Napló, 1968. szeptember (Veszprém, 24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-18 / 219. szám

Katonafilmek fesztiválja Veszprémben A Magyar Néphadsereg Po­­litikai Főcsoportfőnöksége — mint hírt adtunk róla — szeptember 19—26 között rendezi meg Veszprémben a Varsói Szerződés hadseregei­nek hagyományos filmfeszti­válját. A baráti hadseregek filmeseinek seregszemléjére ezúttal harmadízben kerül sor. A szemlén a baráti hadse­regek katonai stúdióinak filmjei, köztük a MAFILM katonai stúdiójának legjobb alkotásait is, önálló nemzeti program keretében mutatják be. A fesztivál jelszava: „If­júság és hadsereg” ennek megfelelően a benevezett fil­mek mindenekelőtt az ifjúság és a hadsereg kapcsolatairól, a haza fegyveres védelmével összefüggő kérdésekről, va­lamint a katonai kiképző­­nevelőmunka problémáiról szólnak, a legváltozatosabb műfajokban. Az egyes hadseregek film­programjait szakmai tanács­kozások egészítik ki. A Var­sói Szerződés hadseregeinek III. filmfesztiválján a részt­vevő országokat delegációk képviselik. „Szonda-5“ Berlin (MTI) Herbert Pfaffe, az NDK egyik űrkutatási szakértője a Tribüne című lapban mél­tatja a „Szonda—5” szovjet műhold jelentőségét. A tu­dós két szempontból tulajdo­nít nagy fontosságot a szov­jet űrkísérletnek: Kipróbálják a fedélzeti be­rendezéseket a jövő évre tervezett Mars-kísérlet elő­készítésére. A tudósok felte­hetően kísérletet tesznek majd arra, hogy a Marson szovjet űrhajó sima leszál­lást hajtson végre. Világ proletárjai, egyesül jelele! XXIV. évfolyam 219. szám SZERDA 1968. szeptember 18. Ara 70 fillérNAPLÓ A MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZtON­SÍGJA ÉS A­­MEGYEI TANÁCS IAPJA 1 ---------* rk---------------------------------­ Új szemléletre van szintség az építőiparban Jobb kapcsolat a szakszervezetek és a dolgozók között Személyi változás az SZMT vezetésében — Elnökségi és tanácsülés Tegnap délelőtt a megyeszékhelyen, a szakszervezeti székházban ülést tartott az SZMT, illetve azt megelőzően az SZMT elnöksége. A Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsa az elnökség javaslatára — az ülés utolsó napirendi pontjaként — személyi változásokat fogadott el. Elfogadta Kurbel Sándor korábban benyújtott lemondását, s­őt — érdemei elismerése mellett — vezető titkári funkciójából felmentette. Helyére Szabó Kálmánt, a megyei párt-végre­hajtó bizottság tagját választották meg az SZMT vezető tit­kárának. Az SZMT tegnap délelőtti elnökségi ülésén, vala­mint a tanácsülés utolsó, a személyi ügyekkel foglalkozó napirendi pontján részt vett Pap János, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Szilágyi Sándor, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Kis Ká­roly, a SZOT osztályvezetője, a SZOT elnökségének tagja és Horváth Ferenc, a SZOT Veszprém megyei instruktora szintén részt vett mind az elnökségi, mind a tanácsülésen. Az SZMT a személyi vál­tozáson túl, három napiren­di pontot tárgyalt. Először Farkas Lajos, az SZMT tit­kára tartott beszámolót a két ülés közötti időszak szakszervezeti munkájáról. Pozitívumként emelte ki, hogy az SZMT tagjai és munkatársai az előzőeknél sokkal gyakrabban járnak ki­­ az üzemekbe, s ezzel lénye­gesen szorosabb kapcsolatot­­ sikerült kialakítani a dol­gozók és a szakszervezet kö­zött. Brigádvizsgálat kereté­ben 27 aktivista 8 megyei nagyüzemben vizsgálta, hogy hogyan élnek a válla­latok a rendelkezésükre álló anyagi és erkölcsi ösztön­zőkkel. Beszámolójában Farkas Lajos hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban nyílt mód és lehetőség feltárni a kollektív szerződések hibáit, hiányosságait. Sok vállalat csupán a rendeleteket­­ má­solta ki. Külön kitért a be­számoló az újítási szabály­zatok kidolgozásával kap­csolatos, hibákra. Példaként a DÉDÁSZ keszthelyi üzem­egységét említette, ahol a félév végéig még hozzá se láttak annak elkészítéséhez. A tartalmas beszámoló foglalkozott a munkaidő­csökkentéssel. A megyében újabb öt, tanácsi vállalatnál vezették be a 44 órás mun­kahetet. Ezután oktatási, sport és kulturális témákról beszélt az előadó. A szep­tember végén kezdődő okta­tási évben 644 tanfolyam in­dul a megyében, csaknem 15 ezer hallgatóval. Elismerés­sel értékelte a megyében fo­lyó munkaversenyeket, s a mozgalmat, melyet az üze­mek nagy része saját maga kezdeményezett a KMP megalakulása 50. évforduló­jának megünneplésére. A versenymozgalmat hang­súlyozta a második napiren­di pont előadója, Kovács Já­nos is, az Építő-, Fa- és Épí­tőanyagipari Dolgozók Szak­szervezetének megyei titká­ra. Beszámolója első részé­ben statisztikai adatokkal ismertette a megyei, illetve a megyében dolgozó építő­ipar helyzetét. Építkezése­inknél az utóbbi négy évben átlagosan nyolc százalékos lemaradás tapasztalható, s ez nem kevés, hiszen terme­lési értékben mintegy hat­vanmillió forintot jelent évenként­. A Veszprém megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, a 22. számú Államdi Építőipari Vállalatnak pedig ajkai és péti kirendeltsége elsősor­ban kiemelt munkákon dol­gozik, így azok mindegyiké­nél alapvetően fontos a ha­táridők tartása. Bár ugyan­ezt elmondhatjuk a tanácsi építőkről is, hisz munkáik ugyancsak fontosak megyei és természetesen népgazda­sági szempontból is. Bosszantó dolgok akadá­lyozzák az építőipari válla­latok folyamatos munkáját, s ezek befolyásolják a nagy beruházások határidejét is. Kimutatott tény ugyanis, hogy a beruházási munkák 54,7 százaléka építési munka. Gondok vannak az anyaeel­­­látással, hiánycikk a födém­­pala, az acél- és etemitcső, a konyhabútor, s a nyílászá­ró-szerkezetek. Nehéz az al­vállalkozókkal is zöld ágra vergődni. Ilyen okok miatt csak 1971-ben lesz kész az ajkai kórház, s ezért gyalogolhat­nak majd a cserháti torony­­ház lakói átadás után egy évig az emeletre , a lift hiánya miatt. Kovács János megemlítet­te, hogy az esetleges határ­idő elcsúszások megakadá­lyozását is többek között a szocialista brigádoktól, azok nemes versengésétől várják. A vitában felszólalt töb­bek között Hauser János, az SÉMT közgazdasági bizott­ságának vezetője is és el­mondotta, hogy a munka­nap fényképezések megmu­tatták: építőipari vállalata­inknál csupán 80 százalékos a munkaidő-kihasználás. Szabó Kálmán felszólalá­sában egy új szemlélet kiala­kításának szükségességéről beszélt. Az építőipar ne le­gyen „örökmozgó”, vándorló munka. A dolgozókat érde­keltté kell tenni munkájuk­ban, le kell telepíteni őket, s ennek érdekében az új laká­sokból lényegesen magasabb hányadot kellene építőipari dolgozóknak juttatni. A vita során többször szó esettt a beruházó, a tervező és a kivitelező összhangjáról, mely, ha megvan, gyorsít­hatja és javíthatja a mun­kát. Harmadik napirendi pont­ként a MEDOSZ megyei tit­kára adott tájékoztató jelen­tést a nyári mezőgazdasági munkák befejezéséről és az őszi mezőgazdasági munkák előkészítéséről. Forradalmi nemzedékek találkozói Elkészült a KISZ jubileumi megemlékezéseinek programja A történelmi napokhoz méltó, gazdag programmal készül a Kommunista Ifjú­sági Szövetség az 1918—1919- es forradalmi események kö­zelgő 50. évfordulóira. Az Intéző Bizottság már jóvá­hagyta a jubileumi megem­lékezések terveit. Az ifjú kommunisták né­pes­­ tábora előadássorozato­kon és más összejöveteleken ismerkedik majd a párt, a kommunista ifjúsági mozga­lom és a Tanácsköztársaság történetének legjelentősebb eseményeivel. A KMP és a KIMSZ megalakulásának 50 évfordulóján országszerte emlékőrséget, emlékgy­űlése­ket, koszorúzási ünnepsége­ket tartanak. November 24 és 30 között közös ünnepi párt és KISZ taggyűlések köszöntik a KMP megalaku­lásának évfordulóját, az út­törők pedig csapatgyűléseket tartanak. Decemberben a KISZ Köz­ponti Bizottságának ünnepi ülésén emlékeznek meg ar­ról, hogy 199­8-ban — a tö­megszervezetek közül első­ként — az If­júmunkások Or­szágos Szövetsége csatlako­zott a KMP programjához, forradalmi törekvéseihez. A KISZ Központi Bizottsága egyidejűleg felhívással for­dul majd a magyar ifjúság­hoz, hogy gazdag program­mal és új munkasikerekkel köszöntse 1969-ben a Tanács­köztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját. Ünnepi tag­gyűlésekre és összejövete­lekre kerül sor és sokhelyütt történelmi napok hőseinek, a magyar munkásmozgalom mártírjainak nevét veszik fel az ifjú közösségek. Országszerte megrendezik a forradalmi nemzedékek ta­lálkozóit, s ezekre a KIMSZ alapító tagjain kívül meghív­ják azokat, akik a felszaba­dulás után, illetve 1957-ben részt vettek az ifjúsági szö­vetség újjászervezésében Történelmi, irodalmi vetél­kedőket hirdetnek, s a KMP, v­alamint a KIMSZ helyi te­vékenységének felkutatásá­­­ra. A vetélkedő döntőjét no­vember 24—december 30-a között bonyolítják le. A KISZ, a Párttörténeti Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia közös rendezésé­ben háromnapos tudományos ülésszakot tartanak a kom­munista ifjúsági mozgalom elmúlt fél évszázadáról, s itt hirdetik majd ki az ezzel kapcsolatos pályázat ered­ményeit is. A jövő tavasszal a Forra­dalmi Ifjúsági Napok ese­ménysorozata foglalja egysé­ges keretbe a jubileumi ün­nepségeket, március 15—áp­rilis 4-e között. Március 14- én Debrecenben­ tartják a megnyitó ünnepséget, egy nappal később pedig Buda­pesten,­ a Petőfi szobornál a már hagyományosnak számí­tó ifjúsági demonstráció gaz­dagítja a megemlékezések programját. Március 22-én Lenin és Kun Béla üzenet­­váltásának emlékére meg­rendezik az amatőr rádiósok nemzetközi versenyét. Az iskolákban a tanácsköz­társasági diáknapok esemé­nyei adnak majd bizonysá­got a forradalmi hagyomá­nyok tiszteletéről. A tanács­köztársasági munkás a pa­raszt kulturális fesztivál be­mutatóinak fórumán a fia­talok műkedvelő együttesei, irodalmi színpadai, stb. áll­nak a közönség és a zsűri elé. Az első fordulók az alap­szervezetekben zajlanak, majd a járási és városi dön­tőkkel folytatódik a versen­gés. Április 4-én az újonnan felvett KISZ tagok fogada­­lomtételi ünnepségei zárják a Forradalmi Ifjúsági Napok eseménysorozatát. Budapes­ten és ugyanakkor számos nagyobb vidéki városban és községben is megfogadják az úttörő mozgalomból kinőtt fiatalok, hogy hűek lesznek a párthoz, a néphez, a KISZ forradalmi hagyományaihoz. Országos biológus napok Balatonfü­reden Előadás a szervátültetések problémáiról A TIT országos biológiai választmánya szeptember 21 —23 között rendezi meg Ba­­latonfüreden a XI- országos biológus napokat — tájékoz­tatta az újságírókat kedden a TIT Bródy Sándor utcai központi klubjában dr. Hor­tobágyi Tibor egyetemi tanár. Az országos biológus na­pok tudományos előadásai az idén foglalkoznak a tanulás biotógiai kihatásaival, a nö­vények állatok biotikus abiotikus életfolyamataival, valamint a szövet- és szerv­­átültetések problémáival. A bevezető előadást dr. Ádám György egyetemi tanár tart­ja az idegsejt tanulási és emlékezési folyamatairól. Ezt követi dr. Csányi Vilmos egyetemi adjunktus fejtege­tése az emlékezés biokémiá­járól, majd a tanulás ideg­élettanát ismerteti dr. Gras­­tyán Endre egyetemi docens. A biológiai ismeretek térhó­dításáról dr. Kontra György tanszékvezető főiskolai tanár beszél, majd dr. Tangl Ha­rald Kossuth-díjas kutató és dr Anghi Csaba kandidátus ismerteti az abiotikus, illetve biotikus tényezők hatását az állatok életfolyamataira. A növényi szervek, szövetek át­­ültetésével dr. Maróti Mi­hály egyetemi docens foglal­kozik előadásában, a kísérle­ti embriológiát s transzplan­tációt dr. Törő Imre akadé­mikus, Kossuth-díjas egyete­mi tanár ismerteti. Várható­an nagy érdeklődés kíséri majd dr. Kesztyűs Loránd egyetemi tanár előadását, amely a szövet- és szervát-­­ültetések immunbiológiai problémáival foglalkozik. A téma különösen izgalmas napjainkban, amikor a szerv — különösen a szív — átül­tetések már-már hétköznapi sebészeti feladattá válnak. Az országos biológus na­pokra a rendezők mintegy 200 résztvevőt, pedagóguso­kat, orvosokat, agrármérnö­köket várnak. Tudományos tanácskozás a takarmányozásról A Magyar Agrártudományi Egyesület és az Észak Pest megyei Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Területi Szövet­sége kedden a Technika Há­zában szarvasmarha-tartási és takarmányozási tanácsko­zást rendezett. Dr. Biró Gyula, nyugalma­zott egyetemi tanár elmon­dotta : a szakembereknek mindent meg kell tenniök azért, hogy a kétmilliós szar­vasmarha-állomány létszáma az elkövetkező hónapokban ne csökkenjen. A nyárközepi kedvezőtlen takarmányhely­zet miatt ugyanis egész sor állattenyésztő gazdaságban selejtezési irányzat alakult ki, amely különösen a háztáji gazdaságokban teremtett kedvezőtlen helyzetet. A ne­ves szakember elmondotta, hogy augusztusban és szep­temberben nagyot javult a helyzet, jól sikerült a szálas­takarmányok harmadik és negyedik kaszálása, szépen keltek ki a másod és tarló­vetések. A hulladéktakarmá­nyok amelyek a teljes táp­anyag-szükséglet egynegye­dét tehetik ki — idén szintén nagy mennyiségben állnak rendelkezésre. Fontos, hogy a gazdaságok a kukorica­szá­rat is mentsék meg, és silóz­­zák be, mert a cukorrépa­fejjel együtt — némi fehér­jével dúsítva — ez a takar­mányféle is jól jön majd a téli hónapokban. Ügyelni kell arra is, hogy gondosan válo­gassák meg a takarmány ösz­­szetételét, mert sok helyen alacsonynak bizonyult az ete­tésre kialakult energiaszint. Dr Biró Gyula professzor be­fejezésül rámutatott: szep­temberben már kétségkívül beigazolódott, hogy megfele­lő takarmánygazdálkodással a szokásos mennyiséget lehet biztosítani az állatállomány számára. Elutazott Budapestről Nyikolaj Faggyejev Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, aki hivatalos megbeszéléseket folytatott Magyarországon, elutazott Buda­pestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese és Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter. Újabb KL-akció — ALAPSZERVEZETEK DÖNTENEK A RÉSZVÉTEL­RŐL — KILENCVENÖT LAKÁS ÉPÍTÉSÉT KEZDIK EL — VÁLLALATOK TÁ­MOGATÁSA — KISZ-TIT­KÁROK ÉRTEKEZLETE VESZPRÉMBEN — Tegnap délután a veszpré­mi városi KISZ-bizottságon titkári értekezleten tájékoz­tatták a veszprémi üzemek és intézmények alapszervezetei­nek képviselőit az újra indu­ló KISZ-lakás építési akció­ról. 1963 óta a megyeszékhe­lyen 338 lakás épült a fia­taloknak a KL-akció kereté­ben. Augusztusban született meg a döntés, hogy a Kiskőrösi és Endrődi úton kerül sor a most induló építkezésekre, amelyeknek keretében 95 fia­tal juthat lakáshoz A kivite­lező a Veszprém megyei Épí­tőipari Vállalat lesz. A vál­lalat kérte hogy a fiatalok vegyenek részt az építkezés egyes fázisaiban, a földmun­kák, a betonozás munkála­taiban. Az eddigi gyakorlat­tól eltérően készpénzben munkabért fizet a résztve­vőknek. A nagyblokkos, 19 lakásos épületek kétszoba- összkom­fortosak lesznek. Folynak a tárgyalások a Zala megyei Gázipari Vállalattal, való­színűleg minden lakás gáz­fűtéses lesz. A tervező iroda soron kívül, 20-ra készíti el a költségvetést. Az előzetes kalkuláció szerint 30 ezer fo­rintot kell befizetniük a je­lentkezőknek. A részvételről az alapszervezeti taggyűlések döntenek, s egyben a sorren­det is meghatározzák: kit kell előnyben részesíteni? Már több vállalat jelezte, hogy anyagilag is hozzájárul az építkezéshez. Általában 10 ezer forinttal támogatják az üzemben, vagy vállalat­nál dolgozó, és a KL-akciók­ban résztvevő fiatalokat, így azoknak gyakorlatilag csak 29 ezer forintot kell befizet­niük. A városi KISZ-bizottság az eddigi tapasztalatok alapján úgy döntött, hogy a most in­duló építkezésekkel sem szű­nik meg a KL-akció, hanem az igényeknek megfelelően tovább folytatják. A tervek szerint még az összeg befi­zetése előtt lehet dolgozni a későbbiekben, s amikorra összegyűlik a fiatalok pénze, már be is költözhetnek a kész lakásokba. Szeptember 25-én a KISZ KB is tárgyalja a KISZ-la­­kás­építés helyzetét. Erre megyénkből is küldöttség utazik, hogy beszámoljon a veszprémi tapasztalatokról. Magyar—szovjet belkereskedelmi tárgyalások A hazánkban tartózkodó szovjet belkereskedelmi de­legáció A. I. Sztrujev belke­reskedelmi miniszter vezeté­sével kedden Borsos László miniszterhelyettes társaságo­­ban több fővárosi belkeres­kedelmi vállalatot és ven­déglátóipari üzemet tekintett meg. A magyar és a szovjet bel­kereskedelem vezetői, ezen­kívül tárgyaltak a két ország közötti belkereskedelmi vá­lasztékcsere helyzetéről, a jö­vő évi árucsere lehetőségei­ről.

Next