Napló, 1974. január (Veszprém, 30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-30 / 24. szám

fi Magyar Rádió és a televíziók mai műsora Mai tévéajánlatunk: 16:30: Irány az egyetem! A televízió öt évvel ezelőtt kezdte el Irány az egyetem! című műsor sorozatát, amit eddig már — bizonyos szükséges mó­dosításokkal — negyedszer ismételt meg. A 24 adásból álló sorozat sikerét az a szám­talan levél jelzi, amelyben a felvételizők köszönetet mondtak a műsor szerkesztőinek és vezetőinek, bár ők maguk is jó tudják, hogy a műsor csak segíthet a felkészülés­ben, a problémamegoldó készség fejleszté­sében, de nem helyettesítheti a tanulást. Cél a felvételi vizsgák követelményeinek gyakorlatias megismertetése, reális képze­tek kialakítása a felvételizők ezrei számá­ra a ma még mumusnak számító vizsgák­ról. A tervek szerint a jövőben valódi fel­vételi vizsgákat is bemutatnak, és elemez­nek. Ezúttal a Hőtan című műsor II. ré­szére kerül sor. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 8,05: Iskolatévé. Földrajz (Alt. isk. 8. oszt.) 8,50: Illúzió és valóság. A TV politikai tanfolya­mának adása a honvédség részére 9,20: Kémia (Középisk. 1. oszt.) A kén és fontosabb vegyületei (Ism.) 9,55: Szovjet rövidfilmek (Színes) 10,15: Egy pillanat szabadság. * 11,30: Delta. Tudományos Híradó (Ism.) 13,35: Földrajz (Ism.) 16,30: Irány az egyetem 17,15: Hírek 17,20: Természetbarát. 17,35: Vitéz László és a többiek (Színes) (Ism.) 18,05: Toronyház a Váci úton. Közintézmények huszonkét emeleten 18,40: Játék a betűkkel 19,05: Reklámműsor 19,10: Az MRT közönségszolgálatának tájékoztatója 19,15: Esti mese 19,30: TV-híradó 20,00: SZILVESZTER 1973. (Színes) 22,45: TV-híradó — 2. kiadás 2. MŰSOR 20,00: „Boldog békeidők” Beszélgetések Budapest születéséről I. rész 20,20: Antigone. Sophokles tragédiájának tv-változata (Ism­) 21,40: Műkorcsolya EB. (Színes) Párosversenyek POZSONYI TV GRAZI TV 16,50: Hírek 10,00: Iskolatelevízió 17,00: Ifjú szemmel 11,00: Sam Whiskey­ 17,45: Hírek Film (Ism.) 18,00: Esti mese 16,30: Látogatás a cb­­ 18,15: Történetek egy buszban. Gyér­jobb társaságból mekműsor 19,00: TV-híradó 17,35: Az indián folyó. 19,50: Csajkovszkij. Filmsorozat 21,05: Műkorcsolya EB. 18,00: Francia nyelv­lecke ZÁGRÁBI TV 18,25: Jóéjszakát 16,45: Magyar nyelvű gyerekek TV-napló 17,45: Kis világ TV-konyha 18,30: Riport 19,00: Osztrák képek 19,00: Ők a mi 20,06: Sporthírek stúdiónkban ,, ,___. 19,20: Az Ön tanács­ 20,15 ■ Horizont adója 21,05: A csalódottak. 20,30: Műkorcsolya EB. Francia film 23,00: Kortársak 22,40: TV-híradó KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: A sárga Rolls-Royce 8.31: Weber: A bűvös vadász 10.05: „Nyitnikék” Kisiskolások műsora 11.30: A Szabó-család 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról 13.40: Verbunkosok, katonadalok, csárdások­­ 14.10: Válaszolunk hallgatóinknak 14.25: Bemutatjuk az Ifjúsági Rádió új zenei felvételeit 14.43: Barlay Zsuzsa operettekből énekel 15.10: Harsan a kürtszó 15.44: Verdi: Machbeth 16.00: A világgazdaság hírei 16.05: Diáktarisznya 16.40: Az élő népdal 16.50: Gatti-Sebestyén András: Trombitakettős 17.20: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket 17.45: Ki gyártja? 18.00: Tánczene az NDK-ból 18.20: Dvorzsák: Gor­donkaverseny 19.25: Egy rádiós naplójából 20.15: Gondolat 21.03: A pódiumon — Otis Redding 21.29: Háttér­beszélgetés 22.20: Csajbók Terézia régi magyar da­lokat énekel, Kecskés András gitározik 22.40: Találkozás a Kossuth Klubban 23.00: Liszt-művek 0.10: Tony Eyk harmonika triója játszik PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Schumann: Spanyol daljáték 8.30: Népi zenekarok műsorából 9.03: Könnyűzene négy városból 9.50: Feltétel nélkül 11.55: A zene hullámhosszán 11.55: Néhány perc tudomány 12.00: Kamarazene 13.03: Zenekari muzsika 14.00: Kettőtől hatig .. . Opera­­intermezzók 14.15: Bélyeggyűjtők öt perce 14.20: Hadas Győző táncdalaiból 14.35: A Csehszlovák Rádió műsorából 14.44: Orvosi tanácsok 14.49: Mariann Ander­son néger spiri­tuálékat énekel 15.05: Balatoni kisszvit 15.10: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra 15.33: Beszéljünk róla! Időszerű gazdasá­gi jegyzet 15.38: Slágermúzeum 16.36: Ifjúsági krónika. 17.03: Párbeszéd egy magnószalaggal 17.13: Szimfonikus táncok 17.33: Tudományos könyvespolc 17.38: Demjén Ferenc táncdalaiból 18.05: Külpolitikai figyelő 18.20: Új könyvek (Ism.) 18.23— 19.48: Fiatalok hullámhosszán 19.48: Jó estét, gyerekek! 20.25: A rock mesterei — XIV. rész 20.55: Kémek, ügynö­kök, katonák 21.15: Kis magyar néprajz 21.20: Nóták 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 23,15: Részletek Vincze Ottó Kedves ro­konok és Ta­­mássy Zdenko Fő a vendég c. zenés játékából 3. MŰSOR 18,25: Zsoldos Imre és a Körmendi együt­tes műsorából 18,48: Bemutatjuk az MTV új lemezét 19,40: Levelek nyomá­ban 19,50: Beszélgetés Lutoslawskival 20,33: Lohengrin 21,31: A Benko dixie­land műsorából 21,47: Századunk zené­jéből Apróhirdetések INGATLAN Kossa I. uca 14/a számú két és fél szobás társas­­házrész eladó azonnal be­költözhetően. Érdeklődni: Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 38, MÉH-telep, Lenner, 7—16 óráig.___________________ Eladó 500 négyszögöl sző­lő, gyümölcsös, Balaton­­kenese-Berek dűlőben. Ér­deklődni lehet: Fürdő u. 2, Fürediné._____________________ Kétszobás, kertes családi ház eladó, eskü, Sport ut­ca 11._______________________. Vennék szoba, konyhás házat Veszprémben, vagy a Balaton környékén. Tava­szi költözéssel jeligére a kiadóba.______________________ Fiatal, lakással rendelke­ző, munkabíró házaspár eltartási szerződést kötne balatoni ingatlannal ren­delkező személlyel. Aján­latokat Segítünk jeligére a kiadóba, Szabadság tér 15, Balatonfüreden, közel a Tölgyfa csárdához, 320 négyszögöl hétvégi telek betegség miatt eladó, két­harmad része szőlővel be­ültetve. Érdeklődni: Veszp­rém, Papvásár utca 1/B, Pataki._______________________ Gyulafirátóton, a főúton 400 négyszögöles házhely eladó. Érdeklődni lehet: Jókai u. 28. Siposkertben olcsón el­adó 1 kh. szántóföld, ház­helynek is alkalmas. Ér­deklődni : Hász István, Pét­­fürdő, Szőlőhegy. Eladó 300 öl telek Bala­­tonfüred, öreghegyi u. 41, Horváth Sándor. Házrész olcsón eladó. Ba­konygyirót, Fő út 25._______ Balatonudvariban két­szobás ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: 45—527 telefonszámon. Badacsonytomajon 3000 négyszögöl, jó szőlőföld megosztva is eladó. Érdek­lődni: Bodó József, Badak­­csonytomaj, Nagykörút 37. Balatonkenesén 150 négy­szögöl házhely eladó. Arany János u. 13 szám alatt, strandtól 5 perc. Ér­deklődni: Tapolca, Béke u. 8/B, Horváth József, Balatonfüzfő, Ságvári Endre u. 15. sz. alatt 308 négyszögöl telek, rajta lakható melléképület el­adó. Érdeklődni a helyszí­­nen, Péli Istvánnál. Balatonfüreden 10 négy­zetméter alapterületű, dup­lafalú faház berendezve, olcsón eladó. Schell, vá­roslőd, TÜZÉP-telep._______ Jó állapotban levő két szoba komfortos ház, gaz-­­dasági épületekkel 1900 négyszögöl telken olcsón eladó. Takácsi, Petőfi utca 61, Jász István, Keszthely, Lehel út 8/a alatt négy szoba, komfor­tos, új családi ház eladó. Érdeklődni ugyanott._______ 500 négyszögöl termő sző­lő Raposka és Hegymagas között, Szentgyörgyhegyen, országúttól 100 méterre el­adó. Nagy József, Szany, Lenin út 39. Érdeklődni le­het: Göllei Béla, Hegyma­gas, Táncsics u. 11._________ Keszthely, Magyar út 55 alatt kétszobás lakóház, gazdasági épületekkel, be­költözhetően eladó. Érdek­lődni: Fi Viktor, Keszt­hely, Lehel út 8.___________ Siófok kertvárosi öveze­tében 3 szobás, komfortos családi ház azonnal beköl­tözhetően 430 ezer forin­­tért eladó. Hunyadi u. 4. Tapolcán kettőszobás komfortos családi ház kerttel, gyümölcsössel, sző­lővel eladó. Érdeklődni : Batthyány u. 42.____________ Berhidán, a Péti úton 382 négyszögöl telek eladó. Ér­deklődni lehet: id. Markó Jánosnál, Peremartongyár­­telep 72/2. sz. alatt. LAKAS Üres szoba albérletbe ki­­adó. Veszprém, Cseri u. 27. Kertes, szoba, konyhás, kamrás lakás garázzsal el­­adó. Ajka I., Hársfa u. 15. Budapest XIV. kerületi­­ szoba összkomfortos, táv­fűtéses tanácsi lakásomat veszprémi hasonló, másfél szobásra cserélném, ráfi­zetéssel is. Érdeklődni: Né­meth János, 1142 Budapest XIV., Szikszó park 13. Elcserélném ajkai kettő­szobás, központi fűtéses szövetkezeti lakásomat sü­megi kertes családi házra. Tavasz jeligére Ajka, pf. 10. Albérleti szobát jól szi­tuált fiatal lány részére ki­adnék. Modern lakás jel­igére a kiadóba, Veszp­­rém, Szabadság tér 15. Pápán társasházban gar­zon öröklakás készpénz + OTP-átvállalással eladó. Válaszokat Napfényes jel­igére a pápai hirdetőbe ké­rek. AUTO-MOTOR Terepjáró eladó. Érdek­lődni GAZ-rajkocsi jeligé­re a Napló Kiadóhivatalá­ban.___________________________ Simson-Start kifogásta­lan, 11 000 kilométerrel ol­csón eladó. Veszprém, Akácfa utca 20. __________ Eladó K—25-ös Zetor, fel­javítva, körfűrésszel. He­gyi Benő, Szentgál._________ 850-es Sport Fiatot vagy Limousint sürgősen ven­nék. Balatonalmádi, Tuli­pán, Wartburg személygépko­csi eladó. Várpalota, Hárs­fa u. 20._____________________ 403-as Moszkvics eladó. Érdeklődni: Tapolca, Ró­zsa F. u. 3, Kálmán. VEGYES Egy darab 7 éves, fejős és egy darab 7 éves, 8 hó­napos vemhes tehén be­tegség miatt eladó. Érdek­lődni lehet: Pécsely, Hosz­szú út 77 szám alatt._______ Társasház építéshez fö­­démdaru eladó. Veszprém, Budapest út 31. Délután 4 órától.________________________ 186 kilogrammos hízott­­sertés eladó. Kádárta, Győ­ri út 8._______________________ Vennék 30 kilogrammtól 80 kilogrammig állíthatós súlyzót. Markovits János, 8196 Litér, Ond u. 100. Fajtiszta egyéves fekete puli, új vadász lónyereg és nagyméretű, csehszlovák motorszélvédő eladó. Veszprém, Akácfa u. 20. Kéttűágyas német kötő­gép sürgősen eladó. Zirc, Lékai J. u. 4. Keserű,______ Érettségizet fiatalember gépkocsijával állást keres. Mellékfoglalkozás jeligére a kiadóba. HAZASSAG Megismerkednék házas­ság céljából 22—28 év kö­zötti, természetes fekete hajú, 170—180 cm magas pedagógus, egészségügyi vagy adminisztrátor lány­nyal, 31 éves, nőtlen vas­úti mérnök vagyok. Leve­let Dunántúli vidék jeligé­re a kiadóba, Veszprém, Szabadság tér 15.___________ 25 éves, gyermekszerető üzemi munkás szakmával is rendelkező, megismer­kedne házasság céljából házias, szerény lánnyal. Nagyon nehéz az igazit megtalálni jeligére a ki­adóba. Veszprém, Szabad­ság tér 15. Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat FELVESZ: HEGESZTŐT, LAKATOST ÉS SEGÉDMUNKÁST betanított munka­körbe. Jelentkezni lehet: Veszprém, Viola u. 12. (726) Balatonvilágoson épülő korszerű, önkiszolgáló rendszerű boltunkba 1974. július 1-i belépéssel"_ vezetőt és eladót keresünk Nyári üzemelésű Balaton-parti egyszemélyes élelmiszer pavilonjainkba VEZETŐT KERESÜNK. Működési bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Balatonfőkajár és Vidéke ÁFÉSZ . Balatonfőkajár. Telefon: 72—914. (450) Veszprémben, vagy közvetlen környékén lakó érettségizett gyorsírót keresünk felvételre azonnali belépéssel. Jelentkezés kizáró­lag személyesen, a reggeli órákban, 7-9-ig Veszprém megyei Tanácsi Tervező Vállalat, Veszprém, Felszabadulás u. 21. (577) 6 — NAPLÓ — 1974. január 30. szerda Állást keres? Itt talál! A Veszprémi Ingatlanke­zelő Vállalat felvételre ke­res állandó munkára váro­si munkahellyel főfoglal­kozásként munkát vállaló kőműves, ács, tetőfedő, bá­dogos szakmunkásokat, to­vábbá vízvezeték-szerelő­ket és segédmunkásokat azonnali belépéssel. Elő­nyös fizetési feltételeket és munkakörülményeket biz­tosítunk. Kőművesek ré­szére 7—16 Ft-ig, tetőfedő, ács, bádogos és vizes szak­munkások részére 7—16 Ft­­ig órabért fizetünk. Fize­tés mértékét jelentősen be­folyásolja a szakmai gya­korlati idő. Jelentkezni le­het a vállalat telephelyén, Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 48 szám alatt, munkanapo­kon 7,30-tól 16,30-ig és a 12—166 telefonon. Az Állami Kórház, Ba­­latonfüred, gyors- és gép­írókat keres. Illetmény a bértétel szerint. Jelentkezni a személyzeti főelőadónál lehet. A Veszprém megyei Ven­déglátó Vállalat 1. sz. Ki­­rendeltsége általános sze­relőt a Hotel Veszprém és a Bakony étterem üzletei­be, továbbá villanyszerelőt a TMK-műhelybe, üzemi segédmunkást és konyhai dolgozókat vesz fel. Je­lentkezni lehet a kiren­deltség munkaügyi előadó­jánál, Veszprém, Budapest u. 3. (Hotel Veszprém). Várpalotai lerakatunkhoz raktári dolgozót felve­szünk. Jelentkezés: FŰ­SZERT, Veszprém, Pápai út 39. Női dolgozókat csak nap­pali műszakra felveszünk. Minden szombat szabad. Vidékieknek részben úti­költséget térítünk. Címünk Gabona Tröszt Szolgáltató Vállalat Kirendeltsége, Veszprém, Pápai út 47. (Shell benzinkúttal szem­ben.) A VOLÁN 21. sz. Válla­lat Padragkúti Főnöksége azonnali belépéssel felvesz gépjárműszerelőt, szerelő­lakatost, autóvillamossági és hálózati villanyszerelőt, jó kereseti lehetőséggel, jelentkezés: Padragkút, Kossuth utcai telephelyün­kön. Telefon: Padragkút 13. Pályázatot hirdetünk üz­letszerzői munkakörre. Ke­reskedelmi gyakorlat és erkölcsi bizonyítvány szük­séges. Jelentkezés: ÁFÉSZ, Zirc, Központi Iroda (Deák F. u. 8.) Telefon: 173. Az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó pályázatot hirdet vezető munkakörbe, üzemi gyakorlattal rendel­kező, közgazdasági egyete­met végzett szakember ré­szére. A jelenkezést írás­ban, önéletrajzzal, rövid munkaköri leírással ellátva a vállalat személyzeti és oktatási osztályára kérjük megküldeni. Lakást felvé­tel esetén biztosítunk. Herend községben üze­melő 37-es számú vegyes­­vas-műszaki bolt boltveze­tői állás betöltésére — sze­mélyi változás miatt — pá­lyázatot hirdetünk. Sze­mélyi feltételeket az 5/1972 Bk. M. számú rendelet ír­ja elő. Jelentkezés írásban vagy személyesen Szent­gál ÁFÉSZ kereskedelmi osztály. A Veszprém megyei Víz- és Csatornamű Vállalat központi telephelyére ka­zánfűtőket keres. Jelentke­zés : Veszprém, Pápai út 41, Körinek Attila gépésze­ti osztályvezetőnél. A VOLÁN 15. sz. Válla­lat felvesz pápai üzem­egységére vizsgázott ka­zánfűtőt olajtüzelésű ka­zánhoz, TMK-lakatost, va­lamint részmunkaidős ta­karítónőt. VT­VB Városgazdálkodási Üzem felvesz éjjeliőri munkakörbe veszprémi la­kost. Jelentkezés: VTVB Városgazdálkodási Üzem, Veszprém, Szeglethy u. 4. Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz konyhalányokat a bala­tonfüredi építők üdülőjé­be. Jelentkezni lehet: Ba­­latonfüred, Szabadság u. 4. szám alatt. NAPLÓ az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Csaba Imre Szerkesztőség: Veszprém. Irodaház Postacím: Napló Szerkesztőség 8201 Veszprém Telefonszámaink: Alközpont (ugyanitt hirde­tésfelvétel is!): 13—250. 13—251. 13—252 Főszerkesztő, titkárság, panaszügyek: 11—255 Főszerkesztő-helyettes, gépírók, információfelvétel: 12—649 Sportrovat: 11—244 Esti szerkesztés: 12—254 Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Demján Gábor igazgató Telefonszáma: 11—245 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely posta­­hivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1. sz.) Előfizetési díj 20 forint Veszprém megyei Nyomda Vállalat Felelős vezető: Steltzer Ferenc igazgató Készült SUBURBAN ofszet rotációs gépen Index: 356 861 Anyakönyvi hírek Pápa város anyakönyvi bejegyzései 1973. december 15-től 1974. január 15-ig Születtek: Tulok József és Horváth Ildikó lánya Henriette (Pápa), Pethő Lő­rinc és­­ Süle Mária lánya Katalin (Kemenesszentpé­­ter), Reizinger József és Renner M­argit fia Mihály (Pápasalamon), Nyári László és Vajda Julianna fia László (Bakonytamási), Molnár Kálmán és Antal Piroska fia László (Mező­lak), Pilter László és Ke­resztes Mária lánya Ágota és fia Balázs (ikrek) (Gan­na), Pataki Zoltán és Ber­ki Mária lánya Rita (Gan­na), Lakatos Rudolf és Lendvai Borbála fia Csa­ba (Pápa), Tóth Zoltán és Horváth Margit lánya Ju­dit (Pápa), Kolozsvári György és Szalóky Éva fia György (Pápa), Nyulasi Ferenc és Nyulasi Rozália lánya Lídia (Nyárád), Pap Gyula és Erdős Klára lá­nya Bernadett (Pápa), Föl­ding László és Szarka Ma­rianna fia László (Bakony­ság), Király Ottó és selyem Anna lánya Andrea Móni­ka (Marcalto), Győri De­zső és Király Mária fia Péter (Vaszar) Szabó End­re és Fenyvesi Éva lánya Éva (Pápa), Török Ferenc és Szalai Magdolna lánya Ildikó (Pápa), Horváth Ti­bor és Imre Gyöngyike fia Attila (Pápa), Ligárt László és Dunaszegi Erzsébet fia László (Győr), Légrády László és Varga Piroska lánya Krisztina (Nyárád), Róka Béla és Szöllősi Má­ria lánya Ágnes (Adászte­­vel), Bartha Tibor és Hal­mi Gyöngyi fia Roland Zoltán (Pápa), Gyimóthy László és Tarnai Gabriel­la fia Péter (Pápa), Erős József és szekeres Rozália lánya Judit (Pápa), Pálffy László és zsédenyi Emma fia László (Magyargencs), Fleck László és Szili Krisz­tina lánya Krisztina (Pá­pa), Berki Lajos és Bor­bély Gabriella lánya And­rea (Homokbödöge), Csá­szár Gyula és Rapcsándi Mária fia Róbert (Pápa), Szép István és Horváth Hana lánya Mónika (Lo­­vászpatona), Kaszalik Vin­ce és Bajcs Margit fia Csa­ba (Gyarmat), Kiss Ernő György és Horváth Anna lánya Natália (Pápa), Szó­ka Antal és Sipos Mária fia Roland Szilárd (Szere­­cseny), Sarkadi Sándor és Huszár Irén fia Sándor (Pápa), Lukács István és Blahó Katalin fia Róbert (Tapolcaf­), Hegedűs Ist­ván és Töreki Piroska lá­nya Henriett (Kemenes­­szentpéter), Horváth Dezső és Szalontai Holikó lánya Holikó (Szerecseny), Vincze János és Babják Ilona lá­nya Mónika (Pápa), Feren­­czi Sándor és csoknyai Má­ria fia Péter (Kéttornyú­­lak), Kocsis Ferenc és Bu­sás Jolán lánya Henriett (Pápa), Kovács Dezső és Császár Katalin fia Dezső (Nyárád), Gitta Imre és Drexler Erzsébet fia Imre (Balatonalmádi), Horváth Elemér és Horváth Mária lánya Tímea (Veszprém), Pethő Zoltán és zámolyi Hona lánya veronika (Ne­­mesgörzsöny), Lakatos Zol­tán és Karthuz Rozália lá­nya Hajnalka (Bakonyta­mási), Mahler Ferenc és Dudaszeg Erzsébet lánya Hajnalka Noémi (Pápa), Horváth Gyula és Tóth Ha­na fia Norbert (Pápa), Nagy­ István és siklósi Irén fia Péter (Pápa), Pente Gyula és Lakatos Margit lánya Piroska (Pápa), Csendes István és Ágoston Hoikó lánya Ildikó (Pápa), Hier Béla és Farkas Ma­rianna lánya Judit (Kúp), Ábrahám János és Freun Aranka fia Ferenc (Vanyé­la), Gyarmati József­­ Farkas Ágota fia Atta (Pápa), Tóth Tibor ( László Erzsébet fia Tibó (Pápa), Benedek Zoltán­­ Szakács Apollónia fia Sza­bolcs (Takácsi), Berzseny Lajos és Horváth Hana­fi Lajos (Homokbödöge), Bá­lnt Sándor és Szabó Ed lánya Hajnalka (Kemenes hőgyész), pap Ambrus i Varga Márta lánya Márt (Vaszar), Kiss László i Tóth Rozália lánya Livi (Pápa), Horváth Endre i Bálint Irén fia Balázs (Pá­pa), Horváth Tibor és Mei­czinger Magdolna fia T­hor (Nóráp), Kecskés Zol­tán és Eisenbeck Anna fi Zoltán (Béb), Présing Jó­zsef és Gulyás Judit fi József Balázs (Pápa), Nag Sándor és Papp Ibolya­­ Sándor (Egyházaskesz), Hegedűs László és Mérin­ger Mária fia László (Bu­dapest X.) Ujváry Béla é Bálint Ágota lánya Hajnal­ka (Pápa), Hubert Györg és Mike Éva fia Andó (Pápa), Bálint Miklós é Finta Mária lánya Time (Pápa), Kohlmann Józse és Pető Borbála lány Margit (Pápa). Házasságot kötöttek Ovádi Dezső és Gulyás Ju­liánna (Zalameggyes 11 Pápa), Varga György é Jávorszky Gizella (Székes­fehérvár 111. Pápa), Széle Endre és Vilmán Lilla (Pá­pa), Szabó Tibor és Soó Irén (Pápa), Róka Lászl és Kis Erzsébet (Pápa) Tasnádi Mihály és Kiss Er­zsébet (Pápa), Kovács Sán­dor és Szabó Irén (Tisza­szentimre 10. pápa), Bors László és Becskereki Év (Keszthely 111. Pápa), Ka­zai János és Toki Vita (pápa), Hujber László , Verebély Hona (Vaszar) Dolgos Sándor és Rádócz Mária (Pápa ill. Csopak) Csuka Géza és Gyimes Gizella (Pápa), Tóth Lászl és Juronics Erzsébet (Pá­pa), Held József és Ganc Erzsébet (Kúp 111. Döbrön­te), Lénárt Sándor és Ko­csis Mária (Pápa Hs. Nagy­acsád), Vogl Péter és Mül­ler Rozália (Mosonmagyar­óvár 111. pápa), Bíró Ist­ván és Nagyfi Márta (Pá­pa), Bicskó Tibor és Bóda Julianna (Pápa), Iván­ Gyula és pap Erzsébet (Ne­mesgörzsöny ill. Mezőlak) Szüts Tibor és Tar Viktó­ria Judit (Győr), Mészáro Lajos és Horváth Tv (Nyárád ill. Pápa), Szabi Béla és Tuba Ágnes (Pá­pa), Bejczi Lajos és Pol­gárdi Rozália (Nagyacsái ill. pápa), Piczer István é Szakács Katalin (Pápa) Harag Ferenc és Nagy Er­zsébet (Pápa ill. Marcalio) Meghaltak: Molnár Zol­tán (68) Pápa, Oroszvár Istvánná Simon Cecilia (89 Pápa, Makkai Dezső (64 Pápa, Györkös György (67 Pápa, Csörköly Jánosné Ta­más Eszter (84) Csikvánd Rákos Vendel (61) Pápa Bóday József (87) Pápa Megyeri Erzsébet (47) Pá­pa, Somogyi József (61 Pápa, Szijj­i Etelka (90) pá­pa, Kaufmann Gyulán: Szalay Ludmilla (94) Pápa Reindl Józsefné Bauer Vil­ma (45) Bakonyjákó­, He­gyi Józsefné Tóth Mária (68) pápai lakos. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk kö­szönetet mindazok­nak, akik felejthetet­len drága gyerme­künk és testvérünk, ifj. SZABÓ ISTVÁN temetésén megjelen­tek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat részvé­tükkel enyhíteni igye­keztek. .Külön köszö­netet mondunk a tex­tilgyár csomagoló és áruforgalmi osztályá­nak, Irántunk tanúsí­tott részvétért. A gyá­szoló Szabó család, Pápa. (739) VESZPRÉM MEGYEI AGROKER Vállalat NÖVÉNYVÉDELMI SZAKMÉRNÖKÖT keres, SZAKFELÜGYELŐI munkakörbe. Jelentkezés személyesen: a műtrágya­­növényvédőszer osztályvezetőnél, Veszprém, Ibolya u. 8. (446) Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk kö­szönetet mindazok­nak, akik szeretett férjem, édesapánk, fiunk, testvérünk, vőnk, sógorunk, FEGYVERNEKY KÁROLY temetésén­­ megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönetet mondunk a sümegi gimnázium tanulóinak és tanárai­nak. A VOLÁN 15-ös ajkai üzemegységé­nek, a devecseri álta­lános iskola 5. A osz­tály tanulóinak, a ne­velőinek. Gyászoló család, Devecser. (543)

Next