Napló, 1970. augusztus (Veszprém, 26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
■ 7 - Megalakult az új olasz kormány Napi külpolitikai kommentárunk Naponta új meg új és jelentős eseményeket sodor magával a rohanó idő, ugyanakkor sűrűn jelennek megemlékezések is a közelmúlt történéseinek hátteréről. Ezek nemcsak történeti szempontból érdekesek, de erősebb fényt vetnek napjaink eseményáradatára is. Most például szenzációt keltett Louis Heren, a londoni Times New York-i tudósítójának minap Amerikában megjelent könyve. Címe: Nincs éltetés, nincs búcsú. Különösen azt a részt emelik ki politikai csemegeként a könyv méltatói, amelyben Heren megírja: Johnson elnök gyűlölte Wilson brit miniszterelnököt. És miért? Mert a munkáspárti kormány csak szavakban, katonailag azonban nem támogatta Washington vietnami agresszióját, holott az USA akkori elnöke brit katonai segítséget is várt volna. Egy másik, nem kis port felvert emlékezés: John Kennedy egyik egykori bizalmasa most hozta napvilágra, hogy Kennedy 1965-ig minden amerikai katonát vissza akart vonni Vietnamból, ezt az elhatározott szándékát bizalmas konferenciákon leszögezte. Hát vajon a párizsi tárgyalóasztalnál fokozza-e békeerőfeszítéseit az Egyesült Államok? Nos, éppen csütörtökön tartotta meg „szűzbeszédét” az Avenue Kiéberen lévő tárgyalóteremben az amerikai delegáció új vezetője, David Bruce. Az MTI párizsi tudósítója szerint: „az új tárgyaló megjelenése, felszólalásából ítélve, semmi újat nem hozott. Bruce gyakorlatilag csak megismételte és összefoglalta azt, amit elődei az elmúlt 18 hónap alatt lezajlott 77 ülésen elmondtak.’’ Újabb Gromiko-Scheel találkozó Csütörtök délelőtt Moszkvában újabb tanácskozásra ültek össze a szovjet és a nyugatnémet szakértők. A szakértői csoportot szovjet részről O. Hlesztov, a külügyminisztérium jogi osztályának vezetője nyugatnémet részről pedig Bernd von Staden, a bonni külügyminisztérium politikai osztályának vezetője vezeti. A moszkvai szovjet-nyugatnémet tárgyalásokat csütörtökön Gronko szovjet és Scheel nyugatnémet külügyminiszter újabb találkozójával folytatják. Befejeződött a tripoli értekezlet Csütörtökön befejeződött Tripoliban az öt arab ország kül- és hadügyminisztereinek csúcstalálkozója, jelenti az AP hírügynöksége. Antonie Atallah jordániai külügyminiszter újságírók előtt kijelentett, hogy a megbeszéléseken nem volt szó a Rogers amerikai külügyminiszter által beterjesztett közel-keleti tűzszüneti javaslatokról. Antoine Atallah közölte,, hogy az öt arab ország — Jordánia, Szíria, Egyiptom, Szudán és Líbia — kétnapos tripoli csúcskonferenciájáról hivatalos közleményt dolgoztak ki, de „a líbiai hatóságoktól függ, hogy mikor hozzák azt nyilvánosságra”. Atallah a palesztínai gerillák tevékenységéről szólva azt mondotta: „Jordániának nem kötelessége, hogy az ország területén tevékenykedő gerillacsoportokra ráerőszakolja a tűzszünetet. Inkább az a kötelességünk, hogy önmagunkat kényszerítsük a tűzszünetre — mondotta. A líbiai hírügynökség jelentése szerint a tanácskozáson fontos határozatokat fogadtak el, olyan határozatokat ,amelyek megfelelnek az arab népek óhajának és a jelenlegi kedvezőtlen helyzet megjavítását szolgálják”. A hírügynökség további részleteket nem közölt. A palesztínai felszabadítási szervezet központi bizottságának kéttagú delegációja ismételten kifejezést adott annak az álláspontnak, mely szerint a gerillák „nem tartják magukra nézve kötelezőnek a tűzszünetet és folytatni kívánják a fegyveres harcot”. Saragat kinevezte Colombót az új olasz kormány elnökének Saragat köztársasági elnök csütörtökön délután három órakor fogadta a Quirinalepalotában Emilio Colombót, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott, keresztény, demokrata politikust. Colombo bejelentette, hogy kész megalakítani az új kormányt s egyúttal bemutatta a köztársasági elnöknek az új kabinet listáját. Saragat válaszképpen hivatalosan is kinevezte őt a négypárti középbal kormány miniszterelnökének. Ez Olaszország, háború utáni 32. kormánya, egyben a 10. középbal kormány. Emilio Colombo olasz miniszterelnök és 26 tagú kabinetje este, magyar idő szerint 8 órakor hivatalosan letette az esküt Saragat köztársasági elnök kezébe. Hátra van még az új miniszterelnök számára, hogy a parlament is jóváhagyja kormányát és politikai programját. A képviselőházban hétfőn kezdődik a vita Berlinguer az olasz válságról A L’Unita csütörtöki számában interjút közöl Enrico Berlinguerrel. Az Olasz Kommunista Párt helyettes főtitkára sürgette a felelős politikusokat, hogy a parlamentben adjanak magyarázatot a válság „sötét okairól”. „A válság befejeztével ma két dolgot állapíthatunk meg — folytatta Berlinguer: — a szociáldemokratáknak és a kereszténydemokrata párt legreakciósabb elemeinek nem sikerült megvalósítaniuk elképzeléseiket. Másrészt ezek az erők olyan ártalmas és retrográd kompromisszumot kötöttek, amely negatív hatással lesz a kormány politikájára és újabb veszélyeket rejt magában a demokratikus intézményekre. „Nem szabad hagyni, hogy a demokratikus intézmények meggyengüljenek és megbénuljanak — mondotta — rövid időn belül végleges csapást kell mérni a „válság és kalandorság” pártjára (szociáldemokraták — Szerk.) Világos, hogy ennek érdekében azon kell dolgoznunk, hogy túllépjünk a kimerült középbal formulán.” I NAPLÓ Péntek, 1970. augusztus 1. Emlékezés Hirosimára Az Országos Béketanács emlékünnepséget rendezett a hirosimai atomkatasztrófa 25. évfordulóján. Dr. Zsebők Zoltán profeszszor, a Radiológiai Intézet igazgatója, a béketanács tudományos bizottságának titkára mondott beszédet az emlékünepségen, amelyen dr. Szádeczky Kardos Elemér, a tudományos bizottság vezetője elnökölt. Pokoli kép, kínos halál és Szinte gyógyíthatatlan állapot következik az atomrobbantással járó radioaktív sugárzásból — mondta dr. Zsebők Zoltán. — Ezt zúdították negyedszázaddal ezelőtt sok százezer emberre és a túlélők utódaira. Arról is beszélt, hogy az elmúlt évtized úgynevezett lokális és kis háborúi bebizonyították, hogy az imperializmusnak és a fasizmusnak száz arca van. Nem lehet tevékenységüket, a békéért folytatott küzdelmet az akció-reakcióra egyszerűsíteni. Ezért állandóan készen kell állnunk és fel kell lépnünk minden olyan gonosz erő ellen, amely az emberiség békéjét fenyegeti. Kádár János fogadta Meir Vitáert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta Meir Witnert, az Izraeli Kommunista Párt főtitkárát. A találkozón kölcsönös tájékoztatásra és eszmecserére került sor az időszerű nemzetközi kérdésekről, a kommunista és munkásmozgalom helyzetéről, valamint az imperializmus elleni küzdelem előterében álló problémáiról. A találkozó során megvitatott kérdésekben ismételten kifejezésre jutott a két testvérpártnak a marxizmus-leninizmus, a proletár internacionalizmus elvein nyugvó nézetazonossága. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A szíriai Baath-párt küldöttsége Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a szíriai Baath párt küldöttsége, amelyet Ali Ben Akii, a párt nemzeti vezetőségének tagja vezet. A delegációt érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Jelen volt dr. Mohamed Zakaria Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete és Mányik Pál, hazánk damaszkuszi nagykövete. A Tupamaros nevű uruguayi ellenállási mozgalom szabadon bocsátotta Daniel Pareira Manelli bírót (középen). Továbbra is fogva tartja azonban az elfogott amerikai és brazil diplomatát, mert a kormány nem hajlandó teljesíteni követelését, valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását. /----------------------------Rajnai utazás IV. Hírünk az NSZK-ban Köln városának szívében, a dóm, a főpályaudvar, a Neumarkt közelében, a Mauritiussteinweg 114 szám alatt van egy kis darab Magyarország. Zászlók, hazánk különböző tájait ábrázoló képek, népművészeti tárgyak, emlékek az ablakban — és sok csinos lány odabenn. Ők persze csak vendégmunkások, az IBUSZ német, angol, francia, svéd nyelvet beszélő külföldi alkalmazottai. A modern szépirodában az IBUSZ második NSZK-beli kirendeltsége rakott fészket, ez év legelején. (Az első a frankfurti volt). Azt mondja dr. Vágott István kirendeltségvezető, hogy ezt az irodát a „szükség hozta létre”. Olyan értelemben, hogy az eltelt fél év is bizonyítja: Halaszthatatlanul szükség volt rá. Vízám tízezrével A magyar és a nyugatnémet kormány között létrejött megegyezés értelmében 1970 elejétől a kölni magyar kereskedelmi képviselet tevékenységét vízumkiadással bővítették — Az IBUSZ irodának az előkészítő szerep jut — mondta a kirendeltség vezetője. — A különböző német utazási irodák hozzánk küldik el a Magyarországra utazni szándékozók okmányait, mi eljuttatjuk a kérelmeket a kereskedelmi képviselethez, aztán a kész vízumokat visszaküldjük. Az év elején úgy látszott, nem sok dolga lesz a kölni IBUSZ-nak. Március végéig körülbelül 600 vízumkérelem érkezett hozzájuk. Aztán jött a tavasz, majd a nyár , és megszaporodott a munka. Január eleje óta több mint 30 ezer vízumot kaptak itt Kölnben az NSZK állampolgárai. A kirendeltség természetesen nemcsak vízumügyekkel foglalkozik, hanem mindennel, ami általában az utazási irodák feladatai közé tartozik. Foglal szobát, szállodákban, fizetővendég-szolgálatban, helyet a kempingben, kirándulásokat, különböző túrákat szervez, csekket ad ki, benzinjegyet árusít... A „rémmesék" még hatnak . Milyen a hírünk, mennyire érdekli az NSZK állampolgárait Magyarország? Májusban a BNV-re már százával utaztak nyugatnémet turisták és üzletemberek. A Balatonnál egész augusztus végéig foglalt minden számunkra biztosított hely. A lovasrendezvényekre legtöbb külföldi látogató innen, az NSZK-ból érkezik Magyarországra. Az idén augusztusban, az iroda szervezésében 30 csoport utazik az NSZK-ból. Csak összehasonlításul említem, hogy tavaly egész évben 35 csoport látogatott el hozzánk. Számítások szerint az idén legalább 60 ezer nyugatnémet látogató utazik Magyarországra. Legtöbbjük termetesen egyéni útlevéllel. És ez a szám bizonyítja azt is, hogy mind gyengébb a sok „rémmese” hatása, amellyel a rosszindulatú propaganda hosszú éveken át a hozzánk utazni szándékozókat ijesztgette. Puszta, gémes kút... A kereskedelemmel kapcsolatban arról írtam, hogy a jó minőségű magyar árunak is elkel a magyar reklám, a szép csomagolás és tálalás. Az IBUSZ által kínált kellemes, szép magyarországi utak ajánlása is feltétlenül szükséges. Erről szólva jutottunk el oda a beszélgetésben, hogy mi magyarok mivel tudjuk leginkább csalogatni a nyugatnémet turistákat. — Prospektusaink, plakátjaink nem elég csábítóak — véli a kölni kirendeltség vezetője. — Több romantikus, színes propagandaanyag kellene lovasokkal, csárdával, népviselettel... — Amiért az IBUSZ-t olyan sokszor bírálják — mondtam. — Bírálják, szerintem nem mindig megalapozottan. Hiába mutogatom én itt a Budapest körszállót, meg a Duna- Intercontinentált is, új lakótelepeinket, gyárainkat, a nyugatnémet turisták többségére ezzel semmi hatást nem teszek. Nekik puszta kell, ló, csikós, gémeskút, cigányzene. Az egzotikus, az érdekes. Ebben az autós világban élő embernek az jelenti az igazi élményt, ha lovasbemutatót lát, felülhet a paripára. Annak, hogy megismertessük velük gazdasági, kulturális-technikai fejlődésünket, iparunkat, mezőgazdaságunk legjobb termékeit, más módja is van, mint a turisztika. Hallom, az iparban szerzett kooperációs partnerek, kereskedelmi szakemberek legtöbbje elégedett velünk, jó társnak tart bennünket. Annak ellenére, hogy a turisták pusztai romantikát keresnek nálunk. Az iroda 18 alkalmazottjának rengeteg a dolga ezekben a napokban. A Magyarországra utazásban is gyors a fellendülés. R. Fábián Ferenc (Vége) ---------------------------------------------------------------------------\ A Vietnam-csináló Az amerikai elnök a vietnamizálási program meghirdetése idején nem is nagyon titkolva arra számított, hogy sikerül 1970 novemberére — az időközi elnökválasztásig — megteremteni a „pax americana”-t (amerikai békét) Délkelet-Ázsiában. Nixon egész elképzelése azon a hiten alapult, hogy meggyosíthatja az amerikai csapatok kivonását Vietnamból, ha Laoszt és Kambodzsát „szoros szövetségébe” vonhatja. Laosz nem probléma — állították a katonapolitikai szakértők — csupán pénz és B—52-esek kérdése: a Patet Lao erőket vissza kell szorítani a dzsungelbe, ahol idővel felőrlődnek. Hatékonyabban kell támogatni az amerikabarát vientianei kormányt, és máris megvan egy „ázsiai erő” az „ázsiai kommunizmussal” szemben. Kambodzsa keményebb dió,semleges ország, mindeddig sikeresen távol tartotta magát a háborútól. (Dehát mire való a CIA, ha még egy „kormánycserére” sem lenne használható...) Az elnöki elhatározást tett követte: Laoszban tavaly szeptemberben támadásba lendült Vang Pao tábornok zsoldosserege. Amerikai légitámogatással elfoglalta a Kőedény-síkságot. Az idén februárban jobboldali puccs megdöntötte Szihanuk uralmát Kambodzsában. Nixon boldog. Bizakodó hangulatban nyilatkozott a csapatkivonások gyorsítható üteméről. Ám az elnök öröme korainak bizonyult: hidegzuhanyként érhették a nem várt „rossz hírek”. Február végén a legyengültnek hitt Pater Lao offenzívája viszszafoglalta a Kőedény-síkságot. Márciusban és áprilisban Szihanuk hívei sikeres partizánakciókkal hívták fel magukra a figyelmet. A Lon Nol—Sirik—Matak-féle kambodzsai kormány veszélybe került. Előbb saigoni, majd május elején amerikai csapatok voltak kénytelenek a segítségére sietni. Így Nixon „vietnamizálási” programja helyett inkább a latin-amerikai forradalmár Che Guevara „Minél több Vietnamot” — elképzelése látszik valóra válni. (A sors kegyetlen iróniája, hogy ami Guevarának Bolíviában nem sikerült, azt Nixon a CIA közreműködésével egycsapásra megvalósította Kambodzsában). A novemberi választások napról-napra, hétrőlhétre egyre fenyegetőbben közelednek. Vajon mit tud majd felmutatni Nixon a választási hadjáratában fennen hangoztatott „pax americana” helyett?! Horváthy György Hírek a világpolitikából (Kairó, Reuter). Mohammed Hasszameih Heikal egyiptomi tájékoztatásügyi minisztert, az Al Ahram című lap főszerkesztőjét elnöki rendelettel külügyminiszterré nevezték ki arra az időre, míg Riad külügyminiszter külföldön tartózkodik. (Amman, UPI). Hírügynökségi jelentések szerint csütörtökön hajnalban újabb összetűzések voltak két arab gerillaszervezet , a palesztínai arab szervezet és a palesztínai népi felszabadítási front egységei között a jordániai főváros külső kerületeiben. A palesztínai felszabadítási szervezet központi bizottsága a nap folyamán rendkívüli ülésen vitatta meg a helyzetet. (New York, MTI). A négy nagyhatalom képviselői hivattalosan is felkérték Gunnar Jarring svéd diplomatát, hogy folytassa a közel-keleti válság békés rendezését szolgáló erőfeszítéseit. New York-i ENSZ- körökben továbbra is abban reménykednek, hogy az érdekelt felek néhány napon belül kihirdetik a tűzszünet életbeléptetését. (Varsó, MTI). Heinz Kühn, a nyugatnémet Észak-Rajna- Veszfália tartomány miniszterelnöke befejezte lengyelországi látogatását.