Napló, 1975. február (Veszprém, 31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-14 / 38. szám

TELEVÍZIÓ Egy óra múlva... Bármilyen remekül kifun­­dálták is a műsorszerkesztők, hogy Láng Vince kalandjai pont akkor érjenek véget, ami­kor fővárosunk felszabadulásá­nak harmincadik évfordulóját ünnepeljük, még ha ennek folytán egy este kétszer lát­hattuk is a meggyilkolt szov­jet parlamentereket ábrázoló dokumentumfotót: egyszer a híradóban, s egyszer a filmso­rozat utolsó részében a leg­jobban tesszük, ha eltekintünk ettől az egybeeséstől, ha már az író nem tekintett el ettől a befejezéstől. Mert ha valaki szereti a hu­mort, én aztán élek-halok érte, de mindennek van határa. Egy filmben, amely azt akarja, hogy komolyan vegyék, s ennek ér­dekében valóságos történelmi eseményeket, egy életre szóló felemelő, illetve szörnyű él­ményeket idéz, mondom egy ilyen filmben nekem a pap ne halandzsázzon, s ne keverje „halotti imájába” az Infecun­­dint, még akkor se, ha a ha­lott egy Wermacht ezredes, s a pap Láng Vince is. Nem méltó ez sem a felszabaduláshoz, sem az igazi ellenállók emlékéhez. Egy szó, mint száz, az „Egy óra múlva itt vagyok” című sorozatról tárgyilagos kritikát írni csak az utolsó rész érin­tése nélkül tudok. Immár tár­gyilagosan folytatva: a filmso­rozaton érződik, hogy nem egy­szerre készült, s úgy tűnik, hogy az első nyolc rész zajos és indokolt sikere nem hasz­nált a további hatnak. Az al­kotók, ahelyett, hogy igyekez­tek volna kissé összefogni, to­vább bonyolították, még átte­kinthetetlenebbé tették a cse­lekményt. Arra vállalkoztak, h°gy — ha már övék a kép­ernyő — egy füzérre fűzik a magyar politikai rendőrség, a szovjet partizánok, a magyar uralkodóosztály, az Abwehr, a magyar vezérkar, a Gestapo, a magyar ellenállók, az ukrán árulók, a magyar bakák és a nyilasok tevékenységét. A Nép­­szövetség azt hiszem kimaradt a szórásból, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet. Mindez nem túlzottan ártott azoknak a szereplőknek, akik az egyik vagy másik folytatás­ban felbukkantak, majd többet soha nem láttuk őket, úgy, ahogy elviselték az egyéniség nélküli állandó mellékalakok is, de szegény Láng Vince szinte hétről hétre kénytelen volt „másra venni a figurát”, a vé­gén már csak arról lehetett megismerni, hogy a derék Spil­­ler Láng úrnak szólította. Mégis, ha végignézzük a ti­zennégy részt, ez elsősorban Harsány­ Gábor érdeme. Ahol a képtelen szituáció nem tette teljesen lehetetlenné, megma­radt a régi, kedvesen esetlen ismerősnek, aki azért a szorult helyzetekből mindig kivágja magát. A saját árnyékát is át­lépte, írnám legszívesebben, de teljesítménynek nagyobb, hogy helyenként a forgatókönyv ár­nyékait is sikerült feledtetnie. Egy óra múlva az egész törté­netet elfelejtjük. K. T. Minden szempár az elő­adóra mered, követik moz­gását, gesztusait, amíg be­szél pisszenést sem hallani. Pedig a széksorokat — a veszprémi Családi és Tár­sadalmi Ünnepeket Szervező Iroda nagytermében — csu­pa fiatal tölti meg. Egy-két félszeg férfi is meghúzódik, de a többség enyhén molett nő. Kismamák, gyermeket várók, olyanok, akik való­ban felelősséggel várják. El­jöttek — már nem először — hogy ismereteket szerez­zenek a baba megszületésé­ről, fogadásáról, ellátásáról. Komolyan vették azt, amit az előadó, dr. Hegyi István gyermekorvos mond. „Ahogy pár száz éve az emberek rá­jöttek, hogy a gyermekek kiművelését nem szabad az önkéntességre bízni, úgy ma intézményesíteni kell a csa­ládi élettel, gyermeknevelés­sel kapcsolatos tudnivalók oktatását. Ehhez azonban el­engedhetetlen, hogy az anyák akarják megtanulni ezeket!” A párhuzam azért is in­dokolt, mert igen sok ta­pasztalat bizonyítja: néha felnőttnek számító fiatalok ezen a téren elemi ismere­tekkel sem rendelkeznek. „A liftkezeléshez ma már vizs­gát kell tenni, mert a drága berendezést nem lehet akár­kire bízni — mondja dr. Hegyi István. — Vajon a gyermek nem drágább, nem bonyolultabb-e mindenféle műszaki szerkezetnél?” Szinte hihetetlen, hogy há­romnegyed órás előadásba mennyi mindent lehet bele­sűríteni. Ismereteket a pici levegőztetéséről, az anyatej nélkülözhetetlen védőhatá­sáról, a fertőzésveszélyes helyzetekről, a lázas gyerek kezeléséről, a szeretet — az okos szeretet — szerepéről, s ezernyi fontos részletről. A kismamák figyelnek, néha összesúgnak, a házas­párok szeme találkozik. — „Ugye mondtam!” — ez árad a tekintetükből — néhányan jegyzetelnek is. Mindez iga­zolja a Vöröskereszt, a me­gyei egészségvédelmi csoport és az ünnepeket szervező iroda kezdeményezésének jogosságát. A három elő­adásból álló sorozatot má­sodszor szervezik meg rövid idő alatt, s az érdeklődés egyre nő.­­ Nemcsak az előadótól tanulnak a hallgatók, de szakkönyveket is beszerez­hetnek nálunk — mondja Balogh Ferenc irodavezető. — A múlt foglalkozáson 32 kismama vette meg a tan­folyam számára kiadott is­mertetőket, s ma ismét el­kelt néhány. Többen kérték A házas élet ábécéje című könyvet is. Ez utóbbit az iroda a könyvesboltban vásárolja meg, s ugyanolyan áron ad­ja tovább. Anyagi haszon nem származik hát belőle, de az igazi nyereség az, hogy az anyák felkészülnek a cse­csemő érkezésére. Tanulságosak az előadást követő kérdések: „Meddig pályázzuk a gyereket?” „Ho­gyan védekezzünk a csípő­­ficam ellen?” „Szabad-e az újszülöttet hasrafektetni?” Bátortalanul hangoznak el, de — szerencsére — egy ré­szük arról tanúskodik, hogy a kérdezők már rendelkez­nek némi alapismerettel, ol­vasottsággal. — Hallgatóink jórészt munkás, vagy alkalmazott — tájékoztat Balogh Ferenc, aki kezdettől fogva számon tartja, hogy kik járnak el a rendezvényekre. — Általá­ban azok jönnek, akik kö­zel laknak a várhoz, vagyis elsősorban a belvárosiak. Erre is érdemes odafigyel­ni. Ha valóban hatékonnyá, tömegméretűvé akarjuk ten­ni a felvilágosításnak ezt a fajtáját, akkor sokkal több rendezvényre van szükség, s elszórtan a város — váro­sok — különböző részein. Azon senki sem csodálkoz­hat, hogy a nyolcadik hó­napjában levő kismama Veszprémben a Dózsaváros­­ból vagy a lakótelepekről nem jön el a várban rende­zett előadásra. Ha azonban csak a szomszéd utcába kel­lene átsétálni, bizonyosan venné a fáradtságot. Az előadást követő film — mozogni tanuló, csúszó-má­­szó, felálló és lerottyanó ap­róságokkal — már csak fel­teszi a koronát egy jól si­került rendezvényre. Az el­hangzottak ott gyűrűznek az öltözködő, hazainduló kis­mamák között. Egy kis lé­péssel ismét közelebb jutot­tak ahhoz, hogy valóban mindent meg tudjanak majd adni gyermeküknek. (CZ. J.) Új iskola a faluban — Nemcsak a falukép vál­tozott meg itt Csetényben szeptember elsején, mikor megnyitottuk az új iskolát — mondta Puskás Tibor is­kolaigazgató. — Olyanok let­tek az oktatás feltételei, hogy azokat a városok is büszkén mondanák magukénak. Bevezették a szaktantermi oktatást. Minden osztályban található magnetofon és dia­vetítő. 6 darab tévékészülék van, 4 lemezjátszó és 3 írás­vetítő. A kilenc tantermes iskolában csak délelőtt taní­tanak. A 326 tanuló túlnyomó többsége helybeli, de a szá­­páriak is ide járnak iskolá­ba szeptember óta. Lehetőség nyílt a szakköri munka felébresztésére. Je­lenleg nyolc szakkör te­vékenykedik az iskola szár­nyai alatt. A rendszeres út­törőmunkához külön terem áll a diákok rendelkezésére. Ebben a tanévben sikerült két napközis csoportot is in­dítani 90 gyerekkel. Az új iskolával megépült a falu első tornaterme is. Egész évben biztosított a gyerekek rendszeres testmoz­gása. Sportszakkört alakítot­tak, gyógytornaórákat szer­veztek. Az óvodáskorúaknak pedig két csoportban gyerek­tornát szerveztek. Az új tor­nateremmel lényegében meg­teremtődött a falusi tömeg­sportmozgalom egy jelentős bázisa. Élnek is a lehetősé­gekkel. Minden kedden este „öregek focija” rangadókat tartanak. Február—március­ban bonyolítják le a Felsza­badulási Kupa községi aszta­litenisz-bajnokságot az isko­la nevelőinek szervezésében. A községben az iskola után most egy négylakásos pe­dagógusház építésén dolgoz­nak. Szinte minden csetényi kiveszi részét a tekintélyes értékű társadalmi munkából ugyanúgy, mint az iskola épí­tése idején. (Borbás János képriportja) Foglalkozás az úttörőszobában Nyolcadikos lányok tornaórán A falu első emeletes lakóháza az épülő pedagógusház Közművelődés Egy keszthelyi -----------------------------— népművelő emlí-Egy keszthelyi tette: a munka­­--------------------------------- sok azzal érvel­nek, miért kötelességük nekik részt venni az üzem vagy város kulturális rendezvé­nyein, ha munkahelyi vezetőiket alig lát­ják ott? Régi kérdés. Veszprémben is, másutt is hallható észrevétel, hogy például az üzemi kórushangversenyen, irodalmi esten a mun­kahelyi vezetők — sőt az üzemi értelmisé­giek is — nagyritkán jelennek meg. Miért csupán a munkások többségének távolma­radását sérelmezzük? Miért? Azért, mert művelődéspolitikánk elsősorban a munkások (és mezőgazdasági dolgozók) millióit kívánja szolgálni. Értük szól az ének. Ezer éves történelmi mulasz­tást pótol a szocialista közművelődés, mi­dőn az egykori „hétmillió koldus országá­ban” éppen ezt a hétmilliót kívánja — im­már a jó kenyérkereset biztosítása után! — gazdagon feltarisznyázni szellemi elemó­zsiával. Persze a fenti kérdés azért fülünkben hallgat: valóban elvárhatjuk-e, hogy a munkahelyi vezetők ott legyenek egy-egy rangosabb üzemi, vállalati műsoron? Tény, nagyon elfoglaltak, s többnyire szellemi bagázsuk is fajsúlyosabb. És mégis!... Ta­lán a művészi és közösségi élmény kettős öröme adhatna olyan belső sugallatot, mely időnként a művelődés közösségi helyeire — klubba, művelődési házba — csábítja a munkahelyi vezetőket. (Félreértés ne es­sék: csupán azokra vonatkozik mindez, akiknek távolmaradását munkásaik észre­­vételezik.) A kérdésnek azonban van fonákja is. Éspedig az: egyáltalán miért probléma a munkások jórészének, ha a vezető hiány­zik a műsoros estről? Gondoljuk meg: lé­nyegében ez nem csorbítja az est örömét. A művelődésben nincs vezető és beosztott, az est emberi és művészi rangját nem a „protokoll” adja, csupán az élmény ereje, szépsége! A „vezetői jelenlét” kívánalma mintha egy furcsa szemléletről árulkodna. Arról, hogy kulturális rendezvényen megjelenni — kö­telezettség! Vagyis valami tehertételféle, amiben munkás és vezető számára egyesek „közös teherviselést” óhajtanak. Mert amennyiben az önművelő ember számára a megjelenés belső kíváncsiság, a benne lévő „éhe a szépnek”, élmény utáni vágy, akkor eszébe sem jut: ott van-e a vezető, vagy nincs? A jelen­ lenni, vagy nem lenni hamleti kérdés mögött tehát ilyen fonák szemlélet is megbúvók. És mégis van valós magva. Miben? Abban, hogy a kételkedés újabb kérdéseit szüli: vajon a munkahelyi veze­tő nem érzi magát a munkahelyi közösség­be tartozónak, midőn művelődési közéletről van szó? Vagy: nem érdekli, hogyan szó­­rakozik-művelődik az a munkásgárda, mely őt „családfővé” emelte? ... Mindezek a kérdések kissé sarkítottak, érzékeltetvén, hogy minden elfogadható magyarázat mö­gött ott él e jelenség furcsa zöngéje. A magyarázatban benne a megmagyaráz­hatatlan. És mindkettő logikus. Állítom, sokadrangú kérdés a közműve­lődésben, hogy rendezvényeire eljön-e vagy távol­ra marad a munkahelyi vezető. Mert a művelődés tartalmát nem befolyásolja. De — a jelek szerint — befolyásolja az emberek helyi (vállalati, intézményi) mű­velődési szemléletét. Példamutatásként hat. Ha a munkások észreveszik és megkérdő­jelezik a munkahelyi vezetők rendszeres távolmaradását a maguk közösségi műve­lődésétől, akkor nem csupán a kérdésnek van fonákja, hanem a jelenségnek is. Alighanem a művelődés közmegbecsülését érzik megsértve általa. íme, az élet ' ~ figyelmeztet, meny-íme, az élet nyíre megszívtelen­--------------------------- de a közművelődési párthatározat ama megállapítása: „Igen nagy a társadalmi és hivatali tekintéllyel rendelkező, de a közművelődés irányításá­ba csak közvetve bekapcsolódó vezetők fe­lelőssége, a közművelődéssel kapcsolatos szemléletük és magatartásuk nagymérték­ben befolyásolja a vezetésük alatt álló te­rület dolgozóinak közművelődési helyzetét”. Jóllehet a határozat a munkahelyi műve­lődésben való részvétel érdekeltségének megteremtésével összefüggésben mondja mindezt, ám a vezetői magatartás hatósu­gara szélesebb ennél. Ösztönzőleg vagy le­­hangolólag hat a dolgozók művelődési ked­vére. Balogh Ödön EGY FONÁK KÉRDÉS (és a kérdés fonákja) Megyénk harminc éve címszavakban Válogatott bibliográfia a felszabadulás évfordulójára „Veszprém megye a felsza­badulástól napjainkig — Vá­logatott bibliográfia 1945— 1975 —” címmel igen hasz­nos könyv jelent meg, a me­gyei pártbizottság propagan­da- és művelődési osztályá­nak megbízásából lapkiadó vállalatunk gondozásában. Anyagát dr. Beszteri Béla és Szűcs Lajosné állította össze; mintegy 13 000 kötet­ből, tanulmányból, cikkből 1127-et válogattak ki és rend­szerezve közölnek. A gyűjte­ményt Tóth Dezső lektorálta. Horváth János, a megyei párt­­bizottság titkára írt hozzá előszót; ebben olvasható: „E művet a megyei párt­­bizottság abban a reményben nyújtja át a pártszerveknek,­­szervezeteknek, KISZ-bizott­­ságoknak, propagandistáknak pedagógusoknak, marxizmus­oktatóknak és kutatóknak, hogy az itt feltárt művek át­tanulmányozása és feldolgo­zása erősíti megyénk lakos­ságában a felszabadulás utáni 30 év építőmunkája vívmá­rnyainak megbecsülését, az eredmények feletti öröm és büszkeség táplálja a hazafias érzelmeket. Erősíti a dolgo­zók tudatában az interna­cionalizmus eszméjét, a ma­gyar-szovjet barátságot. Hozzájárul annak tudatosulá­sához, hogy a könyvekben, tanulmányokban feltárt ered­ményekben Veszprém me­gye lakosságának, a munká­sok, parasztok, értelmiségiek, párttagok és pártonkívüliek testvéri összefogása fejeződik ki,, testesül meg.” Az összeállítók az elmúlt három évtized Veszprém me­gyei eredményeit tükröző publikációinak a zömét is­mertetik címszavakban, gyor­san és világosan áttekinthető tematikus csoportosításban. A kötet fő témakörei: az álta­lános és helytörténeti mű­vek, tanulmányok, a társa­dalmi viszonyok, a gazdasági építőmunka, az ideológiai élet és művelődéspolitika­, a párt­os tömegszervezetek. E fejeze­teken belül a forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosai, az egyes települé­sek története, az osztályok, rétegek helyzete, az állam­élet, a tanácsok épp úgy, mint az ipar, a mezőgazda­ság, az idegenforgalom, az életszínvonal, a közgondol­kodás fejlődése, a pártpro­paganda és -agitáció, vagy a tudományos élet, az állami oktatás, a közművelődés, a művészeti élet, a pártélet, az ifjúságpolitika és a tö­megszervezetek, -mozgalmak irodalma külön szerepel. A könyvekben, folyóira­tokban, alkalmi kiadványok­ban közrebocsátott, vagy még kéziratban lévő tanul­mányok, cikkek közül azokat öleli fel a gyűjtemény, ame­lyek legnagyobb közérdeklő­désre tarthatnak számot. Ki­maradtak belőle a napilapok és a hetilapok többségének Veszprém megyei írásai; ezek a kötet terjedelmének többszörösét igényelnék, s különben hozzáférhetőek a megyei könyvtárban. A könyv segítségével vi­dékünk harmincéves fejlődé­séről könnyen áttekinthető képet kaphat az érdeklődő, természetesen csak a tájéko­zódás erejéig. Támogatást és egyben buzdítást jelent a közművelődési munka egé­szének. ' pártszervezetekben, üzemekben', szövetkezetekben, iskolákban, tudományos és kulturális intézményekben jól használhatják a bibliog­ráfiában felsorolt tanulmá­nyokat,­­Cikkeket a felszaba­dulási­­ megemlékezésekhez, vetélkedők, műsorok, kiállí­tások, stb. rendezéséhez. Ha­sonlóképp a helyi dokumen­tumok alapján történő taní­táshoz, tömegoktatáshoz, nem utolsó sorban a hely-, a munkásmozgalom- és az üzemtörténeti kutatásokhoz közvetlen segítség a címle­írásgyűjtemény. A benne va­ló tájékozódást betűrendes mutató is könnyíti. A politikai, művelődési szervek, intézmények elmé­lyült munkájukhoz nehezen nélkülözhetik ezt a kis köny­vet, amely 3000 példányban látott napvilágot. Remélhető­en, minden érdeklődő hozzá­fér, és mind többen forgatják haszonnal. NAPLÓ —1975. február 14. péntek —5

Next