Napló, 1967. augusztus (Veszprém, 23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-29 / 203. szám

A legjobb felkészülés 1968-ra: figyelembe venni, mit kérnek a felhasználók — MI A VÉLEMÉNY A TÉGLAGYÁRTÁSRÓL? — MI­LYEN ÚJ TERMÉKEKRE VAN SZÜKSÉG? — HÁROM MEGYE ÉPÍTŐ­AN­YAG FELHASZNÁLÓI PAPAN — EL­KÉSZÜL a gyártmány-katalógus — (Tudósítónktól) Az ÉM Középdunántúli Tégla- és Cserépipari Válla­lat a napokban ankétot hí­vott össze, melyen a Vas-, Veszprém- és Fejér megyei építőipari vállalatok árufor­galmi vezetői és a megyék TÜZÉP vállalati vezető vet­tek részt. Várni Gyula igazgató, a ven­dégek üdvözlése után el­mondta, hogy vállalatuk sze­retné tudni a körzetéhez tar­tozó téglaigény területi, mennyiség, választék­ szerin­ti összetételét továbbá, hogy a vállalat által eddig nem gyártott falazóanyagok me­lyikéből folytassanak gyártá­si kísérleteket, őszinte véle­ményt kért az igazgató az árufajták minőségéről, mé­retpontosságáról, valamint a kiszolgálásról is. A Pápai Városi Pártbizottság képvi­selője, dr. Boross Miklós el­ismerően nyilatkozott a vál­lalat kezdeményezéséről, hisz a termelés és kereslet ilyen irányú összehangolása a vállalati érdekeken túlme­nően népgazdasági megtaka­rítást is rejt magában. Az ankét eredményeként mind a felhasználó, mind a termelő vállalat gazdasági eredmé­nye javulhat a területi ösz­­szehangolás pedig sok feles­leges szállítástól mentesíti a közlekedést. A vállalatok képviselőinek hozzászól­ásából türelmetlen­ség csendült, ami érthető is az egész országban jelentke­ző téglahiány miatt. A fel­használási területhez közel álló téglagyárak bővítését, új gyárak építését sürgették elismerve a meghívó vállalat állandó erőfeszítéseit a tég­latermelés növelése érdeké­ben. A Veszprém és a Vas me­gyei Állami Építőipari Vál­lalatok kérték a falburkoló­léka és tetőcserépa vártás el­kezdését, és a vállalatnál a legnagyobb termékének, a kőszivacslapok választékának bővítését. A Veszprém megyei Tanács­­képviselője gyá­rtmánykata­­lógust és profilbővítést kért. Többen nehezményezték, hogy az év első felében, kü­lönösen a tavasszal, nincs elegendő lyukastégla, elsősor­ban magasított és 10 cm-es válaszfaltégla. A felszólalá­sok után Salmon Kálmán, a vállalat főmérnöke hangsú­lyozta, hogy a választék bő­vítését befolyásolja mind a vállalati, mind a népgazda­sági gazdaságosság. Sajnála­tát fejezte ki, hogy a meghí­vott tervező vállalatok nem jelentek meg. Véleménye szerint a vállalati propagan­da egymagában nem elégsé­ges, a korszerűbb falazóanya­gok elterjedése, megszerette­tése elsősorban a tervező vállalatok munkáján múlik. A nagyméretű lyukastéglák, falazóelemek alkalmazása nagymértékben meggyorsítja az építkezéseket, s az mind vállalati, mind népgazdasági szempontból kisebb eszköz­­lekötést jelent, ami rendkí­vül lényegesen befolyásolja a vállalati eredményt. Végezetül Várni Gyula igazgató megköszönte a részt­vevők tájékoztatását, javas­latait, és bejelentette, hogy a vevők által igényelt gyárt­mánykatalógus összeállítása már folyik.­­ Országszerte megemlékeznek a VDK nemzeti ünnepéről Nagyszabásúnak ígérkező eseménysorozat köszönti ha­zánkban a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság nemzeti ünnepét, a függetlenség ki­kiáltásának szeptember 2.-i évfordulóját. A városokból és falvakból érkező hírek ta­núsága szerint a legkülön­bözőbb társadalmi és tömeg­szervezetek kezdeményezésé­re újabb százezrek foglalnak állást az Egyesült Államok barbár agressziójának kiter­jesztése ellen és biztosítják együttérzésükről a szabad­ságukért, függetlenségükért harcoló hazafiakat. A de­monstrációk fórumán egész népünk véleményének adnak majd hangot. Megbélyegzik a mind elvetemültebb kalóz­támadásokat, a Hanoi belvá­rosát, a Vörös folyó hídját, a kórházakat, az iskolákat rombadöntő légitámadásokat, a Johnson kormány képmu­tatását, amellyel semmibe veszi a békeszerető emberi­ség követeléseit és a Dél- Vietnamban állomásozó csa­patok létszámának növelé­sével, a konfliktus elmélyí­tésével súlyosan veszélyezte­­ti a világ békéjét. Szeptember 1-én Újpesten — az MSZMP Budapesti Bi­zottságának, a Hazafias Nép­front Budapesti Bizottságá­nak és a Szakszervezetek Bu­dapesti Tanácsának rende­zésében — a főváros dolgo­zóinak képviselői nyitják meg az évfordulóhoz kap­csolódó megmozdulások so­rozatát. Nagyobb demonstrá­ciót terveznek szeptember 5- én Sátoraljaújhelyen és szep­tember 7-én Kaposvárott. Ez­zel egyidejűleg hazánk úgy­szólván valamennyi városá­ban és községében gyűlése­ken, találkozókon és más eseményeken méltatják a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság eredményeit. Sok­helyütt kiállításokon mutat­ják be a demokratikus Viet­nam szocialista fejlődésének, a szabadságukért és függet­lenségükért harcoló hazafiak sikereinek dokumentumait. Békemozgal­munk aktivistái országszerte csoportos be­szélgetéseken és tájékoztató­kon ismertetik az Egyesült Államok vietnami agresszió­jának okait, s szólnak arról, hogy Vietnam és a világ bé­kéje elválaszthatatlan egy­mástól. Az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezések egy részén megjelennek majd a Vietnami Demokratikus Köztársaság magyarországi na­tiv követségének, valamint a Dél-Vietnami Nemzeti Fel­­szabadítási Front budapesti állandó képviseletének tagjai is. Számos gyárban, üzemben elhatározták, hogy folytatják a vietnami műszakok soroza­tát, különböző feladatok meg­oldására vállalkoznak szabad idejükben és munkabérüket a vietnami nép megsegítésé­re, a háború okozta károk enyhítésére fizetik be. Jól szórakozott a Balaton kétszázezres vendégserege Vasárnap hazaindultak a Fiat találkozó részvevői • Nagy forgalmat bonyolított le a vendéglátóipar A Balaton kétszázezres nyaraló- és kirándulóvendég seregét változatos program szórakoztatta vasárnap. A reggeli órákban sokan ke­resték fel a strandokat, bíz­va a napsütéses időben, de számításuk ezúttal nem vált be, mert az időjárás fokoza­tosan elromlott, elfelhősödött az­ ég. Ellenben jól jártak azok, akik a kirándulást vá­lasztották időtöltésül. A MAHART személyhajói ezen a napon zsúfolásig meg­teltek, a vízi jármű­vek fe­délzetén harmincezer vendég hajózott. Nagy forgalmat bo­nyolított le a tihanyi komp­járat is, közel kétezer sze­mélyautó kelt át a két part között. Érdekes esemény színhelye volt Balatonfüred. A balato­ni nemzetközi vitorláshét eseményeire érkezett külföl­di hajókat sorra kiemelték a vízből és elhelyezték a gép­kocsi utánfutókon. A nagy­testű tengeri vitorlások mel­lett szinte eltörpültek a von­tató járművek. Feltűnően sok Fiat gép­kocsi futott vasárnap a Ti­hany—Balatonfüred ország­út szakaszán. A nemzetközi Fiat márka találkozó részt­vevői hazaindulásuk előtt még­ egy rövid túrát tettek a tópart legszebb szakaszán. Az autós rendezvényeken több mint száz Fiat autó vett részt és a külföldi ven­dégek egy része vasárnapig meghosszabbította a progra­mot. A Balaton 42 üdülőhelyén még nagy forgalmat bonyolí­tott le a vendéglátóipar. Virág az istálló ablakában A vasárnap sportja Tíz nap a tűz országában Keréken guruló gyárak A holnapért is dolgozni Anyaság és társadalom Világ proletárjai, egyesüljetek ! . ' %] M­Hl fi 1967. augusztus 29. I tHBpI gPiUpP IMI fll|1 ] Ara KO fillér I HjjH jf JSI hetim IK'i árMTvfi ?! IM a lu jm fi.JVHfl 21 u­tazág 60 kutatója a tihanyi nemzetközi szimpóziumon A Magyar Tudományos Akadémia Tihanyi Biológiai Kutató Intézetében hétfőn megkezdődött a paleolimno­­lógusok nemzetközi szimpó­ziuma, amely az új tudo­mányág képviselőinek első nagyszabású eszmecseréje. Erre az alkalomra a Bala­­ton-partra érkezett 21 állam hatvan kutatója. A megje­lent külföldi szakemberek, Ausztrália kivételével, vala­mennyi földrészünket képvi­selik. A megnyitó napján a rész­vevőket elsőnek üdvözölte David Frey, az USA Indiana állama egyetemének zoológia professzora, akinek nevét az utóbbi években Philip szige­tek édesvízi tavainak kuta­tása tette világhírűvé. Dr. Zólyomi Bálint, Kossuth-dí­­jas, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Akadémia nevében köszön­tötte a résztvevőket. A p­a­­leolimnológusok nemzetközi összefogásai dr. Julián Rzos­­ka, a nemzetközi biológiai program édesvízű szakosztá­lyának vezetője, koordináto­ra méltatta. A továbbiakban dr. Salánki János, a Magyar Tudományos Akadémia Ti­hanyi Biológiai Intézetének igazgatója, a már 40 éves in­tézet munkásságát ismertet­te. Elmondotta, hogy 1927 szeptemberében itt hozták létre hazánk első biológiai kutató intézetét, amelynek feladata a tudományág alap­kutatásának bővítése. A fel­­szabadulásig Tihanyban kon­centrálódott számos biológiai kutatási irányzat, és az in­tézet bázist jelentett a bio­lógia minden ága számára. Alapvetően a kísérleti állat­tan és hidrobiológia terüle­tén folyt a munka, de emel­lett a mikrobiológia, geneti­ka, botanika és az orvosi élettan, valamint a biokémia is helyet kap­ott itt. Az utób­bi évtizedekben az új kuta­tóintézetek létesítésével foko­zott lehetőség nyílt a szako­sodásra. Jelenleg az intézet két fő témakörre koncentrál­ja erőit, a paleolimnológia, valamint a gerinctelenek idegrendszere foglalkoztatja a kutatókat. Dr. Szesztay Károly, a Víz­ügyi Tudományos Kutató In­,­tünet­ osztályvezetője beszá­molt a Balaton eliszaposodá­sával kapcsolatos kutatásoi koordinálására létesült mun­kaközösség tevékenységéről. A munkaközösséget 1960-ban hozták létre. Tagja 21 kuta­tóintézet és esetenként be­kapcsolódik munkájukba még 42 különböző vállalat, intézmény is. Nagyszabású kutatásaik során megállapí­tották, hogy az évi átlagos meder feltöl­tőd­és nem ha­ladja meg a­z 5—1 millimé­tert. Az utóbbi évek becslé­sei szerint a feltöltődést el­sősorban a tóba torkoló víz­folyások hordaléka, valamint, a parterrózióból származó üledék eredményezte. Külö­nösen figyelemreméltó a Za­la folyó hatása. A Zala tor­kolata közelében ugyanis a keszthelyi öbölben, Balaton­­berény és Gyenesdiás magas­ságában az óramutató járá­sával ellentétes irányú kör­áramlások alakulnak ki, me­lyek következtében az iszap­mozgás következetesen a keszthelyi öböl felé irányul. A balatoni kutatásokat ko­ordináló munkaközösségek eddigi tevékenységének leg­főbb eredménye, hogy ki­dolgozták az iszaposodással kapcsolatos kutatási módsze­reket és meghatározták a nagyszabású tudományos munka irányát. A phaleo­imnológiai szimpó­zium tanácskozásán — mely csütörtökön fejeződik be — a továbbiakban Európa, Bel­­ső-Ázsia, Észak-Amerika és Afrika édesvízi tavainak ki­alakulását és történetét ha­sonlítják össze a résztvevő kutatók. . . Sikert arattak a magyar termékek Nagy Józsefné könnyűipari miniszter nyilatkozata a moszkvai nemzetközi ruházati kiállítás tapasztalatairól Hazaérkezett a Szovjet­unióból Nagy Józsefné köny­­ny­űipari miniszter, aki Ny. Taraszov szovjet könnyűipa­ri miniszter­ -meghívására részt vett a moszkvai nem­zetközi ruházati­ kiállítás megnyitásán. Nagy Józsefné a moszkvai kiállításról az MTI munkatársának a kö­vetkezőképpen nyilatkozott: — A világ ruházati ipara és kereskedelme még soha nem vett részt ilyen nagy­szabású találkozón, mint most Moszkvában. Huszonhat ország mutatta be gyártmá­nyait, s jelen voltak a leg­rangosabb divatformáló or­szágok legtekintélyesebb cé­gei, tervező központjai. A ki­állítások és a divatbemuta­tók érzékeltetik mindazt a fejlődést, amelyet a ruházati ipar az utóbbi években elért. Felsorakoztatták az új alap­­anyagok mellett a legújabb gépeket is. A kiállítók nagy teret szenteltek az új szinte­tikus alapanyagok, a termé­szetes és mesterséges szál­keverékek, a műbőr sokrétű felhasználásának és a leg­több ország kiállítására .Jel­lemző volt a kötszövőipar térhódítása.­­ A magyar termékek be­mutatói jól beilleszkedtek a világszínvonalat képviselő kiállítások sorába. Érdeklő­­déssel tanulmányozták a lá­­togatók a magyar textilvizs­gáló műszereket, varró- és szabászgépeket, valamint a vasalópréseket és népszerű volt a szolgáltatás, hogy a préseken öt perc alatt kiva­salták a látogatók beadott ruhaneműit. A tanácsadással szolgáló divattervezőink kö­ré állandóan nagy tömeg cso­portosult és örömmel fogad­ták, hogy bármilyen kiállí­tott modellről négy-öt perc alatt vázlatot kaptak. A be­mutatott ruházati cikkeink közül a konfekció-ipar sok termékén kívül általános tet­szést arattak a kötöttáruk, a műbőrkészítmények és a ci­pők. Nagy örömmel tapasz­taltam, hogy mindazok, akik megtekintették a magyar ki­állítást és a divatbemutatót, s azok, akik már régebb óta ismerik, viselik készítménye­inket, elégedettek a magyar gyártmányokkal. A magyar könnyűipari termékek Szov­jetunió-beli nagy nép­szerű­sége teszi lehetővé, hogy a hosszúlejáratú és az éves megállapodásokat felülmúló megrendeléseket kapnak vál­lalataink. ■' — A moszkvai nagy nem­zetközi találkozó a magyar szakemberek számára is hasznos tapasztalatokkal szolgál — huszonhat ország termékeit hasonlíthatják össze, megismerkedhetnek- a legszélesebb választékkal- Amikor a látogató elfáradt... A Mezőgazdasági Vásár szórakoztató programjairól A mezőgazdasági kiállításnak még a felét sem járja be az ember, amikor már elfáradt. Mit lehet ilyenkor csi­nálni? Enni, inni valamit könnyű volna, hiszen köröskörül ügyes elhe­lyezésben kóstolók és kínálók sora hívogatja a vendéget. Ha azonban se nem éhes, se nem szomjas, akkor mit tehet... Ilyenkor valami másfajta él­ményre, pihentető elfoglaltságra vá­gyik. Többnyire szórakozásra. Erre is gondoltak a vásár szervezői. Mezőgazdasági vásáron már hagyo­mányos a ..ló-program”. Nincs benne hiány az idén sem. Először egy köny­­nyű hazai műsor, augusztus 26-tól szeptember 3-ig, a Bp. Honvéd lovas­­játékok, fogatversenyek, lovaskaruszer Kár, hogy ilyen rövid, de nézzük csak, a végén jön a nagy attrakció. Szep­tember 9-től a kiállítás végéig a CHIO (nagy tekintélyű nemzetközi szövetségi) hivatalos nemzetközi lovasversenye Tizenkét nemzet lovasainak részvéte­lével vadászugratás, díjugratás, két­­lovas­­verseny, stafétaugratás szerepel a programban. Vagyis amíg a kiállí­tás tart, délelőtt 10 és 12, illetve dél­után három és hat óra között bármi­kor beülhetünk a lovaspálya tribünjé­re, mindig lesz valami látnivaló. Ez azonban még nem minden. Me­hetnek bálba is az arra vágyók. Szep­tember 6-án csikósbál. 11-én este gu­lyásbál. 15-én szüreti bál lesz. A szak­mailag érdekeltek meghívót kapnak egyébként bárkit szívesen látnak. A zene, tánc, műsor, büfé garantáltan kitűnő lesz. Akinek eddig még nem állt médiá­ban elmenni a Vidám Színpad műso­rát megnézni, most pótolhatja. A mű­vészek a helybe jönnek. Kabos, K­zal, Kibéck, továbbá Goon Hilda, Rat­honyi Róbert és Psota Irén, hogy csak a nevesebbeket említsük. A kiállítás szabadtéri színpadán, minden nap­i előadás lesz. Délelőtt, koradélután, késődélután. Közben a zenés divatbe­mutatót is végignézheti a látogató. Számíthatunk apró csemegékre, egyszeri rendezvényekre. Szeptember 3-án este például találkozhatunk a táncdalfesztivál győzteseivel. Szeptember 7-én Mezőgazdasági Ki mit tud, délután 5 órától a versenyzők végkimerüléséig. Nem titok, hogy a legjobb csapatok külföldi utazáson vesznek részt és értékes tárgyjutalma­kat nyernek. Kilencedikén — a kiállítás ifjúsági­­ lapján — az ország legjobb népizene­­karainak versenye. 16-án népi mű­­észegyüttesek bemutatója. Az idei kiállítás szórakoztató prog­ramja valóban nagyon gazdag. Aki most felutazik, nemcsak a tudnivaló­ban válogathat, de a szórakozási lehe-­ tőségekben is akár a kiállítás belterü­letén, hát még odakint a vendégszere­tő Budapestem F. B.

Next