Napló, 1966. december (Veszprém, 22. évfolyam, 283-307. szám)
1966-12-10 / 291. szám
Kis modellek A Mosoly Album gyermekfotó műtermében így készül kis modellek sikeres fényképe. (MTI fotó : Palkó Klári felvétele) Pasinkéval, csirkével üzérkedett Az ügyészség eljárást indíttott Wagner József 31 éves, tapolcai gépkocsivezető ellen, aki mint autóbusz sofőr a várvölgyi járaton teljesített szolgálatot, itt egy alkalommal megismerkedett egy odavaló asszonnyal, s beszédbe elegyedve megegyeztek, hogy a sofőr vásárolni fog az asszony házifőzési pálinkájából. Wagner nemsokára meg is jelent, egy tízliteres demizsonra valanyit vitt magával, literenként 40 forintért. Minthogy a vásár sikerült, s a gépkocsivezető tíz forintos literenkénti haszonnal adott túl az italon, legközelebb már személyautójával ment ki Várvölgyre. Ezután már nagyobb szállítmányokat vitt magával, amit aztán az említett haszonnal továbbadott. Később másokkal is megismerkedett, akiknek saját főzésű pálinkájuk volt, s rövidesen 450 liternél tartott a noteszében vezetett „árukönyveléssel”. Wágner üzletet bonyolított le úgy is, hogy tíz agronómus sógorától csirkéket rendelt. Épp rendőrségi kihallgatásának napján kezdte árusítani felesége a 140 baromfit, de az értékesítést már nem tudták befejezni, mert az áru nagy részét időközben bűnjelként lefoglalták. Az ügyészség üzérkedés és — minthogy dollár ügyletei voltak — devizagazdálkodást sértő bűntett miatt indított ellene eljárást. A vádiratot hamarosan benyújtják a bírósághoz. AM nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Tiszalökön, a járási művelődési házban a 49. játékhéten a következő számokat húzták ki: 24, 29, 55, 56, 65. Szabad telkek a Balaton-parton Megosztási tervek Almádiban, Kenesén — Társas családi telkek Balatonfüreden — A spekuláció és telekgazdálkodás Mind kevesebb a szabad telek a Balaton-parton. Érthető, hogy az árak is rohamosan emelkednek. (Balatonfüred központjában már ezer forintot is kérnek négyszögölenként!) A telekspekulációnak kedveznek az üdülő területek építési övezet kategóriái és a tulajdonviszonyok közötti ellentmondások. Egyes telkeken csak nagy üdülő, vagy szabadon álló családi ház, másokon csak nyaraló, hétvégi víkendház építhető. A Veszprém megyei Tanács ezért még 1965-ben elrendelte, hogy egyes jelentősebb Balaton-parti községek a rendezetlen területeken úgynevezett telekmegosztási vázrajzot készíttessenek. Ezek véglegesen meghatározzák a telkek övezeti kategóriáját, s ahol kell, az építési módnak megfelelően felosztják a területeket, kisajátítanak, hogy egységes hatósági, városképi irányítást kapjanak a fürdőhelyek, egyértelműen érvényesüljön a telekgazdálkodás gazdaságossága. Ilyen telekmegosztási terv készül el rövidesen Balatonalmádiban és Balatonkenesén. Közel 200 telket érint a rendezés, és a megosztások, kisajátítások következtében mintegy 30—40, szabadrendelkezésű telek vásárolható majd a jövő év elején az illetékes helyi OTP kirendeltségeken keresztül. Ugyanakkor a rendezett területeken feloldják az esetleges építési tilalmakat és az övezeti besorolásnak megfelelő építkezéseket engedélyeznek. Jövőre hozzálátnak az alsóörsi fürdótelep telekmegosztási vázrajzának elkészítéséhez is. Ezzel egyidőben Balatonfüreden társas családi telkeket, házakat létesítenek, ugyancsak az OTP-n keresztül, amely üdülőtelepi kiképzésével az igényesebbek kívánalmait igyekszik majd kielégíteni. Egyéniek Közüetek Egyéniek F Rendelésre M tüzelő és ép. anyag Sz telepünk a következő építőanyagokat ajtók, ablakok, vasbetongerendák (E, F, G jelűek) minden méretben: béléstestek és akác szőlőkaró 180 cm-es 2,5 Ft/db. HÁZHOZ SZÁLLÍTJA a vasbetongerenda kivételével FMSZ., Kerta. Tel.: 11. (78) Felfújható ágybetét Fotelből fekhely Az Országos Gumiipari Vállalat PALMA gyáregységének műszaki „varázslói” a kagylófotel továbbfejlesztése révén újabb ötletes felfújható termékfajtával gazdagították a választékot. A fotel most néhány mozdulattal kényelmes fekhellyé is alakítható. A PALMA másik új kemping-cikkét, az ágybetétet úgy alakították ki, hogy az az otthonokban a kárpitozott ágybetétek helyett is használható legyen. A felfújható ágybetétet már sorozatban gyárthatják. Tíz perc alatt süllyedt el az Irakban Akik túlélték az Iraklian katasztrófáját, elmondták, hogy a hajó tíz perc alatt elmerült a tenger hullámaiban. A hajón keletkezett lék akkora volt, hogy azon egy 16 tonnás hűtőkocsi azonnal a tengerbe zuhant. Az utasoknak nem volt idejük mentőcsónakba szállni és nem találták a mentőmellényeket. Az egyik utas több mint tíz órát úszott a viharos tengerben, míg kiemelték. A görög hatóságok pénteki jelentése szerint félő, hogy a halottak eddig 179-ben megállapított száma nem fedi a valóságot, mivel sokan a hajó fedélzetén váltották meg jegyüket és több tisztviselő jegy nélkül utazott 1961 júliusa óta. amikor egy portugál hajó süllyedt el 259 utassal fedélzetén, az Iraklian katasztrófája volt a legsúlyosabb. NAPLÓ Árvíz utáni felfedezés Firenzében Annyi jóvátehetetlen kár után az árvíz egy művészi és történelmi szempontból becses felfedezést is lehetővé tett Firenzében. Amikor az olasz műemléki felügyelőség szakemberei megtisztították a sártól és a víztől a San Lorenzo templom pincéit, felfedezték a Cosimo de Medicinek, a híres nagyhercegi család megalapítójának (1389—1464) és a reneszánsz nagy szobrászának, Donatellonak (1386— 1466) síremlékét. Aklspusztán A Zirc-Aklipusztai Nőtanács — a járási Nőtanács segítségével — „Nők klubját” szervezett. Az újdonsült klub máris komoly feladatot tűzött célul, a téli időszakban 6 előadás-sorozatból álló műsorban egészségügyi, kulturális, mezőgazdasági vonatkozású kérdésekről tájékoztatja majd hallgatóit Ezen előadások közül egyik érdekes téma lesz: a nők szerepe a mezőgazdasági szocialista brigádmozgalomban és szakmunkás képzésben. Ezen kívül kézimunka szakkört is szerveztek. Kisdiákok nagy pénze Az állami gondozott gyermekek helyzete a zirci járásban A zirci MVM intézet tanulói jó közösségi szellemét dicséri az a takarékba tett 30 ezer forint, amelynek sorsáról már döntés is született: kirándulásra fordítják majd, közös, nagyszabású kirándulásokra, amely együtt tartja őket akkor is, amikor mások csoportosan, vagy egyedül élvezik majd a vakáció örömeit. Nevezetes pénz ez, hiszen jó részét társadalmi munkával keresték, vagy ösztöndíjakból, hazulról kapott forintokból nőtt, duzzadt ekkorára. A járásban jelenleg élő hatvan gondozott gyermek közül tíz az iparitanuló-intézet tanulója, negyvenhárom gyerek nevelőszülőknél van elhelyezve ugyan, de gondos felügyeletet gyakorolnak felettük a társadalmi szervek. Az ő nevelésük eredménye is a megtakarított sok-sok forint, minthogy az is a jó pedagógiai munkát bizonyítja, hogy ma már sokkal kevesebb azon kiskorúak száma, akik letévedtek a jó útról, s bűnt követtek el, kárt okoztak. Rendszeresen látogatják a gyámügyi hatóságok dolgozói a nevelőszülőknél elhelyezett, vagy intézetben gondozott gyereket, szükség esetén segélyezésükről is gondoskodnak. Ez évben is 24 ezer forint állt rendelkezésre, s kiutalt segélyből a felügyelő pedagógus, az ifjúságvédelmi albizottság és a helyi tanács vezetői vásároltak ruhaneműket a kicsik részére. Huszonkét kiskorú rendelkezik összesen több mint 75 ezer forint értékű takarékbetéttel. Ezt felhasználni csak gyámhatósági engedéllyel lehet. A gyerekek érzik, törődnek velük, szeretik őket, s ezt a szeretetet hálálják meg azzal is, hogy megmutatják, hasznos tagjai lesznek ők a társadalomnak. Némedi János Rádió* és televízió műsor KOSSUTH RADIO 8,20: Lányok, asszonyok . * 8,40: Zenekari muzsika 9,20: Orvosok a mikrofon előtt 9,25: Népek zenéjéből 10,10: A régi Bécs nagy énekesei 11,20: Pegazus szárnyak nélkül 11,40: Könnyű fúvósmuzsika 12,15: A koldusdiák 13,03: Lapozgatás új könyvekben 13,20: De Falla és Bartók népdalfeldogozásaiból 14,20: Zenekari muzsika 15,15: Csak fiataloknak 16,00: Hétvége .. . 17,38: Mascagni: Parasztbecsület 19,25: Juhász Gyula verseiből 19,30: Nemzetközi táncdalverseny 20,40: Vidám percek 22,30: A világirodalom humora 23,00: Mindenki kedvére 0,10: Tánczene PETŐFI RÁDIÓ 10,00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból 11,50: Operakórusok 12,15: ők harmincezren az építőiparban 12,25: Beethoven-művek 12,50: Magánvélemény a közügyekről 13,00: Fátyol József klarinétozik 13,10: Orvosok a mikrofon előtt 13,15: Lili bárónő 14,09: A magyar dal évszázadai 11,20: a felszín alatt 15,00: Közvetítés Frankfurtból A Hesseni Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 15,52: Petőfi Sándor verseiből 17,32: Virágénekek 17,57: A hiúság vására Rádiójáték 19,35: Kovács Dénes hegedű estje 21,30: Nyugati gondolatok a marxizmusról 21,45: Magyar nóták 22,15: Riport Hajdú Henrikkel 22,29: A dzsessz kedvelőinek 22,45: Hangversenynaptár A MAGYAR TV MŰSORA 10,23: Zseb-tévé 16,55: Nemzetközi mezőgazdasági magazin 17,20: Remekművek a bécsi JBL Kertinából (kisfilm) 17,35: Ifjúsági filmklub 18,35: A TV jelenti 19,30: Esti mese 19,30: TV híradó 19,50: „Képzőbűvészet?” 20,00: Princ, a katona. HL rész 30,30: Gyárfás Miklós: Egeröt (színmű) A POZSONYI TV MŰSORA 9,30: Óvodások műsora 10,05: Komédia a kilinccsel (cseh filmvígjáték) 11,35: TV Híradó 16,15: Kerékpár-labda verseny 17,45: Könyvvel a sportviágban 18,00: Pionirhíradó 19,00: TV Híradó 19,45: A vadon birodalma 30,10: Az öreg burgundi. Mikrokomédia 20,40: Az arany csempész (francia kalandfilm) 22,20: Bratislava 66. I. Nemzetközi fesztivál Megyei nagykereskedelmi vállalat Veszprém székhellyel közgazdasági egyetemet végzett, vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel és gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt KERES Jelentkezés levélben pontos cím és rövid működési leírással a kiadóhivatal címén december 20-ig „Határidős” jeligére. (61) Szoroboj December 10 lucsit A NAP KEL: 7.21 ÓRAKOR, NYUGSZIK: 15.52 ÓRAKOR A HOLD KEL: 5.19 ÓRAKOR, nyugszik: 14,11 órakor. 1936 december 10-én halt meg Luigi Pirandello Nobel-díjas olasz író. Szicília szülötte és ott, szűkebb hazájában volt hosszú ideig középiskolai tanár is. Ifjabb korának regényei nem kaptak elismerést és drámáit, mint lelki problémákat tárgyaló, túlságosan elvont műveket a színigazgatók sorra visszautasították. Későn, 55 éves korában érte meg nagy sikerét, mikor 1922-ben „Hat szerep keres egy szerzőt” című darabja Rómában színre került. Az ismeretlen vidéki tanár neve egy csapásra híressé lett. Ez a darabja diadallal járta be a világ színpadait. Budapesten a Vígszínházban ért el sikersorozatot. Ez időtől Pirandello csak a színháznak és az irodalomnak élt. Színtársulatot szervezett és Rómában előadatta addig íróasztalában szunnyadó darabjait. Közülük több vált világsikerré és számosat megfilmesítettek. Társulatával bejárta Európát. 1927-ben Budapesten vendégszerepelt, a Városi Színházban, írói termékenysége a fantasztikummal volt határos. Állítólag naponta megírt egvegy novellát, elbeszélést, esztendőnként több színművet és regényt. Tény, hogy élete utolsó másfél évtizedében 72 kötetet adott ki. Ebből 11 színmű, 14 regény, 7 elbeszélésgyűjtemény, 7 kötet vers, 3 pedig tudományos, kritikai, nyelvészeti tárgyú volt. Leghíresebb könyveinek egyike, a 365 novellát magába foglaló „Az esztendő novellái”. KRAKK FERENC ÉLTTÁRSNAK, a Várpalotai Városi Pártvégrehajtó Bizottság tagjának, az inotai November 7. Erőmű osztályvezetőjének temetése ma 13 órakor a Fejér megyei Iszkaszentgyörgy község temetőjében lesz. * DR. LÓCZY LÁSZLÓ megyei tanácstag december 12-én délután 6 órakor tanácstagi beszámolót tart Veszprémben a Dózsa György utca 13 szám alatti iskolában. (Volt református iskola.) * TÖBB MINT 2 EZER FT értékű társadalmi munkát végeztek az idén Sümegcsehi kiszes fiataljai- Részt vettek a járdaépítésben, a parkosításban, s a nagy mezőgazdasági munkacsúcsok idején segítséget nyújtottak a termelőszövetkezetnek. * ÁRVÍZ PUSZTÍT a délamerikai Kolumbiában. 40 ember lelte halálát az utolsó öt nap alatt. LEÉGETT EGY KASZÁRNYA a törökországi Kelet Anatolában. 65 katona életét vesztette. „AZ EMBER ÉS A TŰZ"9 című rejtvénypályázatunk nyerteseinek névsorát és a helyes megfejtést lapunk vasárnapi számában közöljük. 30 ÉVE. Időjárás Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, többfelé, elsősorban nyugaton havazással, havasesővel. Mérsékelt déli, délnyugati, később megélénkülő északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 4 — mínusz 1 fok között. Petőfi Szinhós műsora Veszprém, december 1-én, szombaton. Fémfeldolgozó, 6 óra Veszprém, december 11- én, vasárnap. C bérlet: 7 óra A KAKTUSZ VIRÁGA (525) Ezüst vasárnap a BÁSTYA ÁRUHÁZ (569) 8—12 óráig nyílva tart