Napló, 1970. május (Veszprém, 26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

Kádár János látogatása a BNV-n Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, Czinege Lajos, Ilku Pál és Németh Károly, a Politi­kai Bizottság póttagjai szom­baton délelőtt a Budapesti Nemzetközi Vásárra látogat­tak. A vendégeket dr. Bíró József külkereskedelmi mi­niszter és Droppa Gusztáv, a Hungexpo vezérigazgatója fogadta, majd Kristóf László, a Hungexpo vezérigazgató­helyettese és dr. Vitéz And­rás, a BNV igazgatója kalau­zolta a vásáron. A vendégek elismeréssel szólottak a magyar ipar és technika fejlődéséről, a nem­zetközi gazdasági kapcsola­taink bővülését tanúsító ki­állításokról, a Budapesti Nemzetközi Vásár színvona­las rendezéséről. Mérnökavatás Keszthelyen (Tudósítónktól) Mérnökavató tanácsülést tartottak tegnap délelőtt Keszthelyen, az Agrártudo­mányi Főiskola dísztermé­ben. A sikeres államvizsgák eredményéről dr. Végh György rektorhelyettes tett jelentést, majd dr. Belák Sándor országgyűlési képvi­selő, a főiskola rektora 43 le­velező hallgatót fogadott mérnökké. Az új agrármérnö­köktől dr. Imely István do­cens, a főiskola pártszerveze­tének titkára búcsúzott A felavatott mérnökök nevé­ben Nemes István mondott köszönetet, és búcsúzott az alma matertől. « Világ protetárjai egyesüljetek! Vasárnap, 1970. május 31. Ara 1 forint XXVI. évfolyam — 126. szám Ünnep és majális Gézaházán Kétezerötszázan vesznek részt a VII. tanulóifjúsági találkozón Szombaton ünnepélyes megnyitó, sportversenyek tűzijáték Ha ifjúsági nagygyűlés, kulturális bemutatók, majális Tegnap kora reggel zenére ébredtek a VII. gézaházi ta­nulóifjúsági találkozó részt­vevői a turistaház környékén felállított sátrakban. A több mint 2500 ipari tanuló, szak­középiskolás és gimnazista nagy része már pénteken megérkezett. Megyénk hu­szonöt középfokú iskoláján kívül a szomszéd megyék in­tézményei is beneveztek a sportversenyekre és a kul­turális fesztiválra: dunaúj­városi, szombathelyi, csornai, soproni és győri tanulók is szép számmal vannak a ta­lálkozón. Nyolc órakor valamennyi fiatal részt vett az ünnepé­lyes megnyitón, amelyre el­jött Biró István, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Györkös Imre, a megyei KISZ bizottság titkára ün­nepi beszédében az évek so­rán megyénk szép hagyomá­nyává vált gézaházi találko­zók jelentőségét hangsúlyoz­ta. — A felszabadulás előtt Gézaháza az illegális kom­munisták találkozóhelye volt, ma szabad hazánkban felser­dült fiatalok fóruma. Ez köl­csönöz évről évre különös politikai súlyt a találkozók­nak — mondotta többek kö­zött. A megnyitó után rögtön megkezdődtek a sport- és tú­raversenyek, a kispályás fut­ballmeccsek és a kézilabda­bajnokság. Az idei újdonság a városismereti verseny leg­jobbjai tovább jutnak a dön­tőbe, amelyet Vácott rendez­nek meg június közepén. Es­te a tábortűznél a fűzfői 303. sz. iparitanuló-intézet tanulói vidám műsorral léptek fel, majd látványos tűzijátékkal zárult a találkozó első napja. Ma ifjúsági nagygyűlésen vesznek részt a fiatalok, az ünnepi beszédet dr. Vajó Pé­ter, a KISZ KB titkára mondja. Délután koszorút helyeznek el a kommunisták emléktáblájánál. A kulturá­lis bemutatók után 3 órakor „hivatalosan” befejeződik a VII. tanulóifjúsági találkozó, de bizonyára sokan marad­nak még táncolni, szórakozni a majálison. Megkezdték a lucerna első kaszálását a somlószőlősi vár­alja Termelőszövetkezetben.. Három gép vágja nyújtott mű­szakban a pillangós takarmányokat már napok óta. Mint­egy 180 hold zöldtakarmányt kell betakarítaniuk, a hor­dást megkezdték már. A pillangósokat hideglevegős be­rendezéssel szárítják az idén. (Fotó: Borbás János) Első helyezett: a vaszari tsz (Tudósítónktól) Az 1969. évi gazdálkodási verseny eredményeit területi szövetségenként értékelték a megyében. A Marcalmenti Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsé­géhez tartozó — devecseri és pápai járásbeli — közös gaz­daságok közül a vaszari Hu­nyadi Tsz nyerte el az első helyezettnek járó díszokle­velet és a 15 ezer forint pénzjutalmat. Második hely­re a bakonykoppányi Ba­konyalja Tsz került, s szin­tén díszoklevelet és 10 ezer forintot kapott. A harmadik helyet a gyarmati Kossuth Tsz szerezte meg. Jó ered­ményüket díszoklevéllel, va­lamint 5 ezer forinttal jutal­mazták, míg a negyedik he­lyezett, az ugodi Szabadság Tsz elismerő oklevél tulajdo­nosa lett. Ugyancsak elisme­rő oklevelet kapott a ver­seny ötödik helyezettje, a devecseri Virágzó, illetve a hatodik helyen lévő nosztóti Ezüstkalász Termelőszövet­kezet is. Csehszlovákia 25 éves fejlődése Zdanek Sm­til előadása Veszprémben Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság nagytermében gyűltek össze a megyei, városi és járási pártbizottságok ve­zetői és munkatársai, alapszervezeti párttitkárok és vezető propagandisták, valamint a marxizmus—leninizmus esti egyetem és a tanácsakadémia tanárai és hallgatói, hogy meghallgassák Zdanek Smitil, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai főiskolája tanszékveze­tőjének előadását. Zdanek Smitil, aki az MSZMP és a CSKP közti előadó­csere-megállapodások keretében tartózkodik hazánkban. Kovács Gyulával, a megyei pártbizottság titkárával folyta­tott rövid eszmecsere után megtartotta előadását, Csehszlo­vákia 25 éves fejlődésének és a legutóbbi három év esemé­nyeinek elemzése címmel. Segít a megye: A tsz-ek pénzzel, terménnyel segítik az árvízkárosultakat TELJES MŰSZAK A GÉPJAVÍTÓNÁL — TAPOLCAI VASUTASOK, KATONÁK ÖSSZEFOGÁSA — VENDÉGLÁTÓ FIATA­LOK TÍZEZE­r FORINTJA — SÁTRAK A SZAMOS MENTÉRE — GYŰLNEK A FORINTOK A GYÜJTŐÍVEKEN Megyénk termelőszövetke­zeteiben is osztatlan együtt­érzést váltott ki az árvíztől szenvedők nehéz helyzete. Az első hírek hallatán egy­­re-másra jelentkeznek a kö­zös gazdaságok, hogy p­énz­­zel, takarmánnyal, vetőmag­gal, építőanyaggal készek se­gíteni a bajbajutottakon. A hét végén megyénk mindhá­rom tsz-szövetségének veze­tői a Szamos vidékére utaz­tak, hogy a segítésnek szer­vezett formát adjanak, olyan anyagokat, terményeket küld­jenek, amelyekre legnagyobb és a leghamarább szükség van.­ Előzetesként — természe­­t­­esen csak jelzésként — egy­­- egy rövid összefoglaló a se­gítőkészség megnyilvánulá­sáról. Bakonytáji tsz-szövetség: a várpalotai termelőszövetke­zet tagjai és alkalmazottai egynapi keresetüket — több mint 50 ezer forintot — ajánlották fel. Emellett az újjáépítéshez építőanyagot küldenek, az állatállomány­nak takarmányt szállítanak, természetesen a fuvar költ­ségét is magukra vállalják. Tíz vagon építőkő A borzaváriak előzetes fel­ajánlása 30 ezer forint és 200 mázsa burgonya, a tésiek ugyancsak két vagon burgo­nyát készek szállítani. A ba­latonfüredi közös gazdaság 10 vagon építőkő helyszínre szállítását vállalta, a dörgi­­cseiek pénzt, vetőmagot, szé­nát, a nagyvázsonyiak 18 ezer forintot küldenek. Marcalmenti tsz-szövetség: mind a 68 termelőszöverke­­zet kész erejéhez mérten részt venni a Tiszahát újjá­építésében, az ottani gazda­ságok talpraállításában. A szövetség vezetői — értekez­ve tsz-ek elnökeivel — úgy látják, hogy közösen mint­egy 150 szarvasmarhát — te­henet, növendék jószágokat — küldenek, és szó van egy 15 főnyi építőbrigád szerve­zéséről is. A csabrendeki termelőszö­vetkezet 10 ezer forintot és egy tehenet kész szállítani, a pápai tsz 25 mázsa köles ve­tőmagot küld a helyszínre, az ugodi és a bakonykoppányi gazdaság 200—200 mázsa mésszel segít. Balatonmelléki tsz-szövet­­ség: Teljes a segítőkészség. A gazdaságok azonban meg­várják a Tiszavidéken járt tsz-szövetségi vezetők infor­mációját­, hogy felajánlásu­kat a leginkább sürgető igé­nyekhez igazíthassák. A dab­­ronci közös gazdaság azonban máris kész 200 mázsa ke­nyérgabona szállítására. "­ Munka — szabad szombaton Tegnap „rendes körülmé­nyek között”,, szabad szom­batot tartott volna a Mező­­gazdasági Gépjavító Vállalat 1800-as kollektívája. A szo­lidaritás azonban munkára hívta a gépjavítókat. Teljes műszakot tartottak és mun­kabérüket felajánlják az ár­vízkárosultak javára. Az el­határozást üzemi gyűléseken fogalmazták meg. A 120—130 ezer forint segít a bajba jutot­­­takon, az egynapi munka megrendeléseik pontos telje-­ sítését, tehát jól felfogott sa­ját érdekeiket is szolgálja. A Devecseri Járási Tanács és a községek tavalyi pénz­maradványukból egymillió forintot ajánlottak fel, a dolgozók pedig egynapi mun­kabérükkel járulnak hozzá az árvízkárosultak megsegí­téséhez. Az Ajkai Városi Ta­nács dolgozói már postára adták a gyűjtött összeget. A VIDEOTON ajkai részlege tegnap árvizes műszakot tar­tott és a keresetet felaján­lotta az árvíz sújtotta lakos­ságnak. Színpadról megy a segítség A tapolcai vasutas szak­­szervezet Batsányi János Kultúrháza és a néphadse­reg Lékay János ifjúsági klubja közös táncdélutánt rendezett és ennek teljes be­vételét, 1 830 forintot már postára is adták az árvízká­rosultak javára. A Keszthe­lyi Ver­déglátóipari Szakkö­zépiskola 90 tagú művészeti csoportja a közelmúltban Ausztriában rendezszerepelt. Hazafelé jövet elhatározták, hogy hangversenyt adnak és ennek bevételét az árvízká­rosultak csekkszámlájára fi­­zetik be. Hazaér­­kezésük másnapján nagy sikert arat­tak a városi színházban mű­sorukkal. Az előadás bevéte­le: tízzer forint már útnak is indult. A KOMFORT Kiskereske­delmi Vállalat a hét végén árukészletéből, a vállalati nyereség terhére sátrakat küldött a polgári védelem or­szágos parancsnokságán ke­resztül a Szamos mentére. A Papíripari Vállalat fűz­fői gyára különböző anyagok­kal segíti az árvízkárosulta­kat. A dolgozók egynapi ke­resete mellé tíz mázsa fa­anyagot, hat mázsa nemez­­féleséget, ponyvát, tíz tonna füzetet küldtek Szabóc­s- Szatmá­r megyébe. A delc­­■seri fogyasztási szövetkezet Béke szocialista brigád­j­a egynapi keresetével járul kozzé a helyreállításhoz. Gyűlnek — ezekben a na­pokban — a forintok a gyűj­­tősseken is. Az első megyei adatok hétfőn futnak be a Vöröskereszt megyei titkár­ságára, de már most híre ér­kezett, hogy Szentgyörgyvár lakói eddig 7 ezer forintot adtak az árvízkárosultak ja­vára. Északon már apad, délen árad a Tisza A Tisza felső szakaszán és a Bodrogon lényegesen eny­hült a veszély, így az Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság szombaton a Bodrog­nak felsőberecki és Viss kö­zötti szakaszán harmadfokú­ról másodfokúra mérsékelte az árvízvédelmi készültséget Az utóbbi 48 órában mint­egy 50 000 kiürített homok­zsákot küldtek Szegedre. Ezekben a napokban a tokaji kőbánya is Szegednek dol­gozik, eddig nagyobbrészt uszályokon 2300 tonna ter­méskövet, a hegyaljai ás­ványbányákból pedig bento­­nitot szállítottak a Tisza alsó szakaszának védekezési mun­káihoz. Szolnoknál szombaton dél­előtt a Tisza vízszintje 14 centiméterrel haladta meg a maximumot. Szegednél is 16 centiméterrel meghaladta már a maximumot a folyó áradása. A Tisza völgyének fő erőit a folyó legalsó 800— 900 kilométernyi szakaszán vonták össze. Légifelvétel az árvíz ellen harcoló Szeged belvárosáról (Telefoto — MTI—KS Kácsor László felv.) Gi­erm­ekeink A nemzetközi gyermeknap immár egyik legszebb ün­nepeink sorában.. Ha nálunk legfőbb érték az ember, ak­kor ez a gyermekekre hatványozottan vonatkozik. Hisz mindent, amit építünk , teremtünk, értük tesszük. Mun­kánkkal akarjuk biztosítani, hogy felettük mindig felhőt­len legyen az ég. Őket köszöntjük most, hogy szeretetünket ma és az év minden napján érezzék.

Next