Napló, 1973. szeptember (Veszprém, 29. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-23 / 223. szám

Tízezer liter vér Véradók és szervezők ünnepsége Várpalotán (Tudósítónktól) A Várpalotai Szénbá­nyák kiváló véradóinak és szervezőinek tiszte­letére rendeztek ünne­pélyt pénteken délután az ifjúsági házban. A rendezvényen, me­lyen a Vöröskereszt or­szágos és megyei kép­viselői is megjelentek, Horváth László, a szén­bányák nagyüzemi párt­­bizottságának titkára mondott megnyitó be­szédet, majd dr. István Lajos, a szombathelyi véradó állomás főorvo­sa értékelte az utóbbi 12 év véradómozgalmá­­nak­­várpalotai eredmé­nyeit. Elmondotta, hogy ez alatt az idő alatt a város tízezer liter vért adott, és a bányászok minden véradásnál az elsők között voltak. Az ünnepségen a „Véradásért” kitünte­tés arany fokozatát 13, ezüst fokozatát 35, bronz fokozatát pedig 247 véradó kapta meg. „Kiváló véradó-szerve­ző” kitüntetésben öt, könyvjutalomban 120 aktivista részesült. Az S—II bánya az S—I bá­nya és Bánta­bánya a hosszú évek során tanús­­ított véradásért elis­merő oklevelet kapott. A kitüntetéseket dr. Horváth Istvánné, az Országos Vöröskereszt képviselője és Németh Zoltán, a szénbányák vöröskereszt-titkára ad­ta át. A rendezvény kedves színfoltja volt, amikor dr. Horváth Ist­­vánnénak és dr. Szabó Gyula városi főorvos­nak a Vöröskereszt vár­palotai elnökének a bá­nyászok miniatűr bá­nyászlámpát nyújtottak át emlékül. Sokan töltik a hétvégét a Balatonnál A Balatonon a hét köze­pén­­ beköszöntött borús időjárás ellenére nem csök­kent az utószezoni érdek­lődés. Az idényszállókban még mindig sok a külföldi turista. A siófoki szállodák előtt csaknem 1 kilométer hosszúságú kocsisor jelzi az élénk érdeklődést. A hét végén újabb vendég­csoportok érkeztek mind­két partra az NSZK-ból és Csehszlovákiából. Ezekben a napokban különösen nagy számban érkeznek a magyar tengerhez lengyel turisták. A tó partján még öt kem­pinget tartanak nyitva. Fő­leg a kismoteleket és a fa­házakat veszik igénybe a vendégek, de sokan tar­tózkodnak a lakókocsikban is. Ha az időjárás tovább­ra is kedvez, még október­ben is nyitva tartják a ba­­latonszemesi nyaralótele­pet. Honvédelmi hét Várpalotán Haditechnikai kiállítás — Film- és ejtőernyős-bemutató Összetett honvédelmi verseny — Ünnepi naiyarűlés A Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Veszprém megyei, az MSZMP várpalotai bi­zottsága, az MHSZ és a KISZ várpalotai bizott­sága honvédelmi hetet rendez a fegyveres erők napja tiszteletére. Az ünnepi megnyitót hol­nap — hétfőn — tart­ják a Jószerencsét Mű­velődési Ház előtti té­ren 16 órai kezdettel. Ebből az alkalomból haditechnikai kiállítás nyílik a KISZ ifjúsági és úttörőházban és a Hermann-kertben. A Zrínyi Katonai Kiadó legfrissebb kiadványai­ból könyvkiállítást és vásárt rendeznek az út­törőházban. A progra­mot filmbemutató és ejtőernyős ugrás tarkít­ja. Ez utóbbira szep­tember 25-én a várpalo­tai lőtéren várják az ér­deklődőket. A cseri erdőben szep­tember 26-án egész na­pos úttörő csillagtúrát szerveznek. Ugyanezen a napon az inotai Béke Művelődési Otthonban élménybeszámolót tart a Honvéd sportegyesület egyik­­ élsportolója dél­után 16 órai kezdettel. Az összetett honvédel­mi versenyt a középis­kolák tanulói részére szeptember 27-én rende­zik meg, majd másnap ünnepi nagygyűlésen emlékeznek meg a fegy­veres erők napjáról a Jószerencsét Művelődési Házban. A 15 órakor kezdődő nagygyűlés után a szovjet déli had­seregcsoport művész­­együttese ad műsort. Végül szeptember 29-én a sportnapon tartják az Ifjú Gárda járőrver­senyt, valamint a lab­darúgó-, kézilabda vil­­lámtornát a Várpalotai Bányász sporttelepén.. ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Gyarmat TÜZÉP-telepen KISMÉRETŰ TÉGLA, PARKETTA ÉS EGYÉB ÉPÍTŐANYAGOK korlátlan mennyiségben kaphatók! (735) „Centrum hétfő A CENTRUM ÁRUHÁZBAN” 1973. szept. 24-én az alábbi cikkekből 20 %-os vásárlási visszatérítést adunk: FÉRFI BALLONKABAT NŐI BALLONKABAT BAKFIS BALLONKABAT FÉRFIÖLTÖNY (44—46-os méret) DERBY FÉRFIPIZSAMA A Centrum Áru­ház Veszprém (442) Tihanyi táj (Fotó: Borbás) Befejeződött Alsóörsön az energiagazdálkodási konferencia Alsóörsön szombaton befejeződött az európai szocialista országok egyesített energiarend­szere villamos teherel­osztó igazgatóinak és szakértőinek tanácsko­zása. A résztvevő 60 szakember foglalkozott a téli csúcstermelés ki­elégítése feltételeinek ja­vításával és az egyesí­tett energiarendszer mű­szaki színvonala emelé­sének feladataival. Meg­beszélték, hogy a hét szocialista ország ener­giarendszereit összekötő nagy keresztmetszetű távvezetékeken — ame­lyeken keresztül törté­nik az egyes országok­ba a villamosenergia szállítás — milyen mű­szaki intézkedések szük­ségesek ahhoz, hogy a további zavartalan együttműködés biztosí­tott legyen. Foglalkoz­tak a távvezetékek idő­beni karbantartásával, védelmével, hogy üzem­zavar idején a legmi­nimálisabb kiesés ke­letkezzen. Megtárgyalták azokat a feltételeket, hogy a téli csúcsidőszakban az egyes szállítók mennyi energiát tudnak biztosí­tani. Ebben az évben hazánk villamosenergia szükségletének 20 szá­zalékát a Szovjetunióból öt százalékát pedig a többi szocialista ország­ból az energiarendszeren keresztül kapja. Színház Szeptember 23. vasár­nap Keszthely „Szend­­rey” bérlet este 7 óra. Szeptember 24. hétfő Keszthely „Georgikon” bérlet este, 7 óra TÖRTÉNETEK A KASTÉLYBAN MOTORKERÉKPÁR ÉS GÉPKOCSI­­ÜZEMELTETŐK! Ha az időszakos műszaki vizsgára való előkészítést szövetkezetünknél rendeli meg, járművét vizsgáztatva kapja vissza Műszaki vizsgára való előkészítését a tapolcai üzemünkben is megrendelheti. Használt személygépkocsik vétele, adása, bizományi értékesítése. Magánszemélyektől is. ■ VASIPARI ÉS GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ (679) SZÖVETKEZET KESZTHELY NAPLÓ az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Csaba Imre Postacím: Napló Szerkesztőség Veszprém, Irodaház 8201 Veszprém Telefonszámaink: Szerkesztőség: Alközpont (ugyanitt hirde­tésfelvétel is !): 13—250. 13—251. 13—252 Esti szerkesztés: 12—254 Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Demján Gábor igazgató Telefonszáma: 11—245 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely posta­­hivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1. sz.)­­* Előfizetési díj 20 forint Veszprém megyei Nyomda Vállalat Főszerkesztő, titkárság, panaszügyek: 11—255 Főszerkesztő-helyettes, gépírók, információfelvétel: 12—649 Felelős vezető: Steltzer Ferenc Igazgató Készült SUBURBAN ofszet rotációs gépen Index: 25—061 Ötven­ketten értek el négy találatot A Sportfogadási és Lot­tóigazgatóság tájékoztatása szerint a 38. játékhéten öt­­találatos szelvény nem ér­kezett. Négy találatot 52 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 88 943 fo­rint. Hármas találata 5928 fogadónak volt, ezekre egyenként 390 forintot fi­zetnek. A kéttalálatos szel­vények száma 178 055 da­rab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyere­ményösszegek a nyere­ményilleték levonása után értendők. NAPLÓ Vasárnap szeptember 23 A NAP KÉL 5.31, NYUGSZIK 17.41 Órakor A HOLD KÉL 1.38, NYUGSZIK 15.55 ÓRAKOR Tekla Hétfő szeptember 24 Gellért ötven évvel ezelőtt, 1923. szeptember 23-án robbant ki Bulgáriában a tíz napig tartó nagyszabású antifa­siszta felkelés, amely az egész világ előtt is példáz­ta, hogy a fasizmus ag­ressziója, népellenes gaz­tettei ellen csak megalku­vás nélküli harccal lehet fellépni. A felkelés előzménye az 1923 júniusi katonai puccs volt. A bolgár nagybur­zsoázia ekkor megdöntötte — a hadsereg és különbö­ző fegyveres, fasiszta cso­portok közreműködésével III. Borisz cár tudtával és jóváhagyásával — a kis­polgári demokratikus kor­mányt, s helyébe a nyílt terrorista diktatúrát meg­honosító, a finánctőkét maradéktalanul kiszolgáló kormányt ültetett. A bol­gár kommunisták legjobb­jai leküzdötték a pártveze­tés kezdeti opportunizmu­sát, s meghirdették az ál­talános népi felkelést, amelynek központja Fer­dinand városka, a mai Mi­­hajlovgrád volt. Innen irányították a küzdelmet a felkelés vezetői: Vaszil Ko­­larov, Georgi Dimitrov, Gavril Genov. A felkelők egy hétig, néhol másfél hé­tig tartották állásaikat, s a felszabadított területen mindenütt megszervezték a munkás-paraszt hatalmat. A túlerő azonban megtör­te erejüket, de a legna­gyobb fegyveres csoport Északnyugat-Bulgáriából még vissza tudott vonulni jugoszláv területre. ŐSZI MENETREND A BALATONON a MAHART közli, hogy szeptember 24-én hét­főn a balatoni hajó- és kompjáratain életbe lépteti az őszi menet­rendet. Idő­járás jelentés: Esős, szeles itő Várható időjárás vasár­nap estig: A keleti me­gyékben is megnövekvő felhőzet, elsősorban a Du­nántúlon esőkkel. Vasárnap országszerte erősen felhős idő, többfelé eső, mérsé­kelt, időnként élénk, a ke­leti megyékben is nyuga­tira, északnyugatira fordu­ló szél. A nappali felmele­gedés keleten is gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet va­sárnap 15—19 fok között. FÉL MILLIÓ FORINTOS RÁFORDÍTÁSSAL bővítik a régi iskola­­épületet Vonyarcvashe­gyen. A Balatonvidéki Építőipari Köz munka­brigádjai október első napjaira befejezik az építkezést és átadják az új tantermet és a zsi­bongót. (M. J.) ELKÉSZÜLT A GYALOGJÁRDA Bazsi községben. A községi tanács a falu egész hosszában elké­szíttette és átadta az új járdát, amelynek költ­ségei meghaladták az egymillió forintot. (M. J.) ÓVODA ÉS SZOLGÁLATI LAKÁS építésére adott megbí­zást a rezi Zöldmező Termelőszövetkezet épí­tési részlegének a kis­­görbői községi tanács. A község új létesítmé­nyét előreláthatólag no­vember első felében adják át. (M. J.) VÉDNÖKSÉGET VÁLLALT A KISZ a veszprémi gyermek­­kórházban a súlyosan beteg gyermekek sür­gős szállítása felett. A vezetőségválasztó gyűlé­sen azt is elhatározták a fiatalok, hogy segítik az alapszervezet tagjait a továbbtanulásban. Az összejövetelen négytagú vezetőséget választottak, a titkár dr. Dékán An­namária lett. Heti program Olvasóink új, állandó rovattal találkoz­nak ezután: Heti program, Mai program. E cím alatt csoportosítva közöljük vasár­naponként heti előrejelzésben, illetve na­ponta azokat a fontosabb közéleti és kul­turális eseményeket, amelyekre rendezőik közönséget várnak. Rovatunk információi eddig többnyire elszórtan láttak napvilá­got, de meggyőződésünk szerint egy cso­portban, nagyjából állandó helyen olvas­va javítjuk a tájékoztatást. Célunk pedig nem más, mint a lakosság tájékozódásának megkönnyítése és befo­lyásolása, egyben megyénk vezető szervei, testületei, művelődési intézményei közön­ségszervező munkájának a segítése. Nagygyűlésektől színházi műsorokon át tárlatnyitásig, ismeretterjesztő előadások­tól rangosabb tömegszórakoztató esemé­nyekig sokféle információnak adunk itt helyet. Természetesen valamennyi fontos, vagy annak vélt hír nem fér el e hasá­bokon. Ám, hogy valóban a legrangosab­bak közzétételével kelthessünk figyelmet, ahhoz minél több információra van szük­ségünk. Vagyis minden esemény rendezői, szervezői munkatársaink lehetnek ebben, s szeretnénk is, hogy legyenek. Mert közös érdekük: keltsünk minél szélesebb érdek­lődést az érdemes rendezvények iránt. Várjuk tehát a pontos értesítéseket idő­ben! Veszprémben a Petőfi Színház társulata a jövő pénteken tartja Juhász István: Valahol egy sziget című színpadi legendájá­nak ősbemutatóját, Petites György rendezésében. Me­­gyeszerte érdeklődéssel várt esemény a hagyomá­nyos döbröntei várünnep­ség és ifjúsági találkozó is. Ennek keretében szomba­ton Pápán vidékünk kró­nikaírói tanácskoznak, va­sárnap Döbröntén szovjet kultúregyüttes és az MHSZ győri sportolói, va­lamint lovasiskolások ad­nak műsort. Művelődési házainkban sorra beindulnak az őszi­téli foglalkozások. A veszprémi eszperantisták hétfőnként délután 5—7 óra között a Jankovics kultúr­­otthonban találkoznak, s várnak újabb érdeklődő­ket. Más szakkörök, tan­folyamok évadnyitóján is szívesen látnak új arcokat, például a veszprémi orosz­nyelvű klub hétfő esti összejövetelén a Kisfaludy Művelődési Házban, vagy csütörtökön délután a vegyipari egyetem kama­ratermében, ahol Lőrincze Lajos tart előadást az anyanyelvi ismeretterjesz­tésről. Ajkán hétfőnként és szerdánként a művelődési központban találkoznak a német és orosz nyelvtanfo­lyam résztvevői, kedden­ként a dalosok. A kiváló cím elnyerésére benevezett ifjúsági klubok vezetői a hét végén Veszprémben és Fűzfőgyártelepen tanfolya­mon vesznek részt, többek közt Dinnyés József pol­­beat énekes közreműködé­sével. Szintén a megye­­székhelyen, a Kisfaludy Művelődési Házban szer­dán kezdődik a szakszer­vezeti kultúraktivisták aka­démiája ; csütörtökön lesz az üzemtörténet-írók klub­jának évadnyitója, vala­mint a szocialista brigád­vezetők műsoros ismerke­dő estje. Vasárnap nyit a Viktória klub — többek közt — Koncz Zsuzsa VIT- élménybeszámolójával. A Hazafias Népfront kertbarát körének veszp­rémi kiállítása a hét dere­kán érdeklődésre tarthat számot. Hasonlóképp a fa­árugyár nagytermében a MEZŐGÉP KISZ-szervezete irodalmi színpadának be­mutatója hétfőn, vagy a Bakony Fotoklub kiállítása Kupán, amely keddtől egy hétig látható. Pápán október 6-ára ha­lasztották Somogyi József Petőfi-szobrának a jövő hétre tervezett avatását. Az ifjúsági ház és a művelő­dési központ klubjai itt is, Keszthelyen is „teljes gőz­zel” működnek már. Fűz­főgyártelepen zenés irodal­mi műsort rendeznek 28-án a szocialista brigádklub keretében Alfonso, Zsolnay Hédy és más művészek közreműködésével. Külön meg kell említe­nünk Weszprémi István or­vos és író születésének 250. évfordulóján, szerdán Zir­­cen tartandó tudományos emlékülést, és emléktábla leleplezését a Bakonyi Pan­­theonban. „Slussz” Békeharcosok Két kiemelkedő ese­mény jelentett szer­kesztőségünknek meg­különböztetett feladatot ezen a héten: a ma­gyar békekongresszus és a Vértes ’73 hadgya­korlat. Lehetőségünk volt rá, hogy mindket­tőnek közvetlen része­sei legyünk. Főszer­kesztőnk megyénk kül­dötteként részt vett a békekongresszuson, fő­munkatársunk pedig a magyar—szovjet közös hadgyakorlaton. Mind­két esemény gazdag volt maradandó élmé­nyekben. A véletlen hozta, hogy ez a két esemény időben egybeesett. Még­is, az első hallásra fur­csának tűnik ez a talál­kozás. Békekongresz­­szus és hadgyakorlat. Az elsőn arról tanács­koztak, hogyan lehet megerősíteni, tartóssá tenni a békét. A máso­dikon harci felkészült­ségükről vizsgáztak a katonák. Az előbbin a béke mellett, a háború ellen tettek hitet mun­kások, parasztok, értel­miségiek. Az utóbbin fegyvereket láttunk, és harcosokat, akik mes­terien elsajátították a haditechnika kezelését. Békekongresszus és hadgyakorlat. Csak lát­szólag mondanak el­lent egymásnak, a mi gondolatainkban szoro­san kapcsolódnak­ egy­máshoz, nélkülözhetet­len funkciót töltenek be a nagyszerű cél, a béke szolgálatában. Az, hogy a világon nyugalom legyen, hogy végérvényesen elhall­gassanak a fegyverek, ma már száz- és száz­milliók óhaja. A foko­zatos leszerelésért, a fegyverzet csökkentésé­ért folytatott követke­zetes küzdelem a világ minden józan gondol­kodású emberének megértését, támogatását élvezi. Aki békét akar, az nem szereti a fegy­vereket. Az a harcko­csik helyett traktoro­kat, mezőgazdasági gé­peket szeretne látni. Azt kívánja, hogy a he­likopterek az egészség­ügyet, a szállítást, a Re­pülőgépek a mezőgaz­daságot segítsék, a lak­tanyákból iskolák le­gyenek, a katonák a termelést szolgálják. A békeharcos azon­ban nem álmodozó, nemcsak óhajtja a bé­két. Tesz is, küzd is ér­te. Küzd érte a politi­kában, a gyárban és a földeken, a hivatalban, a tanári katedrán. És küzd érte a mi néphad­seregünkben, a gyakor­lótéren, a hadgyakorla­ton. Igen, a hadgyakor­laton is. Hiszen a világ még messze van a tel­jes leszereléstől. Van­nak még erők, akik fé­kezik, gátolják ezt a folyamatot, akik bár­mikor képesek a tüze­lésre. És hogy ezt most nem teszik, nem raj­tuk múlik. Hanem azo­kon, akik a másik ol­dalon, a mi oldalunkon állnak a fegyverek mel­lett, a béke védelmé­ben. Azokon, akik most itt voltak a gyakorla­ton, a szovjet és ma­gyar katonákon, a szo­cialista tábor, a Varsói Szerződés tagállamai katonáin, hadseregein, Így­ az akaratban és a tettben találkozik, és egységes egészet alkot a két nagy esemény, a békekongresszus és a hadgyakorlat. Így lehet és lett a békekong­resszus küldötteiből és a gyakorlat résztvevői­ből egyazon ügy, a bé­ke harcosa. Békehar­cos. És így alkotott egységes egészet a mi munkánkban is. Amit a kongresszusról közöl­tünk és a gyakorlatról írtunk, egy ügyet szol­gált: a béke ügyét. És azt szolgálja a maga szerény eszközeivel a sajtó, az újságírók, a mi szerkesztőségünk és benne AZ ÜGYELETES SZERKESZTŐ IS

Next