Napló, 1970. szeptember (Veszprém, 26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-19 / 220. szám

S*om(*at, 1970 szeptember 19. Kongresszusra készülve Legfőbb: a hatékonyság 3. Elsősorban a ELŐREHALADÁSUNK ÜTEME a negye­dik ötéves terv időszakában attól függ, milyen mértékben növekszik majd a tár­sadalmi munka hatékonysága. Intenzív fej­lesztéssel az ipar termelésének és a nem­zeti jövedelemnek a tervben előirányzott — és sokak által alacsonynak ítélt — növeke­dési ütemét is meggyorsíthatjuk. Az előző két írásban már részletesen szóltunk a munkaerő és az anyagi eszközök hatékony hasznosításának lehetőségeiről. Most a ve­zetés színvonalának emeléséből adódó to­vábbi tartalékokkal foglalkozunk. Ha vál­lalataink helyzetét, lehetőségeit a fejlett tőkés üzemekhez viszonyítva vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy mindenekelőtt há­rom fő területen, a műszaki-tudományos eredmények gyors üzemi hasznosításában, a belső szervezettség, illetve a hazai, s a nemzetközi szakosítás és kooperáció szín­vonalában lényeges az elmaradás. Az első helyen említett tennivalókra a X. pártkongresszus irányelveiben a követ­kező utalást találhatjuk: „Növelni kell a nemzeti jövedelemből a tudományos ku­tatásra fordított erőforrásokat, a szellemi kapacitást a távlati fejlesztési céljainknak megfelelő kutatásokra kell koncentrálni, meg kell gyorsítani a hazai s a nemzetközi kutatások eredményeinek gyakorlati alkal­mazását.” Fontos vállalati feladat az új termékek és eljárások bevezetésével kap­csolatos műszaki és piaci kockázat vállalá­sa, a korszerű termékek gyártási arányának növelése, a kutatóintézetek, a helyi fejlesz­tők és kivitelezők céltudatos anyagi ösztön­zésének növelése. AMI A VÁLLALAT BELSŐ SZERVE­ZETTSÉGÉT ILLETI, a különböző termelési tényezők (munkaerő, anyag, szerszámgép stb.) területi és időbeli összehangolását kell elsősorban biztosítani. Ezzel minimálisra csökkenthetők a jelenleg még oly nagy vesz­teségidők. A belső szervezettség azonban nem vizsgálható a vállalatok külső kap­csolataitól függetlenül. Jelenleg ugyanis erős az önellátásra törekvés a vállalatok­nál, mivel bizonytalan és gyakran drága a vezetőktől függ kooperáció. A szakosítás, a kooperáció hiá­nya pedig az erők szétforgácsolására, a rész­feladatok kisüzemi végrehajtására vezet, nehezíti a korszerű s termékeny megoldá­sok alkalmazását. A VÁLLALATI ÖTÉVES TERVEK KÉ­SZÍTÉSE alkalmat kínál a kooperációs kap­csolatok hosszabb távú rendezésére, a szállí­tók és felhasználók érdekeinek egyezteté­sére. A szakosítás, a kooperáció fejlesztését többféleképpen is kezdeményezhetik helyi­leg. Esetenként több hasonló alkatrészt, anyagot, tartozékot, szerelvényt felhasználó vállalat gazdasági társulása, korszerű kö­zös kis- és középüzemek létrehozása célsze­rű. Máskor a monopolhelyzetével visszaélő kooperációs partnert az importverseny kez­deményezésével lehet jobb belátásra bírni. A nemzetközi szakosítás és kooperáció szervezése természetesen nem lehet esetleges és alkalomszerű. A vállalatoknak körülte­kintő elemzéssel, tudatosan törekedniük kell széles gyártási profiljuk szűkítésére. A ha­zai adottságoknak leginkább megfelelő cik­keket, amelyek exportja is gazdaságos, cél­szerű idehaza gyártani nagy sorozatokban. Ha viszont az importtermék az olcsóbb, a jobb, nem szabad, de nem is lehet tér­hódítását akadályozni. A vállalatok fejlődő piackutatása és növekvő külföldi kapcsola­taik lehetővé teszik, hogy tervezzék és kez­deményezzék a nemzetközi munkamegosz­tás, a szakosítás és a kooperáció körének bővítését . KÁR LENNE TAGADNI, a munkáskol­lektívák és a dolgozók nagyon sokat tehet­nek­ azért, hogy vállalatuk minél kedve­zőbb helyezést érjen el a fokozódó hazai és nemzetközi versenyben. De erőfeszítéseik csak akkor járhatnak eredménnyel, ha a vezetés helyesen vázolja fel a távlati fel­adatokat és rövidebb távon is kellő szín­vonalon képes a tennivalókat a változó követelményekhez, az új körülményekhez igazodva megszabni. K. J. rr Emberek, gépek a földeken Őszi határszemlén Nemesvámoson, Monoszlón és Olaszfaluban Nyárias még az idő. A nappalok többnyire derűsek, napsütésesek, tettre, mun­kára serkentőek. Hajnalon­ként azonban köd üli meg a völgyeket és a berkeket. A nemesvámosi Bozbokor dűlőben láncos burgonyasze­dőgép dolgozik. Az őszi ró­zsaburgonyát és a kisvárdai rózsát szedi. Hatvan-hetven dekás gumókat is előforgat a porhanyós földből. A gép után asszonyok, lányok szedegetik a krump­lit. — Ma negyven aszony jött ki — mondja elégedet­ten Csőgör Dénes növény­­termesztési brigádvezető — Nélkülük nehezen boldogul­nánk. — És a férfiak? — Ők a gépeken és a fo­gatokon ülnek. Innét 11 fo­gat és egy tehergépkocsi hordja prizmákhoz a burgo­nyát. A tábla végén priz­­mázunk, bértárolást vállal­unk a Zöldkernek. A határban 12 MTZ trak­tor dolgozik. Három műtrá­gyát szór, kettő rögöt tör, a többi vetés alá készíti a ta­lajt. — Vetjük már a búzát — mondja a brigádvezető. — Az idén 1200 hold búzát és 300 hold árpát vetünk. Az őszi takarmánykeverék már a földben van. Megkezdődött a silózás és a harmadik kaszálású lu­cerna betakarítása is a vá­mosi Petőfi Termelőszövet­kezetben. Készülődnek a szüretre is. Addig minden időszerű munkával végez­nek. Villanyprés a százéves présházban Asszonyok kapálnak a monoszlói Pangyérhegyen Vidáman, frissen dolgoznak. Ha nem­ is mindenütt, de a mezőgazdasági nagyüze­mek többségében már meg­kezdődtek az őszi vetési és betakarítási munkák, hiszen a kapálás megkezdé­se előtt kirándulni voltak a termelőszövetkezet költsé­gén.­­ Tavasz óta kapálnak. Az utolsó kapavágásokat te­szik a szüret előtt. Az Egyetértés Termelő­­szövetkezetnek 100 hold sző­lője van. A háztáji szőlő 38 hold. — Nálunk a szőlő az el­ső — magyarázza az elnök. Mindössze 300 hold szántót művelünk. A Pangyér hegyi százéves présházban már mindent előkészítettek a szüretre. A 20 hektós villanyprés már visszaérkezett a garanciális javításról, a 10 hektósat is várják. Az edények, hordók rendben állnak, a pince 800 hektoliter bor befogadására alkalmas. Az óbort szüretig eladják, hogy több terük le­gyen. Az új szőlőből 700 mázsát adnak el az állami pincegazdaságnak. A kis szántójú határban — a szüreti előkészületek mel­lett — megkezdődött a ve­tés, a silózás és a betakarí­tás, összesen 140 holdat vetnek be őszi takarmányke­verékkel, őszi árpával és búzával. A fővetésű silókuko­ricát már lesilózták. Az őszi munkát már most — kez­detben — lassítja a géphi­­básodás és az alkatrész­­hiány. Sok a törés a kivén­­hedt gépeknél. Jó, hogy előrelátó volt a tsz: az idén három új gépet vásárolt. A Dutra-család tagjai jól be­válnak ezen a hegyes, nehéz terepen. Asszonyok a krumpli földön Segítenek a diákok Tizennyolc erőgép dolgo­zik az olaszfalui határban Eddig 300 holdnyi őszi vetés alá készítették elő a talajt. — Az­ idén 90 hold rozsot, 550 hold búzát és 125 hold Triticálét (takarmánygabo­nát) vetünk — számolgat Póser István tsz-elnök. — A vetést rövidesen megkezd­jük. Az őszi betakarítás már megkezdődött a 3560 holdas nagyüzemben. A legnagyobb munkacsúcsot itt a burgo­nyaszedés jelenti. — Két burgonyaszedő kombájnt vásároltunk. Több mint 200 hold termését ta­karítjuk be velük. Ahol a gépek nem boldogulnak, a zirci gimnazisták segítenek. Teljesítménybérben dol­goznak. A burgonyaszedéssel egy­­időben megkezdődött a si­lózás. Mintegy 240 hold fő­vetésű silókukoricát tartósí­tanak az idén. — Szép termést takarí­tunk be — mondja az elnök. Több mint 200 mázsás átla­got várunk katasztrális hol­danként. A háztájiban is sokan dol­goznak ezekben a napokban. Szedik a burgonyát, kony­hakerti termékeket, hordják a sarjúszénát. A háztájiban is jó termést takarítanak be az idén. Most ősszel egy év fárad­sággal előállított termékeit helyezik biztonságba a nagyüzemekben és a háztá­ji gazdaságokban. Ugyanak­kor a következő évek is alapot teremtenek. Gazdál­kodjanak mindenütt jól a nyárias idővel! Nemesbüki András NAPLÓ , —----— ------ - ----------—-----­­ Cigánykérdés Az egyetlen megoldás Valóságos pedagógiai vagy társadalmi kísérlet zajlott le a tavaszi—nyári hónapokban egyik veszprémi (de az egész megyében működő) vállalat­nál. A „laboratórium” a köz­ponti telephely volt, a kísér­let alanya pedig egy barna­­képű, feketehajú, villogó sze­mű, húsz év körüli fiatalem­ber. Cigánylegény — mond­hatták volna rá nyugodtan, de a vállalatnál tapintatból senki sem nevezte így. A ve­le való törődést nem szánták kísérletnek, észrevétlenül, spontán módon vált azzá. A kísérlet Szívesen fogadták s vették fel segédmunkásnak, amikor jelentkezett; nemcsak azért, mert munkaerőhiány van, égetően kell a „fogd­ meg melós”, hiszen egy „fő” úgy­­sem húzza ki őket a csává-­­ból, hanem inkább mert va­lami jóleső belső melegség­gel, nyiladozó kíváncsisággal arra gondoltak: íme, egy em­ber elindul a putriból a mun­kás életbe vezető nehéz, rö­gös úton, vajon sikerül-e ne­ki?! Az egyik szocialista bri­gád minden „felajánlás” nél­kül „patronálni” kezdte; a pártvezetőség rajta tartotta a szemét. Hanem az első fizetés után nem jött be dolgozni; tíz nap múlva jelentkezett csak: éhesen, pénz nélkül. A te­lepvezető el akarta küldeni: „Nekünk­ állandó, megbízha­tó ember kell, akire számí­tani lehet.” De Gyula kö­­nyörgött, esküdözött („itt süllyedjek el, ha még egy­szer!...”), visszasírta magát. Nem utoljára: az eset min­den fizetéskor megismétlő­dött, igaz, egyre rövidebb időszakokra maradt otthon. Közben cifrább dolgok is elő-előfordultak: egyik mun­kásnak a pénze tűnt el a szögre akasztott kabátjából, másiknak a karórája. Érdemes-e ? Gyulát minden kisiklás után „elővették”. Nem bo­csátották el, „még egyszer utoljára” mindig megkegyel­mezett neki a kollektíva. Lel­kére beszéltek, megcsillan­tották előtte a lehetőséget: látod, miért ne lehetnél te is olyan, mint mi? Lehetne mindig kenyered, egy idő után rendes ruhád, később lakásod is, csak dolgozni kel­lene rendesen, és becsülete­sen viselkedni. Gyula fogad­­kozott, s nem is hazug mó­don, hanem őszintén. Nagy, szalmaláng-fellobbanások s nagy reménytelenségek hul­lámai váltották benne egy­mást; a nagy elhatározásokat a tekintetéből sötétlő kéte­lyek árnyai: elérhető-e egyál­talán az az élet, amivel ke­csegtetik, hisz oly távolinak tűnik? És ha elérhető, érde­mes-e ilyen keservesen meg­harcolni érte? Dolgozni, min­dig csak dolgozni... — ami a többieknek könnyű, mert megszokták, az őnéki olyan borzalmasan nehéz. És érde­mes-e a „szabadságot” (igaz, a nyomorúsággal párosult „szabadságot”) felcserélni az­zal a béklyóval, amit a töb­biek úgy neveznek: fegyelem és becsület?!... Mikor már úgy látszott, Gyula kezd „betörni”, akkor egy egészen más értelmű „betörés” történt. Rendőrök jöttek a telepre érte, elvitték. A kísérlet nem sikerült. A befejezés előtt felrobbant a lombik. Felesleges volt hát? Értelmetlen a küzdelem, hiá­bavaló a türelem? Növekvő rézstém A megye cigánylakosságá­nak helyzetéről e héten tár­gyalt a megyei tanács végre­hajtó bizottsága. A meghök­kentő tény: az asszimilációs folyamat a reméltnél las­súbb, számuk az utóbbi öt évben a megyében nemhogy csökkent volna, hanem emel­kedett (a pápai járásban pél­dául 25 százalékkal). A taná­csok felmérése szerint ma 5372 cigány él a megyében, legtöbben a pápai (1496) és a veszprémi (1078) járásban, a városok közül pedig Pápán (618). 1964-ben 1349 putrilakást írtak össze, ma 1969 van! Pe­dig közben rengetegből ren­des lakásba költöztették a ci­gánycsaládokat : 1964-től 1968-ig 280, 1968—69-ben pe­dig 299 putriból. A következő öt évben a megye 1150 lakást adhat nekik (persze, ennek csak kisebb hányada tanácsi vagy szövetkezeti lakás; a többséget kedvezményes köl­csönnel segítik hozzá a ház­építéshez. Egyébként az em­lített keretszámból 414 lakás sorsa még bizonytalan, félő, hogy a kedvezményes köl­csönt nem fogják tudni kinek adni, mert ennek feltétele a 8—10 ezer forintos előtaka­­rékosság, ezzel pedig vajmi kevés cigánycsalád dicseked­het.) Az asszimiláció, a civilizált dolgozó társadalomba való beolvadás tehát lassú,­­oly­annyira, hogy lélekszámuk növekedése ezt nemcsak ki­egyenlíti, de túl is szárnyal­ja. A putrikban, telepeiken az átlagosnál többszörösen nagyobb a „természetes” népszaporulat: rengeteg a gyerek, kusza családi és sze­xuális viszonyaik közt a ter­hességmegelőzés ismeretlen, sőt, ha az apa munkaviszony­ban áll, akkor a családi pót­lék (a magasabb életszínvo­nalú családoktól eltérően) náluk komoly ösztönzőerő is a „gyermekáldásra”. De a népességnövekedés 50 százalékát nem ez jelenti, ha­nem a más megyékből való bevándorlás, beszivárgás: sajnos, a kiürített, de nyom­ban le nem rombolt putrik napok alatt benépesednek, sőt, újabbakat toldanak hoz­zájuk. 60 százalék dolgozik Azért mégsem teljesen ki­látástalan az asszimilációju­kért, társadalmi felemelésü­kért folyó küzdelem. Az em­lített mintegy 5400 összlét­­számból körülbelül 2400 a felnőttkorú, s ebből 1800 a munkaképes. A munkaképe­seknek mintegy 60 százaléka már rendszeresen dolgozik, és ez nagy szó! A tavaly munkába lépetteknek több mint háromnegyed részét si­került meg is tartaniuk a munkaadóknak! (Bevezető történetünk tehát, ha tipikus is, de nem általános. A Gyu­la-félék kisebbségben s egy­re kevesebben vannak; a „lombik” egyre ritkábban robban föl.) A „munka” persze még csak keveseknél jelent egy munkahelyen való folyama­tos munkaviszonyt. S ha igen, akkor is csak szakképzetlen segédmunkát, s ezen belül is csak a nagy testi erőt nem igénylő, gyengén fizetett fog­lalatosságot.­­Minden hiede­lem ellenére az átlagosnál gyengébb fizikumúak. En­nek okai: elégtelen táplálko­zás; elképesztően egészségte­len környezet; túlzott szesz­fogyasztás; a már gyermek­korban elkezdett, burjánzó szexuális élet; törzsi viszo­nyok stb. Pápán a 618 ci­gány mindössze két nagy csa­ládot alkot; ezek még egy­más közt sem házasodnak, csak családon belül!) A fog­lalkoztató vállalatok egyike­­másika egy kicsit vissza is él e körülménnyel: lényegesen kevesebbet fizet ugyanazért a munkáért, mint amennyi­ért azt bárki más egyáltalán elvállalná. Félúton Nagy előrelépés, hogy gyerekeiket ma már szinte kivétel nélkül beíratják az iskolába. Ami persze csak első lépés: a következőknél már botladoznak. Ingersze­gény környezetből, gyatra kia szókinccsel jönnek e gyere­kek, rengeteget hiányoznak, könyveiket-füzeteiket képte­lenek megbecsülni, rendsze­rint megrekednek az alsó ta­gozatban, ők a 4—5 évvel túlkorosutt, a csoportban a kicsinyek rémei, a gyerekfej­jel teherbeesők. Hozzájuk a pedagógusoknak sokszoros szellemi energiára, türelem­re és ösztönzésre, tapintatra szigorra van szükségük. És mindenekelőtt: millió kudarc után is pedagógiai optimiz­musra. Az asszonyok túlnyomó többségükben már kórházban szülnek, de onnan rendsze­rint idő előtt, egy-két nap után gyerekestül megszök­nek. Bajban az orvost igen tisztelik, de telepeiken jár­vány ellen végigoltani őket csak karhatalommal lehet. Babonásak, gyakran baboná­san vallásosak; csak kevesen és ritkán olvasnak könyvet, de sok helyütt ők a mozik törzsközönsége. Nem igaz, hogy köztük átlagosan több volna a bűnöző, mint más ré­tegek közt. Irigylik, vonzza őket a civilizáció, a kulturált életmód, de ezer beidegzett szállal húzza még vissza őket a putri, a telep, vagy az er­dő, a karaván. A szálak csak a generációváltással lazulnak meg, szakadnak el. Érdekes azonban, hogy — bár a nyolc általánost csak kevesen vég­zik el —, de akik elvégzik, azok általában tovább is ta­nulnak, jó szakmunkások lesznek, középiskolába, sőt, nemegyszer egyetemre is ke­rülnek. Szakmunkásként vagy értelmiségi dolgozóként ter­mészetesen már nem szere­pelnek az említett statiszti­kában, származásukat is — érthető módon — titkolják. A befogadók Mi a cigánykérdést nem származási, nem vérségi, fa­ji stb. alapon közelítjük meg. Fogalmaink szerint teljesen értelmetlen, tartalmatlan a „cigány" és a „magyar” szembeállítás: igenis ők is magyarok, beletartoznak a nép fogalmába. A cigányla­kosság: szociálpolitikai kate­gória, életformájuk, kulturá­lis elmaradottságuk okoz gondot számunkra, ezt akar­juk megszüntetni, elsősorban az ő érdekükben. Mindezt azért kell leszö­gezni, mert azért ezt, sajnos, nem mindenki így gondolja. Még nagyon sok a faji előíté­let is velük szemben. „He­lyes, hogy megszüntetjük a putritelepeket, de az én szomszédságomba ne költöz­tessenek ilyen családot, ör­vendetes, hogy tanulnak, de az iskolában a padba az én gyerekem mellé ne ültesse­nek cigánygyereket. Joguk van moziba járni, de ha mel­léjük szól az én jegyem, ak­kor inkább nem kell” — mondják sokan. A megye lakosságának mindössze 1,3 százaléka ci­gány. Az asszimilációhoz ve­zető úton rengeteg belső „el­lenerőt” kell legyűrniük: no­mád ösztönöket, zabolátlan vérmérsékletet, milliószor igazolt gyanakvást a „befo­gadó” 98,7 százalékkal szem­ben. Mert sajnos, a befoga­dó vagy befogadni hivatott közösség gyakran igenis rá­szolgál a gyanakvásra, gyak­ran egyáltalán nem tanúsít olyan megértést, türelmet, mint aminőt a befogadandók­­tól elvár; korántsem gyűri úgy le a saját belső „ellen­erőit”, ahogy amazok elé ,fel­tételül állítja. Ezért, igen, ezért, a türe­lem miatt jó példa a beve­zetőben említett veszprémi üzemi kollektívának a maga­tartása. Bukásában, sikerte­lenségében is van benne va­lami gyönyörű, mégis­ győz­tes. Valami — az egyetlen megoldásból. Koncz István

Next