Napló, 1968. szeptember (Veszprém, 24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

.Taterrakor, nagyon régen át egy­szer itt egy szegény erdész, akinek van egy libapásztor kisleánya. A kislány itt a völgyben legeltette a libákat, mikor egyszer a magasból nagy fé­nyességet látott, olyant, hogy elhomá­lyosította a szemét. Néhány perc múlva megjelent neki a szép Szűz Mária gyö­nyörű-szépséges arca. Akkor forrás is tört fel ezen a helyen és nemsokára kijött ide az egész falu és megfogad­ták, hogy templomot emelnek ezen a helyen. Ahol a kisleány mutatta. Azóta szent ez a hely itten . Elkéstünk a csatkai búcsúból. Jókor hajnalban indultunk, de ha véletlenül sorompót kapunk, hamar összeáll a taxikból egy zarándokme­net. Csatkára igyekeznek. Fenn a Bakonyban sorra hagyjuk el az út szélén baktató harminc-negy­venes csoportokat, keresztjeiket, zász­lóikat vivő zarándokokat. Csupa öreg­asszonyok, csak­ a sor elején halad né­hány kisfiú, ők viszik a keresztet, raj­ta a felfeszített Krisztust, ha meg cse­rélnek, a nagymama szatyrát.. Tíz-ti­zenöt kilométeren keresztül. Néhol rö­vidítenek, letérnek az útról, átvágnak a kora reggeli harmatos mezőn, s tá­­volódó soraik úgy tűnnek, mintha a vetésekben kutató, töröttszárnyú fe­kete hollókat vezetnének a gyerekek a látóhatár szélén kéklő mennyországba. Elkéstünk a csatkai búcsúból. Bármilyen korán megy is az ember, elkésik, mert a búcsú már egy nappal, vagy két nappal korábban megkezdő­di!A felsorakozott autók sokaságán alig tudunk keresztülvergődni Min­denfelé személykocsik, Wartburgok, Mercedesek, taxik, az Alföldről, Cseh­szlovákiából érkezett autóbuszok, bé­csi, milánói rendszámú luxuskocsik, sovány gebék, gumirádlisok, por, to­longás. Sok száz jármű között kell helyet találni a most érkezőknek. A földön szerteszét emberek feküsz­­nek, kék ünneplő ruhában, bokrétával a gomblyukukban, némelyek a pucér földön, mások teljes ágynemű-készle­tet hoztak magukkal, dunyhát, párnát, terítettek a fűre, s most azt túrják ci­pőjükkel, ha álmosan beleakadnak. Nyitott szájjal szuszogó férfiak, nők ölelkeznek a takarók alatt. Sokfelé gyerekek a szekerek és luxusautók vé­delmében, néhány hónapos csecsemők alusznak egy átnyirkosodott kabáton. Óvatos lábak lépkednek át felettük. A búcsújáró hely lejáratánál hosz­­szan sátrak­ állnak,, nagy félköralakot hasítanak le az erdőt szegélyező me­zőből. Közepén vagy ezer ember, nagy­részt cigányok. Színes forgatag, kék, zöld, élénk sárga és piros kavarog. Földig érő selyemruhák, pompázó nylon-minik, az éjszaka nyomait vi­selő, elegáns, belvárosi öltönyök. Mindenütt habját vesztett sör, pálin­ka, savanyú másnaposság és álmatlan­ság szaga ül a reggeli szélcsendben. Későn érkeztünk a csatkai búcsúba. A völgybe vezető kétszáz méternyi úton két nyomorék kocsiját eresztik lefelé a tömegben. Ahogy erősödik odalentről az elnyújtott éneklés, úgy hatalmasodik el a levegőn az egész mélyedést betöltő nehéz, nyomasztó gyertyaszag. Szól a harmonium, s ha az ének el­hal, belevág egy elnyújtott, remegő felhang, s ez újra lelket önt a csügge­dtükbe. A pado­k között az ébredők ki- A csatkai búcsú bontják kockás szalvétájukat, rántott húst és házikenyeret esznek belőle. A pap az oltár fölé hajolva imádkozik. Egyfolytában miséznek. A völgy már éjszaka megtelt. Reg­gelre a teret szegélyező szobrok lábá­nál öt-tíz centi vastag gyertyaréteg folyt szét, mint a láva. Befulladt ka­nócokkal, haldokolva füstölögnek a csonkok. Fekete korom borítja a szob­rok talpazatát. Itt-ott letörlik és csó­kot lehelnek a kőre. Elkéstünk a csatkai búcsúból. A padok végénél nagy beton fal, hosz­­szú lefolyókkal. A széleken ide áram­lik a tömeg. Egymás hegyen-hátán tü­lekednek a fal tövéhez, ahol a „szent” víz folyik. Fent a fal tetején ismerő­sök irányítják az alullevőket, hogy hol a legkedvezőbb a helyzet egy üveg víz összegyűjtéséhez. A szent folyadékkal teli Mirás-üve­­get sóvár ajakkal meghúzzák, aztán ami marad, elteszik és viszik messze földre. Pápára, Makóra, Veszprémbe, Debrecenbe — halottszenteléshez. „Egyszer a háborúban egy kapitány nagy csatába került. Sok ezren meg­haltak mellette, mindenki, s ekkor ő segítségül hívta a Szűzanyát. Mikor a Szűz Mária megsegítette, be is tartotta fogadalmát, és eljött ide remetének ott abba a barlangba. Pedig egy grófnak vagy hercegnek volt a fia. Neki jelent meg itt a Szent Szűz. Édesanyám me­sélte, hogy sok kuka megszólalt itten. Én kislány koromtól fogva talán negy­ven éve eljövök minden évben, 140 forintot kell befizetni, de nem tudom, azóta nem láttam ilyen csodát” Egyfolytában folyik a mise. Az ér­kező papok felváltják álmatlanságtól erős szemű társaikat. Néha prédikál­nak, ilyenkor elhallgat a harmonium fájdalmas búgása, s míg a pap szüne­tet tart, megzavarja a gyertyák serce­gését a részegek idehulló artikulátlan ordítása a hegyoldalból. Aztán újra betölti a teret egy basszus, egy kivételes hangerő szug­­gesztivitása. „Mivel köt össze bennünket Csatka? . Csatka­ összeköt­ bennünket a Szűz­­anyával. Csatka összeköt bennünket egymás­sal. Csatka összeköt bennünket a páro­sokkal. Csatka összeköt bennünket az egy­házzal. Csatka összeköt bennünket a re­ménnyel.” Virágerdő. „Ez itt az ország legnagyobb cigány­találkozója. A Szűz Mária a védőszent­­jük nekijük. Ők szokták hozni a ren­geteg gyertyát, ők öltöztetik a Szent Szüzet. Azok már mind itt vannak tegnap óta. Éjszaka ellopják a legé­nyek a leányt az anyjától, oszt mikor nézi az anyja reggel, hogy nincs mel­lette a leány, hangosan elsíratja.” Test, test ellen harcol a kápolna be­ronatónál. Kétoldalt másfél méteren perselyek. Harminc körüli, sudár, fe­kete asszony zárja el az utat Lökdö­­sik, de könnyes szemét nem veszi le a magasból. Aztán végigfut testén a zokogás, leroskad. Hajának előrehulló sátra alatt eltorzul az arca, fuldoklik. Kikerülik. Fehér kosztümje alatt át­látszik szépívű bordáinak görcsös, szűnni nem akaró rángatózása. ..Ott, ott a Szent Szűz. Ott nézd!” A kislány arca átszellemül. Fényesség, magasság, csodák. Titkok, bűn­ha­talmak. Alul izzadt kézzel gyűri kis szoknyája fodrait. Extázis. Kinn új kántor, új pap, új faluból valók vezetik az éneket. Öt? Hat? Nyolcezer ember? Az asszonyok új várakozással nézik a szószék felé, siető papot. „Most már megváltjuk, hogy mi imádkoztunk ezért az ünnepért, imád­koztunk és kilencedet végeztünk, hogy jól sikerüljön a mai nap. Nem anya­gilag. Nem! És az Úr Jézus meghall­gatta a mi kívánságunkat, hála Isten után a Szűz Anyának, hogy ilyen szép időt, ilyen szép enyhe éjszakát adott erre a mai napra.” El­csuklik a hang, a nap sír. A nők sírnak. A férfiak sírnak. Oldalt, egy kis téglaépületben már öltözik a következő miséző. Csendes szavakkal, főleg a pillantásaikkal be­szélnek, rendeznek, utasítanak. Az épület előtt hosszú sor, papírpénzt tesznek az asztalra, bemondanak egy nevet és továbbmennek. Az egyházi elárusító helyen csoma­golnak, elfogytak az emléktárgyak. ...A test kívánságai ellentétbe kerül­nek a lélekkel, a lélek kívánságai el­lentétbe kerülnek a testtel, mert ellen­tétben állnak egymással...” Laci-konyhák, földműves szövetke­zeti sátrak, vásári árusok. ..Jaj, arra ne menjünk, Arankám! Mindenütt emberi ürülék. Ja, kérem, több ezer ember éjszakázott itt...” Egy lövés három forint a sátornál. Ötéves forma gyerek vonaglik a kör közepén, körülötte felnőttek üvöltik a talpalávalót. A gyerek felbukik, nyel­vét harapja, szeme fennakad. Részeg. Néhány pillanat múlva magához tér, egy pohár sört­ nyújtanak neki. Meg­issza és kabátujjával a pohárba húzza a bádogasztal mélyedéseiből a kiöm­lött italt. Újra iszik. Ordítás. Egy kolbász tíz forint. Po­fon. Rendőrök. Hatalmas farkaskutya szájkosárral. Felsóhajt a völgy: „Uram, jó nekünk itt lennünk, Szíved nekünk nyitva áll. Bár mi messze tévelyedtünk, Nagy irgalmad ránk talál.” Indul a körmenet. Fehér leplek, arany, tömjén, csengő. Suttogás: „Utat, utat!” Tolongás, semmit se látni csak a hömpölygést a tömjén előtt. Egy pólya emelkedik a magasba, benne néhány hetes gyerek. Fenn úszik a le­vegőben, egy karnyújtásnyira a tömeg felett, egy lépésre a tömjén előtt. Utat, utat! Ak­i tud, letérdel. Oáá, oáá. Fe­­jet hajtok. „Az úr legyen veletek!” „És a te lelkeddel!” Fémszálakkal átszőtt ruhájú fiú egy Opelt próbálgat, aztán a család is be­ül, elrobognak. Fiúk magasba emelik a keresztet, befognak, túráztatnak, du­dálnak, kergetnek, költögetnek. Mi késtünk a csatkai búcsúból. El innen, gyorsan el! Eötvös Pál ­::z­­árt*-L A rádió és televíziók mai is déli műsora KOSSUTH RADIO 8*10: Édes anyanyel­vűnk. Lőrin­cze Lajos műsora 8,15? Oralie Dominguez ét­ Fernando Co­reas énekel &*60: Athéntól Mexikóig, 133, S$60: Bemutatjuk a Ma­gyar Rádió és Te­levízió Gyermek­­­kórusának új fel­vételeit 10*50: Szerkesztő­ üzenetek 10,10: Rádióreklám 10,15: Szivárvány 12,10: Jó ebédhez szól a nóta ... 12,50: Tiszta szívvel. Barcs Sándor műsora 13,00: Művészlemezek 13,40: Pillantás a nagy­világba 14,00: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Zelk Zoltán 15,08: Színházi Magazin 16,15: Ritmikus percek 17,05: Hangverseny Johann Strauss műveiből IS,®©? A régi panasz* Arany János, Tompa Mihály és Vajda János versel S**15: Nathan Mikléin hegedül fntó: Cj ope­ra­le­mezeinkből 10,35: Háromszor három 20,10: Pons bácsi, Balzac regénye 21,14: Nóta- és népdal­­est 12,10­: A vasárnap­i■***** 12,20: A Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyről jelentjük 22,50: A jazz világa 23,40: Richard Strauss: Az árnynélkül asszony. Részlet 0,10: Verbunkosok PETŐFI RADIO MO­­ Miska bácsi lemezesládája MTi Érdekességek a jövő hét műsorából 0,00: Operakalauz. Verdi: Otelló 10,00: Népdalok, nép­táncok 10,24: Lermontov verseiből 10,35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagy­termét. (Élő) Közben: Portrék a debreceni Cso­konai Színházból. (Riport) A hangverseny­közvetítés folyta­tása 13,60: Könnyűzene 13,16: Fogkefekirálynő. Mesejáték (ism.) 14,03: Táskarádió 15,03: Új lemezeinkből 15,42: Az Állami Népi Együttes műsorá­ból 16,10: Aida. Részletek Verdi operájából 16,40: A Honvédelmi Minisztérium Központi Fúvós­­zenekara játszik 17,06: Mit üzen a Rádió? 17,45: Bartók összes zongora­mű­vet 1,10: Szép ősz. Részle­tek Robert Stolz operettjéből IMS: Moszkvai és rigai képtárakban 18,45: Tánczene 19,35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagy­termét. (É16) Közben: Rouen! képeskönyv. Gyergyai Albert prózaversel­ő 2,00: Szórakoztató énekeg­y­ü­ttesek műsorából 2,20: Miről tárgyalt a Meteorológia­ Társaság vándor­gyűlése? 22,35: Régi magyar dalok 72,50: Román kórusok A MAG­YAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 9,20: Is­kola-tv. Orosz nyelv. (Középisk. HL—IV. osztálya számára) 9,40: Hétmérföldes kamera 9,55: Susognak a lapok. Szovjet bábfilm 10,25: Két falu úttörőinek ügyességi versenye 11,25: Reklámműsor 11,30: Nemzetközi motocross verseny közvetítése Farkashegyről Közben: Remények. Riportfilm a siklóhajók budapesti világbajnokságáról 15,53: Iskola tv. Francia nyelvtanfolyam. (Középisk. I.—II. oszt.) 16,20: Képzőművészet 16,35: Történelem — mindenkinek. Az athéni demokrácia 17,05: Gusztáv és az élet értelme. Magyar rajzfilm (ism.) 17,10: Nemzetközi mezőgazdasági magazin 17,30: Reklámműsor 17,40: Írók, könyvek, kritikusok 17,50: Tájékoztató a Zala megy­e­i műsorokról 18,00: Rika Zalai énekel 18,15: Ünnepi köszöntő a fegyveres erők napja alkalmából 18,30: Nótaszó 18,50: München 1938 19,05: A kincses sziget. K. A kincskeresés. Befejező rész 19,30: Esti mese 19,45: Sporthírek 20­00: Tv-hiradó 20,20: Falak. Magyar Mim 21^ TvMusacfcQ. 2. tradg* A hangverseny­­közvetítés folyta­tása A POZSONYT TV MŰSORA 16.10: Inter Bratislava— Zora Olomouc Női kézilabda mérkőzés 17,20: Utazás léggömbön Francia film 18,40: Esti mese 19,00: TV Híradó 19,20: Sportesemények 1. 19,4­5: Költészet 20,05: Gojza Dusik: Kék rózsa. Operett 22,05: TV Híradó 22,20: Sportesemények 2. A ZÁGRÁBI TV MŰSORA 9,30: Népművészeti seregszemle 10,00: Adás földműve­lőknek 10,43: Kócoska 12,00: ismerertterjesztő film 12,30: Disney-Sand 13,20: Korunk Maxim­­a 15 30: Sportdélután 18,05: Népdalok 18,20: Humoros összeál­lítás 18,50** Vezek-Film. T. rész. Jugoszláv színművészek, énekesek estje 21,50: Sportszemle­­ GRAZI TV MŰSORA 14,00: Közvetítés Salz­burgból Nem­z­etk­özi lovas­­­verseny 16,30: Ifjúsági műsor Robinson Crusoe 4. rész 17,35: A Te filmed Ifjúsági film 18,25: Jóéjszakát gyere­kek 19,00: TV Híradó és a Hét kérdései 19,30: Sporthírek 20,15: Galilei élete Tv-játék B. Brecht színművéből 20 Pévc TV Sáradé hétfő KOSSUTH RADTO 8,15: Könnyűzene — innen — onnan 9,10: Új iskola az épí­tész terveiben 9,25: A hét előadómű­vésze: Rosa Pon­­selli — Lau­ritz Melchior 10,10: Óvodások műsora 10,30: Burka Sándor tá­­rogatózik és kla­­rinetezik, Vörös József cimbalmo­­zik 10,55: Régi naplók nyo­mában V. „A ma­­rathoni hősök nem bővebbek...” 11,30: Kamarazene 12,15: Tánczenei koktél 15,00: A világgazdaság hírei 13,16: A New-York-i Filharm­on­ikusok lemezeiből 13,58: Munka, szerelem, lakás, hivatal, fantázia 14,38: Szebenyi János fuvolázik 15,15: Rákóczi. Részle­tek Kacsóh—End­­rődy—Pásztor— Sassy daljátéké­ból 15,35: Válaszolunk hall­gatóinknak! 15,10: Harsán a kürt­szó! A Gyermek­­rádió műsora 16,53: Édes anyanyel­vünk. Lőrincze Lajos műsora 17,95: Külpolitikai figyelő 17,30: Rosa Ponselle operaáriákat énekel 17,40: Studium, Számító­­központok alkal­mazása a vezetés­ben HL 17,50: V­asras stúdió. Különleges tudakozó 59,30: A hónap slágerei -0115: A Rádió színház bemutatója: A Nagy lehetetlen 21,18: Népdalcsokor 1717Di Leonard Barren Verdi-áriákat énekel 22,40: A párválasztás és a „hatalmas” har­madik. IV. Dr. Eke Károly műsora 23,00: A Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyről jelentjük 13,50: Csillagok. Gi­sep­­pe Ungaretti versei 13,45: A comnevillei ha­rangok. Részletek Piano verte ope­rettjéből PETŐFI RADIO 12,00: Mexikói dalok. — 6. rész (ism.) 10,20: Takács Paula és Szalma Ferenc énekel 5.1,00: Népi muzsika 11,30: Előhang. A jövő hónap magyar irodalmi műsoraiból 12,00: Részletek Fényes Szabolcs Maya és Csintalan csilla­gok című operett­jéből 12,20: Zongoraművek 12,58: Gazdaszemmel hazánk mező­gazdaságáról 13,0: Ismerkedjünk a jazzmuzsikával (ism.) 54,00: Kettőtől hatig 18,10: Szabó Ervin em­lékezete. Erényi Tibor írása 18,30: A hét előadómű­vésze: Rosa Pon­­soile — Lauritz Melchior (ism.) UtIBhBBS |WpOSHO» 19,35: Kaneadljuk a nőakadémia nagy­­termét A Buda­pesti Nemzeti és Gordonkaverseny zenekari döntője 12,00: Híres előadók és együttesek köny­­nyűzenei felvé­teleiből A POZSONYI TV MISORA 14,55: iskola-tv 15,25: Inter Bratislava-A­VSS Kosice , lab­darúgó mérkőzés 17,55: Sparta Praha— ZKX Brno jég­korong mérkőzés Az első szünetben Tv-h­íradó A második­­szü­netben Tv-híradó 20,30: Mkeduard Valer­ia — ment a zöld fény után 22,05: Tv-híradó A ZÁGRÁBI TV MŰSORA 17,05: Kicsiny világ 17,30: A nagy kaland 18,20: A tudomány és mi 18,50: Riport 19,20: Tv-posta 20,35: Ubijar: „Naiv fecskék.” Tv-játék 22,16: Komoly zene A GRAZI TV MŰSORA 18,00: Jean és Helene. Francia nyelvlecke 18,20: Jó éjszakát, gyerekek! 18,25: Rövid hírek 18,30: Osztrák kepek 19,27: Műsorismertetés 19,45: Tv-híradó 30,15: Esernyővel, kedvességgel kobakkal 2145: Hétfői telesport 22,15, Tv-híradó 22,25. Kifejezetten Felelősek vagyunk gyermekeink életéért A tragikus emlék min­dig visszatér, akár­hányszor gyermek­­balesetről hallok. A veszprémi tűzoltólakta­nya előtt gyerekek játszottak. A fiúcska — szép, eleven, kövérkés — kifutott az útra. Fékcsikorgás, jajkiáltás! A gyerek a kerekek alatt ma­radt Elgázolta a teherautó. A mentő már el sem vitte, szemében kihunyt az élet fé­nye! Izgatott tömeg vette körül a kicsi áldozatot, haját tépve jajongott az anya. Mit ért a vigasztalás?... Néhány éve történt Láttam azóta több balesetet is, vé­resebbet is, ez az egy mégis visszatér. Mert megrázóbb az, ha egy induló élet amely vé­delemre, gondoskodásra szo­rul, áldozata lesz a vélet­lennek. De véletlen-e? A gyerek könnyelműségét nem lehet számonkérni szigorú törvé­nyek szerint, erőszakos rend­szabályokkal, mert kora, ér­telme és tapasztalata fiatal, cselekedeteit ez határozza meg, ebből fakad sokszor féktelen szabadságvágya és tragédiához vezető könnyel­műsége. De nevelni, tanítani lehet — és éppen ezért kell is. A rendőrségi közúti bal­eseti krónikákban gyakran találkozunk gyermek­áldoza­tokkal. Friss híreket idé­zünk : Szabálytalanul akart átfut­ni az úttesten Sümegen Nagy Ágnes 13 éves kislány, és el­gázolta egy ott haladó mo­torkerékpár. A gyereket sú­lyos sérüléssel szállították kórházba. A balesetért a mo­torkerékpár vezetője nem felelős... Vízlendvai Ferenc 11 éves ajkai fiú apja kerékpárjá­val kerülni akart egy parkí­rozó autót, amikor vele szem­ben motorkerékpár jött. Ösz­­■zeütköztek. A gyerek is és a motoros is súlyosan sérült. A motoros nem felelős ... Egy álló autóbusz mögül, körültekintés nélkül futott az úttestre Szépi Margit 12 éves kádártai kislány. Elgá­zolta egy ott haladó motor­­kerékpár. Szépi Margit, vala­mint a motorkerékpár veze­tője és utasa megsérült. Az ok: a gyerek figyelmetlensé­ge... Idézhetnénk több halálos kimenetelű, súlyos és köny­­nyebb sérüléses gyerekbal­esetet is, amelyek figyelmez­tetnek a veszélyre. Tavaly az országban 14 éves korig 913 gyerek volt a balesetek oko­zója, megyénkben az idén augusztus 31-ig, 37. Ennek 92 százaléka történt lakott te­rületen. Az ok: az úttestek játszottak, átfutottak szabály­talanul a közúton, szabály­talanul kerékpároztak, figyel­metlenek voltak. Ki a felelős? Az iskola, a rendőr,­­ a szülők? A­ gyere­kekért mindenki felelősség­gel tartozik, védelmük min­­­den felnőtt kötelessége. A fe­lelősségérzetet azonban leg­többször csak a súlyos kö­vetkezmények ébresztik fel, amikor már késő a jótanács. A baleseti veszély állandóan növekszik: több, modernebb, gyorsabb gépjármű közleke­dik, a személy- és teherszállí­tás többsége a közutakra te­relődik a jövőben. A gyere­kektől pedig — főleg, ha nem foglalkozunk tanításukkal — nem­ várhatunk nagyobb fe­lel­ősségérzetet és figyelmet. A pedagógusok és a rend­őrök — akik hivatásuknál fogva naponként találkoznak a tragédiákkal — felismer­ték a fenyegető veszélyt.­Ta­valy és az idén fokozott gonddal foglalkoznak a gye­rekek KRESZ ismereteinek bővítésével, rendszeres okta­tással próbálnak segíteni. Né­hány iskolában — mint pél­dául Füreden, Pápán, Veszp­­rémben, Várpalotán, Deve­­cserben, Zircen és másutt — közlekedési úttörő járőrcso­port is alakult, hogy vigyáz­zanak hasonló korú társaik­ra és tanítsák őket. Eredmé­nyeiket nem is lehet vitatni, a kezdeti lépéseket azonban fokozni lehet és kell is. A közúti baleseteknél már nincs szezonális időszak, egy­formán veszélyes az egész ét. A statisztika mégis arra en­ged következtetni, hogy szep­tember, az iskolanyitás hó­napja, veszélyesebb a töb­binél. A közúti forgalom és a gyalogos forgalom egyaránt éppen a napi iskolakezdéskor és a délutáni iskolazáráskor a legnagyobb. A gyerekekben él még a nyári vakáció na­gyobb szabadossága is. Me­gyénkben tart még ilyenkor az idegenforgalmi utóidény, viszonylag sok a jármű az üdülőhelyeinken, falvaink­ban nincs mindenhol járda, az is­kolás gyerekek is a közúton gyalogolnak vagy kerékpá­roznak. M­indez arra figyelmez­,­tét, hogy nagyobb gonddal óvjuk gye­rekeink épségét Jó útravaló lehet az otthoni és iskolai jó­tanács, és ne sajnáljon ide­jéből figyelmeztetésre egy percet az utcán siető felnőtt, ha rakoncátlankodó gyereket lát Néhány szóval is életet menthet! B. J.

Next