Napló, 1974. november (Veszprém, 30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-13 / 265. szám
Robbantássorozat Veszprémben A Felszabadulás úti és a Jankovics lakótelepi iskolák elkészülte és használatba vétele után lehetővé vált a megyeszékhelyen a Bajcsy-Zsilinszky utca 13-as és 15-ös számú épületének — a volt iskola- és lakóépülettömb — szanálása. A gyors bontást a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat és a Budapesti Hídépítő Vállalat robbantásos módszerrel valósítja meg. A két vállalat dolgozói mintegy négy hete láttak hozzá az előkészítéshez. Hat dolgozó két légsűrítő berendezés segítségével fúrta ki a megtervezett lyukakat. Az előkészületek befejezése után a robbantóbrigád tegnap, Füzér Albert robbantómester vezetésével mintegy 15 kilogramm töltetet helyezett el az épület egyik, belső tömbjében. A biztonsági előírások ellenőrzése, a gépkocsiforgalom elterelése, s az egyéb óvintézkedések megtétele után negyed egykor elhangzott a vezényszó. A robbantás jól sikerült, bár a detonáció nem volt különösebben érezhető. (Ezért többen, mivel az utca felőli falak is állnak még, úgy vélték, hogy a robbantást elhalasztották.) A belső tömb felrobbantásával és a törmelék dózerrel történő eltávolításával szabaddá vált az út a további fúrásokhoz. A szakaszos robbantással biztosítják, hogy a szembeni utcafrontban ne keletkezzenek épületkárok. A felszabadított területeket a VÁÉV veszi majd át, s itt épít fel három, L. V. jelű, több emeletes pontházat. A kirobbantott anyagot a volt téglagyárhoz szállítják. Az épületek fő oldalfalait ma 12—13 óra között robbantják fel. A forgalmat (gyalogos és gépjármű) erre az időre a tegnapihoz hasonlóan elterelik. A robbantóbrigád dolgozói kérik a város lakosságát, hogy a jelzett időpontban az érintett útszakaszt kerüljék el. Továbbképző tanfolyam munkahelyi vezetők részére A hét elején 40 órás bentlakásos tanfolyam kezdődött Badacsonyban, a Volán üdülőjében, a Szervezési és Vezetés Tudományi Társaság Veszprém megyei szervezetének rendezésében. A tanfolyamon a tanácsi közületi, szolgáltató üzemek 30 középszintű munkahelyi vezetője vesz részt. A hallgatók elsősorban a Tapolcai Közületi Szolgáltató Üzem dolgozói, de néhány középszintű vezetővel képviselteti magát az ajkai szolgáltató üzem, a veszprémi városgazdálkodási vállalat, a várpalotai és a zirci szolgáltató üzem is. A tanfolyam hallgatói politikai, munka- és üzemszervezési, munkajogi, gazdálkodási, vezetéselméleti és módszertani ismeretekkel bővíthetik tudásukat a november 16-ig tartó továbbképzés keretében. Ezt követően újabb 40 órás bentlakásos tanfolyam kezdődik ugyanitt, ugyancsak tanácsi középszintű üzemi vezetők részére. Csirkehús, sajt, üdítő ital ,korszerű táplálkozás“ kiállítás a Dózsavárosban Veszprémben, a Dózsavárosban szerény, de hasznos kiállítást nyitott meg tegnap délelőtt Farkas József, a PANNONKER Vállalat igazgatója. Alig néhány nappal az egy hónapig tartó kedvezményes sajtvásár után — hogy az igényeket továbbra is ébren tartsák — kóstolóval egybekötött árubemutatót rendeztek a korszerű, egészséges táplálkozás „alapelemeiből”, egyebek közt különböző tejtermékekből és baromfihúsból. Bemutatják a csehszlovák Vitana tésztaporok nálunk kapható teljes választékát is, melyek nagy előnye, hogy percek alatt elkészíthetők, s ezzel jelentősen könnyebbé teszik a nők háztartási munkáját. (Ezeket a cikkeket egyébként jelenleg 50 százalékkal olcsóbban is árusítják az üzletekben.) A kiállítás „tárgyai” között szerepelnek még különböző üdítőitalok, köztük a Veszprém megyei Szikvíz- és Üdítőitalipari Vállalat legújabb, „Kalóriaszegény narancs” nevű hűsítője, amit ezekben a napokban szintén kedvezményesen lehet megvásárolni. Néhány minőségi borfajtát is kiállítottak, elsősorban az égetett szeszfogyasztás ellensúlyozására, csökkentésére. EMELETES ÜZEMHÁZ PÁPÁN Hét esztendővel ezelőtt jött létre a Termelőszövetkezetek Üzemgazdasági és Tervező Közös Vállalkozása. Szinte az egész országban jól ismerik megalapozott munkájukat. Éppen a feladatok növekedése tette szükségessé, hogy saját erőből új, emeletes üzemépületet emeljenek a régi mögött, annak udvarában. A mintegy kétmillió forintos beruházást az ugodi termelőszövetkezet építőbrigádja vállalta. Lesznek itt új munkahelyek, laboratóriumok és keverő. Ugyanis a közös vállalkozás nemcsak tanácsot ad ügyfeleinek, hanem „kalácsot”, azaz már a recept szerint megkevert koncentrátumokat is. Képünkön: A készülő emeletes üzemépület. (Fotó: Borbás János) Természetjáró szakmunkástanulók Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója és a XXI. pártkongresszus tiszteletére a fűzfőgyártelepi ipari szakmunkásképző-intézet természetjáró szakköre részt vesz a „100 kilométer a Vörös Hadsereg nyomán” elnevezésű túramozgalomban. Eddig két túrát tettek meg. Szeptember végén Kőrishegyre kirándultak, az elmúlt hónapban Zirc nevezetességeivel ismerkedtek. Eljutnak még kirándulásaik során többek között Bakonyjákóra, Csehbányára, Zádorvárra és felkeresik a Pilis-hegység történelmi nevezetességű kirándulóhelyét, a Vöröskő sziklát. A túrák alkalmával készített fényképeket az intézet KISZ-klubjában rendszeresen kiállítják. Sűrű ködök országszerte Általában zavartalan a forgalom Kedden, a kora reggeli órákban országszerte sűrű köd volt. A meteorológiai intézet ügyeletese arról számolt be, hogy a Dunántúlról és a Duna—Tisza közötti vidékről jelentették a legsűrűbb ködöt, ugyanakkor a Tiszántúlon reggel is jó látási viszonyok alakultak ki. Hajnalban és reggel országszerte mínusz 1,plusz 3 fokot mértek. A déli szél erősödésével már délelőtt oszladozni kezdett a köd. A távelőrejelzések szerint a következő napokban is hajnali ködre, kisebb felhősödésre, egy-két helyen esőre kell számítani, főleg az ország északnyugati területén. A hőmérsékleti értékek általában megfelelnek majd az évszaki átlagnak. A kedd reggeli sűrű köd ellenére zavartalan volt a közlekedés. Bár a MÁV vonalain 10—15 perces késéssel közlekedtek reggel a szerelvények. A MÁVAUT diszpécsere pedig arról tájékoztatott, hogy valamenynyi VOLÁN-járat útnak indult, a köd miatt lassabban haladnak az autóbuszok, így átlag 30 perces késéssel érkeznek meg. KERT- és Az Elekthermax Gyár Pápa HÁZTÁJI _ _ # _ sees“- elad magánosok FIGYELMÉBE! w w m M.. „ reszere is Megérkezett , „K, „. . ., 1 db elektromos festékszórót a dúsított tőzeg, 1 db Argon hegesztőt Variarc 300 1 db doboz körülvágó célgépet a kertek, parkok 1 db HK—21 hőtárolós villanykályhát szőlők és 1 db bemérő készülék főzőlap vizsgálathoz gyümölcsösök ideális tápanyaga 1 db főZőlap ,gáló asztal Kapható: 1 db fűtőszál kihúzó célgépet 30 és 50 kg-os 1 db csőfűtőtestvizsgáló berendezést, műanyagzsákokban Vételár megegyezés szerint, a révfülöpi TÜZÉP-telepen A gépek működéséről a felvilágosítást a TMK adja. ÁFÉSZ KŐVÁGÓÖRS Cím: Elekthermax Gyár Pápa Béke tér 3. (199) (67) NAPLÓ Szerda november 13 A NAPKEL 6.45 NYUGSZIK 16.11 ÓRAKOR A HOLD KEL 6.01 NYUGSZIK 15.37 Órakor Szilvia Tíz évvel ezelőtt, — 1964. november 13-án halt meg — 60 éves korában — Leslie Morris, a Kanadai Kommunista Párt főtitkára. Tizenhat évesen vándorolt ki Angliából és 1921- ben Kanada Kommunista Pártjának tagja lett. A fiatal villanyszerelő hamar kitűntszervezőkészségével, agitatív egyéniségével. 1923-ban a kommunista ifjúsági liga főtitkárává választották, majd különböző pártlapokat szerkesztett. A húszas évek végén aktívan részt vett a párton belüli reformisták elleni ideológiai-szervezeti harcban. 1933-ban a kanadai hatóságok bebörtönözték. 1950- től éveken át irányította a kanadai testvérpárt agitációs és propaganda munkáját. 1962-től haláláig a párt főtitkára volt. Százhúsz évvel ezelőtt, 1854. november 13-án született, és 79 éves korában, 1933 augusztusában halt meg Milánóban Luca Beltrami, ismert olasz építész és művészeti író, a modern olasz építészet egyik jelentős alakja. A milánói akadémia építészprofesszora, s 1891-től a lombard műemléki felügyelőség igazgatója volt. Jelentősebb alkotásai az Olasz Kereskedelmi Bank épülete, az új vatikáni képtár, említésre méltó restaurátori tevékenysége és művészettörténeti tudományos munkássága is. ELLENŐRIZTÉK BALATONFÜREDEN az utóbbi hónapokban a kisiparosok működését. A vizsgálat megállapította, hogy a 120 kisiparos nagy része eleget tesz a jogszabályokban előírt számlaadási és könyvviteli előírásoknak. De találtak egy építési „nagyvállalkozót” is, aki iparengedély nélkül társasházakat épített. Eljárást indítottak ellene. CSEHSZLOVÁK TSZ-KÜLDÖTTSÉG látogatott a nemesszalóki Egyetértés Termelőszövetkezetbe a napokban. A magyar és csehszlovák testvérszövetkezet állandó kapcsolatot tart fenn egymással. S. G. SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETŐK KLUBJA alakult a közelmúltban a padragi bányaüzemnél. A brigádvezetők négytagú klubvezetőséget választottak. (B. E.) MAGYAR—NDK BARÁTSÁGI ESTET RENDEZ a Hazafias Népfront ajkai járási bizottsága november 13-án Csabrendeken, 14-én pedig Kislődön. A barátsági esteken részt vesz az NDK budapesti nagykövetségének sajtóattaséja is. (Cs. J.) ÖRSI BEMUTATKOZÁST RENDEZ holnap délután a veszprémi „Dózsa” általános iskola úttörőcsapata. A rendezvény célja az őrsök bemutatkozásával dalok, játékok, táncok tanulása, az őrs- és rajvezetők munkájának segítése. RIPORTER ÖRS ALAKUL a veszprémi ének-zenei általános iskola úttörőcsapatánál. „Felvételi vizsgaként” nyolc pajtás írt rövid tudósítást , a november 7-i iskolai ünnepségről, ezek értékelésével foglalkoznak ma délután az első őrsi összejövetelükön. ÉPÍTÉSI HIBA OKOZOTT TÜZET tegnap hajnalban Fenékpusztán, Pilibók József lakásában. A vizsgálat szerint a kéménybe beépített fagerenda meggyulladt. A tűz átterjedt a konyha menynyezetére is. A tüzet a keszthelyi állami egységek oltották el. A kár körülbelül ezer forint. A hatóság vizsgálja, kit terhel a felelősség a tűzesetért. ÚJ ÓVODA ALAPOZÁSÁT KEZDTÉK MEG szombaton, november 9- én Pápán, a Vajda Péter lakótelepen a Pápai Városgazdálkodási Vállalat dolgozói. A 100 személyesre tervezett óvoda alapjainak lerakásánál 50-en végeztek egésznapos társadalmi munkát. Ezt november 16-án folytatják és az alapozást be is fejezik. (S. G.) MSZETTAGCSOPORT ALAKULT az ajkai Bródy Imre középiskolában. Az erről szóló oklevelet az intézet november 7-i ünnepségén adták át a kollektívának. Egyidejűleg kiállítás nyílt az iskolában „Lenin nyomában” címmel. VESZPRÉM VÁROS VEGYESKARA A TELEVÍZIÓBAN szerepel ma este. A második csatorna Zenei Figyelő című műsorában Zámbó István Liszt-díjas karnagy beszámol az együttes olaszországi fesztiválszerepléséről, s a közönség a kórus felvételeiből is hallgathat. TÚLFŰTÉS MIATT KELETKEZETT TŰZ Zircen, a Bakony Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Kalor típusú terményszárítójában, ahol 10 mázsa napraforgó is elégett. A becsül kár mintegy 48 ezer forint. A tüzet a veszprémi állami egységei oltották el. A hatóság vizsgálja, kit terhel ; felelősség a káresetért TÚLTELJESÍTETTE FELAJÁNLÁSÁT a padragi szénbánya Pálfi János vezette 80 as fejtési brigádja amely 102,7 százaléka eredményével az első helyen áll a kongreszszusi versenyben. A brigád tagjai a vállal 240 társadalmi munkaórával szemben már 70 órát dolgoztak. (B. E. KISZ-KLUBOT LÉTESÍTETTEK a padragi bányaüzem KISZ-fiataljai a közelmúltban a művelődés otthonban. A klub ízléses berendezési tárgyai a kommunista szombatokon szervezett társadalmi munka ellenértékéből vásárolták. (Bárkány ). A PPILL ©0035SR Vállalat kóstolóval egybekötött kiállítást rendez , korszerű táplálkozási címmel Veszprémben a Dózsavárosban Csatár u. 1. sz. alatt Nyitra: november 12-én 12—18 óráig, november 13-án, 14-én 10—18 óráig Mai program Ajkán, a városi művelődési központban a szocialista brigádvezetők klubjában 16 órakor kezdődik Horváth Ottónénak, az MSZMP megyei oktatási igazgatósága tanszékvezető tanárának az előadása A laikus és tudományos emberismeret címmel. Devecserben, a járási művelődési központ oviklubjában 10 órától mesedélelőttöt tartanak, a Mozaik-klubban 19 órakor Képről képre címmel vetélkedő kezdődik Pápán, a Jókai Művelődési Központban 1 órakor találkoznak város ifivezetői. 18 óra kezdettel a középiskolás diákvezetők a néptánc eredetéről hallhatnak előadást. Olaszfaluban, az ifjúsági klubban Lendvai László amatőr csillagász tart előadást kor este. Keresünk Veszprémben, Petőfi városban elsősorban a Pázmándi út és a Kiskőrösi út környékén felvevőhely céljára bérelhető helyiséget, munkalehetőséggel. Továbbá a város területén üzemi célra 80—100 négyzetméter alapterülettel helyiségeit. Számításba jöhet bármely használaton kívüli gazdasági épület is. Ajánlatot a Veszprémi Patyolat Vállalat címén Veszprém, Fenyves út 15/B. vagy telefonon 11 027 számon kérünk. Időjárásjelentés: Ködös idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, a délelőtti órákban sokfelé ködös idő, számottevő csapadék nélkül. Általában mérsékelt, napközben elsősorban a Dunántúlon megélénkülő délies szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 5—10 fok között, néhány ködmentes helyen 13 fok közelében. SZÍNHÁZ November 13. szerda Veszprém „Varga J’ ifi. bérlet du 3 óra ÉGSZAKADÁS, FÖLDINDULÁS November 14. csütörtök Várpalota „Thury Gy. ifi. bérlet du. 3 óra „Krúdy” bérlet este óra HÖLGYEK ÉS HUSZÁROK