Napló, 1979. március (Veszprém, 35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-02 / 51. szám

Cinke történetek Mások is tanúsíthatják, van az úgy, hogy rövid idő alatt három-négy is­merőstől is ugyanazt a témát hallja az ember. Mintha csak összebeszél­tek volna. S ha belegon­dol, hamar rájön, hogy nem ismerik egymást, szó sincs szándékosság­ról. A véletlen hozta így, mint az én cinke törté­neteimet. .. — Türelem — mondta a szakácsművé­szé­téről híres kolléga. — Még tíz perc és asztalhoz ülhettek. A remekmű neve pe­dig: pincepörkölt. A re­cept is különös. A szab­ványos pörkölttől abban tér el, hogy vegyes (mar­ha és sertés) húsból ké­szül. Vörösborral öntik fel a levét és hogy vas­tag legyen a leve annyi hagymát aprítanak bele, amennyi a felhasznált hús súlya. A fűszerekről nem adhatok számot, mert a barátom konyhai titkát képezi. Elég az hozzá, hogy a pince­ pörkölt névre hall­gató, messzire illatozó remekmű elkészült. Az erkélyre került, hogy le­hűljön és hamarabb me­ríthessük bele kanalun­kat. — Még öt peret — vir­gasztalt a házigazda és valóban, öt perc eltelté­vel kilépett az erkélyre. Madárhad röppent fel a lábasról. Az esti homály­ban csak azt állapíthatta meg, hogy túlságosan könnyű az edény. És a villanyfénynél megerő­södött a gyanú. A cinkék megették a vacsoránkat. „ Falánk állatkák — vélekedik róluk jó ismerősöm, aki meg­fogadta az Állatvédő Egyesület felhívását. Az állatvédők, a madárbará­tok ugyanis arra hivat­koznak, hogy a traktorok után nem marad eleség, a lovak száma pedig ala­posan megcsappant az utóbbi években. Hol van­nak a konflisok? Kivesz­tek, a cinkék viszont to­vább és erőteljesen sza­porodnak. — Én nem sajnálom tőlük a szalonnát. Ezen a télen másfél kilót akasztgattam ki vékony szeletekben. A minap látom, hogy elöl siet a feleség, mö­götte nem éppen vidor arccal alaposan lemaradva a barátom. Odalépek és a fülébe súgom. Valami baj van odahaza? — Hagyd — mondja ár­tatlanul — Vett a felesé­gem negyedkiló tepertős vacsorára a családnak és a cinkék megették. — Rátaláltak? — Én adtam oda ne­kik, mert elfogyott a szalonna... mi azért ta­láltunk vacsorát magunk­nak, de a cinkék éheztek volna a fagyban... " Sok mindenről hallottam már a cinkékkel kapcsolatban. Belecsúsznak az útszéli jelzőtáblák hengeres osz­lopába és onnan már nincs kiút. Csapatokba verődve kóborolnak. Nem járnak be nagy határt, mindig ugyanazon a te­rületen keresik a táplá­lékot. Beköltöznek a pos­taládába, sőt, a pápai járásban egy roncs­au­tót béreltek ki maguk­nak. A kis testű cihege­­madárról most újabb is­mereteket gyűjtöttem. Igen harcos madarak. Ahol megjelennek onnan rövid idő alatt eltűnnek a verebek. Megfigyelték, hogy három-négy cinke nekiesik a verébnek. Csak a fejét babolják, ott nem sántul. És bizony viszi a szél a kicsípett tollakat. A következő pillanat­ban már ott kopogtatnak az ablakpárkányon sza­lonna darabkáért, mintha mi sem történt volna.... -gárdonyi. Interbalett: 79 Szakmai eszmecsere a Fészekben Csütörtökön — a Fészek művész klubban — szakmai tanácskozással folytatódott a szocialista országok első nemzetközi táncmű­vészeti seregszemléje. A Magyar Táncművé­szek Szövetsége által rendezett kétnapos ta­nácskozáson a fesztiválon résztvevő orszá­gok — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Len­gyelország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és hazánk — delegációinak tagjai, a tánc­művészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó csaknem félszáz kritikus, esztéta és koreográfus vitatja meg az előző napok színházi bemutatóinak tapasztalatait és a táncművészet korszerűségével kapcsolatos elméleti kérdéseket. A képen: Részlet Tóth Sándor: „Etűdök cimba­lomra” című balettjéből a pécsi együttes elő­adásában. (MTI Fotó: Benkő Imre felvétele - KS) Megkezdődött az elsősök beíratása Csütörtökön megkezdődött és március 15-ig tart a szep­tember elsejéig tanköteles korba lépő gyermekek beíra­tása az első osztályba. A be­iratkozások napjáról minde­nütt helyileg döntöttek. Min­den tankötelest be kell írat­ni — függetlenül testi vagy szellemi fejlettségétől — a la­kás szerint körzetileg illeté­kes általános iskolában. A nemzetiségi származású gyerekek anyanyelvüknek megfelelő iskolába kérhetik felvételüket. Ha az adott helységben ilyen nem műkö­dik, el lehet tekinteni a kör­zethatároktól, s a szülő, a gondviselő kívánságára olyan iskolába vehetik fel, ahol a kívánt nyelvet tanítják. Minderre az iskolák igazga­tói felhívják a szülők figyel­mét A beíratáskor tájékoztatják a szülőket a kötelező orvosi vizsgálat, illetve az iskola­­érettségi vizsgálat helyéről és időpontjáról is. Mit kell tudnia a hadkötelesnek? A parlament által elfoga­dott honvédelmi törvény végrehajtására kiadott ren­delet meghatározza a hadkö­teles állampolgárok tenni­valóit. Eszerint a hadköteles a személyi adataiban, körül­ményeiben beállott változá­sokat a Veszprém megyei Hadkiegészítési és Terület­­védelmi Parancsnokságon je­lentheti be. Ha viszont a la­kóhelye nem Veszprém, ak­kor a tanács (községi, váro­si) igazgatási szervénél, a lakhely szerinti népesség­nyilvántartónál tesz beje­lentést az időközben bekö­vetkezett változásokról. A hadköteles bejelenteni tartozik, ha megváltozik az állandó és az ideiglenes la­kása, a neve, a családi álla­pota, gyermekeinek száma, polgári szakképzettsége (pél­dául gépjárművezetői enge­délyt szerez), a munkahe­lye, a foglalkozása (beosz­tása, munkaköre) és az is­kolai végzettsége. Köteles továbbá bejelente­ni: a katonai szolgálatra va­ló alkalmasságát érintő be­tegséget, vagy sérülést, a 30 napnál hosszabb tartamú külfödre utazást és visszaté­rését. A változás bejelentésekor a hadköteles vigye magával a személyi igazolványát, a II. igazolólapot a népesség­összeírásról, a katonai iga­zolványát és az adatváltozást igazoló iratokat. Lakásválto­zás bejelentésekor az erre rendszeresített ki- és beje­lentő lapot kitöltve vigye magával. A hadkötelesek a változá­sokat elsősorban a területi­leg illetékes tanács népesség­nyilvántartó szervénél je­lentsék. A Hadkiegészítési és Terü­letvédelmi Parancsnokságon csak a névre szóló felhívás­ra, behívó és bevonulási pa­rancsra, továbbá fontos sze­mélyi dolgok intézésére je­lenjenek meg a hadkötele­sek, vagy akkor amikor sze­mélyes bejelentési kötele­zettségüket teljesítik. A be­jelentéseket a Hadkiegészí­tési és Területvédelmi Pa­rancsnokságon naponta 8— 12 óra között tehetik meg. — Ismerem az emberek nyolcvan százalékát, engem meg mindenki is­mer. Ha jövök, már tudják, hogy „va­lami készül”. Török Antalné, a zalahalápi kul­túrotthon vezetője mondja ezt némi öniróniával. Idegenvezetőként került ide a férjével, de a két nyelv tudása nem volt elég, hogy Tapolcán állást kapjon, így került a gyes leteltével a művelődési ház élére. „Lendületesen, igen jól dolgozik” — véli Puha Lajos tanácselnök., -4- Tudja, mindig azt hittem, hogy Pest az igazi hazám. Aztán a férje­met idehelyezték a kőbányához, la­kást kaptunk, s most már vissza nem mennék. Ott nem ismertem azt, aki­vel 15 évig egy házban laktam. Halá­­pon, amikor beköltözés után a szom­szédasszonyok látták, hogy takarítom a festéket, odajöttek. „Mit csinálsz, segíthetünk?” Még meg is hatódtam. Pesten a libát a kacsától nem tud­tam megkülönböztetni, hiszen csak zacskóban láttam őket, most meg már magam is elveteményezgetek. Van egy kis por, amit elhagynánk, dehát kibírjuk. A könyvtárban beszélgetünk. Szé­pen berendezett, barátságosan fűtött, helyiség, tévé, filmvetítő. A szomszé­dos nagyteremből dobogással kísért vezényszavak dörögnek át. Tornaóra. Itt a polcokon Kortárs, Nagyvilág, Új Tükör, Ezt a divat, Látóhatár. — Olvassa valaki ezeket? — Aki könyvet visz, az le is ül né­hány percre, sajnos, a tavalyi 41 he­lyett az idén csak 28 lapot rendelhet­tem. Magam dönthettem, hogy mit tartok meg, s arra törekedtem, hogy a drágábbak, igényesebbek maradja­nak, amelyeket a családok talán ke­vésbé vesznek meg. Csapzott kamaszsrác liheg be me­legítőben, hangos köszönéssel. — Szia, megkaptad az üzenetem? Két könyvet tudtam neked lekérni könyvtárközi kölcsönzéssel. No, mit szólsz, milyen gyorsan ment! — Milyen gyorsan? — szólok köz­be. Nevet: — Két óra. Telefonáltam Tapolcá­ra, s mondták, ha bemegyek, rögtön megkapom. Volt egy szabad órám. Holnap kacsints be újra! — nyomja az induló fiú kezébe a könyveket. — Mit jelent itt a kultúra számára Tapolca közelsége? — Láthatta most is! A könyvtárral szerződésünk van. Éves 14 ezer fo­rintnyi beszerzési keretünket áten­gedjük nekik, s ennek fejében ellát­nak minket könyvvel. Hasonlóan szo­ros a kapcsolatunk a Batsányi műve­lődési központtal. Közösen szervez­zük a műsorokat, így minket nem terhel útiköltség. Az ő műsorukat hozzuk, persze a bevétel is az övék, de nincs kockázatunk. — Jó ez maguknak? — Nézze, én még nagyon kezdő va­gyok. Amíg bele nem jövök, rá va­gyok utalva a tapasztaltak segítségé­re. Hogy később mi lesz, majd meg­látjuk! — Miből élnek itt az emberek? — Ó, nagyon erős a környék ipa­ra! Kőbánya, erdőgazdaság, fatelep, halgazdaság, s persze itt van a Ba­dacsony Tsz. Háztájija is van min­denkinek, a nagy szorgalom maradé­kát itt élik ki. Ezért is van akkora si­kere a kertbarátkörnek. Most a sző­lőgazdákat próbálom összehozni. A nők a kevés szabad idő ellenére is el­jönnek a nőklubba. Török Andorné munkaideje felé­ben kultúrházat, a másik felében könyvtárat vezet. Ő maga kicsit köz­vetlenebbül fogalmaz: — Munkaköri leírásom nincs, így aztán azt csinálom, amit akarok. Például szervezi a társközségekben is, amit lehet. Sáskán ugyan van tisz­teletdíjas könyvtáros, akit elismerés­sel említ, de a mozit már itt is, Ódö­­rögdpusztán is ő szervezi. — Most levelezgetek, hogy az is­kolában is legyen rendszeres filmve­títés. Nagyon rendes a moziüzemi vállalat, máris elküldtek minden pro­pagandaanyagot. Gyerekcsapat jön tanárnőjével iro­dalomórára. Filmeket válogatnak, az­tán a terem másik végén fognak munkához. — Nem érzi magát bezárva ebben a faluban? — Miért érez­ném? Van egy kis 126- os Polskink,­ azzal a miénk a világ. Már idegenvezető koromban is cso­dálatosnak tartottam ezt a tájat. Fér­jem most végzi a műszaki egyetemen a gazdasági mérnöki szakot, én még Szombathelyre könyvtárszakra sze­retnék beiratkozni. Kicsit persze ne­héz lesz a két kisgyerek miatt, de sze­rintem aki független, az bármit ta­nulhat. Tudja, hányan tanulnak a községben ? — Hányan? — Joghallgató, tanár, tanítójelöl­tek, s beszélgetne csak el a nyolca­r­dikosokkal, hányan készülnek Pápá­ra, Tapolcára, Veszprémbe középis­kolásnak! — S visszajönnek? — Fejlődik a falu, az biztos. Néz­ze meg a nagy házakat. És ezek itt nem dísznek, kirakatnak épülnek. Lakják, használják őket, a fürdőszo­bát sem kerülik el. Búcsúzunk. Kikísér. Az épület kö­rül gyerekek szaladgálnak. — Tavaszra rendbe kéne tenni a nagytermet — mondja. Czingráber János „Azt csinálom, amit akarok” Szép könyv - durva hibákkal Igazán csinos köntösű, szép színes fényképekkel gazda­gon illusztrált könyvet jelentetett meg Pápáról - a városi tanács megbízásából - az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat. A szemet gyönyörködtető kötet művészeti szerkesztőjét, Várhelyi Tamást méltán dicséri levelében dr. Mithay Sándor, a Pápai Helytörténeti Múzeum igazgatója. Nem aludt azonban a nyomda ördöge - gondolhatnánk egy helyesbítő cetli láttán: a 36. oldalon Somogyi József Kossuth-díjas nem festő -, hanem szobrászművész... Csakhogy a régész, helytörténész ennél jóval több mellé­fogásra bukkant Holman Péter írásában és Nádasdi János szerkesztői munkájában. Az egyik pápai szaklektort, Huszár János tanárt Istvánra keresztelték. „A szövegben olyan hibák éktelenkednek, amelyek mel­lett nem mehetek el szó nélkül. A szerkesztésben a törté­nelem és az irodalmi hagyományok hogy kerülhettek egy­más mellé? Még kevésbé illik ebbe a történeti képbe a húskombinát és a többi vállalat (kimondottan reklámcik­ke). Sokkal jobb lett volna Pápa legújabb kori történetét hozzáértő szakembernek megírni, mert ilyen összeállítás­ban nagyon hevenyészettnek tűnik ez a kiadvány... Megjegyzem, hogy a bronzkor nem a III. évezredben élt. Azt sem tudom, hogy mikor került elő 10 bronzkori urna Vaszaron. Pápa területén nem tudunk biztosan római tele­pülésről. A mai város szélén csak valami kis nyoma van. Azt sem tudjuk bizonyítani, hogy a hunok „Pápa területére bevonultak”. A Bellér­szegről mondottak sem pontosak. A Bakonyban található Pápaváron valóban van földvár. Úgy gondoljuk, hogy először alakult ki a vár erődítése és foko­zatosan a város védelme a török korban és azután ásták ki a Cinca árkát.” Dr Mithay Sándor kifogásolja továbbá, hogy a mai plé­bániatemplom sem épülhetett a régi helyén, mert az új templomnak már állottak a falai, amikor a régit bontani kezdték Az „épülő barokk kastély" kifejezés sem helytálló, mivel „a régi várból átalakítással fejlődött ki a mai kas­tély, ahol az első emeleti helyiségek a vár korában is a mai elrendezéshez voltak hasonlók. Például az 1694. évi leltárban az ablakok elrendezése is egyezik szobánkint és termenkint a mai helyzettel”. A külcsín nem födheti el a belbecs durva hibáit ebben az igen borsos árú kiadványban. Amit az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat néhány előző, megyénkbe­­li vállalkozásával kapcsolatban is szóvá tettünk. Úgy lát­szik, hasztalan. . . (r. i.) Xantusz Gyula festőművész műtermében Xantusz Gyula festőművész az idén tölti be 60. életévét. Műveiből március 1-én szülővá­rosában, Nyíregyházán nyílt ki­állítás. (MTI Fotó - Fényes Tamás felvétele - KS) NAPLÓ — 1979. március 2. péntek 35

Next