Napló, 1964. március (Veszprém, 20. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-27 / 73. szám

1984. március 17.) Pillanatkép A nyomda és a nyom­dász fogalmát tisztázzák beszélgetési órán az egyik általános iskola al­só osztályában. A ráve­zető kérdések után a ta­nítónő megkérdi: — Hogyan hívjuk azo­kat az embereket, akik felnyomják az üres könyvre a betűket? Az egyik gyerek, nyilván nem figyelt, de „ügyesen” társított. Így: — Felkönyvelőknek. —Igés — MINDSZENTKÁLLA kis könyvtára 660 kötetből áll, az elmúlt év folyamán mintegy 4000 forint értékű könyvvel gyarapodott. Je­lenleg 87 olvasója van, eb­ből 40 iskolás. — A MONOSZLÓIAK már keveslik a heti egy al­kalommal történő filmvetí­tést. A községi tanács érint­kezésbe lépett a megye Moziüzemi Vállalatával és heti két filmelőadást kért.­­ EGY MILÁNÓI la­kásba vasárnap éjjel betör­tek ,s különböző ékszerek­kel együtt elraboltak egy Guardi-képet és két fla­­marid festményt a tizenhe­tedik századból. A képek értéke 130 millió líra. — 100 000 DARAB szőlő­oltvány elkészítését terve­zik a nemesvitai termelő­­szövetkezetben a hónap vé­géig. — RÉVFÜLÖPÖN az év első két hónapjában 30 mozielőadást tartottak 1817 látogatóval és 5943 forint bevétellel. — 4000 FORINT értékű könyvet szereznek be az idén Szigligeten a községi könyvtár gyarapítására.­­ SIKERREL ZÁRULT Alsóörsön a szakmaközi bi­zottság rendezte négyhóna­pos német nyelvtanfolyam. Az előadásokat tizenketten hallgatták végig. Egyesek a nyári idegenforgalom ide­jén szeretnék hasznosítani a tanfolyamon szerzett is­mereteket. Cinkecsalád a levelesládában Csötönyi József, a Ba­latonfelvidéki Erdőgaz­daság mérnöke szenve­délyes madárbarát. Veszprémi lakása kert­jében különösen télen mindennapos vendégek a madárcsapatok. A­ hasznos madarakat rend­szeresen eteti. Az er­dők, mezők védtelen énekesmadarai környe­zetében szinte megszelí­dülnek, némelyik még megfogni is engedi ma­gát. Egy cinkecsaláddal már régóta közvetlen barátságba került. A cinkék nemcsak élelmet, hanem szállást is kér­tek maguknak, téli fé­szeknek elfoglalták az erdőmérnök levelesládá­ját. Időjárás Várható időjárás pénte­ken estig. Túlnyomóan bo­rult idő, többfelé esővel. Mérsékelt szél. A nappali felmelegedés kissé csök­ken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet álta­lában 6—10 fok között, dél­keleten helyenként 10 fok lett.­­ Ülést tartott az SZMT Elnöksége Ülést tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsá­nak Elnöksége. Első napirendi pontként a Közalkalma­zottak Szakszervezetének határozatait, illetve annak végrehajtását tárgyalták meg a megye területén, majd a Közegészségügyi és Járványügyi Intézet igazgatójának beszámolóját hallgatták végig a közegészségügyi hely­zetről. Végül az elmúlt évi üzemi balesetek alakulásá­ról adott tájékoztatót vitatták meg. A napirendi pontokkal kapcsolatos határozatokat az SZMT elnöksége elfogadta. NAPLÓ Marcalvölgyi vadászok NEM SOKAN VANNAK. Tizenkilencen. De ez a né­hány ember jól megérti egy­mást. Szeretik, értik a dol­gukat. Régóta csinálják. Sok-sok szépsége van a vadászatnak — így vallják. Pedig nehéz is a mesterség. Birodalmuk a Marcal völgye, ahol vagy 3000 hold az erdő. Kisvadas terület. Van itt minden: nyúl, vad­kacsa, vadliba, róka, vad­disznó, sőt őz és szarvas is. Ahhoz persze, hogy szép zsákmány kerüljön teríték­re, nemcsak jó lövőtudo­mány, de vadat óvó, neve­lő munkára is nagy szük­ség van. A Marcalvölgyi Sólyom Vadásztársaság egyiknek sincs díjával. Sokat vadásztak a télen. Vasárnaponkint, Nemesgör­­zsönyben, Szergényben si­keres közvadászatokat tar­tottak. Ezenkívül 60 darab vadnyulat, 250 fácánt élve fogtak be. „Valuta lett be­lőlük.” Valamennyien szívesen tevékenykednek. Akár kel­lemes a program, akár dol­gozni kell. A nemesgörzsö­nyi Péntek Károly, vagy a pápai Kocsis Dénes már az alapítás óta, mintegy évtizede. Búzás István pe­dig kezdettől elnökösködik. Néha új vadászokat is avatnak. Idén a pápai Vér­tes Károlyt és a borsos­győri Horváth Józsefet vet­ték maguk közé. Az ünne­pélyes, egyben humoros ak­tus nagymestere a 73 esz­tendős nagyacsádi Döbrönte Pista bácsi. Ha vadászat­ról esik szó, egyelőre hal­lani sem akar a „nyugdí­jaztatásról” ... Idős Bolla Ferenccel együtt jó puská­sok, jó munkások. Nélkü­lük soványabb lett volna az idei élővad befogás is. JELENLEG DU­VADAK­AT irtanak. Vasárnaponként legfőképpen a rókák kerül­nek terítékre. És már ki­csit úrrá lett rajtuk a ta­vaszi türelmetlenkedés: rö­videsen elérkezik az izgal­mas „sláger” ideje, a sza­lonkahúzás. Ha majd „mo­zog a levegő”, a Sólyom ti­zenkilenc embere lesbe áll a Marcal partján. —as— Visszatérés Ruby „elmezavará“-nak tételéhez Dr. Hubert Winston Smith, a halálraítélt Ruby legfrissebb védőügyvédje közölte, hogy „visszatér” a „pillanatnyi elmezavar” té­teléhez. Foreman, az előző ügyvéd sejtetni engedte, hogy ha sikerülne új pert kivívnia Oswald gyilkosá­nak ügyében, akkor a vé­delmet nem az elmebajra, hanem arra alapozná, hogy Ruby „nem előre megfon­tolt szándékkal élt.” Smith bejelentette: kér­ni fogja, hogy Rubyt szál­lítsák az austini állami kór­házba és vessék alá „elmé­lyült pszichiátrai vizsgála­toknak". Ezeknek eredmé­nyére vár az ügyvéd a fel­lebbezéshez. A dallasi ügyészség közölte, hogy el­lenzi az ügyvéd kérelmét és nem lát semmiféle alapot arra, hogy az ítélet után újabb vizsgálatokat végez­zenek Rubyn. Tragikus halálesetek Felakasztotta magát Hoff­mann János 37 éves segéd­munkás, várpalotai lakos, öngyilkossága előtti napon feleségével együtt több italboltot végigjártak és a férfi nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. A déli órákban elbúcsúzott feleségétől, azt mondotta, hogy hazamegy. Az asz­­szony délután, amikor ő is hazaért, keresni kezdte fér­jét, de sehol sem találta. Másnap véletlenül a pad­lásra ment, s ott találta Hoffmann Jánost holtan, az egyik gerendára fel­akasztva. Felakasztotta magát id. Guntner Ferenc 84 éves, gyulafirátóti lakos. Előző este panaszkodott, hogy rosszul érzi magát. Négy éve orvosi kezelés alatt ál­lott, súlyos szervi megbe­tegedéssel. Betegsége mi­att töbször is emlegette, hogy öngyilkos lesz, mert nem bírja elviselni a fáj­dalmakat. Mialatt a család aludt, az idős ember az üres szobában nadrágszíjá­val felakasztotta magát. * Pápai anyakönyvi hírek Születtek:: Bolla Sándor és Kecskeméti Margit fia: Sándor, Vadász Ferenc és Szabó Anna fia: István, Sághy Pál és Tóth Mária leánya: Gabriella, Kala­uz Viktor és Horváth Erzsébet fia: Imre, Weiland Imre és Fin­­ta Mária leánya: Marianna, Ko­vács Dénes és Fekete Aranka leánya: Katalin, Nyári Ferenc és Varga Erzsébet fia: József, Süle Pál és Szabó Ilona fia: Tamás, Bankó István és Hor­váth Magdolna leánya: Mag­dolna, Steczina Márton és Hor­váth Mária fia: Tamás László, Mórocz Jenő és Kelemen Gi­zella leánya: Hajnalka Angela, Nagy István és Németh Mag­dolna leánya: Beatrix, Bogdán Sándor és László Irma fia: Sándor, Márton Károly és Né­meth Etelka fia: Károly, Ka­rika József és Farkas Mária leánya: Andrea, Borbély József és Horváth Jolán leánya: Haj­nalka Ernesztina, Téglás La­jos és Virág Mária fia: Lajos, Rákóczi István és Szalma Ró­za leánya: Erzsébet, Lakat István és Üst Anna fia: István László, Zsirai József és Kosz­tor Ágnes leánya: Márta, Hor­váth Lajos és Dedics Mária leánya: Márta, Kovács József és Szijjártó Aranka leánya: Ibolya. Házasságot kötöttek: Turbék Károly és Windt Ida, Papp Bé­la és Szalóky Mária, Limper­­ger Ferenc és Pénzes Judit, Sipos György és Budai Teré­zia, Kolompár Sándor és Pen­te Anna. Meghaltak: Erdélyi Lajosné sz. Koczor Julianna, özv. Róth ferdinándné sz. Rauch Mária. A tavasz „rohama“ a Balatonon Eltűnt a jég­­Csütörtökön elindult szolgálati helyére a komphajó A Balatonon, ahol a nap­tári tavasz beköszöntése után még napokig tartotta magát a tél, csütörtökre virradó éjjel teljesen meg­szűnt a jégmező és a tó egész területén hullámzik a víz. A tavasz hirtelen „ro­hama” egy nap alatt hajóz­hatóvá tette a tavat. A Balaton hullámzó vize a szerdai szélben partra tette az utolsó úszó jégtáb­lákat és sokhelyütt valósá­gos jéghegyeket épített a parton. A déli part több szakaszán 10 méteres jég­hegyek képződtek. Jéghal­maz borítja a siófoki mólót is, a vizet azonban szabad­dá tette a szél és csütörtök délelőtt elindulhatott szol­gálat helyére a tihanyi— szántódi szorosba az 1-es számú komphajó. Az öt halászbrigád 10 motoros hajója már kint tartózkodik a vízen, de pén­teken már elindul menet­rendszerinti útjára a MA­HART több személyszállító hajója is. Mától kezdve megindul a Siófok—Bala­­tonfüred—Tihany, Balaton­­boglár—Révfülöp és a Fo­nyód—Badacsony­i sze­mélyhajó járat. A járatok számát előreláthatólag ápri­lis 4-től sűrítik. Tihany és Szántód között ugyancsak rendszeresen megkezdi in­gajáratait a kisebbik komp­hajó. Átépítik a tihanyi félsziget műútját A tihanyi félszigetet át­szelő régi műutat teljes hosszában átépítik. Ennek, a nagy forgalom miatt rendkívül megrongálódott makadámúinak a 71-es mű­­út és a hegyi falu közötti szakaszát már az elmúlt évben újjáépítették. Hason­lóan bitumen burkolattal látták el és kiszélesítették a hegyre felvezető szerpen­­tinutat is. A műútnak a ré­gi nádtetős halászházak kö­zötti szűk szakaszait széle­sítik, emiatt nemrégen több régi házat lebontottak, s helyettük néhány méterrel távolabb építenek újakat. A műút építését most a motel központ irányában tovább folytatják, már fel­szedték a felső kövezetet és a régi alapra új, korszerű burkolatot terítenek. Bevált a Totó, jön a Velence Április elején kerül forgalomba az új füstszűrös cigaretta Nemrégen jelent meg a dohányboltokban az új füstszűrös cigaretta, a Totó. A meglevő kétfajta füst­szűröshöz, a Fecskéhez és a Totóhoz rövidesen csatlako­zik a régebben ígért újabb szopókás cigaretta, a fino­mabb, igényesebb Velence. Az újfajta cigaretta nem­csak méretében, hanem töl­telékében is luxus jellegű A Velence ugyanis a2 ed­digi leghosszabb, nyolc centiméteres — pontosab­ban 7,9 centiméteres — hazai cigaretta. Válogatott dohányból — 30—30 száza­lék török és bolgár, 40 szá­zalék hazai virzsim­a do­hány keverékéből készül. Ebben a hónapban 10 millió, április elején ugyan­csak 10 millió Velence ké­szül „kóstolónak.” Kalendárium A Nap kel: 5,34 órakor, nyugszik: 18,06 órakor. A Hold kel: 17,23 órakor, nyugszik: 5,45 órakor. Névnap: HAJNALKA. — ÜNNEPÉLYESEN ad­ták át mintegy 300 fiatal­nak személyazonossági iga­zolványát Várpalotán. Az ünnepséget a 16 éves fiata­lok részére a KISZ városi bizottsága és a városi rend­őrkapitányság közösen ren­dezte. — HÁROMMÉTERES sza­kadékba zuhant egy nők­kel és gyermekekkel zsúfolt autóbusz Japánban, Yama­­totakada város közelében. A szerencsétlenségnek ki­lenc halálos és 69 súlyos sebesült áldozata van. — A VILÁGHÍRŰ Gyulai Vadgazdaság területéről a közelmúltban érkezett az itteni vadállomány vérfel­frissítése céljából négy da­rab DÁM­ONŐ. Az állato­kat füleiken jelzéssel lát­ták el, és dr. Takács László állatorvos kalcium és C vi­tamin injekcióval kezelve bocsátotta őket,új hazájuk­ba, a Bakony rengetegébe. Az új vadakat a Pápai Er­dőgazdaság területén „bo­csátották szabadon.” — A RIGAI ÖBÖLBEN léket kapott és elsüllyedt az „Aspen” svéd hajó. Le­génységét a „Melihov ka­­pitány” nevű szovjet jégtö­rő vette fedélzetére, s szál­lította a rigai kereskedel­mi kikötőbe. Helyesbítés Lapunk tegnapi számában a nyomda hibájából tévesen jelent meg a Kossá István elvtárs kitüntetéséről szóló hír. Az Elnöki Tanács Kossá elv­­társat a Munka Érdemrend arany­ fokozatáv­al tüntette ki. Rádióműsor PÉNTEK, MÁRCIUS 27. Kossuth-rádió. 8,10: Táncme­lódiák. 9,00: A főutcán (ism.). 9,20: Zenekari muzsika. 10,10: Durmoll és Tarejka az óvodá­ban. 10,30: Előfordul, hogy. . Vajda Márton jegyzete. 10,35: A Lipcsei Rádió Fúvószenekara játszik. 11,00: Kultúra füzer­­tánccal. Rádiójáték (ism.). 12,15: Részletek a Traviata című ope­rából. 12,50: Iskolarádió. 13,08: Színes népi muzsika.­­ 13,45: Gazdaszemmel a nagyvilág me­zőgazdaságáról. 14,10: Liszt­zongoraművek. 14,30: A sakko­zógép titka. 15,00: Klasszikus operettrészletek. 15,40: Odüsz­szeusz nyomán Korfuban. 16,10: Sebestyén János orgonái. 16,45: Zenei műsor. 17,00: Szovjet­magyar műsor. 18,15: Új felvé­teleinkből. 18,40: Zenei műsor. 19,00: Pódium 64! Pódiumon az Új írás. 23,25: Zenei műsor. 2­0,10: Robert Farmon zenekara játszik. Petőfi-rádió. 14,00: Kreutzer Granada t­éri szállás. Nyitány. 14,25: Könnyű­zene. 15,05: A menekülő. Spanyol elbeszélés. 15,25: Zenekari muzsika. 16,10: Könnyűzenei híradó. 17,05: He­ti hangversenykalauz.­­ 17,40: Miért szép? 17,55: A Bartók Bé­la Zeneművészeti Szakiskola növendékeinek műsora. 18,23: Ifjúsági őrjárat. 18,40: Hangle­­mezgyűjtők húsz perce. 19,00: Mi történt a nagyvilágban? 19,15: Don Juan. Kétfelvonásos ope­ra. A szünetben Láttuk, hal­lottuk ... 22,27: Népi muzsika. A televízió műsora. 10,00: Mű­sorismertetés. 10,01: Tv-híradó (ism.). 10,30: Öt töltényhüvely. Magyarul beszélő NDK film. 14 éven felülieknek. 11,55: A Jö­vő hét műsora. A pozsonyi televízió műsora. 16,45: Az emberek és a mun­ka. Riportműsor. 17,15: Fizika 1t. 18,00: Orosz társalgás. 18,30: Géprajz-olvasás. 19,00: Tv-híra­­dó. 19,30: A virágok életünk­ben. Tv-film. 20,00: Az Inter­­vízió műsora A Karmester Nélküli Prágai Kamarazenekar hangversenye Shakespeare sü­­l­letésének 400. évfordulóján.­­ 121,00: útijegyzetek. 21,454 Tv 1 híradó.

Next