Napló, 1974. szeptember (Veszprém, 30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-15 / 216. szám

Televízió Nürnbergi epilógus Zárszó, utószó — ezt je­lenti a görög eredetű, ella­­tinosodott epilógus szó annak a tévéfilmnek a címében, amelyet a lengyel televízó estjének keretében pénteken láthattunk a képernyőn, s amely tavaly Lengyelország­ban „az év legjobb tévéadá­sa” rangot nyerte el. A történelem legnagyobb bűnügyének tárgyalását, a nürnbergi pert eleveníti fel, majd harminc év után ez a nagyhatású film a doku­mentumok hűségével, s ugyanakkor az önálló érvé­nyű műalkotás ig­ényével és erejével. Az egy évig tar­tó tárgyalás-sorozatot úgy sűrítette bele két órába, úgy komponálta kerek egésszé, hogy csak a legfontosabb összefüggésekre figyelt, s mégis — vagy éppen ezzel a tömörítéssel­­— a „bűnügy” minden rettenetét,­ aljassá­gát, valószínűtlenségét érzé­keltetni tudta. A film maga is feltette azt a kérdést, hogy harminc év után érdemes-e még mind­erről beszélni. A választ a kérdésre nekünk, nézőknek kell megadnunk, s válaszunk nem lehet más, mint az, hogy igen. Újra meg újra fel kell idéznünk ezeket a szörnyű gaztetteket, mert a történelem azóta is bizonyít­ja: az emberiség feledékeny. A nürnbergi nemzetközi bíróság csak a fasiszta né­met vezetők felett mondott ítéletet. A fasizmus felett csak képletesen. Az emberi­ség kimondta ugyan ezt az ítéletet is, de az ítélet végre­hajtása a világ sok táján még mindig késik. Éppen ezért, a Nürnbergi epilógust bármily erőteljes, megdöbbentő filmnek tart­juk, címével nehezen tudunk megbarátkozni. A nürnbergi per még nem nevezhető epi­lógusnak, zárszónak, s ez a film sem lehet, még mindig nem lehet epilógus a fasiz­mus felett. A televízió pénteki lengyel estjén ez után a borzalmakat felidéző, embernek alig ne­vezhető tömeggyilkosokat szerepeltető, mindannyiunk markát ökölbe szorító film után Chopin zongoramuzsi­kája szólalt meg. Ez a mu­zsika föloldotta bennünk a görcsöt, s kontrasztjával táp­lálta hitünket: a gonosz ha­talmak árnyéka egyszer az egész emberiség fölül eltű­nik, kisüt a nap, s tiszta, emberi hangú muzsika tölti meg a földet. B. E. A diplomával nem rendel­kező pedagógusokat szoktuk képesítés nélkülieknek nevez­­ni. Ám akiről alább szó lesz, nem tanít, nevel köznapi ér­telemben. Csupán tetteivel és szándékával nyújt egy példát az iskolán kívüli művelődés­re. Képesítés nélkül. A parasztköltő Nagy Imre, Sim­ka István, Szabó Pál, Ve­res Péter szellemi rokonai közül való. Egyike a kikupá­­lódott idősebb parasztembe­reknek, akik nem ragadtak a földhöz, de el sem szakad­tak tőle. Szakmájukban te­kintélyük van, sokat dolgoz­nak, mégsem koptak, süp­pedtek bele a munkába. Le­leményes és nyugtalan ezer­mesterek. Olvasottabbak és kíváncsiabbak sorstársaik­nál. Gondolkodva cselekvők. Kenyérkereső napi dolgukon túl, messzebbre tekinteni mernek is, tudnak is. S tá­­gítgatják hivatásuk horizont­ját. Épp ezért erős bennük az önkifejezés vágya. Meg hogy használjanak a köznek. Sok diplomás is tanulhat tőlük igényt a tájékozottság­ra és tevékenységre. Hogy ne morzsolgassák el az életüket ímmel-ámmal. Hanem élve­zettel éljenek, mint Szalóky Károly Adorjánházán. Pár éve Nagyvázsonyban, vidékünk népművészeinek és néprajzi gyűjtőinek társasá­gában találkoztunk. Az inas, mozgékony ember azzal tűnt föl, hogy pedagógusokkal és fafaragókkal épp oly jóked­vűen és közvetlenül beszél­getett el, mint a megyei mú­­zeumi faz''"fával, vagy a fia­tal néprajzkutatóval. Szemér­mes fesztelensége természe­tes volt a — többnyire hon­ismereti táborokból ismert — barátok gyülekezetében. Meglepett viszont gondolko­dásának frissesége, sokolda­lú érdeklődése. Szívesen idézte föl nem­rég a vázsonyi élményt, azon­ban nem hallgatta el korábbi zavarát. — Mikor becsöppentem ab­ba a társaságba, egyedül voltam paraszt tanáremberek közt. Csak Sülé Sanyit is­­mertem, a kertai igazgatót. Azért jól éreztem magam — mosolyodott el ravaszkásan. — Jobban, mint a marhák között... De meg ne írja ezt! — Másként hogy lenne hi­teles csevegésünk? — Akkor meg tegye hoz­zá: hiányoztam nekik, ha nem tudtam elmenni tovább­képzésre. Képesítés nélkül... — Hogy került a honisme­reti mozgalomba? Egyik indítékos kapcsola­tát említette a népi írók mozgalmával. Első versét­ Sinka István közölte. Talál­kozott vele — Kodolányi Já­nossal együtt — celldömölki felolvasó esten, vacsora köz­ben összebarátkoztak, aztán meglátogatta. Mielőtt a frontra ment, dedikálta ne­ki egyik könyvét, ami ma is megvan. Írt verseket, elbeszéléseket, mezőgazdasági cikkeket is, de ezekre csak utalt most. Azt készségesen elmesélte, mi­ként szervezett szakkört 1964-ben. — Akkor még nem tud­tam pontosan, mit akarunk, csak olvastam a honismeret­ről. Lézengtek itt a fiatalok, párat meghívtunk a kultúr­­házba és kimentünk a ha­tárba cserepet gyűjteni. Tud­tam, hol vetett föl az eke valamit. Aztán kapcsolatba kerültem a veszprémi múze­ummal, küldtek brossúrákat, évente hívtak tanfolyamra, és ellárogattam. Amit tanultam, továbbadtam a szakkörben. Szorgalmasan gyűjtögettek, nemcsak véletlenül előkerült cserepet, köveket, hanem néprajzi tárgyakat is. — Rájöttem, hogy a nép­rajzi anyag a legfontosabb. Megkondult az utolsó óra. Eleinte udvarában gyara­podott a gyűjtemény. 1967- b­en kiigényelte neki a meg­üresedett, kopott iskolát. A falu kőművesei társadalmi munkában rendbetették, a külső vall­i igazgató segített el­helyezni a 20—30 tárgyat. Csakhogy szinte elvesztek a teremben, amelyikben haj­dan Szalóky Károly is tanult. Most meg már két terem is szűk, raktárszerűen zsú­folt. Ősi gramofontól és csap­dától lakodalmas fazekakon és hutaüvegeken át kézi­malomig és szövőszékig több száz darab különféle emlékét halmozták ide a letűnt pa­raszti életformának Régésze­ti leletek, családi okiratok, leszerelő levelek, Kossuth­­szózat plakátja, ruhák, fafa­ragások, festmények — az utóbbiak saját munkái — sorakoznak művészi rendet­lenségben. És gyógyító-óvó kézre várva. Mert a nyirkos helyiségben pusztítja az enyészet Adorjánháza és kör­nyéke múltjának dokumen­tumait. A gyűjtő a restaurátor-hi­ánynál és a megőrzésre-be­­muta­tásra méltóbb körülmé­nyeknél is jobban fájlalta az elkótyavetyélt értékeket. — Nagy baj, hogy nem ön­tudatos a nép. Idejár egy ci­gány autóval. Semmi fillé­rekért odaadnak neki olyan tárgyakat, amiket aranyért se lehet megvenni. — Maguk nem vásárolhat­nak? — Volt amit vettem, nem magamnak, de többet miből? Ajándékba kaptuk, vagy kér­tük a gyűjtemény anyagát. Egy darabot el nem­ engedek belőle. Egyetértettünk abban, hogy vannak még értékesebb és még rosszabb helyzetű gyűj­temények. Az adorjánházi sorsa az iskolában lakó csa­ládétól is függhet. De lehet­ne itt, vagy a szomszédos falukban szép paraszt-ba­rokk házat tájmúzeumnak berendezni. A gyűjtemény máris alkalmas ehhez. Ava­tása után bizonyosan nem la­kott autóval távozna a kör­nyékről a seftelő. Nem hagyják nyugton a gondok Szalóky Károlyt, kedvét mégsem lohasztják. Szeretné, ha többen járnának honismereti és rajz szakkö­rébe, tanulmányi kiránd­lá­­sokra. Meg az idő­m ott pa­naszkodott, mikor festmé­nyeiről faggatom. — Csak télen érek rá ez­zel foglalkozni. Most mást festettem — mutatta szobá­juk frissen meszelt falait. — Életemben először... Délu­tán megyünk talajmintát venni. Növényvédős vagyok a téeszben, meg mikor hol van dolog, azt csinálom még egy évig. Jövőre lesz 65 éves. Ad­digra szeretné befejezni fa­lujában a földrajzi névgyűj­tést. Pályázatra, de nem díj­ért. Mint ahogy a hagyomá­nyos cséplésről írt dolgoza­tát se azért küldte meg a múzeumnak. Hanem hogy át­mentse az elhaló öregek em­lékeit, tapasztalatát, kultú­ráját. Ezért foglalkoztatja a népi állatgyógyítás és izgat­ják a környékbeli régészeti lelőhelyek, padlások zugai, az egykori kurtanemesek ha­gyatékai, ősi lakóhelye tele­püléstörténete, a néphagyo­mányok, szokások. Sinka könyvét a kezében egy kicsit emlékeztetőnek, egy kicsit bíztatónak láttam. Szívem szerint leginkább ön­életírásra buzdítanám. Ver­sei, elbeszélései, cikkei, ré­gen abbahagyott naplója föl­lapozására és élettapasztala­tainak papírra vetésére. Kur­ta ismeretségünkből még el­nagyolt vázlatra sem tellett róla . Szalóky Károlyról, aki képes rendben megírni az utóbbi fél évszázad falusi kró­nikáját. Képesítés nélkül és élvezetesen. Ahogy élt és él. Raffai István : " Képesítés nélkül . Készülődés az évad első bemutatójára A jövő hét péntekén lesz a veszpré­mi Petőfi Színházban az új évad első bemutatója. A társulat A. Fredro tizen­kilencedik századi klasszikus lengyel drámaíró Hölgyek és huszárok című ko­médiáját mutatja be. Horvai István kétszeres Kossuth-díjas érdemes mű­vész irányításával már javában folynak a próbák. Képünk amelyben Dobos Il­dikó és Göndör Klára látható, az egyik próbán készült. (Borbás János felvétele) H­ét szocialista városunk képviselői tanácskoztak a minap Ajkán, de az iskolák és a közművelődési in­tézmények együttműködésének elemzése azt bizonyította, hogy e városainkban is ott szorít a cipő, ahol többi nagyobb te­lepülésünkön. Elsősorban: kevés a népmű­velő­­Ajkán különösen, hisz 1600 lakosra jut belőlük egy, míg az országban átlago­san 800-ra. ..), s a közművelődési intéz­mények és az iskolák képtelenek megfele­lő teret, megfelelő számú­­ felszereltségű helyiséget biztosítani. Pedig mindez alapja az együttműködés sikeresebbé tételének. Az együtt munkálkodás azonban mind­inkább tért hódít. Mert a szükség visz rá bennünket. E szükségességet hol előbb, hol utóbb fedezik föl. Szerencs­é­nek mondható, hogy most épp Ajkán vethetsék össze tapasztalataikat szo­cialista városaink képviselői, mert itt min­den olyan kezdeményezéssel találkozha­tunk, ha néha csak csírájában meglévővel is, amely a válaszfalak ledöntését hiva­tot­t szolgálni. A legfőbb mozgatóerő mindenképpen a párt munkásművelődési politikája, amely cselekvésre készteti a köz műveltségéért felelősöket (hogy ezt nem udvariasságból mondjuk, bizonyítja azoknak az üzemi ve­zetőknek a mozgolódása, akik eddig nem hitték el, hogy nekik is feladatuk a mun­kások műveltségének fokozása­. Hiszen Aj­kán a fizikai dolgozók egyharmada nem végezte még el az általános iskolát. S azt, hogy a továbbtanulók helyét ne töltsék föl az újabb nemzedékek, az iskolában kell megelőzni. Az iskolában kell beoltani a művel­tségszomjat. Sikerülhet-e ez, ha az iskolát magára hagyjuk? Az iskolát azonban egyre ke­vésbé hagyják magára Ajkán is. Iskolai szakköröknek s műkedvelő mű­vészeti csoportoknak adnak otthont a vá­ros művelődési házai, az iskolák képtelenek lennének egymaguk működtetni. Majd másfélezer tanulót foglalkoztatnak a külön­böző körökben. S tanulságos, hogy milyen, például, a műszaki szakkör hangulata. E kis körök munkájában sok „rossz” ta­nuló is részt vesz. Olyan fiatal, akit az iskolában ezernyi gátlás nyomaszt, aki az iskolában képtelen megvalósítani önmagát. Mert ott jobbára csak kudarcok érik. Míg a művelődési házban oly jól kamatoztat­hatja munkaszeretetét, kézügyességét. Új ember kovácsolódik belőle: végre megta­nulja önmagát becsülni, rádöbben saját ér­tékeire. Szóval e szakkörök pótolják mind­azt, amire az iskolák ma még képtelenek — nemcsak Ajkán. Érdemes még többet törődni ezekkel a körökkel, amelyek a munkára, az életre nevelő iskola nem­létéből keletkezett űrt próbálják betölteni. Ha az iskolában a tan­órákra is bevinnék e közművelődési szel­lemet, több fiatal kapna kedvet az egész életet végigkísérő tanuláshoz, az embert kiteljesítő művelődéshez. A könyvtár az a másik intézmény, amely mind nagyobb sikerrel lazítja az iskolák zártságát. Megyénkben sok jó példát tud­nánk fölmutatni, de Ajkán maradva: a városi gyermekkönyvtárban olvasókört hoztak össze az olvasással nehezebben bol­doguló kicsinyeknek. Azoknak, akiknek kevés a tanító segítsége, s akikkel otthon sem tudnak kellően foglalkozni. A könyv­tár műsorajánlattal szolgál az iskolai olva­sómozgalom számára (e mozgalomban Aj­kán a tanulók hatvan százaléka vesz részt). Mind gyakoribb, hogy a könyvtárban tart­ják az iskolai órákat, például történelem­ből, magyarból. Oly gazdag ismerettár áll itt a nevelők keze ügyében, amilyen egyet­len iskolában sem. S közben a gyerekek a könyvtárhoz szoknak. Igaz, a könyvtárakban szép folyóiratol­vasók várják a fiatalokat is, ám nem árta­na, ha az iskolákban letéti folyóiratolva­sókat rendeznének be. Ez nem kerülne kü­lön pénzbe, hisz a könyvtárak kölcsönöz­ni tudnák a fontosabb, s a diákokat ér­deklő lapokat. Kazincbarcikán, Ajka­­ testvérvárosában már így csinálják. S ugyancsak barcikai példa: a város összes könyvvásárlásra szánt pénzét egy kalapba teszik, s a városi könyvtár időnként könyv­cserével frissíti föl a kis — s így az iskolai — könyvtárak állományát. Ily módon az iskolai könyvtárak sem verik magukat fö­lösleges költségbe. Alakul Ajkán az iskolamozi is. A mű­velődési házakba már korábban is vetí­tettek egy-egy, a tananyaghoz kapcsolódó filmet, most azonban bérleti előadássoro­zatot szervezett a Kossuth mozi a kötelező és az ajánlott olvasmányokból készült fil­mekből. Ez már mutatja egy ajkai iskola­mozi lehetőségét és szükségességét. T­alán sikerült bebizonyítanunk: om­ladoznak Ajkán az iskola és a köz­­művelődés válaszfalai. Mondhat­nék: mintaszerűen. Mondhatnék: mint mindenütt, ahol komolyan veszik a falak ledöntését. Egyébként Ajkán a közművelő­dés és az iskola legszebb közös huszárvá­gása, a gimnázium és a két szakmunkás­képző megerősítése egy-egy függetlenített iskolai könyvtárossal. A válaszfalakat te­hát itt-ott már sikerül lerombolni. S hogy érdemes, ezekben az iskolákban már tud­ják. Sarusi Mihály Omladozó válaszfalak Együttműködő iskolák és közművelődési intézmények Ajkán Hogyan tovább? Megvizsgálják megyénkben a pártoktatás hatását Kellő hatékonysággal tud-e részt venni a tömegpropa­ganda, a pártoktatás a szo­cialista tudat alakításában? Szerves részévé vált-e a pártmunkának és a káder­képzésnek? Vajon azokra a társadalmi rétegekre van-e a legnagyobb hatása tömeg­propagandánknak, amelyi­keknek leginkább szükségük van a megvilágosító szóra, a másokkal való együttgondol­kodásra? Kialakultak-e azok a módszereink amelyek segí­tenek abban, hogy mind szélesebb tömegek értsék és érezzék magukénak a párt politikáját? Mind, mind olyan kérdé­sek, amely pártmunkások­ban, a párt társadalmi és gazdasági célkitűzéseinek megvalósításáért dolgozók­ban nap mint na£ megfo­galmazódik. Röviden arról van szó, hogy a tömegpropa­gandánk b­etölti-e szerepét az emberek tudatának alakí­tásában és mozgósításukban? Nyilván nemcsak a min­dennapi pártmunkában, ha­nem a politikai irányításban is hasznos, ha ismerik a be­vezetőben feltett kérdésekre a választ. Vagyis e válaszok nyomán azt, hogy milyen fel­tételek között lehet e poli­tika alakításában, célkitűzé­sei megvalósításába a leg­több embert bevonni. Ilyen okai vannak egyebek között, hogy az MSZMP Központi Bizottságának döntése értel­mében a közeli hetekben, hónapokban széles körű vizs­gálat indul — Veszprém me­gyében is — a pártoktatás és tömegpropaganda hatásá­nak feltárására, az elmúlt négy esztendőben megtett fejlődésére. Megvizsgálják egyebek kö­zött, hogyan változott a tö­megoktatásban részt vevők marxista műveltsége, politi­kai tudatossága, ítélőképes­sége. Fejlődött-e a propa­ganda eszmei, politikai és szervezeti irányítása? Fel­tárják, hogy milyen hatást gyakorol a marxizmus rend­szeres oktatása a pártszerve­zetek politikai feladatainak teljesítésére. Alkalmasak-e a a pártoktatás tematikái, tan­anyagai arra, hogy a­ párt politikáját magyarázzák, el­fogadtassák, sőt végrehajtá­sához egyre szélesebb töme­geket nyerjenek meg. Utána néznek a vizsgálat során an­nak is, hogy a propagandis­ták képzettsége, összetétele megfelel-e az elvárásoknak, olyan színvonalú propagan­dát tudnak-e kifejteni a marxizmus eszméinek. Veszprém megyében a tö­megpropagandát nem éri vá­ratlanul ez az elemzés. Mert az utóbbi négy évben éven­ként vizsgálták ezeket a kér­déseket. Ha nem is egyszerre keresték a választ mindenütt minden kérdésre, de állan­dóan elemezték ezeket a problémákat. Ezekből a me­gyei vizsgálatokból tudjuk, hogy évenként több mint 20 ezer ember gyarapította po­litikai ismereteit a pártok­tatás legkülönbözőbb tanfo­lyamain, előadássorozatain. E széles körű propaganda hatását lépten-nyomon érez­tük valamennyien vizsgála­tok nélkül is. Minden elem­zésnél hatásosabban bizonyít például, hogy megyénk vá­rosaiban, falvaiban egyre többen szeretnének a mar­xizmus tételeivel, politikánk időszerű kérdéseivel ismer­kedni. Már évek óta jónéhá­­nyan nem juthatnak be — helyhiány miatt — a mar­xista egyetemek padjaiba. A közvetett hatások persze sokkal többrétűek. Hogy egy­re szélesebb körben értik és támogatják pártunk politiká­ját megyénkben, annak leg­jobb bizonyítékai közé tar­toznak a munka- és üzem­­szervezés, a termelékenység növelésének eredményei, a szocialista brigádmozgalom kibontakozása. Sokkal össze­tettebben, árnyaltabban kö­zelítik meg megyénk lakói az árakkal és bérekkel kap­csolatos kérdéseket. A tö­megpropaganda hatása is benne van abban, hogy me­gyénk lakosai kezdik helye­sen értelmezni az egyéni, csoport, és társadalmi érde­kek kölcsönhatását. Az országos vizsgálat ösz­­szegezése választ adhat a tömegpropaganda legfonto­sabb tennivalóira, meghatá­rozhatja továbbfejlesztésé­nek irányát. És ez a XI. kongresszust megelőző hóna­pokban igazán időszerű. A vizsgálatot végző járási, vá­rosi és üzemi pártbizottsá­gok, alapszervezeti vezetősé­gek feladata lesz a közeli he­tekben, hogy a pártoktatás legaktuálisabb gondjai, fej­lesztésének tennivalói való­ban a felszínre kerüljenek. Ezzel segíthetik ugyanis tö­megpropagandánkat egy olyan szervezeti változáshoz, amelyre egyre inkább szük­sége van, és amelynek a se­gítségével az eddig jobbára védekező, magyarázó alapál­lásból, átmehet egy támadó, az eddiginél talán még in­kább magával ragadó pozí­cióba. K. J. NAPLÓ — 1974. szeptember 15. vasárnap —5

Next