Napló, 1975. január (Veszprém, 31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-11 / 9. szám

Minőségi előrelépés történt a szakszervezeti tömegsportban Beszélgetés Ötvös Károllyal, az SZMT testnevelési- és sportbizottságának vezetőjével A testnevelési- és sportmozgalom állami irányítás alá helyezése némiképpen módosította a szakszervezetek szere­pét a sportélet szervezésében. Ezért a szakszervezeti me­gyei testnevelési és sportbizottságok a SZOT elnökségének 1973. október 1-i határozatának értelmében már ennek szellemében készítették el az 1974. évi programot és mun­katervet. Az állami irányításra való áttérés első évéről, az elért eredményekről, a tapasztalt nehézségekről beszélget­tünk Ötvös Károllyal, az SZMT testnevelési- és sportbi­zottságának vezetőjével. * — Milyen elképzelések­kel vágtak a tavalyi év­­­nek? — Munkánkat alapvetően meghatározta az állami irá­nyításra való áttérés, a SZOT elnökségi határozata. Célki­tűzéseink között szerepel a dolgozók folyamatos sporto­lási lehetőségeinek további szélesítése, új foglalkoztatási formák elterjesztése és ál­talánosítása, továbbá a nő­dolgozók még nagyobb ará­nyú bevonása a tömegsport­ba. Mindezt szakmai sport­bizottságainkon keresztül ér­hettük el. Arra törekedtünk, hogy a leghatékonyabb ver­senyeztetési és foglalkozta­tási formákat a szakmák sa­játosságainak figyelembevé­telével alakítsuk ki. Terve­ink között szerepelt a ren­dezvények számának növe­lése, a munkahelyi testneve­lés további terjesztése, a ter­mészetjárás és kirándulás népszerűsítése. — Mennyiben valósul­tak meg az elképzelések? — Örvendetes előrelépést hozott megyénk szakszerve­zeti tömegsport-munkájában a tavalyi év, az állami irá­nyításra való teljes áttérés. Az eddigi mennyiségi fejlő­dést tavaly — a további számszerű növekedés mellett — felváltotta a minőségi fej­lődés. Szervezettebbek lettek az alapszintű versenyeink, programjaink. A szakmai megyei döntőkre valóban a legjobbak jutottak el, s lé­nyeges előrelépés történt az egész éves foglalkoztatásban is. Ú­gy érzem a dolgozók ér­dekvédelmét a testnevelés eszközeivel jól szolgáltuk, s a testkultúrával kapcsolatos nevelőmunkákra sem lehe­tett panasz. 1974-ben több jól sikerült tanfolyamot, elő­adást, oktatást tartottunk. Ezzel jelentősen hozzájárul­tunk a testi neveléssel kap­csolatos közszemlélet kedve­ző irányba való alakításá­hoz. Csak pár példa: 1973- ban mintegy 26 ezren vettek részt valamilyen formában a rendezvényeinken. Tavaly ez a szám felszökött 30 ezer fö­lé! És mégsem ez volt a lgnagyobb eredmény, hanem az, hogy a többség egész évben sportolt! — Melyek voltak a leg­sikeresebb rendezvé­nyek, s hol mutatkoztak gondok? — Megyénkben a vegyész szakma a legnépesebb, mintegy 19 ezer dolgozóval, őket követi 14 ezerrel a KPVDSZ, és a vasasok. Így talán az sem véletlen, hogy a legsikeresebb munkát, a legnagyobb sportnapokat is ők rendezték. A vegyészek Fűzfőn, a vasasok Ajkán, az építők pedig Balatonalmádi­ban rendeztek nagyon jól si­került megyei összejövetelt. Sikereik a szakmai sportbi­zottságokat is dicsérik. — Gondjaink vannak már évek óta a pedagógusokkal! Nincs megfelelő sportbizott­ságuk, s ez bizony meg is látszik a tevékenységükön. Továbbá, az orvosegészség­­ügyieknek nagyszerűek a le­hetőségeik, de nem használ­ják ki azokat. Veszprémben például bérlik a Dózsa kis­pályáját, ugyanakkor van sa­játjuk, a gyermekkórház kertjében. Ajkán pedig nincs kihasználva a kórház tornaterme. A textilesek szeptemberi viadaláról több nagyüzem dolgozói távolma­radtak. Nyilván nem gézért mert nem szívesen sportol­nak, hanem, mert rosszul szerveztek.­­ A létesítményekkel kap­csolatosan is voltak gond­jaink. A vasasok Ajkán az Alumínium sporttelepét 5 ezer forintért kapták csak meg. Ugyanakkor Pápán a Textiles térítésmentesen bo­csátotta a dolgozók rendelke­zésére a sporttelepet. Veszp­rémben az egyetemi stadion­ban is sokba került a ren­dezés, mert itt még a­ tech­nikai személyzet bérét is ki kell fizetni. Gondot jelentett még tavaly a művelődési há­zak kihasználatlansága is. Remélem az idén ezen, a te­rületen is tudunk majd ered­ményt felmutatni!­­ — Mik az idei elkép­zelések? — Az eddig elkezdett mun­kát szeretnénk folytatni — magasabb szinten! Ismét csak néhány példa: január első napjaiban jól sikerül továbbképzést tartottunk Csopakon tíz szakmunkás­­képző intézet 27 tanműhely szakoktatója részére. Terü­letünkön ők lesznek a­ mun­kahelyi testnevelés gyakor­latvezetőinek a felügyelői. Ilyen jellegű kezdeményezés ez idáig nem volt hazánk­ban! — Az idei év első felé­ben lesznek a szakszervezeti választások. Szeretnénk sportbizottságainkat megerő­síteni fiatalokkal. A nőpoli­tikai határozat értelmében a lányokra-asszonyokra is job­ban számítunk ezután. 1975- ben szeretnénk még előrébb lépni a szemléletformálás te­rületén. Egyes gazdasági ve­zetők még mindig nehezen értik meg, hogy a testneve­lés eszközeivel elő lehet se­gíteni a termelékenységet! — Remélem az idén át­adjuk a Noisztori erdei tor­napályát. Tizennyolc válla­lat szocialista, brigádjai segí­tenek ebben! Május 17-18-án a közalkalmazottak országos találkozót rendeznek, s ezzel párhuzamosan — a tv és a­­ rádió nyilvánossága előtt — szeretnénk avatni! A III. szakmunkástanuló olimpiát 1600 résztvevővel (!) bonyo­lítjuk le Pápán. A kétnapos rendezvény első napján,Döb­­rentén a nem sportolók ösz­­szetett honvédelmi versenyen mérik össze tudásukat — az MHSZ közreműködésével. Május 1-én nyolc sportág döntői lesznek, s kötélhúzás­ban is megmérkőzhetnek a résztvevők. Emellett persze a szokásos szakmai sportnapo­kat a szokott módon rendez­zük meg. Mindezt persze csak társszerveinkkel együtt­működve, a KISZ-szel, a me­gyei sporthivatallal és a sportfelügyelőségekkel, vala­mint az MHSZ-szel valósít­juk meg — fejezte be a be­szélgetést Ötvös Károly Kis Dezső Legeredményesebb sportolóink — Varga Pálma Otthon helyett edzőtáborban — Otthon szereti a család a sportot, csak azt nem tud­ják elképzelni, mennyit kell­ edzeni a jó eredményekért. Varga Pálma a BVTC at­létája dudari kislány. Harma­dik éve sportol versenysze­rűen. Az atlétikát akkor kezdte, amikor Veszprémbe, a vegyipari szakközépiskolá­ba jött tanulni. A bevezetőben említett mon­dat akkor hangzott el, ami­kor családjáról beszélt Ta­lán azért is nehéz olykor a helyzete, mivel ha a kollé­giumból hazam­ehetne, ő az otthon helyett esetleg ed­zőtáborban, vagy éppen, ver­senyen tölti a hétvégéket. Kovács János edző szerint Pálmának lelkiismereti prob­lémát jelent, ha ki kell hagy­nia egy-egy edzést. — Elég bizonytalanul in­dult az atlétika iránti vonzó­dásom — mondta Varga Pál­ma. — Hetvenkettőben az úttörőolimpián elért eredmé­nyem alapján kerültem a ba­latonfüredi nyári edzőtábor­ba, az ugrók közé. Aztán el­kezdtem a középiskolát. Bo­dor Barnáné testnevelő ta­nárnőm sokat biztatott és azóta is ha segítségre van szükségem az iskolában, ő mindig mellém áll. Varga Pálma tavaly a ser­dülő országos bajnokságon harmadik lett távolugrásban, 547 centiméterrel. Ebben a számban az aranyjelvényes szint elérését tervezi az idén. — „Ráhajtok’’ az ötpróbá­ra is. Az idén már ifjúsági versenyző leszek. Fontosak az eredmények, szeretnék úgy szerepelni, mint klubtársnőm, Németh Ica. — Nem bánta meg, hogy a sport, az atlétika mellett dön­tött? — Az iskolában nem ér­zem hátrányát. A tanulmá­nyi eredményem jó. Jövőre szeretnék felvételizni az egye­temre. A szabad időmet pe­dig úgy érzem a sportpályán hasznosan töltöm el. Nem úgy élek, mint a kollégium­ban elég sok lány, akiknek a tanulás mellett vajmi más hasznos programjuk van. Persze néha rám is rám fér a biztatás. Ezt az edzőmtől meg is kapom. Pálma 1974-es eredményei tehetségére utalnak. Remél­jük a hozzáfűzött reménye­ket be is váltja. Ennek a bi­zalomnak egyik bizonyítéka, hogy őt szavazták meg az év legjobb serdülő leány sporto­lójának megyénkben. — Nem sokat mesélek ott­hon az eredményeimről. Ezért a család nagyon meg­lepődött, amikor megtudták. Természetesen nagyon örül­tek a sikeremnek. — laki — Fedettpályás eredmények Több, mint háromszázan áll­tak rajthoz hétközben a BKV Előrte Budapesten rendezett idénynyitó fedettpályás atléti­kai versenyén. Megyénk atlé­tái közül többen is rajthoz áll­tak és eredményesen szerepel­tek. A felnőtt férfiaknál a 60 mé­teres­ gátfutás előfutamában a veszprémi Terlaky József 8,4 mp-es időt ért el, majd a dön­tőben 8,7 mp-es teljesítményé­vel hatodik lett. Jól szerepelt kétezer méteren a péti Mayer Miklós, aki biztosan szerezte meg a második helyet a csúcsot futó Török János mögött. Ered­ménye 5:30,0. Nagyon jó eredményt ért el az ifjúsági nők viadalán Varga Pálma (BVTC). 60 méteres sík­futás (előfutam 8,2 mp) döntő­jében 7,9 mp-es eredménnyel az előkelő harmadik helyen vég­zett. Távolugrásban alaposan túl­szárnyalta legjobb szabadtéri teljesítményét. 554 cm-rel a ver­seny győztese lett. Rácz Zsuzsa (BVTC) magasugrásban 150 cm­­rel az ötödik helyet vívta ki ma­gának. Bővülő verseny program Az új esztendő második he­tének végére megnőtt a sportesemények, rendezvé­nyek száma. Veszprémben kétnapos verseny keretében bonyolítják le a megyei fel­nőtt férfi és női asztalitenisz bajnokságot. Balatonfüreden a veszprémi járási döntőt rendezik. Megkezdődik a megyeszékhelyen az ifjúsági teremkézilabda-torna nyolc fiú- és nyolc leánycsapat részvételével. Ajkán vasárnap délelőtt a téli cross mezei futóverseny második fordulóját rendezik. A nevezések szerint hasonló­an népes mezőnyökkel. Sőt, néhány új szakosztály is je­lentkezett. A Schönherz SE négy fiatalja (Csókás, Frisch, Wölfinger és Czeglédi) indul a­­fővárosban a Bp. Honvéd országos ifjúsági cselgáncs­­versenyén. Két jelentős esemény lesz Tapolcán. Vasárnap az 1-es számú iskola tornatermében nyolc együttes részvételével zajlik le a Badacsony Ku­pa teremlabdarúgó torna. Hétfőn az úttörőolimpia sakk járási, városi döntőjét tart­ják. A hétvégi sportműsor VASÁRNAP Asztalitenisz. Megyei felnőtt férfi és­ női egyéni bajnokság (egyes és páros számok) Veszp­rém, vegyipari szk., 9. Veszp­rémi járási felnőtt és ifjúsági egyéni bajnokság, Balatonfüred, gimnázium 9. Atlétika. Téli cross mezei fu­tóverseny II. fordulója, Ajka, Babócsa, 10:30. Cselgáncs. A Bp. Honvéd or­szágos ifjúsági versenye, Buda­pest, 10. Kézilabda. Megyei ifjúsági te­remtorna, Veszprém, Dózsa György iskola tornaterme 8 órá­tól. (A részletes műsort csütör­tökön közöltük.) Tájékozódási futás. Megyei aktívaértekezlet, Veszprém, vegyipari egyetem T/3-as előadó­terem, 8,30. Rádióközvetítés a Milano Vare­se olasz labdarúgó bajnoki mér­kőzésről, a többi totómérkőzés eredményeinek ismertetése. Pe­tőfi adó 15,45. Sporthírek Kos­suth adó 19,10, 22,10. Petőfi adó 18,05, 20,10. Sporthírek a televí­zióban 20 óra. Labdarúgás. Badacsony Kupa teremtorna, Tapolca, L sz. is­kola, 8 órától. A részletes mű­sort csütörtökön közöltük. SZOMBATON Asztalitenisz. Megyei felnőtt férfi és női egyéni bajnokság (vegyespáros szám), Veszprém, vegyipari szk., 15. Sporthírek a rádióban. Kos­suth adó 19,25, 22,15. Petőfi adó 18,10 és 20,10. Változások tekében — 1975-re A tekében már elmúlt hónapban végetértek az 1974-es bajnoki küzdelmek, sőt már elkészült az NB-s bajnokságok 1975-ös cso­­portbeosztása, az NB I-esek tavaszi sorsolása A legfel­sőbb osztályban február 23- án lesz a bajnoki rajt. A Vasas otthonában a Mis­kolci Bányász ellen kezd. 1975-re több változás tör­tént megyei csapataink kö­rében. Az NB I-ből kiesett a Herendi Porcelán és az Ózdi Kohász.- Újonc a Sop­roni FAC és a Miskolci Bá­nyász. Az NB II-ben az idén három együttesünk, a He­­rend, az Ezüst Nyíl és az NB III-ból felkerült Pápai MÁV szerepel. Az NB III- nak búcsút mondott a MÁV Tapolcai SAC. Újoncként viszont felkerült a megyei bajnok Vaszari Hunyadi TSZSZK. A harmadik osz­tályban 1975-ben a BVTC, a Pét és Vaszar képviseli megyénk színeit. Az 1974-es végeredmé­nyek három osztályban. A Péti MTE négypályás impozáns tekecsarnoka. Felvéte­lünk a PMTE — MÁV TIAC III-as találkozón készült. (Fotó: Horváth Péter) Férfi NB I. 1. BVK E. 22 17 0 5 120: 58 44 2. FTC 22 IS 0 7 115: 61 30 3. Bp. MOM 22 14 0 8 104 : 72 28 4. P. Vas. 22 13 0 9 98: 78 20 5. Pécsi G. 22 11 0 11 88 : 88 22 6. Győri B. 22 10 0 12 74:102 20 7. Csepel 22 9 1 12 86: 92 19 8. DÉLÉP 22 8 1 12 74:102 19 9. Sz. VSE J2 9 0 13 84 : 92 18 10. RF Ép. 22 8 0 14 72:104 16 11. Ohidi K. 22 8 0 14 71:105 16 12. Herend 22 8 0 14 76:10« 1« NB II. nyugati csoport 1. S. FAC 26 16 0 10 130 : 78 32 2. E. SMTK 26 15 1 10 107:101 31 3. P. MSC 26 15 0 11 112: 96 30 4. SzSE D. 26 15 0 11 111: 97 30 5. Beldian. 26 14 1 11 117: 91 29 6. Szfv. É. 26 14 1 11 104:104 29 7. Dombóv. 26 13 0 13 110: 98 26 ■8. Ganz.­v. 26 12 2 12 105:103 26 9. Ezüst Ny. 26 12 1 13 104:104 21 10. D. AC 26 12 1 13 98:110 25 11. Tatab. 26 12 0 14 101:107 24 12. K. Sörgy. 26 10 0 16 94:114 20 13. Bp. Víz. 26 8 3A5 79:129 19 14. Pénz. 26 9 0 17 86:122 18 Megyei bajnokság 1. P. V. H. 14 10 0 4 72:40 20 2. Herend H. 14 7 2 5 61:51 16 3. H. TSZ 14 8 0 6 61:51 16 4. Ajkai B. 14 7 1 6 60:52 15 5. In. GYSC 14 7 1 6 56:56 15 6. Pét H. 14 6 1 7 59:53 13 7. BVTC H. 14 5 0 9 46:66 10 8. MÁV T. H. 14 3 1 10 34:78 7 A feljutás szerint 1. H. TSZ 14 8 0 0 61:51 16 2. Ajkai B. 14 7 1 6 60:52 15 3. In. GYSC 14 7 1 6 56:56 15 HÍREK — Lassan kicserélődik az Ajax Amszterdam labdarúgó csapata. Cruyff és Neenkens Barceloná­­ba távozása után befejezte ak­tív pályafutását a balszélső Piet Keizer és valószínűleg búcsúzik a labdarúgó pályától Hulshoff is. A 28 éves játékos térdsérülés miatt nem vett részt a világ­bajnokságon és egy újabb, tüze­tes orvosi vizsgálat további, hosszabb, teljes pihenőt ír elő számára. Eltávozott a klubtól Blankenburg is, aki az NSZK- ban vagy Spanyolországban rúg­ja tovább a labdát.­­ A magyar ifjúsági labdarú­gó-válogatott idei legnagyobb feladatát az UEFA torna dön­tőjébe jutás jelenti, amelyet a Bulgária eleni selejtező megnye­résével kell kiharcolnia. Az első találkozó március 16-án Bulgá­riában, a visszavágó tíz nappal később Magyarországon lesz. teljesült az állattartók légi kívánsága új, korszerű biztosítást köthetnek állataikra. — NAPLÓ — 1975. január 11, szombat — 11

Next