Napló, 1978. július (Veszprém, 34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-30 / 178. szám

Megnyílt a X. országos kutyakiállítás és bemutató Balatok­füreden Mentés lángokból - Három támadótól is megvédte gazdáját a német juhász Szombaton Balatomfü­­reden a sportpályán megnyitották a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének X. kutya­kiállítását és bemutató­ját. A kétnapos ese­ménysorozat fő szerve­zője a Veszprém és Fe­jér megyei egyesület, összesen 800 kutyatu­lajdonos hozta el „büsz­keségét”, a nagyszabású bemutatóra. Az első napon főleg a kedvtelésből tartott ebek mutatkoztak be, 40 faj­ta mintapéldányai sora­koztak fel a zsűri előtt, melynek tagjai gondosan elemezték az állatok testalkatát, minősítették viselkedésüket is. Ugyan­akkor tanácsot adtak az állattartóknak a továb­bi neveléshez, hiszen mint a főszervező Ka­sztén János Veszprém megyéből, Sági István Fejér megyéből, elmon­dották az állatok fejlő­dését, magatartását csak 50 százalékban határoz­zák meg a genetikai adottságok. Sok múlik az állattartók hozzáértésén is. A bemutatott állatok között megtalálható volt az egy kilogrammos tör­pe pinaher és a csaknem egy mázsás német dog is. A kutyák igazi bemu­tatkozására vasárnap kerül sor, de ehhez már szombaton is ízelítőt adott a német juhász kutyák parádés „vizs­gáztatása”. Ezen több ezer érdeklődő meglát­hatta, hogy a jól ido­mított állatok miként menthetnek a lángokból, hogyan védik meg gaz­dáikat a két, esetleg három támadóval szem­ben és azt is bebizonyí­tották, hogy képesek akár 3 méteres palán­kon is átugrani. Vasárnap egyébként újabb 40 kutyafajtát je­lentettek be a tulajdo­nosok, olyan ebeket hoz­nak majd, amelyek már fontos feladatokat kap­nak az ember és va­gyonvédelemben, a pász­torkodásban, vagy a va­dászatban. Ezek között „főszereplők” lesznek a komondorok és a drót­szőrű magyar vizslák, amelyek tenyésztését et­től az évtől kezdve már a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium dotálja. Néptáncoktatói tanfolyam Tapolcán A Dimitrov és a Ba­tsányi János művelődési központ szervezésében egyhetes képzésen vesz­nek részt Tapolcán azok a néptáncosok, akik az alapfokú minősítés meg­szerzése után majd hi­vatásos oktatókká vál­nak. A 42 fiatal táncos többségében olyan falu­ból érkezett a táborba, ahol jól működő tánc­csoportban dolgozhat egész évben. Munkájukat sokrétű gyakorlatok, ismeretek egészítik ki. Az idén kezdődött kétéves tan­folyam keretében a tánc mellett a kötelező té­mákkal is foglalkoznak, így naponta hallgatják a közművelődési és ze­nei ismereteket, a moz­dulatelemzés, a tánc­­folklorisztika, a nép­­tánctörténet és a szakdi­daktika előadásait. A gyakorlatokat Béres Klára és Pádár Géza vezeti. A július 30-ig tartó tanfolyamot a szeptem­bertől kezdődő évközi programok követik, ahol a gyakorlati ismereteit szélesíti ki a 42 hallga­tó, hogy 1979 nyarán folytathassa ez évben megkezdett munkáját. Jövő szeptembertől következnek a vizsgák zeneismeretből, egész­ségtanból mozdulat­­elemzésből és játékösz­­szeállításokból. A záró­vizsgára 1980 februárjá­ban kerül sor, ahol szak­ági ismereteikről adnak bizonyságot a néptánco­sok, akik a sikeres vizs­gák után „C” kategóriá­jú néptáncoktatók lesz­nek. Értesítjük fogyasztóinkat, hogy Veszprémben a Stromfeld A. u. 1. kazánház karbantartási munkálatai miatt a MELEGVÍZ­ELLÁTÁS 1978. JÚLIUS 31-től AUGUSZTUS 6-ig SZÜNETEL! Ingatlankezelő Vállalat Hőellátási Osztály fii nKP" Keresse fel a VIT ideje alatt a balatonfüredi Halászkertben megnyílt Kuba bárt Kubai ital különlegességek és coctailok Nyitva: 18-tól 04 óráig 22 óráig DISCO, utána hangulatos bárzene. Várjuk kedves Vendégeinket! Értesítjük T. Gázfogyasztóinkat, hogy 1978. augusztus 1-én 08 órától 16 óráig GÁZSZÜNETET tartunk Veszprémben a Felszabadulás 67—91-es, Haszkovó 13—29-es épületekben, valamint a Stromfeld A. utcában. KÖGAZ Veszprém BALATONALMÁDI 1978 JÚLIUS (Fotó: A. Horváth Péter) Balaton és idegenforgalom Fotókiállítás a „Dimitrov”-ban Tegnap délelőtt nyílt meg az Idegenforgalmi Hivatal harmadik orszá­gos fotókiállítása, mely Balatonnak és tájnak természeti, építészeti szépségeit mutatja be. A kétévenként megrende­zett kiállítás jelentősé­gét, művészi képanyagát Bajczi Gyula, Veszprém tanácselnökhelyettese méltatta. A kiállítás augusztus ötödikéig tekinthető meg Veszprémben, a „Dimit­rov” művelődési ház elő­csarnokában. Akuzunk, vagy akkuzunk ? Szeretek játszani, ha játszom, hát tiszta szívvel és teljes figyelemmel. Ezért aztán komolyan bosszant, ha megsértik a játék szabályait. Ha — mondjuk — a televízióban a Lehet egy kérdéssel több?-ben egyik-másik játékosnak többet segítenek, mint aho­gyan szerintem szabadna, a Most mutasd meg-ben elfogadhatatlan magyarázatot is elfogadnak, vagy ha ugyanezt teszik a Játék a betűkkel-ben. Pénteken örültem, mert nem fogadták el azt a szót, hogy „akuzik”. Azért nem, — magyarázták meg a döntést — mert a szó az akkumulátorból származik, ezért két „k”-val kellett volna írni. Il­letve kirakni. Szerintem ilyen szó nincs is. Lehet rádiózni, té­vézni, magnózni hálózati áramba kapcsolással, elem, vagy akkumulátor használatával, de akuzni bocsánat, akkuzni semmivel sem lehet. Sem egy „k”-val, sem többel. De bánom is én az indoklást, fő, hogy igazságos volt a döntés! (Yafe) ajkai, pápai, veszprémi ,u­fo .,vau munkahelyeire mélyépítésben jártas kubikos, segédmunkás dolgozókat felvesz Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Veszprém, Budapest út 5. szám alatt Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat Az Autóközlekedési Tanintézet Veszprém megyei Iskolája értesíti Pápa valam­int a pápai járás érdeklődőit, hogy Pápán, Jókai a 110. sz. alatt üzembehelyezte járási iskoláját. Az alábbi tanfolyam típusokra fogadunk el jelentkezéseket: GÉPJÁRMŰ­KEZELŐI, AUTÓBUSZ, GÉPJÁRMŰ ÜGYINTÉZŐI, SZAKOKTATÓI, SZEMÉLY — TEHER Ügyfélfogadás: 1978. augusztus 1-től, kedden 16—18 óráig, pénteken 10—12 óráig. Az Autóközlekedési Tanintézet veszprémi iskolája augusztus második felében AUTÓBUSZ­VEZETŐI TANFOLYAMOT indít Veszprémben. Felvételi feltétel: 21. életév betöltése. 2 éves tehergépkocsi­vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet: Veszprém, Budapest u. 16. NAPLÓ Vasárnap július 30 A NAP KÉL 4,19 NYUGSZIK 19,22 Órakor A HOLD KÉL 0,37 NYUGSZIK 15,48 Órakor MA KÖSZÖNTJÜK A JUDIT NEVŰ OLVASÓINKAT Hétfő: Oszkár Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898. július 30-án született a nemrég elhunyt Henry Moore angol szobrász és grafikus. A leedsi művészeti isko­lában tanult, majd 1921—24 között a londoni Royal College of Art ösztöndíjasa volt. Ettől kezdve Chelsea­­ben működött, művészeti tanárként. 1948-ban elnyer­te a Velencei Biennálé szobrász nagydíját. Élete végéig Kingstonban élt. Művészi pályafutása kez­detén a mailloli elvekhez kapcsolódott a szobrászi forma klasszikus értelme­zésében. A szentimentális vagy naturális téma he­lyett a forma realitását és az anyag m­inőségét is ér­vényre akarta juttatni. A 20-as évek szobrainak tö­mör és súlyos archaikus alakzatai később differen­ciáltabbá váltak tartalom­ban: a tér és forma sza­badon egymásba fonódott, a tömegből kibomlott an­nak váza, érvényre jutot­tak a belső energiák po­zitív és negatív alakzatai. E folyamattal egyidőben szobrai mindinkább elsza­kadtak a realisztikus lát­ványtól, s néhol a teljes absztrakcióhoz közeledtek, gyakran archaikus idolokra emlékeztetnek. MÉG NEM KÉSŐ! Mindenki szeretne nyerni és mindenki sze­­reti a kényelmet. Mind­ez elérhető havi előfi­zetéses lottószelvénnyel. Az augusztus havi elő­fizetéses lottószelvények külön tárgynyeremény sorsoláson is részt vesz­­nek! Főnyeremény: LADA gépkocsi. Az au­gusztus havi előfizeté­ses szelvények beérke­zési határideje: augusz­tus 3. Tehát még nem késő! Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság köz­lése szerint a 30. játék­héten 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatot 64 fogadó ért el, nyereményük egyenként 110 531 Ft. 3 találata 8426 fogadónak volt, nyereményük egyenként 420 Ft. A 2 találatos szelvények szá­ma 290 791, ezekre egyenként 15 forintot fi­zetnek. SZOVJET—MAGY­AR BARÁTI találkozót 1. szombaton dél Volán 15. szá­mú válla­­latának KIr Z_s„ ve­­t­­te a vesztv­­ oUvi­­klubban A tagú, szovjet fiatal . 1.'a csoport délei­togatáson tel a központi i ,,út lepet, majd 'orgali.i­­e* ®a^dasíi főosztá: KISZ-alapservezetei_ nek vendé£ snt közN daram­ia^ diszkó vettek r£V A Kij£ kmmyeki comszomolu ^ hétig tartó­­kodnak l-^nkban «­­más üzeme­k vonala­tokat is m.­Logatnak Időjárásjelentés Tovább tart a meleg Várható időjárás vasár­nap estig. Tovább tart a meleg, nyári idő. 1­4 ° ként kissé meg­növek­­szik a felhőzet, melyet helyi jellegű záp­or is­kísérhet. A légmozgások gy­ngéi maradnak. Legmag­sabb nappali hőmén­eklet 26-30 fok között. Mai program Balatonfüreden, a Ba­latoni Galériában hét­főn délután háromkor nyílik Tavaszi Noémi grafikusművész kiállítá­sa. Csabrendeken, vasár­nap egésznapos kulturá­lis és sporttalálkozó lesz a Világifjúsági Ta­lálkozó jegyében. Tihanyban, a néprajzi múzeum udvarán va­sárnap délelőtt tízkor a herendi táncegyüttes szerepel. A múzeum,s kert­ben este fél kilenckor a kolozsvári Napoca Vo­­­nósnégyes hangverseny­­zik. Hétfőn este fél ki­lenckor az Apátsó­ templomban lesz Lehr­ka Gábor orgonaműve koncertje. Veszprémben, a vá­­ban este fél kilenck­­muzsikál a Győri­­ harmonikusok Zenekar vezényel Jancsovics A­tál. ,a Szövetkezeti áruházakban. Július 31-től augusztus 12-ig lUyari vasar 30 és 40 százalékos ÁRENGEDMÉNNYEL CENTRUM ÁRUHÁZ 8201 Veszprém

Next