Napló, 1968. február (Veszprém, 24. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-11 / 35. szám

Vasárnap, 1968. február 1. K­A­P­L­Ó Nemcsak az áldozat, a tettes tragédiája is ítélet dr. Magvas Béla halálos vadászbalesete ügyében Tragikus bűnügy tárgyalá­sának színhelye volt a na­pokban a Pápai Járásbíró­ság: dr. Magvas Béla veszp­rémi orr-fül és cége szakor­vos halálos vadászbaleseté­nek ügyében hirdettek ítéle­tet. A vádlott, Takács Gábor, a Volán Vadásztársaság fia­tal vadászmestere maga is súlyos következményekkel já­ró tettének súlya alatt telje­sen megtörve állt a bíróság előtt. Mint a szerencsétlenség után hírt adtunk róla, dr. Magvas Béla és felesége, a vadásztársaság több más tag­jával történt korábbi meg­beszélés alapján indult el december 2-án, szombaton délután a Farkasgyepű és Németbánya közötti erdő­részre vadászni. Előzetesen megbeszélték az útvonalat is, am­t követni fognak. Az or­vos és feles­ge a Farkasgye­­pűt keresztül szelő betonút­­tól az egyik magasles felé igyekezett, ugyanezt az utat követte a vadászmester is. Néhány száz méterre az erdő belsejében dördült el a ha­lálos lövés. Takács Gábor, a tőle ötven méternyire lévő házaspárt a szürkületben szarvasnak nézte és lőtt Lö­­vedékével dr. Magvas Bélát csípő tájékon találta el, a golyó átfúródott az orvos testén, s belső szerveit is olyan súlyosan megsértette, hogy a felesége által (aki szintén orvos) alkalmazott elsősegély, illetve az arány­lag gyorsan érkező segítség ellenére sem lehetett életét megmenteni. A vadász körülbelül 20 méternyire lehetett a baleset színhelyétől, amikor észre­vette, hogy lövedéke embert talált el. Ekkor azonnal se­gítségért sietett a kö­­li út­hoz. Egy autó bement az er­dőbe a halálos sebből vérző orvosért, mások, akikkel a vadász összetalálkozott, men­tőt hívtak a párái kórház­ból, de dr. Magvas Béla a mentőautóban belehalt sérü­léseibe. A bíróság rámutatott, hogy Takács Gábor meggondolat­lanságával egy alapvető sza­bályt sértett meg, mikor nem győződött meg kétséget kizá­róan arról, hogy mil­yen cél­pontra tüzel. Az eset társa­dalmi veszélyességét növeli, hogy nem ritkák az ilyen, — hasonlóan súlyos következ­ményekkel járó — vadász­­balesetek. A városszerte nagy közmegbecsüléssel és népsze­rűséggel körülvett veszpré­mi orvos (aki egyébként a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Veszprém megyei Választmányának fiatal kora ellenére roppant nagy va­dászismerettel rendelkező tit­kára volt) tragédiáját meg­előzően és azt követően is történt hasonló baleset kör­nyékünkön. A bíróság az ítélet kihirde­tésénél hangsúlyozta azt is, hogy amíg hasonló esetek el­bírálásánál a tényállás a történtek megállapítása, sőt azok jogi minősítése sem okoz különösebb nehézséget, annál nagyobb feladatot ró az eljáró bírósági tanácsra a megfelelő büntetés megálla­pítása. A vádlott szubjektív bűnössége — mint a hasonló gondatlan bűncselekmények­nél általában — nem áll arányban azzal a következ­ménnyel, ami tettét követte. Takács Gábor maga is fiatal­ember, munkáját eddig ki­válóan végezte, egész élete,­­magatartása, magánélete pél­dás volt. Az eset őt magát is súlyosan megviselte, s lát­hatóan egy életen át fogja viselni az azzal járó lelkiis­­meretfurdalást. Az esemé­nyeket követően szinte a vég­ső kétségbeesés határát sú­rolta ez a lelkiismeretfurda­­lás — s mint védőj­ e mondta — részben emiatt kellett őt a tárgyalás előtt előzetes le­tartóztatásban tartani. A va­dász az utolsó szó jogán is röviden annyit mondott, hogy semmilyen büntetés nem ho­z­ot­t neki belső meg­­könnyebbü­ést. Számtalan mellékkörül­mény, súlyosbító és enyhítő körülmények gondos mérle­­gelése alapján a járásbíróság Takács Gábort 1 év és 8 hó­napi szabadvesztésre ítélte, amit büntetésvégrehajtás, munkahelyen kell letöltenie, öt évre eltiltották minden­nemű fegyver és lőszer hasz­nálatától, s elkobozták va­dászpuskáját is. Az ítélet nem jogerős, a védő a fellebbezés bejelenté­­­sére 3 napi gondolkodási időt kért A bűnü­gy, ami nemcsak a főorvos és ho­­záta­gozói­ak súlyos targédiája, hanem a tettes tragédiája is, legyen ismételt fgyel­meztető a va­dászoknak, hogy a legkisebb meggondolatlanság is jóváte­hetetlen következményt, em­berélet kioltását vonhatja maga után. — eö — A rádió és televíziók mai műsora KOSSUTH RADIO 7,30: Falusi életképek 840: Tito Schipa és Tó­nikus Torielli éne­kel 8,25: Édes anyanyel­vünk 8,30: Az Fiúsági Rádió vidám színpada 9,30: Vasárnap délelőtt, A Magyar Rádió Magazinja 11,65: Kapcsoljuk a Ze­neakadémiát kb. 12,10: Nem azért mondom. Hámos György műsora kb. 13,05: Albert István népi zenekara játszik 13,36: Rádiólexikon 14,06: Kentner Lajos zongorázik 14,50: Külföldi tudósí­tónk levele 15,48: Visszhang. 16,18: Népdalcsokor 17,05: Legyen a Horváth Kertben Budán. A Budai Színkör ze­nés regénye 17,57: A magyar költé­szet századai. Kosztolányi De­zső. II .rész 18,12: A Rádió lemezal­­buma 20,00: Vallomások regé­nye 21,00: Budapesti vendég­könyv. 21,40: Új lemezeinkből 22,10: Varga András ma­gyar nótákat éne­kel 22,30: Zenekari muzsika 23,20: Operettrészletek 0,10: Schubert-kóru­sok PETŐFI RÁDIÓ 8,00: Operakalau? 9,00: Eszperantisták klubja 9,20: Színes népi mű­ 10,60: „Ej, ráérünk arra még** 10,30: Vasárnapi koktél 12,24: Dohányozni tilos! 12,39: Mit hallunk a jö­vő héten? 1341: Mese Iván cáre­­vicsről és az elva­rázsolt Vaszilisz­­száról 14,03: Táskarádió 15,04: Mozart: Don Juan 18,10: Földrajzi fejtörő 18,30: Ifj. Lakatos Géza népi zenekara 18,59: Jónás könyve 1945: Ritmikus percek 2040: Charles Munch lemezeiből 21,02: Kéz kezet mos. 21,57: Olasz kamarazene A MAGYAR TV MŰSORA M5: Hétmérföldes ka­mera. Úttörő hír­adó (ism.) 10,00: Az Orion űrhajó fantasztikus ka­landjai. Magyarul beszélő nyugatné­met filmsorozat. 2. Eltérített boly­10,55: A tv minikosár- Labda-tornája. Közvetítés a Sportcsarnokból 14,28* Kukkantó 15,15: A Téli Olimpiáról jelentjük. Hírek 1540: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. 1. Mezőgazdasági ja­vított földutak építése és karban­tartása. 2. Ireg­­szemcsei takar­mánytermesztési módszerek 15,45: Az első lépések Román kisfilma 15,55: A Magyar Hirde­tő műsora 16,05: Copperfield Dá­vid. Magyarul be­szélő ango­l kisjá­ték-filmsorozat. 6. Széptevés 16,30: A Téli Olimpiáról jelentjük. Kanada —USA jégkorong­­mérkőzés 19,00: A tenger enciklo­pédiája. 9. A ten­ger veszélye. 19,50: Esti mese 20,00: Tv-híradó 20,20: Klasszikusok tv­­filmen. Nyaralók 22,00: A Téli Olimpiáról jelentjük. Össze­foglaló a nap ese­ményeiről 22,20: Tv-híradó, 2. ki­adás A POZSONYI TV MŰSORA 9,00: Családi posta 9,30: Postaláda 10,30: Kicsinyek műsora 11,00: Gyermekműsor 11,20: Tv-híradó 11,30: Téli olimpia. Óri­­ásműsiklás 16,30: Prága—Tokio. Női röplabda mérkő­zés 17,50: Találkozás Leo­nard Bernsteinnel 18,40: Esti mese 19,00: Tv-híradó 19,20* Sporteredmé­nyek 19,50: Alekszander Nyevszkij Ejzen­­stein és Vasziljev klasszikus szovjet filmje 21,35: Claude Debussy három zongora­­preludium A ZÁGRÁBI TV MŰSORA 9,10: Barázda. Magyar nyelvű faluműsor 8,25: Műsorismertetés. Hírek 9,30: Népi muzsika 10,00: Faluműsor 10,45: Sem fehér, sem 11,45: Téli olimpia 13,05: Műsorismertetés. Hírek 13,45: Egy sportesemény közvetítése 15,05: Emlékezések 15,35: Népi muzsika 16,30: Téli olimpia 19,00: Hosszú, forró nyár. Sorozatfilm 19,50: la term­inad 20,00: Tv-híradó 20,45: Intermezzo 20,50: Szórakoztató ze­nés műsor 21,50: Sportszemle 22,00: Tv-híradó, 2. ki­adás 22,40: Téli olimpia A GRAZI TV MŰSORA 11,45: Téli olimpia 15,00: A lopott Hold. Komédia 15 kép­ben 16,30: Téli olimpia. Jég­korong mérkőzés: Kanada—USA 19,00: Hétről hétre 19,30: A Rieglers­ ek 20,00: Tv-híradó 20,15: Sűrű ködben. Tv­­film 21,50: Zenés szórakozta­tó műsor 23,00: Tv-híradó 23,10: Téli olimpia HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8,15: Klasszikus ope­rettekből 9,10: Egy gyermekor­vos feljegyzései 9,25: A hét előadómű­vésze : Claudio Arrau 10,10: Óvodások műsora 10,30: Könnyűzene 11,00: Iskolarádió 11,30: A windsori víg nők. Operarészle­tek 12,15: Tánczenei koktél 13,00: A világgazdaság hírei 13,50: Népdalfeldolgozá­sok 13,23: Zongoraművek 14,05: Válaszolunk hall­gatóinknak 14,20: Händel-művek 1545: Bombaszedők Dokumentum­játék 16,00: A munkásmozga­lom dalaiból 16,10: Harsan a kürtszó! 16,53: Édes anyanyel­vünk 17,05: Külpolitikai figye­lő 17,20: Új operalemeze­inkből 17,44: Reform és gya­korlat 18,00: Huszas stúdió. Céltalanul? 19,30: Tanintatos indisz­kréciók 20,50: Kedves lemezeim 22,20: A mai könnyűze­néről 22,50: A kor embere 23,05: Operákból 23,40: Verbunkosok, népdalok PETŐFI RADIO 10,00: Egy szegény ván­dorlegény kaland­jai 11,00: Magyar zeneszer­­­­zők kórusmű­vei 11,16: FMSZ együttesek vetélkedője 11,46: Prémek és prémes állatok. Előadás 12,01: Kamarazene 13,00: Gazdaszemmel 13,23: Operettkettősök 14,08: Délutáni frissítő! 14,55: Hegedűmuzsika 15,16: Mai témák — mai dalok 15,24: Irodalmi érdekes­ségek 15,29: Fúvóspolkák 15,41: Endre Károly versei 15,46: Beethoven: Lovas­­balett. 16,05: Vörös József cim­­balmozik 16,20: Falvak , fiatalok 16,30: Koloratur áriák 16,50: Publicisztika 1­7,00: Ötórai tea 18,10: Geszty Szilvia énekel 18,30: Száműzetésben. Elbeszélés 19,00: Endrédi Mimi és Marczis Demeter énekel 19,35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat 21,50: Az 1930-as években történt 22,10: Régi magyar da­lok és táncok 22,25: A hét előadómű­vésze (ism.) A POZSONYI TV MŰSORA 13,00: Csehszlovákia— NDK jégkorong mérkőzés 17,45: Technikai újdon­ságok 18,15: A magnezit 19,00: Tv-híradó 19,35: Dokumentum­film 20,05: Ibsen: Kísértetek. Tv-játék 21,35: Tv-híradó 22,05: Iskola tévé 22,35: Téli olimpia film­ről A ZÁGRÁBI TV MŰSORA 16,45: Körkép. Magyar nyelvű műsor 17,00: Hírek 17,05: Kis világom 17,30: Cook kapitány utazásai 18,00: Tv újdonságok 18,15: Műsorismertetés 18,20: Mi és a tudomány 18,50: Húszmillió -• ri­­portműsor 19,20: Tv posta 19,45: Hirdetések 20,40: Csehov: A hato­dik számú pavi­lon. Tv-játék 21,40: Tv-híradó 22,00: Téli olimpia A GRAZI TV MŰSORA 1540: Jégkorong mérkő­zés : Csehszlová­kia—NDK vagy Románia 18,00: Francia nyelvlec­ke 18,20: Esti mese 18,30: Osztrák képek 19,00: Egy Playboy-nak sem könnyű 19,45: Tv-híradó 20,15: Trükkök és ku­tyák 21,10: Postafiók 7000. 21,20: Tv-híradó 21,30: Jégkorong mérkő­zés: USA—Nyu­­gat-Németország vagy Lengye­lor- A minap Fantom megje­lent öskün. Sötét este volt, mikor rej­tekhelyéről egy bőröndből előjött, kissé sápadt arcán szelíd mosollyal. Az eset ér­dekessége: Fantom először jelent meg a megyében, s ezen az estén öskün több­ször megmentették az életét. Zernyik Andrásné ösküi háziasszony látta meg való­színűleg először de rám le­pődött meg: — Számítottunk rá, hogy a ma esti foglal­ózásunk na­gyon érdekes lesz. S hogy senki ne gondoljon spiritiszta szeánszra, hozzá­tette : — A mi falunk Vöröske­resztes egészségügyi szakasza 1963 óta dolgozik együtt, harmincnégyen vagyunk, s ebben az évben ez lesz az el­ső foglalkozás Tulajdonkép­pen ismétlés és to­vábbkép­­zés, mert eléggé gyakorlot­tak vagyunk. Ma az élesztési el­járásokat fogjuk gyakorol­ni. Fantom ettől a perctől kezdve biztos lehetett abban, hogy életben marad. Fantomot első megyei meg­jelenése alkalmából illik be­mutatni. Tehát: Fantom, aki... illetve smihát ez nehéz Maradjunk abban hogy Fantom aki, hiszen ki­tapintható pulzusa és mérhe­tő vérnyomása van. Szerve­zete gumicsövekből, fémpec­­kekből, nylon-zacskókból, s egyéb műanyagokból áll Fantom dániai születésű és meglehetősen gyenge fiziku­mú. I­­eges, mert állandóan rosszul lesz, majd jobbár lesz, mivel folyton felélesz­tik. S neki az a feladata hogy fokjon feléledjen. — Rendkívül szellemesen­­megkonstruált gépezet — mondja Szabó Sándor. Fan­tom kísérője és a megyei Vö­röskereszt munkatársa. — Ez évben 150 egészsé­­gyi alakul­thoz v­iszük el, hogy gyakoroljanak vele. Fantom is a polgári véde­lem, az egészségügyi szolgá­latok modern, új rendszerű oktatásának eszköze, ugyan­úgy, mint az a három oktató­film, amelyek vele együtt ér­keztek ezen az estén Öskübe Mialatt dr. Vermes Alajos, a falu orvosa elméleti elő­adást tart. Fantom ájultan hever egy pokrócon, a kör­ben ülő asszonyok néha rá­néznek. Aztán Szabó Sándor bejelenti: — Kérem. Fantom vízbe­­fúlt, nincs pulzust sem szív­­hangja sem vérnyomása. Csakugyan: — Ki vállalkozik a felélesz­tésére? Többen is. Végül Molnár Andrásné gézdar­k­át tesz Fantom arcára, s orrbefúvá­­sos mesterséges lélegezi­tést alkalmaz. Ez jónak látszik, a vízbefúlt mellkasa egyszer­­csak emelkedni-süllyedni kezd, kis idő múlva a pulzust figyelő megszólal: — Visszatért az érvelés! Fantom nyaki ütőere is szemlátomást lüktet már a vérnyomása normális, szóval ezt a vízbefúlást megúszta. Néhány pillanat múlva azonban feladatának megfe­lelően derűs mosollyal arcán ismét eszméletét veszti, ez­úttal szívrohama van. — Szívmasszázst alkalma­zunk? Semmi baj, megkapja a masszázst megint visszatér a pulzusa, jobban lesz. És így tovább. Fantom ezen az estén egy k­ájulá­sból a másikba esik: nagyon ügye­sek ezek az ösküi asszonyok. — Na, gyere Belfegor —• dímnnyögi Szabó Sándor, mi­­kor összecsomagolja kedélyes ,,betegét” — hazamegyünk. Az első megjelenés, a be-­ mutatkozás kitűnően sike­rült. Zernyikné szakaszparancs­noknak is ez a véleménye: — Igen jó volt ez a gya­korlás Jó dolog, ha meggyő­ződik róla az ember■ ha va­lami baj van, tud egy másik emberen segíteni... Sztankay József Molnárné megmenti a vízbefúlt Fantomot. (Fotó: Péterfay) 9 A vád: testvérgyil Veszprém, Ányos utca 2. A lakás ajtaja közvetlenül az utcára nyílik. Az ajtón most hatósági írás, pecsét. Ez év január 23-áig két testvér, Bodrogi Béla és Bodrogi István lakása volt. Istvánnak a városi sírkert, Bé­lának a városi fogház állandó bejelentett lakása január vége óta. Lapunkban is hírt adtunk róla, január 23- án holtan találták lakásán Bodrogi István nyugdíjast, aki postás egyenruhájában, ala­csony termetével sokat bóklászott a város utcáin, terein. A kihívott körzeti orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. És a külsérelmi nyomokat. Az elhúnyt fején, arcán ütéstől származó sérülések látszottak. Az elrendelt igazságügyi orvosi boncolás megerősítette a körzeti orvos megállapításait. Baleset vagy gyilkosság? Így tettük fel a kérdést, amikor hírt adtunk a halálesetről. Nos, a halál oka: az elhunytat ért sérülések. Szerkesztőségünk birtokában van egy vers. Sokan ismerték az öreg Bodrogi Pista rímfaragó hobbyját. Béla! Parancsodat elolvastam Az ebéded meg is hoztam ... ... Itthon meg mint ZSARNOK URA Nyomod a lelkünket búza ... Csak részletet idéztünk a versből, s idéz­zük most az ajánlást, aláírást is: Zsarnokságod alatt levő öcséd: Pista Három-négy ütés feloldotta a beteg em­bert a zsarnokság alól. A nyomozást vezető rendőrtiszt tájékoz­tatásából: — Apró-cseprő viták elfajult veszekedé­sek vezethetnek az utolsó ütésig. Az idősebb testvér többször megverte a fizikailag gyen­gébb betegeskedő öccsét Hogy a haláleset napján veszekedtek-e nem tudható ponto­san. Egy tény azonban. Az ütlegeléseket még decemberben megelégelő Bodrogi István feljelentése nyomán, pont a gyilkosság nap­ján délelőtt 11 órakor kézbesítette mindkét testvérnek az idézést a postás, a járási bí­róságról ... Ugyanaz­nap délben Bodrogi Béla jelent­kezett a bíróságon, hogy az idézés időpont­jában nem tud jelentkezni egyéb elfoglalt­sága miatt. Az elfoglaltság: a „Szív” újság terjesztése. — Mikor a körzeti orvos jelzésére a ren­dőrségi helyszínelő bizottság megérkezett —­ folytatja a nyomozótiszt — Bodrogi Istvánt fekete ruhában, temetésre felkészítve, le­pedővel letakarva találtuk. Bodrogi Béla a konyhában imakönyvet olvasott. — Kérem, nem én tettem. Honnan tudjam, hogy mi történt vele — hajtogatja a vizs­gálati fogságban, a kihallgatásokon. A lakásnak két kulcsa volt. Mindegyik testvérnél egy. A zár: kéttollú Wertheim, álkulccsal nem nyitható. Ajtó ablak zárva volt, a szoba szőnyegén ötforintos nagyságú vérfoltot találtak. Logikusan válaszol minden feltett kérdés­re, amíg az nem kerül összefüggésbe a gyil­kossággal. A továbbiakban: —■ Honnan tudnám, hogy mi történt. Január 23-án, a gyilkosság napján a hely­színre érkező rendőri bizottság néhai Bod­rogi István minden pénzét, értékét Bodrogi Bélánál találta meg. Bodrogi István 66 éves nyugdíjas halála ügyében a rendőrség befejezte a nyomozást. Bodrogi Béla 77 éves nyugdíjas dossziéját vádemelési javaslattal átadták az ügyészség­nek. I. & A.

Next