Napló, 1972. szeptember (Veszprém, 28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-16 / 219. szám
SZABAD SZOMBAT — TUDOMÁNY TECHNIKA — SZABAD SZOMBAT — TUDOMÁNY — TECHNIKA — A dohányzás módosítja a gyógyszerhatást Egyes fájdalomcsillapító szerek koncentrációja a vérben sokkal gyorsabban csökken dohányosoknál, mint nem dohányzóknál — állapították meg amerikai kutatók. A Science c. folyóiratban közzétett tanulmány szerint most sikerült először megbízhatóan kimutatni a dohányzásnak a gyógyszerek hatására gyakorolt módosító hatását. A hatás oka valószínűleg a cigarettafüstben levő rákokozó szénhidrogének által kiváltott enzimszintézis. Ezt a folyamatot phenacetinnel kezelt patkányoknál, amelyeket a kezelés előtt három órán keresztül cigarettafüst hatásának tettek ki, szintén sikerült megfigyelni. Mindebből arra lehet következtetni, hogy egyes gyógyszerek hatását a dohányzás lényegesen módosítja. Kukorica-termesztés — korszerűen . A kukorica a legjobb zsírtermelő takarmánynövény, a termelése világviszonylatban ugyan az elmúlt évben három százalékkal visszaesett az előző évhez képest, de még így is 251 millió tonna kukoricát takarítanak be a világon. Hazánkban már évek óta meghaladja a kukorica vetésterülete az 1,2 millió hektárt, és öt év átlagában négy milliért különösen fontos az újabb, mind nagyobb termőképességű kukoricafajták előállítása és elterjesztése a termesztésben. Közülük kiemelkedően jók a hazai termőterületek adottságainak figyelembevételével előállított martonvásári fajták. Ezek többsége hibrid, tehát hasznosítják azt a hatást, hogy az eltérő tulajdonságú fajták keresztezésével létrejövő utolsó tonna körüli kukoricatermést takarítottunk be évente, ami harminc mázsa feletti hektáronkénti átlagtermésnek felel meg. Még tovább kell azonban fokozni a kukoricatermesztést, mert ez az egyik alapvető feltétele az állattenyésztés fejlesztésének. A termésfokozás a vetésterület növelésén kívül elsősorban a termésátlag további javulásával érhető el. dók, a hibridek sok tulajdonságukban, elsősorban termőképességükben felülmúlhatják a szülőnövényeket. Ez a heterózis fölény, vagy másnéven hibrid túlfejlődés azonban nem öröklődik, hanem évről-évre a megfelelő szülők keresztezésével kell előállítani a szükséges hibrid vetőmagot. A vetőmag értéke még fokozható azzal is, hogy a maggal terjedő és a mag csírázásakor fellépő betegségek ellen védőanyaggal bevonják, fertőtlenítik, vagyis csávázzák a vetőmagot. Ezenkívül a jövőben még növekedésserkentő anyagokat és kezdeti fejlődéshez különösen fontos tápanyagokat is visznek majd a magvak felületére a vetésre való előkészítés során. Gépesítéssel a több termésért A vetést megelőző talajelőkészítést már csaknem kizárólag gépekkel végzik a kukoricatermő területeken, és a gépi vetés sem okoz különösebb gondot, miután a különleges vetési módot kívánó gépi kapákat felváltották gyomirtószerekkel. A vegyszeres gyomirtás bevezetésével egyben lehetőség van a kapálógépekhez alkalmazott nagy, gyakran egy méter körüli sortávolság akár fél méter alá csökkentésére is, és ezzel az egységnyi területen nevelhető növények számának növelésére, ami nagyban javítja a terméseredményt. Hasonlóképpen előnyös, ha kiváló minőségű, egységesített, vagy másnéven kalibrált vetőmagot megfelelő vetőgépekkel szemenként vetnek el. Így kevesebb vetőmagot kell felhasználni, egyenlő tenyészterülete lesz minden növénynek, ami elősegíti az egyöntetű fejlődést, az egyidőben való érést, nem kell a felesleges növényeket a rendszerint csak kézzel végezhető égyeléssel eltávolítani. Még további fejlődésként az várható, hogy általánossá válnak az olyan kukoricatermesztési módszerek, amelyeknél egy menetben elvégzik a talajművelést — tárcsázással, esetleg szántással — a magvak, a gyomirtószer és a szükséges műtrágyák kijuttatását. Ehhez azonban az eddigieknél is hatékonyabb, valamennyi gyomnövényt elpusztító és ugyanakkor a termesztett növényekre, a kukoricára nem káros gyomirtószereket, valamint nagyobb hatóanyagtartalmú és lehetőleg többféle hatóanyagot is tartalmazó műtrágyákat kell megfelelő mennyiségben előállítani. A továbbiakban csak öntözést kíván ilyen termesztési módnál a kukoricatermő terület a betakarításig. Mindentudó kombájnok A kukoricabetakarítás gépesítését kezdetben traktorral vontatott csőtörő gépekkel igyekeztek megoldani, amelyek általában két soron törik egyszerre a csöveket, és meg is fosztják a letört csöveket, mielőtt a gyűjtőtartályba kerülnek. Ma már van kukoricakombájn is, amely letöri a csöveket, megfosztja és le is morzsolja róluk a szemeket, sőt még a kukoricaszárat is levágja és feldaralja. A kombájnból kikerülő nyers morzsolt kukoricát azonban rendszerint mesterségesen, szárítóberendezésben kell beszárítani, különben nem tárolható károsodás nélkül. Készítenek gabonakombájnra szerelhető kukoricacső-törő adaptereket is, és így hasznosíthatók a kukoricatermés betakarításában a kombájnok. Ezekkel a gépekkel és a továbbf élesztett változataikkal a kukoricabetakarítás teljes gépesítése megoldható. dj hibridfajták Leleplező „hanglenyomat Az emberi fül eléggé tökéletlen szerv ahhoz, hogy csalhatatlan biztonsággal különbséget tudjon tenni a beszédhangok finom, egyéni árnyalatai közöt. Az erre a célra kifejlesztett műszert, a hangspektrográfot viszont nem lehet „becsapni” sem suttogással, sem mesterkélt selypítéssel, de még az orrhangon való beszéddel sem. A legújabb és egyben legmegbízhatóbb hangfelismerő készülék elkészítője, egy amerikai mérnök aztmondja, hogy egy-egy beszédvagy énekhangnak éppúgy megvannak az egyéni sajátosságait, mint az ujjlenyomatoknak, s elektronikus műszerével ezt ki is tudja mutatni. A „hanglenyomat” analízise a rezgésszám, a hangmagasság és a mélység, valamint a hangintenzitás vizsgálatára terjed ki. A vizsgálandó összehasonlítandó beszédet először hangszalagra veszik fel, ahonnan a spektrográfba bármikor „bejátszható”. Az ábra jól szemlélteti, hogy milyen durva eltérések mutatkoznak az egymástól nagyban különböző hanghatásokénál: 1. emberi beszéd; 2. iskolázott szoprán hang; 3. madárcsicsergés; 4. emberi nevetés; 5. sertés röfögése. A „hanglenyomatot” a bíróságok ma még csak kevés országban ismerik el hiteles bizonyítékként (pl. zsarolás esetén), de valószínűsítő funkciót máris betölt. Várható, hogy az analízis módszereinek tökéletesítésével rövidesen éppoly létjogosultságot nyer egy-egy bűnügyi bizonyítás, azonosítás során, mint az ujjlenyomat. Háromkerekű kisautó Ilyen egyszerű az alváza és futóműve annak a villamos hajtású, elektronikus vezérlésű kisautónak, amely francia mérnökök leleményességét dicséri. A képről csupán a „karosszéria” — poliészterből formázott kétüléses, tető nélküli felépítmény — hiányzik, amit néhány mozdulattal fel lehet illeszteni az alvázra, és a 2 db 24 voltos ólomcellás akkumulátor sem látható a képen, amelyek az ülések alatt kapnak helyet. A kisautó óránkénti 60 kilométeres sebességgel képes haladni, akkumulátorait 50 kilométerenként kell feltölteni. Súlya menetkész állapotban mindössze 180 kg, terhelése Az elektromos kisautó két, összesen 17 kg súlyú motorját a hátsó kerekekbe építették be. Az első kerék szabadon mozog, helyzetét az egymástól függetlenül működő két motor által hajtott hátsó kerekek mozgása határozza meg. Mindenféle irányítás a képen is látható kis botkormány segítségével történik, amely a kocsi elektronikus vezérléséhez adja az utasításokat: az irányváltoztatáshoz, a fékezéshez, a sebesség fokozásához vagy csökkentéséhez. A kocsi rendkívül mozgékony, egyik kereke befékezésével önmaga körül is képes megfordulni, hossza csupán 170 cm. Nem kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre szánták a tervezői, egyelőre üdülőhelyeken, kisvárosokban, repülőtereken, nagy területen fekvő üzemekben stb. várják az elterjedését. Zöldborsós, húsosrizs 50 dkg sovány sertéscombból pörköltet készítünk, zöldpaprikával, paradicsommal ízesítjük. (Kevés pirospaprikát tegyünk a pörköltbe.) Amíg a pörkölt készül, kevés zsírban, vagy olajban megpárolunk félkiló zöldborsót, két szál apróra vágott sárgarépát és két szál apróra vágott fehérrépát. 10—15 perc párolás után hozzáadunk 25 dkg rizst és tovább pároljuk egy kis ideig, majd forró vízzel felöntjük és megsózzuk. (Annyi vizet öntünk rá, hogy egy ujjnyival lepje el a lábosban lévő ételt.) Fedő alatt puhára főzzük. Ha kész, 1 csomag apróra vágott zöldpetrezselymet adunk hozzá és óvatosan, hogy ne törjön össze, a pörkölthöz keverjük. Tetejét meghintjük kevés frissen őrölt borssal. Ízletes étel Salátával tálaljuk. Kelvirág sütve A kelvirágot megmossuk, rózsába szedjük, gyengén sózott Receptek vízben majdnem puhára főzzük. Leszűrjük, szitán jól lecsurgatjuk. Kivajazott tűzállótálba rakjuk, meghintjük törött borssal, reszelt sajttal és bőven apróra vágott petrezselyemmel, ízlés szerint megsózzuk, majd meglocsoljuk tojással elkevert tejföllel. Megsütjük. 10 perc alatt kész. (Vaj helyett használhatunk RÁMA vitaminos margarint, elsőrangú növényi zsiradék!) A karfiol levét használjuk fel levesnek egy kis Vegetával ízesítve.) Rakott karalábé A karalábét meghámozzuk, apróra vágjuk és kevés sósvízben puhára főzzük. Adagonként számítva 7—10 dkg rizst megpárolunk, majd fedő alatt puhára főzzük. Adagonként számítva 10 —10 dkg főtt húst ledarálunk. Kivajazott tűzállótálba a következő sorrendben rakjuk. Egy réteg rizs, egy réteg darálthús, egy réteg karalábé, majd újra rizs stb. A tetejére olvasztott vajat locsolunk. Két deci tejfölben elkeverünk két egész tojást, 1—2 csomag apróra vágott zöldpetrezselymet, kevés törött borst és egy-két kávéskanál Vegetát és ráöntjük a rakott karalábéra. Megsütjük. Salátával tálaljuk. Gyümölcsös sütemény Hozzávalók: 14 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1 tojássárgája, 2 kanál porcukor, 1 evőkanál citromlé, vagy fehér bor. A töltelékhez: 5 tojásfehérje, 5 evőkanál porcukor, és liter eper, őszibarack, vagy szilva. Tésztát gyúrunk a lisztből, vajból, tojássárgájából és porcukorból. Fél óráig pihentessük, majd nyújtsuk ki félujjnyi vastagságra, kikent tepsibe tegyük és világosra süssük. Az 5 tojásfehérjéből verjünk kemény habot és a porcukrot, gyümölcsöt adjunk hozzá. A gyümölcshabot kenjük rá a kihűlt tésztára és mérsékelt tűznél, szárítsuk meg. (Vigyázzunk, nehogy megégjen). A legújabb divat A Divattervező Vállalat őszi-téli kollekciójában megismerkedhetünk a legújabb újdonságokkal. Ezekből néhányat röviden, felsorolunk kedves Olvasóink részére. A hagyományos divat uralkodik, a szép, nőies formák, célszerű, sportos, mindennapi öltözékek. A kabátok közül újdonság a ragián, japán, ejtett váll, a fiúkabát, és a régebben „kuli”-nak nevezett bővonalú rövid kabát, továbbá a falusi „Mikádó”-ra emlékeztető rövid kabát, amelyet most dolmánynak hívunk. Ezek az utóbbiak nagyon praktikusak ruha, kosztüm, vagy nadrágos összeállítás fölé. Divat a klasszikus kosztüm, a spenceres vagy lumberjackos kosztüm, akár szoknyával, akár nadrággal készül. A ruhák közül az ingruhazsáner a legkülönbözőbb variációkban, mintás és egyszínű anyagból nappalra és estére is viselhető ősszel és télen. Újdonság az úgynevezett „kislány”-ruha, amely rövidített derékkal készül és szoknyája is egészen rövid. Praktikus és kedves összeállítás minden nő részére a szoknya-blúz-pulóver, kiegészítve a divatos „pásztor-melllény”-nyel, vagy a hátul megkötös, féloldalas megoldású újfajta mellénnyel. A többréteges öltözködés egyrészt célszerű, másrészt sokféleképpen variálható, a meglevő tavalyi ruhatár nagyrészét kisebb kiegészítőkkel hordani lehet. A Divattervező Vállalat tervező művészei elárulták e kollekció keretén belül, hogy információs anyagukban ahhoz, hogy a divatot kialakítsák, milyen gazdag és sokrétű a hét KGST ország népművészeti hagyományainak felhasználása, valamint a nemzetközi divat alkotta formák információja. A kollekció a nők és férfiak öltözködését igen változatossá és érdekessé teszi a következő szezonra. Nádor Vera RAJZALÁÍRÁSOK: 1. Újfajta kulikabát a bajai Posztógyár nagykockás kelméjéből készült őszre. Nadrág és pulóver fölé nagyon csinos megoldás. 2. Klasszikus kosztüm halszálkás tweed-anyagból. Derekán keskeny bőröv van. Szoknyája enyhén trapéz vonalú. 3. A hazai Pamutszövőgyár nyomottmintás ballonjából készült bővonalú kabát, az oldalvarrásból kibújó, elől díszcsatos övvel és nagy, rátett zsebekkel. 4. Fiúkabát teveszőr-jellegű flaush szövetből. Kétsoros záródással és szőrmézve készült, téli mindennapi viseletként ajánlják a tervezők. 5-ös modellünk: a PANYOVA kasmír-hatású, szintetikus nyomott kelméjéből készült, megkötös nyakú ingruha. Fölötte szintetikus harmonizáló, átmenős, hátul kötős mellény van. tí. Kötényruha „kislány”ruha stílusban készült mustár színű szövetből, hozzá fehér jersey ingblúzt viselt a manöken, masnira kötött kockás nyakkendővel.