Napló, 1975. november (Veszprém, 31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-19 / 271. szám
Száz éve született Kalinyin 1875. november 19-én született Mihail Ivanovics Kalinyin a bolsevik párt lenini vezető gárdájának egyik nagy és vonzó egyénisége. Amikor 1919. március 30-án az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság ülésén a bizottság elnöki tisztségére javasolták, Lenin indokolásul a következőket mondotta róla: „Ő olyan elvtárs, aki körülbelül húszéves pártmunkára tekint vissza. Tver kormányzósági paraszt, szoros kapcsolata van a parasztgazdasággal, és ezt a kapcsolatot állandóan felújítja, felfrissíti.” Kalinyin jelölésénél azt tartották szem előtt, hogy a szovjet állami gépezet élére olyan ember kerüljön, aki ismeri a dolgozó parasztok életét és akinek a szavára hallgat a falu népe. A jelölt beváltotta a személyéhez fűzött reményeket, negyedszázados működésének súlyos betegsége miatt történt lemondása vetett véget közvetlenül 1946. június 3-án bekövetkezett halála előtt. Lenin méltán hivatkozhatott Kalinyin kétévtizedes pártmunkájára. Már 1898-ban, megalakulásának évében tagja lett az Oroszországi Szociál-Demokrata Munkáspártnak. Ekkor már megismerte a falusi uradalmi béres sorsát, a pétervári esztergályos tanonc és vasesztergályos életét, részt vett a Lenin által alapított Harci Szövetség A Munkásosztály Felszabadítására illegális forradalmi tevékenységben. Osztozott az oroszországi bolsevikok sorsában: a munka, a tanulás, a börtön, a száműzetés, a munkások szervezése, tanítása, a lenini irányvonal győzelméért folytatott harc töltötte be életét. A pétervári bolsevikok választák be az 1905—1907-es oroszországi forradalom idején a városi pártbizottságba és küldik a párt 1906-ban tartott IV. kongresszusára. Újabb börtönbüntetése és száműzetése után 1911—1912-ben ismét Péterváron dolgozik, tagja lesz a pétervári pártbizottságnak, részt vesz a párt 1912-ben tartott prágai konferenciáján és beválasztják a Központi Bizottságba. Kiemelkedő szerepe volt a munkások háborúellenes harcának szervezésében, a februári forradalom idején egyik vezetője a pétervári munkások és katonák harcának és tevékenyen részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésében. A fegyveres felkelés győzelme után Pétervár polgármesterévé választották s ebből a tisztségből emelték ki szovjet állam elnöki székébe. Az elnök a szovjet állam viszontagságos negyedszázada alatt mindvégig a lenini eszmék önfeláldozó és kiváló propagandistájának, a párt által kijelölt feladatok népszerű agitátorának, a nép és az ifjúság tisztelettel és szeretettel övezett nevelőjének bizonyult. Az intervenció és polgárháború időszakában bejárta a Vörös Hadsereg frontszakaszait, teljes határozottsággal képviselte azt a lenini álláspontot, mely szerint a Szovjetunióban fel lehet építeni a szocializmust, meg lehet valósítani az ország iparosítását és a mezőgazdaság kollektivizálását. Kalinyin magas állami és párttisztségével — 1925-től tagja volt a párt Központi Bizottsága Politikai Irodájának — járó feldatainak ellátása mellett nagy gondot fordított arra, hogy agitációs és propagandamunkája során szerzett tapasztalatait rendszerezze és átadja a párt kádereinek. Erről szóló előadásai ma is nagyon hasznos olvasmányok minden pártagitátor és propagandista számára. Kalinyin írásaiban legtöbbet a népnek, különösen az ifjúságnak a nevelésével foglalkozott. A nevelést a személyiség teljességének alakításaként, fejlesztéseként fogta fel. „Szerintem a nevelés a növendékek lelkivilágának határozott, céltudatos és rendszeres formálása...” Hz a megfogalmazás nagy általánosságban felöleli mindazt, amit a nevelés fogalmán értünk, úgymint: meghatározott világnézetnek, erkölcsnek és az emberi együttélés szabályainak beoltását, a jellem és az akarat, a szokások és az ízlés meghatározott vonásainak kialakítását, bizonyos fizikai tulajdonságok kifejlesztését,” mondotta egyik beszédében. " Béki Ernő „A kézműves iparok közül megyeszerte a takácsmesterség terjedt el legjobban. Egyik központja Vázsony volt, ahol még a céhipar lehanyatlása idején is — 1848- ban — 27 takács dolgozott”. (Felirat a nagyvázsonyi Falumúzeumban.) A szomszédos Puláról származik az a régi szövőszék, amelyen szőttesbe álmodta népi motívumait Szauer Ágoston Nagyvázsonyban. A szék a falumúzeum hátsó szobájában áll — ma már gazdátlanul. A múlt év elején hallgatott el kattogása, amikor mestere — 77 éves korában — nyugdíjba ment. Befejezetlen maradt a piros futó. A nemrég még minden kattanással szaporodó szőttes mozdulatlan, múzeumi tárggyá vált, mint társai: az intarziás sarokpad, a faragott szék, a zöldmázas, szemes cserépkályha, az edények a konyhán. Pedig élt a szőttes, élt a szék és élhetne ma is. — Egész nap járt a vetélő — idézi emlékeit Hauck Vendelné, a falumúzeum teremőre. — Ágoston bácsi mindennap szőtt a széken, a kész szőtteseket — futókat, alátéteket — szívesen megvették a látogatók. Sokan csak azért jöttek el, hogy lássák Ágoston bácsit dolgozni. Szauer Ágoston ma már csak otthon mozgatja a nyüstöt, dobja a vetélőt. Csakúgy, mint a múzeumban, itt is a hátsó szobában áll a szék — a múzeumin kívül az utolsó Nagyvázsonyban. Rajta félig kész szőttes, ez is pirosmintás, de különb annál. — Dunántúli madaras minta — kezd eligazítani Ágoston bácsi művészetének titkai között. — Éri István múzeumigazgató hozott egyszer egy térítőt, hogy meg tudnám-e azt csinálni? Akkor tanultam ezt a mintát. Tizenöt pálca kell hozzá, hogy ki tudjam szőni. A pálcák száma — a szövők nyelvén — egy-egy minta bonyolultságát jelzi. Ez a madaras a legnehezebbek közé tartozik, a pálcák befűzése majd több időbe kerül, mint maga a szövés. És ahogy befűzik a pálcát, az adja meg a mintát. Cipő nélkül, felgyűrt ingujjal dolgozik az öreg szövő. A szálak között sebesen surran a vetélő, kattog a gép. Kiér a szalagmintából, szálat szálra húz, hosszabbodik a vászon. — Nem vagyok én igazi nagyvázsonyi — mesél szövés közben az életéről. — Mint a szövőszék, én is Paidról származom. 1927-ben lettem tagja a nagyvázsonyi ipartestületnek, a régi céhek utódának. Nehéz volt a megélhetés, nem volt idő a mintákkal bajlódni. Egyszerű mintákat szőttünk, pálcák nélkül, csak a nyüsttel. Szauer Ágoston büszke rá, hogy a régi nagyvázsonyi, pulai takácsok leszármazottja, de csak szövőnek mondja magát. Mert az ipartestületben csak szövő volt, a mindennapi kenyér gondja elnyomta népi mintákról motívumokról szövött álmait. A kenyérért sokat kellett szőni, s egyszerűt. — Csak a múzeumban tudtam megmutatni a képességeimet. Ott kaptam lehetőséget arra, hogy valóban azt szőjek, amit tudok. A múzeummal szabályos munkaviszonyban, napi nyolc órán át szőtt. Megvalósulhattak az álmok, munkái megtalálhatók a veszprémi múzeumban és másutt. Otthon pedig a bekeretezett oklevél tanúsítja, hogy Szauer Ágoston nagyvászonyi szövő a népművészet mestere. És a folytatás? Van-e, lesz-e még szövő Nagyvázsonyban? — A négy gyerek közül csak az egyik lányom tanulta meg tőlem a szövést, ő nagy ritkán megmozdítja még a múzeumi szövőszéket — mert ott dolgozik —, de rendszeresen már nem sző. Más nem ért a szövéshez, így hát — velem elmúlik a takácsmesterség. A kérdés, ami kezdet óta bennem motoszkál, most kikívánkozik : — Nem gondolt arra, hogy néha, amikor legnagyobb a forgalom, szombatonként, vagy vasárnap, a nyugdíj mellett vissza-viszszatérjen a múzeumba? — Gondoltam rá, de nem hívnak. Amikor nyugdíjaztak, azt mondták, nem kifizetődő a szövés. Pedig árultunk a szőttesekből egy év alatt 40—50 ezer forintot. Rászolgáltam a pihenésre nagyon, de azért néha visszamennék. A cseppnyi nagyvázsonyi házban múzeumi levegőt idéz a régi szövőszék. De múzeuminál melegebbet, mert él a szék, él a szőttes. Laci fiának készít madarasmintás fotót az öreg szövő. Kazal Gábor Korszerű ellátás 25 ezer embernek Beszélgetés a füredi rendelőintézet Balatonfüred kialakuló városközpontjának egyik dísze az új rendelőintézet kékre festett, impozáns épülete. Földszintjén büfé, ruhatár, két emeleten munkahely négy körzeti és 17 szakorvos számára. A rendelés ezekben a napokban, fokozatosan indul meg. Mit jelent az új intézmény a város és a megye számára? Erről beszélgettünk dr. Benkő Ákossal, a rendelőintézet igazgató-főorvosával . — Először arra kérem, mondjon valamit az intézmény számszerű adatairól! — A teljes beruházás 21 millió forint, ebből ötmillió a berendezés, amelynek eddig körülbelül 65 százaléka érkezett meg. Éves költségvetésünk négymillió forint felett lesz, ebből több mint kétmillió a 78 dolgozó béralapja. Négy körzeti, öt fogorvos, két gyermekgyógyász, s egy-egy sebész, belgyógyász, szemész, nőgyógyász, fül-orr-gégész, bőrgyógyász, laboratóriumi-, röntgen- és rheumatológus szakorvos tevékenykedik majd a ránk bízottak egészségéért. A jelenlegi munkaerőgondok közepette jogosnak tűnt az aggodalom, hogy sikerül-e majd minden állást betölteni. Maradt-e üres státusz? — Örömmel mondhatom, hogy nem. Az orvosok nagy része a megyei kórházból jött, ketten pedig a szívkórházból. Említésre méltó, hogy a tanácsnak egyetlen lakást sem kellett adnia, valamennyi orvosunk meg tudta oldani saját lakásügyét. A középkáder gárdánk is nagyon jó, 90 százalékuk itteni lakos. Korátlagunk örvendetesen alacsony, az orvosoknál körülbelül 38 év, a középkádereknél 30 alatti. — Igaz-e, hogy ez az intézmény jelentősen tehermentesíti a túlzsúfolt veszprémi rendelőintézetet? — Feltételenül, hiszen Füreden kívül még 15 község — négy körzeti orvosi körzet — tartozik hozzánk: Alsóörs, Csopak, Tihany és Pécsely környéke. Ezekből a falvakból eddig Veszprémbe jártak a betegek. Természetesen az ellátás szempontjából kiemelkedő a jelentősége annak, hogy 25 ezer embernek nem, vagy az eddiginél jóval kevesebbett kell utaznia ahhoz, hogy magas szintű szakellátáshoz jusson. — Ez a 25 ezer nyilván csak az állandó lakosok száma. Mi lesz a helyzet nyáron, amikor legalább háromszorosára nő az itteni lakosság? — Azt hiszem, hogy az intézetnek kiemelkedő szerepe lesz az ideérkezők ellátásában. Eddig nyáron minden a szívkórházra hárult, pedig ennek az intézménynek a profiljába nem illik bele, hogy turisták, üdülővendégek kisebb-nagyobb bajait orvosolja. Azt tervezzük, hogy a szezon idején egy állandó, szakorvosokkal is megerősített ügyeletes szolgálatot működtetünk. A szívkórházat még így sem tudjuk teljesen „megmenteni”, hiszen az üdülőkörzet középpontjában van, s aki rosszul lesz, odamegy majd először, igazgatójával . Sajátos helyzet a füredi, a minisztérium által irányított szívkórház és a városi tanács rendelőintézete között milyen lesz az együttműködés? — Azt hisszük, hogy a lehető legjobb. Van egy szerződésünk, mely szerint a kórház teljes szakmai támogatást nyújt elsősorban belgyógyászati, kardiológiai kérdésekben, elvégzi számunkra a bonyolultabb vizsgálatokat. Mi minden lehetséges szakterületen ugyancsak segítséget adunk a kórháznak, szükség esetén részt veszünk a konzíliumokon. Úgy tudjuk, hogy a rendelőintézetben több lépcsőben indul a munka, az első szakrendelések már megkezdődtek. Az alapellátás, a gyógyítás tehát jelentősen megerősödött. Vannak-e tervek a további fejlődésre? — Szeretnénk jobban megerősíteni a baleseti ellátást, mert erre a tóparton igen nagy szükség van, s a sérültek egy részét bizonyára megkímélhetnénk attól, hogy Veszprémbe szállítsák. (Ez az ottani kórháznak is nagy tehermentesítést jelentene.) Kiterjedt gondozási hálózatot akarunk létrehozni, melynek keretében felkutatnánk a veszélyeztetett embereket. Egyelőre a szívgyógyászat, a cukorbetegségek, a hipertónia és a daganatos megbetegedések területére vannak konkrét elképzeléseink. — Köszönjük a beszélgetést. Czingráber János LATIN-AMERIKAI HÉT A VEGYIPARI EGYETEMEN DAL ÉS HITVALLÁS Indián dal, latinos dél-amerikai dal — közéleti, politikus és népi. Csak az összekötő szövegből derül ki, hogy miről szólnak. Az előadásmód, igaz, jócskán plebejus. Latin-amerikai, népükhöz hű diákokhoz méltó. De bármilyen varázslatos a zene, a táncjáték meg az előadásmód, ha pontosan nem tudjuk, csak sejtjük, mit üzennek, milyen üzenetet közvetítenek nekünk ezek a paraguay-i kolumbiai, bolíviai, chilei, perui és dominikai (hazánkban tanuló) egyetemisták... Akkor miért ez a tombolás minden számuk után, mit jelent ez a tapsorkán, ez a lázas: veletek vagyunk! Ez a forró velük érzés, együtt érzés? A latin-amerikai hét nyitóestje Veszprémben az egyetemen. Zsúfolt díszudvar. Hatalmas siker. Politikai tüntetés. Mert ez a nyitja. Ha nem is értünk spanyolul meg kecsua nyelven, tudjuk, mit üzen e diákság által a Dél Keresztje alól a fölszabadulásért harcoló Latin- Amerika. S a veszprémi egyetemisták értik az üzenetet. Nem ez az első hasonlóan forró est a veszprémi egyetemen. Ezért nagy öröm látni ezeket a kipirult arcokat, magasba emelkedő öklöket, ezeket az ifjúkommunista egyetemistákat. Mert bizonyítják: ez a mi ifjúságunk, ilyen a mi ifjúságunk. Haladó gondolkodású, haladó érzelmű. S nem restelli, nem szégyelli kimutatni. Szemben, a másik házban, az egyetem kamaratermes épületében: hanglemez-lovas műsor. Más zene, más szó (többnyire: angolul). Teljesen mást üzen, egészen mást. Az ember oldalát furdalja a kíváncsiság: ott hányan lehetnek? Egyre megy. Itt sokan vannak. Nagyon sokan. Többen. S. M. Pályaválasztás Egy vetélkedő elé A felhívás, mely a „Mesterségünk címere” nevű vetélkedőre szólítja fel megyénk hetedikes, nyolcadikos őrseit, a Pajtás újság ez év október 8-i számában jelent meg. A nevezés feltétele egy album elkészítése volt, melynek szakmai szavak gyűjtését, gépekkel való ismerkedést, a szakma egyik dolgozójával készített riportot és sok más egyebet kellett tartalmaznia és a Veszprém megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez kellett elküldeni. A szakma pedig, melyről mindezt készíteni kellett, megyénk uralkodó, de a fiatalok körében meglehetősen ismeretlen, nem népszerű szakmája, a vegyianyaggyártás. Talán ezért is döbbentem meg egy pillanatra, amikor néhány napja megláttam a csaknem száz hatalmas albumot az intézetben. Mert kétségtelen, a felhívásból „népmozgalom” lett. , Közel száz, rendkívül érdekes, ötletes, színes — nemcsak a szó szoros értelmében — és gazdag album sorakozott az asztalokon, mely így együttesen sok mindenről árulkodik. Többek között arról, hogyan kell szervezetten foglalkozni a szakmunkásutánpótlás biztosításával, hogyan lehet iskoláknak, egy üzemnek (a fűzfői Niterkémia a vetélkedő „bázisüzeme”), a hivatásos pályaválasztási szakembereknek, az úttörő mozgalomnak, egy közkedvelt fórumnak — a Pajtás újság — és a vetélkedőt kitűnően felhasználó Magyar Rádiónak közös malomra hajtania a vizet. (A Mesterségünk címere sorozat ugyanis hosszabb ideje zajlik a rádióban, ez a vetélkedő a tizenhatodik lesz e témakörben.) A felhívás óta eltelt viszonylag rövid idő alatt ezrek mozdultak meg. Csak a gyárat kilencszáz tanuló és száz pedagógus kereste fel. Külön erre a célra szakembereket jelöltek ki, akik a csoportok fogadásával, kalauzolásával törődtek. A gyár autóbuszai szállították oda és vissza a tanulókat Zalaszántótól Ősiig. Minden csoport egységcsomagot kapott a látogatás alkalmával, melyekben tájékoztatók, képek, késztermékek voltak. Ezeket az albumok készítésénél használták fel az úttörők. Munkájuk eredményének elbírálása nem kis nehézséget okozott a zsűrinek, mely ez alapján jelölte ki a vetélkedőn résztvevő 10 őrsöt. Az erők összemérése a jövő héten lesz, hogy melyik lesz az a három őrs, melyek versengését december első felében közvetíti majd a rádió, azt még nem lehet tudni. De annyit már igen, hogy függetlenül a verseny győztesétől, ez az a mozgalom, melynek csak nyertesei vannak. A nyereményük nem díjak formájában jelenik meg, hanem sok apróságban. Ilyen apróság például az, hogy sokszáz városi és falusi gyerek életében először bepillantott a termelőmunka világába, fogalmuk támadt arról, mi az, hogy nagyüzem. Láttak belülről — mert a gyárlátogatás során oda is elvitték őket — egy korszerű, jól felszerelt szakmunkásképző intézetet, a fűzfőgyártelepi 3 03-as számút. Élményeiket az albumkészítés során rendszerezték, még egyszer felelevenítették — közösen. Az adást bizonyára végighallgatják majd mindannyian szüleikkel együtt, akik ez úton is bepillanthatnak a pályaválasztás roppant bonyolult, sokoldalú világába. És valószínű, hogy a szakma iránti érdekődés fokozódik majd, de ez csak hoszszú távon lehet eredményes, nem egyik napról a másikra. Mert a vetélkedőt megelőző megmozdulás is bebizonyította, hogy a pályaválasztást nagyon sokféleképpen lehet és kell segíteni. Böcs Csaba 5 NAPLÓ — 1973. november 19. szerda —