mindent őszintén Somo­gyi elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, Bakos elvtárs, a megyei pártbizottság el­ső titkára, Bodogán elvtárs, a megyei ta­nács elnöke és más vezetők előtt. Vala­hogy természetesnek tűnt: ezeknek az embereknek van bátorságuk a vitához, bárkihez van címezve a bírálat, s bárki is hallja azt. H­anem a mód, ahogy vitatkoztak — az esetek nagy többségében érv nélkül vagdalództak a sza­vakkal — már bántó volt, s ez is jelenti azt a hiányt, ami abból a tudósításból ki­maradt. Mert, engedje meg Benkő Ferenc bátyám, hogy én, az unokájának való mondjam meg: nem cselekedett helye­sen, amikor ordítva-kiabálva védte állat­­gondozó barátját, még akkor sem, ha igaza volt. Ha barátjának sérelme van, akkor azt elintézni van mód ezernyi, tisztességesebb, parlamentárisabb is, semmiképpen sem a tarkóig vörösödött kiabálás. De mások is, akik felelőtlenül be-be­­kiáltottak tagtársaik, de még a vendég Somogyi Miklós hozzászólásába is, hely­telenül cselekedtek, s nem erősbítették a zalaszántóiak jó hírevét. Persze a zala­­szántóiaknak fájt is valami, s erről nem­egyszer beszéltek. Az, hogy miért csak 35 forintot ér egy-egy munkanlrség, miért nem többet, mint a sokszor emlegetett Zalaváron. A válasz annyira kézenfekvő volt, hogy vendég létemre is egy kicsit szégyelltem magam, mert itt a tagságnak több mint a fele nem dolgozik becsülete­sen, úgy mint ahogy az emlegetett­ szö­vetkezet valamennyi tagja teszi. No, de ezt nem az ottlevő vendégek, nem is a zalaváriak és nem is annyira a vezetőség hibája, hanem azoké az „érzékenyebbek”­" is, akik nem teremtik meg azt a hangu­latot, hogy dicsőség legyen ott a jó minő­­ségű, nagyértékrendű, becsületes munka. Mert ha Benkő bátyám azokra kiált, akik nem dolgoznak, akik a becsületes zala­szántói tsz-tagok által megtermelt javak­ból élnek, akkor érthető a felháborodás, hozzá­téve, hogy akkor is elfogadhatóbb formában. I­gazságtalan lennék, ha e cikkben csupán Zalaszántóról beszélnék. Nem. Kisebb-nagyobb eltérések­től szépítve, vagy csúnyítva, máshol is előfordulnak ehhez hasonló dolgok. ■ A formákban, nem a tartalomban az a baj. Mert általában, ha bírálat éri a kö­zös gazdaságokat a tagság részéről, akk­or azok a belső ügyeket érintik, sok esetben jót is akarnak, használni is szeretnének közösségüknek. S hogy ez nem sikerül, hanem inkább ront, az sokszor a bírálat megjelenési formáján múlik. De talán mindezeknél is rosszabb, ha a nyilvánosság előtt hallgatnak, maguk között pedig káromkodnak az emberek. Nem egy közgyűlést ültem végig már az idén is, ahol a tagság meghallgatta a be­számolókat, jóváhagytak mindent, s alig várták, hogy kikerüljenek a teremből. Akkor aztán elkezdték a magukét, bírál­tak mindenkit, okosabbak voltak egyen­ként, az összesnél is, s bizony néha, sok­szor igazuk is volt. A tsz vezetést illetően akadt néhány észrevételük, de csak ma­guk között volt bátorságuk ezt elmondani. Hát igen, a vitához bátorság, a békes­séghez pedig türelem kell. Mindkettőre oly nagy szükség van, mint a vetésnek az életet adó napsugárra. Egészséges vita­­szellem, igaz érvek nélkül, a tagság al­kotó akarása nélkül, persze, hogy nem tudnánk előre lépni. De igaz az is, hogy néhol négy-öt, de tíznél nem több aka­dékoskodó, a kákán is csomót kereső el­ronthatja az egészséges közszellemet, vi­selkedésükkel olyan légkört teremtenek, hogy azt hinné az ember: egy velejéig rossz közösségb­e jutott. M­ert ez történt Zalaszántón is. Egy alapjában jó, előre lendítő ta­nácskozást elrontottak ketten­­hárman azzal, hogy nem tudtak féket vet­ni káros indulataiknak. Nem volt türel­mük a békességhez. Pedig nekik is az kell: alkotó, előrelendítő, egymást meg­értő, magukat segítő nagy-nagy békesség. Persze, ezt úgy érik csak el, ha türel­metlenek lesznek a rendbontókkal szem­ben

Next