Napló, 1977. október (Veszprém, 33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-20 / 247. szám
Sarlós István látogatása Győr-Sopron megyében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára szerdán Győr-Sopron megyébe látogatott. Rövid látogatást tett a megyeszékhelyeken, illetve a Győr-Sopron megyei pártbizottságon, majd Háry Béla első titkár társaságában Sopronba utazott. Sarlós István soproni programja a szőnyeggyárban kezdődött, ahol megismerkedett a gyár termékeivel, a termelés és az export legújabb eredményeivel. A látogatás ezután a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen folytatódott, ahol Káldy József megbízott rektor ismertette, a nagymúltú felsőoktatási intézmény életét és munkáját. Sarlós István megismerkedett az egyetemen folyó széleskörű kutatómunkával, s megtekintette az év végén átadásra kerülő új 150 ezer kötetes könyvtárat is. Látogatásának befejezéseként a soproni városi pártbizottságon aktívaülésen tartott tájékoztatót az időszerű nemzetközi kérdésekről. Együttműködés Csehszlovák és NDK-beli gyárakkal A gyújtógyertya-gyártásról tanácskoztak Veszprémben A veszprémi Bakony Művekben kedden és szerdán a gyújtógyertya gyártásban lehetséges együttműködésről tanácskoztak a csehszlovákiai Tábori Iszkragyár és az NDK-beli Sonnenbergi gyár képviselői. A veszprémi Bakony Művek 1976 óta gyártja nagy szériában a gyújtógyertyát. Berendezkedtek a gyertyához szükséges kerámia égetésére is. A jelenlegi évi 2 és fél millió darabos termelésüket1980-ig többszörösére növelik majd. Hasonlóan nagyarányú a fejlesztés a cseh- és az NDK- beli partner vállalatoknál is. A gazdaságos termelés érdekében a gyújtógyertya egyes alkotórészeinek nagy szériában gyártására készülnek a vállalatok megfelelő szakosítással oly módon, hogy egyegy terméket csak az egyik gyárban állítanak elő és cserélik azokat. Ilyen együttműködés már kialakult a csehszlovákiai partner vállalatokkal, a további fejlődés azonban újabb lehetőségeket is kínál. Csütörtök, 1977. október 20. ÁRA: 80 FILLÉR XXXIII. évfolyam 247. szám Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Köztermelési szerkezet fejlesztése és a hosszúponti Bizottságának ülését október 20-ra távú külgazdasági politika irányelvei napiösszehívták, rendre tűzését, valamint egyéb soron levő A Politikai Bizottság a nemzetközi kérkérdések tárgyalását javasolja a Központi désekről szóló tájékoztató megvitatását, a Bizottságnak. A vegyipar vásárlói a mezőgazdasági üzemek Az Agrártudományi Egyesület elnökségi ülése a balatonfűzfői Nitrokémiánál Az Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének elnöksége tegnapi ülésén vidékünk mezőgazdasági üzemeinek növényvédelmi helyzetét értékelte. Az egyesület munkamódszeréhez tartozik, hogy a tanácskozás színhelyét a napirenden szereplő témához igazodva választja meg. Így történt, hogy az elnökség tegnap az ország legnagyobb növényvédőszer - gyártó üzemében, a Nitrokémia Ipartelepek fűzfői központjában tanácskozott; munkájában részt vett dr. Gáncs Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is. Az ülés résztvevőit a vendéglátó vállalat képviseletében Harsányi Imre műszaki igazgatóhelyettes köszöntötte. Bevezetőjében hangsúlyozta : a mezőgazdasági üzemeknek kémiai anyagokat gyártó ipari vállalatok alapvető törekvése, hogy mind minőségben, mind pedig választékban egyre jobban ellássa vásárló partnereit. Jelenleg igen jelentős az ország növényvédő szerimportja, évente több tízmillió dollár kiadás terheli az államkasszát, szándékuk ennek számottevő csökkentése. Annak tudatában dolgoznak, mondotta, hogy az ipar egyik legfőbb vásárlója a mezőgazdaság. A továbbiakban Siető Kálmán, a megyei agrokémiai szolgálat igazgatója adott elemző áttekintést a növényvédelem helyzetéről. Kifejtette: a fejlődés mai színvonalán, amikor a munkaerőhiány kényszerítő ereje és a hatékonyabb gazdálkodásra való törekvés egyszerre hat, fokozódó szerephez jutnak a kemikáliák. Ez viszont azt követeli, hogy minden gazdaságban hozzáértő szakember kezében legyen a tápanyag-gazdálkodás és a növényvédelem. Szólt az agronómus, a gépész és az agrokémikus összehangolt munkája fontosságáról, kiemelte a szakszerűség, az alkalmazott technika műszaki állapotának színvonala emelésének, az előírt biztonsági rendelkezések betartásának jelentőségét. Felkért hozzászólóként Kolorites Zoltán, a Nitrokémia vegyészmérnöke a gyártmányfejlesztési tervekről, Jusztin Antal agrármérnök a mezőgazdasági üzemekben szerzett tapasztalataikról számolt be. Jusztin Antal kiemelte: megyénk mezőgazdasági üzemei viszonylag kis számban vesznek részt a Nitrokémia új készítményeinek kipróbálásában; szándékuk, hogy bővítsék a kísérletekben részt vevő gazdaságok körét. A gyakorló gazdászok megelégedéssel fogadták a bejelentést. Hogy a kémiai anyagok szerepe mennyire meghatározó jelentőségű, a gazdaságok képviselői egy sor példát hoztak föl. A gazdag burgonyatermést megalapozza a nagyadagú műtrágya, a betakarításhoz viszont gyommentes ültetvényre van szükség, ellenkező esetben a gépeit fél, vagy még annál is kisebb kapacitással dolgozhatnak, érvelt Bankó László, a zirci tsz agronómusa. Holczer István, a Veszprémi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese napraforgó-termesztési tapasztalataikról számolt be. A betakarítás előtti — helikopterről történő — vegyszeres kezelést követően, a lombtalanítás hatására gyorsul az érés, csökken a madárkár, a kombájnolási veszteség. A korszerű kemikáliáknak nagy szerepe van abban, hogy az idén hektáronként több mint 20 mázsás termést takarítottak be. Nagy hatású vegyszer, a kijuttatásához szükséges megbízható gép, kellő szakszerűség, a technológiai fegyelem betartása — így összegezték a feladatokat. A Nitrokémia gondos vendéglátónak bizonyult. A vállalat szakemberei az ülés résztvevőit elkalauzolták a Dózsa II. üzembe, ahol megismerhették, hogy miként készül a NOVENDA nevű rovarirtó szer, a gyümölcsösök hatékony védelmének alapanyaga. Az elnökség a szervezeti élet időszerű kérdéseit is áttekintette. Vándor József elnök részletesen taglalta a szakosztályok munkáját. Elismeréssel illette az állatorvosok, az állattenyésztők és a növényvédősök tervszerű tevékenységét, bírálattal szólt az agrárgazdasági, valamint a gépész szakosztály munkájáról. Az idén összességében 49 rendezvényt tartottak, több ezer résztvevővel. Megemlítette az előadó, hogy 43 gazdaság, vállalat és intézmény anyagi hozzájárulást ajánlott meg az egyesület költségeinek fedezésére, néhány esetben viszont késik a befizetés... Vándor József végül bejelentette: az Agrártudományi Egyesület ez év végén tartja megyei tisztújító küldöttgyűlését. A csaknem ezertagú egyesület új tisztségviselőket választ. 500 HOLSTEIN-FRÍZ Átadták az építők az új, szakosított tehenészeti telep első egységét a Devecseri Állami Gazdaságnak. A több mint 500 darabos Holstein-Fríz állományt már be is telepítették az istállóba. Az építkezés második szakaszában egy 400 férőhelyes növendéktelep is épül (MTI Foto — Rózsás Sándor felvétele — RS) Vége a balatoni főszezonnak, a hajók bevonultak a MAHART siófoki kikötőjének telelőjébe. A következő idénykezdésig újrafestik és átvizsgálják a hajókat. (MTI Fotó : Várkonyi Péter felvétele — RS) Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács szerdán ülést tartott. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes beszámolt a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság VII. ülésszakáról. A kormány elfogadta a jelentést, s megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az ülésszak tárgyalásaiból adódó feladatok végrehajtására. A nehézipari miniszter, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke a téli fűtési idényre való felkészülésről tett jelentést. A kormány a beszámolót, valamint a megtett intézkedéseket jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Baráti kapcsolatok, közös kutatási program, szakembercsere Magyar-vietnami oktatási együttműködési tervet írtak alá Magyar-vietnami oktatási együttműködési munkatervet írt alá szerdán az Oktatási Minisztériumban Polinszky Károly, a Magyar Népköztársaság, és Nguyen Thi Binh, a Vietnami Szocialista Köztársaság oktatási minisztere. Az aláírásnál jelen volt Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Gosztonyi János oktatási államtitkár, valamint Nguyen Phu Loai, a VSZK budapesti nagykövete. A magyar—vietnami kapcsolatok történetében először került sor a két minisztérium közötti együttműködési munkaterv aláírására. Az együttműködés középpontjában a tanulók kommunista nevelése, a marxista-leninista oktatáspolitika és pedagógia, valamint a tantervek kidolgozása és az oktatási folyamat hatékonysága növelésének kérdései állnak. Tovább bővülnek az oktatási intézmények közvetlen kapcsolatai. A Vinh-i Pedagógiai egyetem az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolával meglévő kapcsolata mellett a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegvetemmel , a Hung Yen-i középiskola a budapesti Killián György Gimnázummal; a váci Hámán Kató általános iskola egy vietnami általános iskolával épít ki a jövőben együttműködést. Az Országos Pedagógiai Intézet és a VSZK pedagógiai intézete a közoktatás tervezése, szervezése és irányítása témakörében folytat közös tanulmányokat. Intézkedik a munkaterv a szakembercseréről is. Magyar szakemberek Vietnamban iskolarendszerünkről és az oktatási reformról tartanak előadásokat, vietnami óvónők pedig szakmai továbbképzésen vesznek részt Magyarországon. Hozzájárulunk a vietnami iskolák taneszközökkel történő ellátásához, és segítséget nyújtunk az azokat kezelő vietnami szakemberek képzésében és továbbképzésében. A vietnami oktatási miniszter szerdán látogatást tett a fóti gyermekvárosban. Barna Lajos igazgató áttekintést adott a gyermekváros életéről. Nguyen Thi Binh megtekintette a gyermekmunkákból összeállított állandó kiállítást, a leányotthont, az óvodát, az általános és középiskolát. Szakmai nap az ÁEIf-nél Az október immár hagyományosan a műszaki tájékoztatás és szakoktatás hónapja a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A hónap gazdag programjában többek között különböző könyvkiállítások szerepelnek. E kiállítások színhelyei a vállalat munkahelyei és munkásszállásai. Ez utóbbiakon az esti órákban a hónap során több alkalommal szakmai és balesetvédelmi kisfilmeket is bemutattak, illetve bemutatnak. Az ezekben a hetekben megrendezett termelési tanácskozásokon különös hangsúlyt kapnak a vállalatnál elfogadott és bevezetett újítások, azok eredményeiről szóló tájékoztatások. A szocialista brigádvezetők tanácskozásán a mozgalom vállalati eredményei, fejlesztésének feladatai, valamint a módosított munkaverseny-szabályzat került előtérbe. Rendkívül figyelemreméltó volt a műszaki, gazdasági végzettségű fiatalok és pályakezdők fórumának megtartása, de a műszaki tájékoztatási és szakoktatási hónap legkiemelkedőbb eseménye kétségtelenül az a szakmai nap volt, amelyet tegnap rendeztek meg. A vállalat munkásszállójának nagytermében több mint száz műszaki beosztású dolgozó, szocialista brigádvezető, többszörös újító és néhány társvállalat műszaki vezetője vett részt. Megnyitót Klein Jenő műszaki igazgatóhelyettes mondott, majd a CLASP építési rendszerről Somogyi László, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettese tartott előadást. Ezt követően Bán Tivadar, fejlesztési osztályvezető adott tájékoztatót a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat fejlesztési feladatairól. A szakmai nap keretében nagy érdeklődéssel kísért szakmai kisfilmeket is levetítettek, és egyben megnyílt az a műszaki könyvkiállítás és könyvvásár is, melyet a vállalat könyvtára és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat veszprémi boltja közösen szervezett. A tegnapi szakmai nap is, miként az egész műszaki tájékoztatási és szakoktatási hónap a korábbi évekhez hasonlóan jól hasznosítható tapasztalatokkal, ismeretekkel szolgálja az ÁÉV előtt álló feladatok megoldását.